Ismerkedés a kalózokkal

Első napirendi pont: beköltözés. Papírokat töltöttem ki, papírokat vettem át, és kis keresgélés után megtaláltuk a szobát is. Egy nagy téglaépület földszintjén van, ajtó-ablak az utcára nyílik; körülötte ugyanilyen lakások, elsősorban a nemzetközi diákoknak, az épület körül meg ugyanilyen épületek.
Katie elmondása szerint az előző évben egy kínai lány lakott itt; látom is a nyomait a szekrényre ragasztott matricákon. A lakás egyetlen szobából áll (hacsak a hűtőszekrényt nem számoljuk, mert szerintem abban még egy személy simán elférne), van benne sok fiók, szekrény, konyhaasztal, íróasztal, picike konyha (elektromos sütő és mosogató), egy pici fürdőszoba, és egy meghatározhatatlan funkciójú gardrób egy bojlerrel. Katie megajándékozott a régi tévéjével, mert hogy kábel is jár a lakáshoz, meg internet is. Ha ezt olvassátok, az azt jelenti, hogy utóbbit végül is csak sikerült beüzemelni…
Egyelőre elég csutrin néz ki a lakás; délután megyünk bevásárolni olyan létfontosságú dolgokat, mint szemetes, ágynemű, és egyéb hasonló nyalánkságok. Egyelőre én költöztem be az egész épületben egyedül.
A lakástól körülbelül két perc gyalogútra találhatóak az első campus épületek. Katie először elfuvarozott regisztrálni (a nemzetközi diákoknak külön kell); nagyon kedves, mosolygós emberek fogadtak, újabb papírokat töltöttem ki, és vándoroltam asztaltól asztalig. A biztosításnál majdnem megbukott a dolog, míg eszembe nem jutott szólni, hogy Fulbrightos vagyok, mire aztán lett nagy felhajtás, és minden el lett intézve. Egy egész szatyornyi papírral távoztam, immár regisztrálva, hogy további dolgokat intézhessek.
Először is, szereztünk nekem egy diákigazolványt, ami errefelé nem csak személyazonosításra szolgál, hanem egyben bankkártya is, amire pénzt lehet feltölteni, hogy aztán a könyvesboltban, kajáldában, mosodában, könyvtárban, tornateremben stb. használhassa az ember. Ezen felül pedig még ajtókat is nyit.
Az igazolvány másfél perc alatt készült el, fotózással együtt, és máris suhantunk tovább, ezúttal az alagsori postára, postafiókot igényelni. Ez utóbbi ugyanolyan, mint a Trinityn volt, számzáras és elképesztően pici, de legalább az enyém.
Következő állomásunk a rendelő volt, ahol leadtam az egészségügyi papírjaimat, és ezen a ponton hirtelen ki is fogytunk a tennivalókból. Katie elment dolgozni, én pedig visszajöttem a… minek nevezzem? Szoba? Lakás? Szóval visszajöttem, és olyan hasznos dolgokkal foglalom el magam, mint papírok szortírozása, papírok kitöltése, tévé beüzemelése, bevásárlólisták írása és az internet piszkálgatása. Katie két óra múlva végez, és megyünk bevásárolni.

A campus egyébként gyönyörű. Gatyarohasztó, párás meleg van, ami nyilván csak az épületeken kívül okoz problémát, mert benn mindenhol kellemesen hűvös (esetenként botrányosan hideg) van. Vannak viszont tücskök és kabócák, a hangjukból ítélve jó pár millióan, remeg tőlük a levegő (fényes nappal tücsök, megáll az eszem). Eddig mindenki nagyon kedves volt velünk; néhányan még az utcán is megállítottak minket hogy megkérdezzék, ki az új diák (Katie-t nyilván már ismerik). Holnap lesz egy séta a campuson az újaknak, amire feliratkoztam; nemzetközi diákoknak csütörtökön orientáció. Természetesen kismillió dolgom van még addig; nem utolsó sorban meg kéne találnom a mesemondó tanszéket.

(Lábjegyzet: 'kalózok', mert az ETSU hivatalos kabalája a Buccaneer. Kicsit ugyan fura ez egy szárazföldi államban, de hát a Trinityn se találkoztunk soha japán harci kakassal...)