Kata szerencsére ismert egy helyet a buszpályaudvar környékén (a szerencse egész hétvégén velünk volt - az utolsó szabad asztalt foglaltuk el), igy aztán finom, meleg vacsihoz jutottunk, zenével meg pincérrel, a változatosság kedvéért. Amig a kajára vártunk, Kata a fotókat nézte vissza, én meg azt szkenneltem a katalógusban, mit hagytunk ki a múzeum lerohanása során... örömmel állithatom, hogy sokmindent, de a lényeg (legalábbis a mi izlésünk szerint) azért megvolt.
Mivel a csajbulinak nem akaródzott vége szakadni, hazafelé még betértünk O'Hara ir kocsmájába, ami jólszituált helynek bizonyult, és a bárpultos is szeretett minket, mert jó olcsón kaptam meg életem első Guinness sörét. Koccintottunk, hallgattuk a zenét és beszélgettünk - egészen tökéletes este volt.
És a legjobb részt még el sem meséltem. Hazafelé a múzeumból az egyik metrómegállóban ismerős zeneszó ütötte meg a fülemet; egy darabig csak hallgattam, és azon filozofáltam, hogy ez nem hangzik gitárnak; azután vettem a fáradságot, hogy ólmos tagjaimat megmozditva megforduljak az ülésen, és kinézzek a szerelvény ablakán. Mint már emlitettem, a szerencsés egybeesések hétvégéje volt. A peronon ugyanis egy afrikai bácsi ült, és kora-n játszott (a kora afrikai hárfa, a griot-k fő hangszere). Az első néhány pillanatban csak levegő után kapkodtam, azután megmarkoltam Kata kabátját, és lerántottam szegényt a metróról, mielőtt az ajtók becsukódtak volna (Aphrodité feneke után ez volt a második sokk, amit szegény Katának okoztam aznap, hehe). Jó tiz-tizenöt percet kellett várni a következőre; addig is egészen elbűvölve álltam a peronon, és hallgattam a zenét, valamint életemben először egészen közelről, élőben láttam, hogyan játszik valaki kora-n, és lenyűgöző volt. Hiába, New Yorkban minden megtalálható... Kata azzal szórakozott, hogy engem fotózott, meg a bácsit is, a kedvemért (és sűrűn bocsánatot kértem tőle a merényletért, de azt mondta, nem bánja :) Úgy tűnik Kata egyike azon keveseknek, akikkel nagyon egymásra találtunk, ha utazástól meg egymás hóbortjairól van szó...)
Mire hazaértünk a szállásra, már járni is alig tudtunk; ott persze még nagyban zajlott az élet, és a lakók nagy része épp lelépett bulizni, szóval csendben elalhattunk, és arra sem ébredtünk fel, amikor hazajöttek...
Igy lett vége az első napnak.
Szabadság-szobor, komédiások, Chinatown. Ne hagyjátok ki a folytatást ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése