Kirándulás vidéken

Igazán gyönyörű napunk volt ma: tiszta ég, fényes tavaszi napsütés, ébredező természet (a mókusok meg rájárnak az ablakon kilógatott kajára...) Szent Patrik-nap, és egy újabb mesemondó gyűlés. Mit kivánhat még az ember a tavaszi szünetre?
Carolyn kora délután jött értem, és keresztülfurikázott a napsütésben lubickoló connecticuti tájon. Szeretek vele kirándulni: a történelmi mesemondás a fő profilja, és gyakorlatilag minden ház, minden hegy, minden patak és minden út történetét ismeri, a telepesektől napjainkig; az embernek nincs más dolga, mint hátradőlni az anyósülésen, nézni a tájat, és hallgatni, ahogy Carolynból dől a szó. Nincs egy unalmas pillanat.
Mivel a gyűlés csak este hétkor kezdődött, volt időnk kirándulni. Először is ellátogattunk a farmra (már irtam róla régebben, Carolyn családja egy gigantikus méretű farmmal és egy saját tejüzemmel rendelkezik), megnézhettem, hogy fejik a bocikat (és ez csak a kezdet volt; azt hiszem a nap végére egészséges farm-szagot szedtem magamra...). Carolyn felvitt a "világ tetejére" - valójában egy hegytető, ahonnan jó darab tájat be lehet látni, többek között a mezőket, ahol a lovak vágtázni szoktak, az erdőt ahol a coyote-k élnek és a Pequot kaszinót a távolban. Ezek után tettünk egy tiszteletkört a két egyetemen, amik a farmot kétfelől határolják; ettünk egy fagyit a UConn campuson (eredetileg mezőgazdasági egyetem volt - a fagyizójuk nagyon hires, mivel mindent helyben gyártanak, a tehénkék ott legelésznek az épület mögött, és üvegfal van végig a gyártósoron, szóval az isteni csokifagyit kanalazva végignézhettem az egész gyártási folyamatot...). Ezek után vissza a farmra, ahol a család épp behajtotta a lovakat estére; vizet meg szénát hordtunk nekik, és közben megismerkedtem a család szeretetéhes kutyájával és az istállómacskákkal, valamint a padló alatt lakó szkunkcsaláddal és a kecskékkel. Carolyn persze folyamatosan ontotta magából a történeteket - a farmról, az állatokról, a családról, vagyis leginkább mindezekről együtt. Munka után leültünk a nappaliban, és közösen ötleteltünk a profi mesemondók kelléktárával kapcsolatban (többek között megtanultam tőle, hogyan kell hirlevelet szerkeszteni és szerződést szövegezni - csupa csupa hasznos dolog...). Egyszerűen nem tudom eleget hallgatni, amikor arról beszél, hogyan kell a történelmet mesélhető, érdekes történetekké szerkeszteni - veleszületett tehetsége van hozzá...
(Blah, kutyaszőr. Tele van vele a ruhám. Nah, ma is megy minden a mosásba...)
Végül aztán, gyors vacsora után, eljött az idő hogy elinduljunk a gyűlésre.
Hatan voltunk összesen, kedves, családias kis csapat; a gyűlés nagy része kötetlen beszélgetéssel ment el, mint mindig. Ezúttal én kezdtem a mesemondást; első, némiképp rögtönzött próbálkozásom volt az Isten-hegyi székely leányra, és elég szép sikert aratott. Már előre látom hogy ez a sztori mindent visz, ha rendesen begyakorlom... (szeretem is nagyon. éljen éljen.)
Carolyn az amerikai polgárháborúról mesélt; a többiek rövidebb, vallásos témájú történetekkel dobálóztak, és közben jókat nevettünk. Amikor már indulófélben voltunk, eszünkbe jutott, hogy mégiscsak Patrik-nap van, és ír dalokkal zártunk az estét.
Ezen felbuzdulva aztán hazafelé jövet egész úton felváltva énekeltünk a kocsiban; Carolyn amerikai népdalokat meg balladákat (néha-néha szájharmonikázott is), én meg magyarokat.
Ma is tettem valamit a mesemondó karrierem érdekében. Hurrá hurrá.

(Ja igen, és most, hogy nem kaptam meg a világ körüli utat, szóltam a jonesborough-i központnak hogy nem akarnak-e véletlenül egy gyakornokot a nyárra. Azt irták vissza, hogy akarnak, és dolgoznak az ügyön. Szurkoljatok:)