Képességek kicsiny boltja

Ma azt a felfedezést tettem, hogy az állam legnagyobb képregényboltja sétálási távolságra van az egyetemtől.

A dolog úgy kezdődött, hogy szombat van, és kár lenne egy tökéletesen jó állapotban lévő napot fetrengésre pazarolni; mivel jármű hiányában még mindig röghöz vagyok kötve, körülnéztem, mi található sétálási rádiuszon belül. Kiderült, hogy Johnson City-nek van egy része, ami történelmi belvárosként szerepel a térképen, és Blue Plum Village-nek hívják, ami szerintem a világ legkirályabb belvárosneve. Belőttem magamnak az irányt a Google Maps segítségével, és nekivágtam a sétának.
Fülledt, vihar utáni felhős idő van, de legalább a nap nem süt - tökéletes a sétáláshoz. Az embernek nem kell mást tennie, mint átvágnia a kertvároson, ahol a diákok és tanárok házikói és a görögök főhadiszállásai állnak, átkelni az úton, és már meg is érkezett Blue Plum Village-be. A séta mindössze húsz perc, hegynek felfelé harminc, és harmincöt, ha útközben megáll az ember a sarkon egy yard sale-en bogarászni. Maga BPV történelminek történelmi, belvárosnak belváros, épp csak a szélben guruló ördögszekét hiányzik belőle. Szombat délután lévén minden nyitva volt, de embert alig lehetett látni; mivel mindenki kocsival jár, csak a kirakatokon bebámulva lehetett megállapítani, hogy van a városban élet. Mászkáltam egyik kirakattól a másikig; találtam német éttermet, fodrászatot, ruhaboltot, ezoterikus boltot, és egy rakat más érdekességet, míg végül sikerült belesétálnom egy nagy Atomik Comiks neonfeliratba.
Egy papírmasé Hulk és több óriásposzter között végül megtaláltam a bejáratot és benyitottam; akkor még nem tudtam, hogy az állam legnagyobb képregényboltjában állok, de a méret magáért beszélt. Egyetlen hosszú terem az egész, kicsit egy borospincére hasonlít, boltíves téglaépület; a falak mentén polcok a plafonig, középen pedig asztalok és kartondobozok gigantikus halmai. Első ránézésre úgy működött a dolog, hogy az ember elkezd túrni az egyik sarokban, és reménykedik, hogy valamelyik stóc alatt még életben van az eladó.
Nevezett személyt végül a terem közepe felé sikerült lokalizálnom; egy hosszú pult mögött ült, gigantikus, cukorkákkal teli befőttes üvegek takarásában. Kiköpött képregénybolti eladó volt, olyan, amilyet a filmekben lát az ember; citromsárga sapka volt rajta, képregényes póló, szemüveg, széles vigyor. Megkérdezte, segíthet-e, de elsőre csak annyit mondtam, köszönöm, nézelődök; volt mit nézni. Azt a kicsinyke falfelületet, amit nem borítottak polcok, poszterek takarták, valamint kartondarabokra írt figyelmeztetések, mint pl. "Ha lopni akarsz, előbb szólj!". Két nagy tévé is függött a plafon alatt, mindkettőn ősrégi Captain America rajzfilmek mentek, amik hihetetlenül viccesek, főleg, ha nem néz oda az ember. ("Oh no! The Radioactive Man appears!") Külön kis beugrók voltak kialakítva a "nagyoknak", mint Batman, Superman és Wonder Woman, és a legértékesebb darabokat csak üveg mögött lehetett megtekinteni.
Miután körbemásztam félig a boltot, egy halom féig szétszedett bicikli állta az utamat. Ne haragudj, kiabált utánam az eladó, épp átalakulunk, a bolt hátsó felében biciklit fogunk árulni, kicsit nagy a rumli, beteg az alkalmazott, el vagyunk maradva a melóval. Sebaj, mondtam a bicikliket kerülgetve, engem ugyan nem zavar. Visszakeveregtem a pulthoz, ahol egy kötet House of Mystery akadt a kezembe; megkérdeztem, van-e még, ami pont elég volt arra, hogy az eladó belője az akcentusomat, és innen megindult a beszélgetés. Shawn (mert így hívják a fickót) többszörös elnézést kért a rumliért; dumáltunk egy kicsit a képregények helyzetéről tengeren innen és túl. Segített nekem a legújabb Fables után bogarászni, több-kevesebb sikerrel és nem kevés stócot felborítva; sőt, felajánlotta, hogy mivel diák vagyok, és külföldi, és nyilván nincs pénzem, üljek le nyugodtan, és olvassak, nem kell megvennem semmit. (Tudod, hogy Délen vagy, ha már a képregényboltos srác is azt mondja, "bless your heart"). Időközben más vendégek is jöttek-mentek, például egy tinédzser srác rémülten pislogó anyukájával, aki úgy viselkedett, mintha valami lebujba hozta volna a csemete, nagyon vicces volt. Én ráérősen köröztem, kerülgettem a dobozokat és turkáltam a képregények között; egyszerűen csak élveztem, hogy ilyen is van, és pont sikerült belefutnom. Végül aztán megvettem a heti Fables-adagomat, búcsút mondtam Shawn-nak, megígérve, hogy vissza fogok járni az anyagért; a vásárláshoz pedig ingyen rágó is járt, az dió nagyságú, gömb alakú fajta, aminek vattacukor-íze van, kiszedi minden fogtömésed, és akkora buborékot fújhatsz belőle, mint a saját fejed. Elégedett rágcsálva, hónom alatt a képregényekkel sétáltam haza a kertvároson át; házakat fotózgattam, találkoztam egy bluejay madárkával, és általánosságban véve, nagyon elégedett voltan Blue Plum Village látnivalóival, és a szombat délutánommal.