2011. december 3., szombat

Anya, sellő akarok lenni!

(Ebből is látszik, hogy már megint nem a beadandó dolgozatokon dolgozom...)

Amikor elhatároztam, hogy mesemondó leszek, mindenkiből ugyanazt az első reakciót sikerült kiváltanom: Ebből meg lehet élni?! Még mindig rendszeresen megkérdezik olyanok, akik nem ismernek engem, vagy a mesemondást mint szakmát. Egy időben erre a kérdésre azt válaszoltam, hogy tesztelés alatt áll; ha nem volt kedvem vicceskedni, egyszerűen azt, hogy meg.
Újabban azt szoktam válaszolni, hogy igen, bár valószínűleg sohasem leszek olyan gazdag, mintha sellő lennék.

Az emberek nagy részében még mindig benne él az a meggyőződés, hogy az ember csak tisztességes és komoly szakmából csinálhat karriert. Mint olyasvalaki, aki régészetből szerzett diplomát, és most valami egészen mást csinál, azt kell mondanom: nem állok rosszabbul munka vagy kereset terén, mint a velem együtt diplomázott évfolyamtársaim. És, mint a mellékelt ábra mutatja, még csak nem is nekem van a legőrültebb szakmám.

(Mert A MESEMONDÁS SZAKMA. Ha lesz kocsim, ezt fogom kiragasztani a lökhárítóra.)

Távoli ismerősöm hivatására nézve sellő. Elsősorban gyerekeknek tart előadásokat; velük együtt úszik a medencében, és amellett, hogy minden gyerek oda meg vissza van tőle, hogy egy sellővel beszélgethet, komoly oktatási feladatokat is végez. Amellett, hogy úszni tanítja a kölyköket (és az úszás szeretetére is egyben!), beszél nekik a tengerről, az árapályról, a tenger élővilágáról, és fogadok, hogy a gyerekek sokkal jobban megjegyeznek mindent, amit egy sellőtől hallottak, és nem az iskolában. Több akváriumnak is állandó fellépője.
Amikor egy nyolcéves kislány azt mondja az anyukájának, hogy "ha nagy leszek, sellő leszek!", nyilván senki nem veszi komolyan. Amikor egy tinédzser mondja ugyanezt, a család egy része nyilván aggódni kezd; ha felnőttként vállalkozik a nagy ugrásra (avagy merülésre), mindenki a környezetében elkezd majd kétségbe esni. Erre annyit lehet mondani:
Raina hivatására nézve tanár. Amikor megunta, hogy nem keres eleget, elment sellőnek.

Nincs vele egyedül. Rövid kutakodás után felfedeztem, hogy a legutóbbi találkozón 800 édes- és sósvízi sellő gyűjt össze, hogy megosszák egymással a szakma titkait. Nem mindannyian főállású sellők, de nem kevesen vannak köztük, akik valóságos művészei a szakmának: a csapat legtapasztaltabbja 15 percig tudja visszatartani a lélegzetét, de 5-6 perc az átlag.
És mert sellők nem születnek úgy a semmiből, természetesen léteznek kiszolgáló szakmák is; ha eddig azt hittétek, a sellő a legőrültebb karrier, amivel elő tudok rukkolni, mit szóltok a sellőfarok-gyártó nemes hivatásához? Erről se volt túl sok szó a legutóbbi állásbörzén, pedig szédítő magasságokba lehet emelkedni vele: az úriember többek között Lady Gagának is dolgozott már. Bezony.

És ha valakinek az úszás nem az erőssége: tündér még mindig lehet az illetőből. Személyes kedvencem Twig, aki ideát csinos rajongótáborral rendelkezik, és a reneszánsz fesztiválok osztatlan kedvence. A trükkje az, hogy nem beszél, és sohasem esik ki a szerepéből: a tündérek különböző fajtái közül ő a kíváncsi tündért választotta, aki mindenbe belemászik, mindenre felmászik, és minden új dolog rendkívül szórakoztatja. Született előadóművész.

Fogadok, hogy ha tovább folytatnám a kutatást, találnék másfajta mitikus lényeket is, akik megtalálták a helyüket a modern világban; és mivel én mesemondó vagyok, semmi kifogásom az ellen, hogy néhány lelkes és kreatív álmodó visszahozza a varázslatot a mindennapokba. Azért szerettem volna egy rövid postot szentelni nekik, hogy felhívjam rá a figyelmet: attól, hogy valami mesésen hangzik, még nem biztos, hogy nem lehet megélni belőle. Ha nincs rá megnevezés, elnevezzük; ha nincs rá szakma, teremtünk; ha nincs rá rendezvény, vagy színpad, vagy hely, addig ugrálunk, amíg lesz, és ha kidobnak az ajtón, bemászunk az ablakon. Vagy beúszunk a csatornán keresztül. Álmodozni jó dolog; megvalósítani az álmokat nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Ez is olyasmi, amire a mesék tanítanak meg bennünket.

2 megjegyzés:

  1. Kislánykoromban, ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, mindig azt feleltem: vizitündér. Sajnos nem lettem az. :( Egyelőre :)

    VálaszTörlés