Kis múzeum a város szélén

Végre megembereltem magam, és elzarándokoltam a múzeumba, ahol remélhetőleg a félévi projcetet fogom csinálni: úgy hivják, hogy Menczer Museum of Medicine and Dentistry, ne aggódjatok, ideát se hallott róla senki ;) Már gyanakodnom kellett volna, amikor a taxisnak fogalma sem volt róla, hogy ilyen is létezik (és el akart furikázni a szomszéd városba, amit még időben megakadályoztam).
Az ajtó zárva volt; amikor zörögni kezdtem a kilinccsel, a kis ablak túloldalán egy idősebb hölgy bukkant fel, arcán vegytiszta meglepetéssel, aminek okára hamarosan fény derült: a vendégkönyv tanúsága szerint két hete én voltam az egyetlen vendég a múzeumban... sebaj, gondoltam, enyém az egész épület, hát lássunk neki. Az első terem szépen berendezett tárlókkal volt tele - sztetoszkópok, altatás, gyógyszertan, szemészet, nőgyógyászat voltak a témák, valamint Orvoslás 1800 előtt, és a polgárháború előtt. Volt mindenféle horrorisztikus szerszám, nagy fűrészek, kalapácsok, kétujjnyi vastag katéterek, és egy doboz műszem - rémségek kicsiny boltja, hehe... de az egész kiállitás fénypontja számomra egy bizonyos Robert Liston életrajza volt (amit egy következő bejegyzésben majd megosztok veletek is, mert én hangosan kacarásztam rajta a töküres terem közepén...)
Átvágva egy szűk kis folyosón (ahol bárki tudta nélkül elemelhettem volna fél tucat kétszáz éves mikroszkópot a polcról...) egy második terembe értem: itt (és az elkövetkező 3 másikban) már barátságos káosz uralkodott, padlótól plafonig tömve a legváltozatosabb korú és rendeltetésű orvosi eszközökkel, mindenféle különösebb védelem nélkül (leszámitva a 17. századi kéziratokat, amik azért üveg mögött voltak). A múlt századi fogorvosi székben egy plüss Breki ücsörgött, és egy óvatlan pillanatban horroba illő hirtelenséggel letámadott egy műfogsor, de ettől eltekintve zavartalanul garázdálkodtam vagy egy órán keresztül, mire azt vettem észre, hogy már nem kiállitóteremben vagyok, hanem valakinek az irodájában... gyorsan kihátráltam belőle, és visszatértem a fő terembe, ahol a kedves hölgyek, a múzeum dolgozói megérdeklődték, találkoztam-e már George-dzsal. Akiről nem csak az derült ki, hogy ő a múzeum csontváza, hanem az is, hogy egykor valóban George volt... és hogy egy másik történelmi társulat raktárában bukkantak rá, onnan vándorolt ide.
Ily módon megismerkedve a múzeum teljes személyzetével, jött a nagy meglepetés: a kiállitás épp lebontás alatt áll; áprilisban szétszedik, elárverezik, elajándékozzák, kidobják, és ami megmarad, azt odaadják a University of Connecticut-nak (szomorú tény, hogy egyszemélyes látogató-forgalomra nem nagyon lehet múzeumi bizniszt épiteni... de akkor is kár érte, barátságos, otthonos kis hely) (vagy csak én érzem magam otthon mindenféle orvosi ketyerék között?...) (úgy néz ki a hely, mint Rémszem Mordon irodája, hehe)
Időközben fennakadt az ajtón egy fotós is a teljes felszerelésével; kiderült, hogy teljesen véletlenül a múzeum tulajdonában van három gigantikus méretű ősrégi orvosi lexikon, amik valaha nem kisebb személy, mint Mark Twain tulajdonát képezték (igen, itt Hartfordban minden Twain bácsiról szól) aki, miután irt róluk egy kisebb szösszenetet, túladott rajtuk, mert haladt a korral... igy kötöttek ki a mi kezeinkben, a szó legszorosabb értelmében (ami nem kevés élvezetet okozott - mégiscsak olyasmit lapozgattam amit valaha Mark Twain lapozgatott...), és hullottak belőle mindenféle újságkivágások meg egy régi dollár is. A nevezetes bejegyzést is megtaláltuk, amit az iró idéz (arról szól, hogyan lehet pókokat orvosi célra használni) (szegény 'nancy, brühühü...).
Hát, igy alakult a felderitő kör. Azt kell mondanom, magával a személyzettel könnyű dolgom lesz; az archivumokkal már nehezebb, magukkal a tárgyakkal meg versenyfutás, hogy minden fontos dolgot megtaláljak még bedobozolás előtt... midnenesetre nagyon érdekes félévnek igérkezik.