Mixashawn

(Szavazás baaalra, infó pont itt.)

Tudom. Egészségemre. Műveletlen banda :P
Kötelező indián koncert a világzene órához. Jól felkészültünk mindenféle cikkekkel meg olvasmányokkal, hogy ne teljesen hülyén állitsunk be rá; tanultunk fontos alapokat az indián hagyományokról, a zenéjükről, a hangszereikről meg a powow-ról.
Erre a fickó beállit egy szaxofonnal.
Jókislány módjára az első sorba ültem (ez most vagy a gimnáziumból maradt pedálfokozat, vagy a rövidlátásom, lehet választani); ki is szakadt mindkét dobhártyám kapásból. A műfaj valahol az alternativ jazz és az élvenyúzott disznó között helyezhető el a zenei skálán; nagyobb része élvezhető volt és érdekes, kisebb része okozott némi halláskárosodást. Mindenért kárpótolt viszont az indián furulya (visszhang effektel, hogy adjunk az autentikus zene rajongóinak, kit érdekel), el tudnám hallgatni még egy darabig... és volt aztán némi költészet, némi ének, csengők a bokán (yay!), egy dob, egy csörgő, egy birimbao (Google it;) és rock és jazz és blues minden mennyiségben. Egy idő után rávett minket is an éneklésre meg a tapsolásra; volt benne ritmus, volt benne dög, és a tetejébe olyan de olyan gyönyörű hangja volt, hogy berezonáltak az ablakok... Szóval nem volt itt szó semmiféle hagyományos zenéről; saját bevallása szerint Mixashawn azt akarta bemutatni, hogyan hatottak a hagyományos zenék arra, amit ma rock/jazz/blues néven ismerünk. Szemléletes bemutató volt (egy mondatban összefoglalva: hallottunk egy afrikai-indián jazz-zenészt Jimmy Hendrix számot játszani blues verzióban, birimbao kisérettel. Azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni...) (de igen, az hogy király volt :D )
Nem azt kaptuk, amit vártunk, és senki nem sajnálkozott miatta.
(Ja igen, a bácsi félig afrikai félig brazil félig indián, szóval van egy csepp zene a vérvonalban... és aki még most sem tudta mi az a griot, az olvasson utána ;)