Napi kalandok

Zajlik az élet a campuson. Még mindig csodás tavasz idő van, csicseregnek a fák, virágzanak a madarak, és kis szerepjátékos csapatunk határozatlan időre kiköltözött a főépület mögötti pázsitra: ki heverészni, ki szakdogát írni (ez lennék én), ki vívni (a színpadi harc osztály is a napsütésben gyakorol), ki meg amerikai focit játszani és összekenni magát fűfoltokkal. Mindenkire ráfér egy kis napsütés.

A pénteket lázas házi feladat írással töltöttem; már nagyban dolgozom a szakdogámon, csak valami kisebb beadandó dolgozat vagy iromány mindig közbejön, és szerettem volna minél többet elintézni még a hétvége beállta előtt. A szakdolgozatomról egyébként annyit, hogy végre eldőlt, miről írom - Kalandok az osztályteremben, avagy hogyan lehet a gimnáziumi irodalom-anyaghoz tartozó hagyományos történetekből interaktív szerepjátékot készíteni oktatási célból, tinédzserek számára (munkacím). Élek mint hal a vízben.

A tanulást csak akkor adtam fel, amikor ideje volt átvonulni a színházba, ahol Danielle rendezésében színpadra kerültek a Vagina Monológok. Testületileg kivonult a mesemondó szak megtekinteni a premiert, amiben Danielle, Sara, és Joel felesége is szerepelt, a nézőteret pedig az egyetem diákjai és dolgozói töltötték meg. Remek előadás volt; néha megrázó, néha vicces, piros és fekete, elegáns és elgondolkodtató, és mindenki remekül szerepelt, különösen Sara, aki dominának volt öltözve, és egy korbácsot lobogtatott. Az előadás nagy sikerrel és kizárólag férfiak által készített süteményekkel zárult, melynek megünneplésére testületileg átvonultunk kedvenc városi kajáldánkba vacsorázni. A helyzet úgy adódott, hogy a hely tömve volt (péntek este), cserébe viszont egy azaz egy pincérnő volt talpon a vidéken, melynek következtében jó fél órát vártunk a vacsoránkra. Közben azt is kitaláltuk, hogy testületileg elmegyünk megnézni a Hunger Games filmet, ami most nyitott a mozikban, és mindenki lelkes kiskutya-lihegéssel csorgatta rá a nyálát. A túlterhelt pincérnő és a moziműsor miatt azonban öt percünk volt elfogyasztani a vacsorát, roham-iramban, majd felpattantunk az asztaltól, és elindultunk a moziba. A dolog szépséghibája az volt, hogy a mi autónk sofőrje rossz kanyart vett be a belvárosban, melynek következtében iszonyatosan eltévedtünk; a film este 11:20-kor kezdődött, amikor is mi még vígan keveregtünk valahol a külvárosi házak között. Végül aztán csak megleltük a helyes irányt, és 10 perc késéssel bezuhantunk a moziba, megvettük a jegyeket, és bemasíroztunk a 11-es terembe, ahol is a film legnagyobb meglepetésünkre nagyjából már a felénél tartott (és ülőhely sem volt). Csalódottan kivonultunk, hogy visszakérjük a pénzünket, mire szembejött egy takarító srác és közölte, hogy a kiírás rossz, abban a teremben egy korábbi előadás zajlik, és a mi jegyünk a "hideg" terembe szól, ami a 10-es, és becenevéhez méltóan pót hűtőszekrényként funkcionál az épületben. Vidáman, hogy mégsem maradunk le a filmről, áttettük székhelyünket a 10-esbe, ahol is megleltük a csapat többi, vigyorgó tagját, és még nagyban mentek az előzetesek. Tizenöt perccel később, átesve minden előzetesen, elkezdődött a film... a Lorax. A mozi közönsége harsányan szitkozódva testületileg kivonult a teremből és letámadta a menedzsert, melynek következtében a filmet kicserélték, mindenki visszatérhetett a helyére, és végre csak elindult a Hunger Games...

Nem szokásom filmkritikákat írni, úgyhogy rövidre fogom: a film szóról szóra követi a könyvet, úgyhogy azoknak, akik olvasták, nagy meglepetést sehol sem okozott. Nagyon szépen megalkotott mozi, bár kicsit sokat rángatják benne a kamerát (olyan érzésem volt, mintha a Friday Night Lights első évadát nézném). Megérte megnézni, izgalmas volt, hű a könyvhöz, és filmnek is jó.

Hajnali háromkor kerültem haza. Most pedig megyek reggelizni.