Nemzetközi Mesemondás Írországban

Mint már fentebb említettem, a konferencia kísérő rendezvényeként az ír mesemondók egy mini-fesztivált is szerveztek nekünk. Szombat délután, amikor maga a konferencia véget ért, buszra szálltunk, és a láthatatlan határon átkelve elutaztunk Mullaghbawn apró észak-ír városába, mely a legendás Slieve Gullion hegy tövében fekszik, és milliónyi legenda övezi. Itt áll a Tí Chulainn (Chulainn Háza) nevű művelődési központ, mely barátságos vendéglátást és helyet biztosított a fesztiválhoz.

Amint az a fenti plakátból is látható, csinos kis nemzetközi csapat gyűlt össze a színpadra - azzal a főnyereménnyel együtt, hogy élőben találkozhattam egyik kedvenc mesemondómmal, Eddie Lenihannal, akinek a könyveit (és a bennük összegyűjtött meséket) hosszú évek óta imádom. Hatalmas megtiszteltetés volt vele egy színpadon állni (és hatalmas megkönnyebbülés, hogy direkt a sor végére rakták, hogy senkinek ne kelljen őt követnie). Az első koncertet szombat este adtuk, felnőtt közönségnek - egészen váratlan vendégek is becsöppentek rá, mint például egy régi barátnőm Magyarországról! A művház kisebbik bárpultjánál közben valami rettenetesen fontos focimeccs közvetítése zajlott éppen, így a történeteket néhol harsány ír csatakiáltások szabdalták - de ettől csak jobb lett a hangulat...
Sonia egy spanyol cigány népmesét mondott el a Hold gyermekéről, Frances Quinn tolmácsolásában. Markus egy személyes sztorit ágyazott bele az elmaradhatatlan Kalevala egyes részleteibe, utazásról és hazatérésről. Abbi egy selkie-legendát fordított ki önmagából, és mesélt egy tengerből érkezett fiúról és egy szárazföldi lányról. Senem a főnixmadárról mesélt, és annak közel-keleti legendájáról. Végül sorra kerültem én is; a Vidám Királyfit vittem magammal, mert tudtam, hogy kényelmesen bele fog férni a tizenöt percbe, és biztos, hogy ilyen változatát Rumpelstiltskinnek nem hallották még... igazam lett, mert a koncert után többen odajöttek, hogy a meséről beszélgessenek velem. Pályuk Anna ezennel megérkezett Írországba.
A sort Eddie zárta, aki végtelenül szórakoztatóan mesél. A tündér-történetek a specialitása (bár Fiannában is sokszor utazik), főleg olyanok, amelyeket még igaz történetként mondtak el neki útjai során a vidéki öregek. Ezeket bájosan, ide-oda szökkenve, borzas szakállát rázogatva, gombszemeit csillogtatva meséli, mintha maga is valami tündérszerű lény lenne; egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. Két történetet mondott el, egyet egy tündérek által elrabolt asszonyról, aki még sokáig üzeneteket küldözgetett a férjének a másik világból; a másikat pedig egy emberről, aki éjjel hazafelé menet sünöket látott játszani, akik valójában álruhás tündérek voltak.

A koncert az éjszakába nyúlt, de ezzel még nem volt vége a mesemondásnak. Másnap, miután meghódítottuk a hegyet (erről majd külön bejegyzésben mesélek), kocsiba raktak minket, és két külön helyszínre fuvaroztak, kanyargós hegyi ösvényeken, erdőkön, és smaragdzöld lankákon át. Sonia, Markus és én Keady kis városába mentünk, ahol családi mesemondó koncertet tartottunk egy apró, ám lelkes közönségnek (mindössze nyolcan voltak). Részemről a Hétlábú paripát meséltem, mert közönségünk gyermek tagjai mind lányok voltak, és gondoltam, kijár nekik a női főhős. Sonia egy halászról és egy csodálatos halról mesélt hosszadalmasan, Markus pedig megint csak egy pici mesét aott elő, ami a saját gyerekkora és a Kalevala keveréke volt. Jack Lynch is csatlakozott hozzánk az írek képviseletében, és ő a Giant's Causeway népszerű történetét mondta el, sok bohóckodással, a gyerekek legnagyobb örömére.

Végül aztán a fellépésről hazatérve oszlott fel a társaság. Apró, ám annál tartalmasabb fesztivál volt, barátságos hallgatósággal, és lelkes mesemondókkal.
És most már van dedikált könyvem is Eddie-től.