Első nap az iskolában

A mai nappal elkezdődött a tanítás.
A graduate óráknak az a nagy előnye, hogy kevés kivételtől eltekintve délután vagy estefelé vannak, hogy dolgozó emberek is tudjanak rájuk járni. Így aztán nem is kellett felkelnem egészen délután háromig.
(Persze felkeltem jóval előtte, és ügyes-bajos dolgokat intéztem, például megpróbáltam meggyőzni a rendelőben a nővérkéket, hogy ötféle papírom és röntgenfelvételem van róla, hogy nincs tuberkolózisom, míg ki nem derült, hogy a magyarázat eleje óta azt hiszik, hogy azért jöttem be, mert van. Ezek után elküldtek, mert ragaszkodtak hozzá, hogy tudni akarják, milyen nyelven van a röntgenem...)
Mára csak egy óra jutott; egy extra amit a kredit miatt vettem fel, meg azért, mert a nagyfőnök ajánlotta, mint nagyon népszerű kurzust. Az óra neve az, hogy "Documenting Community Traditions" (közösségi hagyományok dokumentálása). Mindössze heten gyűltünk rá össze; a professzor egy energikus, rövid ősz hajú, szikár hölgy volt, akinek lelkes hangjával üveget lehetett volna vágni. Körbe rendeztette velünk a székeket, és rögtön bele is csapott a lecsóba.
A kurzus tulajdonképpen egy nagyobb, több államot felölelő kutatási program része. Úgy tanít terepmunkát és kutatói-előadói képességeket a diákoknak, hogy közben a program is hasznot lát belőle: interjúzni küldik ki őket egy-egy jól körülhatárolható területre, jól körülhatárolható témában. Három éves körökben cserélődik a téma; az előző kézművesség volt, most pedig a földművelés van soron. A kurzus tulajdonképpen úgy néz ki, hogy mindenki kap egy rakat kérdést és meghatározott számú interjúalanyt; ezt a kettőt a félév végére működő konferencia-előadássá kell varázsolna, a tudományos munka minden részletével együtt (hangfelvétel, fotódokumentáció, írott jegyzetek stb.) Ezen felül vannak kötelező olvasmányok, beadandó dolgozatok, meghívott előadók, kötelező konferencia-részvételek, és órai munka is.
Miután meghallgattuk, mi is vár ránk a félév során, kaptunk egy kis ízelítőt az órai munkából. Videókat néztünk, amiket farmerek készítettek a saját munkájukról, és valóságshow-szerű rövid filmecskékben postolják őket az internetre. Ezek után hosszasan beszélgettünk a földművelés helyzetéről, a családi vállalkozásokról, és egyáltalán arról, miért érdemes az ilyesmit gyűjteni. Nagyon érdekes beszélgetés volt, és vissza is zökkentett azonnal az amerikai rendszerbe; mindenkinek véleményt kellett nyilvánítania, ha nem tettük magunktól, felszólítottak minket, de akármit mondtunk, a többiek mindig azonnal hozzászóltak, és nagyon érdekes beszélgetések alakultak ki.
Az órát valószínűleg egyszerű logisztikai okokból le fogom adni; nagyon hasznos terepmunka-gyakorlat lett volna, ha lenne autóm. És több időm. Esetleg ha pont a folklór-évadba csöppenek bele. Így viszont inkább a mesemondásra fordítom a fölös kreditjeimet és energiáimat, és kissé fájó szívvel megválok a tennessee-i kistermelőktől.
Holnap reggel Kortárs Mesemondás kurzus. Alig várom! :)