Egy újabb adag kávé
és némi lézengés után végül sor került az utolsó egész órás előadásomra is.
Megint felnőtt közönségem volt; a program olyan történetekből állt, amiknek
valamilyen formában köze van a spanyol történetemhez vagy kultúrához. Itt
megint volt egy új mesém, az Aranyhajú kertészbojtár, amiben nem csak a spanyol
király udvarába utazik a főhős és veszi feleségül a spanyol király lányát, de
ráadásul útközben megáll a Hajnal Kertjében is aranyalmát szedni. A mese előtt
elmagyaráztam a közönségnek, hogyan kerestem meséket, amik hozzájuk is szólnak,
és hogyan tudtam meg, hogy a Kanári-szigetek a Heszperidák Kertje; ez láthatóan
nagyon tetszett nekik, és mosolygó lelkesedéssel hallgatták az egész
történetet. Jó hosszú mese, majdnem fél órás, és ráadásul komoly koncentrációt
igényel, mert rengetegszer fordulnak elő benne a ló (caballo) és hajfürt
(cabello) szavak, amiket nem illik folyamatosan összekeverni. Annak ellenére,
hogy új darab a repertoáromban, a történet majdnem teljesen zökkenőmentesen
zajlott le, és nagy sikert aratott. Másodjára elmeséltem Kampó táltost (aki a
néprajzosok szerint eredetileg történelmi személy, egy spanyol zsoldos volt, és
a neve a „maestro de campo” katonai rangból származik). Szintén hosszú és
bonyolult történet, még így vágott formájában is, ahogyan én mesélem (erősen
gyanítom, hogy Ipolyi Arnold bácsi kreatív kezdeményezése van a dologban, mert
tele van felesleges barokk sallangokkal). A közönségen is látszott, hogy amikor
már a sokadik random boszorkány ugrik elő a bokorból, kezdték nem érteni, mitől
ilyen peches a főhős, és végül közösen jót nevettünk az egészen. Két hosszú
mese után (Kampó táltos is van vagy húsz perc) már csak egy rövidebbet
választottam harmadiknak, hogy se én, se a közönség ne szenvedjünk maradandó
károsodást; mivel úgy tűnt, az egész Kampó dolog nagyon szórakoztatta őket,
elmeséltem egy rövidebb népmesét is róla, amiben Mátyás király udvarába
látogat.
Úgy döntöttem, hogy
szeretem ezt a programot. Jó látni, hogy a közönség elcsodálkozik rajta, hogy
egy olyan messzi országnak, mint a magyarok, vannak népmeséi, amiben megemlítik
őket. Maguk a mesék is nagyon szórakoztatóak, és mostanra már teljesen átállt
az agyam spanyolra, így jóval kevesebbet kellett koncentrálnom a szövegre, és
több játékterem volt az előadáshoz.
Most megint a vendéglőben
ülök, várok a vacsorára, és próbálok nem kidőlni. Este fél tizenegykor még lesz
egy mesélésünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése