Csillagászat esőben

Ma volt az első közös kirándulásunk a kölkökkel (értsd: minden öcsike/húgocska meg a hozzájuk tartozó nagytestvérek közösen elmennek csapatszellemet épiteni - ami előre látható módon valóban csapatépitésbe fulladt, csak épp külön a kicsik és külön a nagyok között. Jórészt.)
Úticél: a hartfordi Gyerekmúzeum (nem, nem gyerekeket állitanak ki, hanem mindenféle érdekes, szines-szagos, csillivilli, kreativ és interaktiv dolgokat gyerekek és... hát, idősebb gyerekek részére), azonj belül is az újonnan megnyitott Planetárium.
Életemben először utaztam iskolabuszon. Tudjátok, azok a szép sárga buszocskák amiknek csak eg yajtaja van, és olyanok belül, mint egy túlfűtött babaház, apró ülésekkel és "Dohányozni tilos" táblákkaz az ablakok felett. A sofőr nyomta a gázt rendesen, és a kátyúkkal sem nagyon törődött (a tetejébe szakadni kezdett az eső); nagyokat zökkentünk, és minden egyes zökkenést hangos visitókórus követett. Végül aztán megérkeztünk, és betereltek minket a múzeumba; szombat délután lévén dugig tömve volt minden szinten (értsd: nem csak arra kellet vigyázni, hogy a fejedet ne verd be, de arra is, hány pocok rohangál a térded körül). A kölkök persze azonnal elszéledtek. Ami érthető is, én is ezt tettem volna a helyükben, ha a szomszéd szobában élő hiúzokat látok átpislogni az üvegen...
Volt hát ötven gyerek, kb. ugyanannyi (sajnos valamivel kevesebb) mentor, és kétfős felügyelet. Igen, jól látjátok, a küldetés (a csapat egybentartása) eleve kudarcra itéltetett... főleg mert a hiúzok látványára a mentorok élénk visitással ezerfelé széledtek. A kölköket egyszerűbb volt egy helyen tartani (egészen addig, amig az idióta csirliderek és... hm, mi a csirlider férfi megfelelője?... idióta egyetemista srácok engedélyt nem adtak nekik a távozásra...). Öcsi édes volt, rendesen viselte magát, ezért úgy döntöttem, nem érdekel a többi kölök, vigyázzon mindenkire a maga mentora (Kata is ezen a véleményen volt).
A planetárium maga kicsike ugyan, de kényelmes és szép új (Hartford 120.000 lakossal nem egy nagyváros, nekik pont elég). Az első műsor arról szólt, mit kell egy űrhajósnak átélnie a kiképzés alatt (a centrifugától totál rosszul lettünk, és mindenki egyetértett, hogy a film csúcspontja az volt, amikor egy gyurmafigura sorozatban egymás után változatos halálnemeket halt, szemléltetve az űrutazás veszélyeit - a kedvencem az volt, amikor agyoncsapta egy műhold). Klasszul megoldott kis film volt, csak rövid - alig fél óra.
Ezek után következett az utazás rémálom része: meg kellett etetni a kölköket. Ehhez át kellett sétálni a szomszédos bevásárlóközpontba (addigra már jócskán szakadt az eső), ahol kiderült, hogy Móricka úgy gondolta, a gyerekek széledjenek csak el, amig ő megveszi a kaját mindenkinek, azután majd keresünk ülőhelyet - ötvenszer két embernek, egy bevásárlóközpont kaja-asztalainál. Tevét a tű fokán.
Az eredmény: hatványozott káosz. A kedvenc részem az volt, amikor letettek elénk egy teljes sült csirkét, hogy nesztek, egyetek... el tudjátok képzelni a sok kis 11-13 évest, akik csak sült krumplira és hamburgerre vágytak (és csak műanyag késekkel voltak felszerelve). A kirándulás ezen része kevéssé volt sikeres (ám nagyon fárasztó és teljes mértékben uralhatatlan). Végül kettesével visszaszállingóztunk a múzeumba, és kaptunk egy óra szabadprogramot, mely idő alatt a legtöbb gyerek az ajándékboltot támadta meg (minden múzeum szive és lelke az ajándékbolt, tény és törvény); öcsivel végigsétáltunk a hüllőkiállitáson (mely hüllőkön kivül minden egyebet is tartalmazott, pl. a hiúzokat, amikről kiderült, hogy valójában egy dzsungelmacska és egy nagy, bojtos fülű izé, aminek nem tudom a nevét) (Biológusok, odaát? Tipp?) A legtöbb állat már az idegösszeroppanás utáni állapot tüneteit produkálta (csak egy rosszabb dolog van mint állatkerti állatnak lenni - gyerekmúzeumi állatnak lenni... tekintve hogy a pockok nem olvassák a "ne kopogj az üvegen" táblát) - a macskák fel és alá masiroztak két négyzetméteren, a baglyok pedig úgy tettek, mint aki ki van tömve (de nem voltak, mert pislogtak néha). Volt dinó-szekció is, de az öcsit teljesen hidegen hagyta, úgyhogy a teknősterem után (éééédes kis teknősökkel és a padlón kúszó, teknőst alakitó kölkökkel) végül mi is az ajándékboltban kötöttünk ki. Öcsi mágneses kavicsokat vett magának (tudjátok, lehetett mundenféle csiszolt ásványt kapni, és volt köztük egy rakat kicsi mágneskavics - én is vettem a mesemondó batyu részére, mert nagyon jól elszórakoztunk az összerakosgatásukkal)
A második műsor a Planetáriumban a Naprendszerről és bolygóiról szólt; szép volt nagyon (sok újat nem mondott, nem is ez volt a lényeg), ki-be zoomolt és és felvillantott egy rakat csillagképet is, amitől erős késztetésem támadt éjszakai eget nézni valami domboldalon heverészve... (ezzel sajna várnom kell, mig jobb idő lesz, meg mig olyan helyet nem találok, ahol kisebb a fényszannyezés, mint kétórányira New York City-től...)
Hazafelé sikerült két kölköt elvesziteni, de hamar elő is kerültek (szokás szerint a mentorok tűntek el huzamosabb időre - mint kiderült, egy tócsa mellett álltak, és azon problémáztak, hogy vizes lesz a papucsuk).
És még épp hazaértem az animeklubra.
(A ruháimból patakokban folyt a viz, mire eljutottam az ebédlőig... három bebopig tartott megszáradni. Annyi baj legyen. Cserébe jó volt a társaság :D )
Hát, ezt is túléltük.