Múzeumok hátulról

Határozottan a múzeumos óra a kedvencem az idei félévben. Eltekintve a ténytől, hogy késő este van (fél héttől fél tizig, amikor a legtöbb ember már nincs szellemi megerőltetésre hitelesitve - igaz a töméntelen mennyiségű rágcsa és a kötetlen hangulat sokat segit a dolgon).
Életkép: körben üldögélő, ropit majszoló csoport gigantikus méretű tankönyvek tornyai között, miközben odakinn szakad a hó, és már senki nincs az épületben; kis gyülekezetünk mestere (aki kiköpött olyan, mint egy idősebb CJ Cregg) (ez itt a reklám helye, nézzetek West Winget mert jó az, és rajtam kivül legalább még ketten nézik Magyarországon, pedig ment a tévében is :D ) szóval tanárnő fanyar humorral magyaráz arról, mi zajlik a nagy amerikai múzeumok szinfalai mögött; Titus Pullo (szorozva kettővel) a sarokban almát majszol, miközben ki-kiegésziti az előadást saját tapasztalataival (a Mark Twain házban dolgozik) vagy nagyon rossz szóviccekkel...
Mai vendégünk az oktatási osztály (vagy hogy a manóba forditják az educational department-et) feje és összes dolgozója volt (egy fő) nevezett Mark Twain házból, ahol Clemens bácsi lakott a családjával (tegye fel a kezét, aki tudta, mi volt Twain igazi neve. Tegye fel a lábát is, aki tudja, honnan vette az álnevet ;) Mindenféle hihetetlenül érdekes dolgot tudtunk meg a ház történetéről, és a rekonstruálási munkálatokról - a végeredményt én még csak képen láttam, de már attól elállt a lélegzetem (teljes mértékben helyreállitották, a működő sütőig és az eredeti függönyökig bezárólag). A kedvencem adatom az, hogy Twain bácsi két évtizedig élt láncdohányosként egy olyan házban ahol az összes lámpa nyilt gázlánggal működött...
Valamint megtudtuk azt is, hogy a múzeumnak nincs pénze (hát igen, tekintve hogy Mr. Clemens-nek se volt...), és hogy az új látogatóközpont már megnyitása pillanata óta több sebből vérzik (első számolásra kb annyiból, mint Leonidasz barátunk a thermopülai csapat után) (bocsánat a rossz hasonlatért, Katával 300-zal készültünk a Valentin-napra :P )
Az egyik dolog amit szeretek az amcsikban az a profizmusuk (ami ugyan a látogatóközpont épitésekor pont kimenőn volt, de maga a ház egyszerűen lenyűgöző... minden történelmi lak gárdája példát vehetne róla). Nem egyszerűen tatarozták az otthont, de visszaszedték az összes létező berendezési tárgyat is, a képeket, a tükröket, mindent; plusz az egész személyzetet ismerik harmadiziglen, az ír kocsis nyolc gyerekéig bezárólag... az óra végére egész nagy kedvem támadt megint Mark Twaint olvasni... (hát igen, egy iró akinek a karrierjével meg lennék elégedve:)
A hó egyébként még mindig szakad, és én most elmegyek aludni. Jóéjt.