Tenerife, bár
Spanyolország fennhatósága alá tartozik, geológiailag az afrikai kontinens
lemezén ül – ami azt jelenti, hogy életemben először járok Afrikában. A sziget
teljesen trópusi éghajlatú, a helyeket haragos zöld bokrok, pálmafák és
kúszónövények borítják, és minden völgyben keskeny vízesések szakadnak le a felhők
közül. Ahol utat robbantottak a part mentén, ott kilátszanak a vörös és fekete
vulkanikus sziklák, amik egészen a tengerpartig érnek (az Atlanti-óceánt is
először látom közelről). Maga a Teide, a sziget legnagyobb vulkánja, a partról
nem is látható, elbújik a felhők és a kisebb hegyek között (szintén első
találkozásom aktív vulkánnal) (valójában szigettel is). Minden hatalmas,
egzotikus lenyűgöző.
Természetesen a
mesemondó nem azért mesemondó, hogy ne csinálja meg a házi feladatát, mielőtt
utazik. Én például gondosan végigrágtam magam egy kanári-szigeteki
mesegyűjteményen, és sokat tanultam belőle. Többek között azt, hogy a régi
görögök ide helyezték a Heszperidák kertjét, ahonnan Herkules aranyalmát lopott
(pontosabban Atlasz, a Heszperidák apja lopta neki az almákat, amíg Herkules az
eget tartotta a vállán – jelenleg egy vonalban vagyunk az Atlasz-hegységgel). A
legenda egy százfejű sárkányról is beszél, aki tüzet okádott – ez nyilván a
vulkán. A part menti úton sikerült látnom néhány őshonos drago fát, amik a
helyi legenda szerint egyszer sárkányok voltak (ha megvágja az ember a
kérgüket, vörös lé csepeg belőlük). Néhány elmélet szerint a görögök ide
képzelték el a Boldogok Szigeteit is. Az egyik kedvenc helyi sztorim arról
szól, hogy valójában nem hét sziget van (Tenerife, Gran Canaria, La Palma,
Lanzarote, Furteventura, La Gomera, El Hierro, mondtam, hogy megcsináltam a
házimat), hanem nyolc – a nyolcadik, San Borondón, csak kétszer vagy háromszor
tűnik fel minden száz évben, amikor szerencsés kalandorok (pl. Szent Brendán)
meglátogathatják, aztán megint a tenger alá süllyed. A jelenség tudományos
magyarázata állítólag víz alatti vulkanikus jelenségekben és a forró víz okozta
délibábban rejlik. A történet annyira híres, hogy állítólag Kolumbusz külön térképpel
kerülte meg a szigeteket, nehogy San Borondónon zátonyra fusson.
Bár a szigeteket az
1400-as évek végén a spanyolok elfoglalták (nem kevés véres csata után, mivel
már voltak lakóik, akik nem csak piramisokat építettek és földet műveltek, de
ráadásul királyságokra osztották fel az összes szigetet, amik egymást is megtámadták,
amikor épp nem jöttek hódítók), Tenerife és a többi sziget kultúrája sok
dologban eltér Spanyolországétól. Anával beszélgetve, aki nem először jár itt,
több dolgot is megtudtam: Egy, a helyiek sokkal halkabban beszélnek (ami Ana
szerint nagyon elegáns), kettő, a kontinensről érkezett spanyolokat
„félszigetieknek” hívják (peninsulares). Sok helyi színezetű kultúra a spanyol
és a bennszülött szokások keveredéséből alakult ki, és a kocsinkat vezető bácsi
például kijavított minket, hogy nem Tenerifén vagyunk, hanem Chineten. Van a
hódító országtól elszakadni kívánó helyi mozgalom is, amit jó volt tudni,
tekintve hogy az egyik mesemondó előadásom spanyol-magyar kapcsolatokról szól.
Ismerd a közönséged.
Azoknak, akik
kérdeznék: Eddig egy büdös kanárit sem láttam. A szigetek neve egyébként a
latin canis, kutya szóból ered,
szóval valójában a kutyák szigetein vagyok. Kutyák azok vannak. Itt vonyítanak
az ablakom alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése