Könyves nap

Ma Kata dolgozni ment, úgyhogy egyedül vágtam neki a városnak. A terv egyszerű volt: metrón eldöcögtem a Union Square-ig, vetettem még egy pillantást a karácsonyi vásárra, majd szép kényelmesen elkezdtem lefelé sétálni a Broadway-en. Elment vele az egész délután.



Rögtön a USquare alatt egy sarkon található a Forbidden Planet nevű remek kis nerd bolt. Itt kapható minden, ami szem-szájnak és Big Bang Theory-nak ingere; képregények, albumok, pólók, kütyük és mütyürök. A boltban kisebbfajta tömeg tolongott, ami az eladókat nem nagyon érdekelte; fütyörészve álldogáltak a sarokban, és nem zavartatták magukat. Én sem; vidáman bogarásztam a képregények között, rácsodálkoztam a különböző műanyag figurákra (ami itt nem kapható, az nem is létezik), és kuncogtam, mert az egyetlen beszélgetés, amit el tudtam csípni a nagy tolongásban, abból állt, hogy egy tinédzser srác magyarázta az öcsikéjének, hogy tegye szépen vissza az Aquaman képregényt a polcra, mert Aquaman egy lúzer.
Miután kiéltem nerd hajlamaimat, elsétáltam egy sarokkal lejjebb, ahol már óriási piros zászló hirdette a Strand nevű mennyországot: a világ legnagyobb antikváriumát. Itt aztán sikeresen eltűntem jó két-három órára.
A bolt gigantikus. Eddig azt hittem, a három emeletes pesti Alexandra nagy; hát, a Strand-nek a nyomába se ér. Maguk a polcok két ember magasak (hogy a tetejéről hogy vásárol bárki, az számomra rejtély) és valódi, nem lebecsülendő labirintust alkotnak; egy ponton komolyan megijedtem, hogy nem fogom megtalálni a kijáratot. A polcok szorosan állnak egymás mellett, csak egy-egy ember fér el közöttük; végeláthatatlan sorokat, sarkokat és zugokat alkotnak, több emelet magasságban és mélységben, témák szerint gondosan felcímkézve. A bejáratnál elég nagy volt a tömeg, de egyre ritkásabb lett, ahogyan haladtam felfelé és hátrafelé. Mindenhol eladók szaladgáltak, akik nagyon lelkesek és segítőkészek voltak; az alagsorban elcsíptem egyet, és megkérdeztem, hol találom a népmese szekciót. A srác éppen rágott valamit, és egy szót se szólt, csak szaladni kezdett, mint egy kis manó, alig bírtam a tömegben lépést tartani vele; néha-néha megállt és hátranézett, megvagyok-e még, aztán megint eltűnt cikkcakkban két könyvespolc között; végül rábökött az egyik polcra, és otthagyott, hadd turkáljak. Volt miben. Csak Arthur király egy fél szekrényt töltött ki; volt rengeteg görög mitológia, mindenféle népmesék; sárkány- tündér- és szörnylexikonok, mitológiai atlaszok, és egy külön szekrény az eposzoknak. Kétszer is végigmentem az egészen, hogy felmérjem, mi mindent nem fogok megvenni; másodszorra böngésztem épp a földön kuporogva, amikor csak kifordult a sorból egy Green Hero című kis könyv - tele Finn Mac Cool mesékkel. Aki ismer, az tudja, hogy évek óta tartó szenvedélyes szerelmi afférom van a Fiannával; a kis könyv jött velem haza, van kérdés, nincs kérdés, nyomás. Másztam vagy két emeletet, hogy szétnézzek a gyerekkönyvek háza táján is; itt sikerült szert tennem egyik kedvenc íróm, Gerald Morris két újabb könyvére, és teljes volt a boldogság. Az a szép (és egyben tragikus) A Strand-ben, hogy minden jóval olcsóbb, mint új korában, és ez rá is van írva; minden könyvre cetlit ragasztanak, amin rajta van az eredeti ár, meg a Strands ár, és a legtöbb könyv meglepően olcsó. Sok kicsi sokra megy. Nagyon sokra.
(Három könyv. Teljesen visszafogtam magam.)
A lépcsőfordulón állva néztem az alattam elterülő könyvespolcokat, és déja vu-m volt; nem tudom, mással is előfordul-e, vagy csak én vagyok ennyire stréber, de meglepően gyakran álmodom könyvesboltokkal. És azok a boltok, amikkel álmodni szoktam, pont úgy néznek ki, mint a Strand. Mivel nem hiszek benne, hogy az ember előre megálmodik dolgokat, ezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy ez a bolt megegyezik minden könyvmoly álmaival.
Miután kitámolyogtam a boltból és tovább sétáltam lefelé, egy jelmezboltba botlottam. New York-i méretekben, természetesen. Hosszú, keskeny terem volt, végeláthatatlan; jobbra-balra beugrók nyílottak, mindegyik más címmel. Voltak jelmezek minden témában és korosztályban; Star Wars, hősök, lovagok, tündérek, boszorkányok (és mindnek a szexi változata is, természetesen); a teret mégiscsak a zombik és vámpírok uralták, előbbiek különböző darabjai meglepő helyeken bukkantak fel a többi jelmez között. Volt egy egész csinos Steampunk szekció is. Egy darabig kószáltam a jelmezek között; nem vettem semmit, de nagyon szórakoztató séta volt. Kifelé jövet még lefotóztam a kirakatot is; a karácsonyi oldala határozottan... zavarba ejtő volt.



