Tizenhét óra alvással a hátam mögött már egészen jó formában
voltam péntek reggelre (felkeltem este kilenc körül tegnap este és találtam
kaját a konyhában, mint kiderült, Ana hozta el nekem az étteremből).
Felöltöztem és csatlakoztam a reggeli után kajtató mesemondók kis csapatához (a
városka annyira kicsi, hogy néha úgy tűnik, csak mesemondók lakják...). Itt
ismerkedtem meg Arturóval, aki granadai mesemondó, és eredeti magyar pulija
van, Momo nevezetű, és hamarosan szeretne venni majd még egyet is. Elmesélte,
merre járt Magyarországon, és nagy felháborodással magyarázta, hogy a magyarok
szódát tesznek a borba. Gyalázat. Egy kiadós melegszendvics-kávé reggeli után
(literesre higított ameriaki kávéhoz szokott kicsi szívem majdnem kiugrott a
helyéből) sétálni indultam, ekkor készültek az alábbi fotók. Egy rövid séta
után visszatértem a térre, ahol minden fontos dolog zajlik (délelőtt például
gyerekműsorok), és a kellemes napsütést kiélvezve a többi mesemondóval nagy
egyetértésben piszkálgattam a foghíjas Internetet. Egy idő után Kamel
(Franciaország/Algéria) és én újabb sétára indultunk, megcéloztuk a
tengerpartot, aztán úgy döntöttünk túl messze van, és visszatértünk megint a
térre, néhány csodás fotóva gazdagodva. Időközben az agyam is átállt a
spanyolra, ami nem rossz, mert délután interjút adok. Most megint a téren
ülünk, Luis (Portugália), Kamel és én, várjuk, hogy elkészüljön az ebéd, és
nézzük a gyerekcsoportokat, akik a zárda lépcsőin ülve kajálnak. Már jártunk a
fesztivál könyvesboltjában is, ahol valószínűleg nem kevés pénzt fogok
eltapsolni a hét vége előtt.
Hopp, kaja.
szurok-szurok!!!!!!! :)) zseniális ez az erkély!
VálaszTörlés