Kirakatokat nézegetve sétáltam tovább lefelé a Broadway-en. Esőre állt, de nem esett; tömeg volt, mint mindig, de még így is jobban esett sétálni, mint metrózni. Beugrottam egy újabb útba eső könyvesboltba (Shakespeare & Co.), majd még egy híresebb antikváriumba (Housing Works Bookstore), aminek kávézója is volt, és egy helyes kis galériája. Nincs is jobb, mint kávéillatban régi könyveket nézegetni.
Lassan besötétedett; tettem még egy kisebb kitérőt. Az egyik mellékutcában található az Evolution, egy híresebb ásványbolt (jobb megnevezés híján). Nagyon jópofa kicsi hely; csontvázakat, kitömött állatokat, pillangókat, kagylókat, ásványokat és drágaköveket, meteoritokat és egyéb érdekes természettudományos dolgokat árulnak benne. Több emberi csont és csontváz is kapható volt az orvostanhallgatók kedvéért. Itt se vettem semmit, de bogarásztam (haha) egy jó ideig a kavicsok és egyéb érdekességek között. Mire kijöttem, már sötét volt, és ideje volt indulni haza, hogy elcsípjem Katát a WTC-nél; a Broadway sarkán megálltam icipici cupcake-eket vásárolni esti édességnek. Egy falat az egész, de annyi helyen láttam már a boltot, hogy meg kellett kóstolni. Egybehangzó véleményünk szerint finom volt, de, mint a luxus kaják általában, laktatónak nem nevezhető.
Korán érkeztem vissza a WTC-hez; Katára várva sétáltam egyet a háztömb körül. Betértem a Trinity katedrálisba; meglepően csendes volt ahhoz képest, hogy turisták tömege állt az ajtó előtt, és mind a Wall Street táblát fotózta. Én meg őket. A katedrális egyébként szép, bár furán mutat a sok felhőkarcoló között. A kertjében egy fa gyökerei állnak; a fa a 9/11 események alatt fordult ki a földből, és a gyökereit bronzba öntötték.




Visszafelé sétálva elhaladtam a tér mellett, ahol az Occupy Wall Street tábora volt nem is olyan régen; még mindig körbe van húzva kordonnal, és rendőrök állnak minden sarkon. A törvény és rend őreinek jelenléte azonban természetesen csak az egyszerű halandókra vonatkozik; Amerika kapitányt nem gátolta meg abban, hogy egymagában képviselje a lázadást a kerítés innenső oldalán.


Ennyi fért bele a mai napba; holnap az ellenkező irányba indulok majd el...