Ma meghódítottam a könyvtárat.
Mivel reggel volt, és a tanítás még nem kezdődött el, gyakorlatilag senki nem tartózkodott az épületben; kicsit furán is éreztem magam, hogy csak úgy besétáltam táskástul, és nem állítottak meg az ajtóban. Bátortalanul kószáltam el a pultok mellett a lépcsőig; a lépcsőház mögül kávé és fánk illata szállt, mivel a könyvtárnak kávézója is van, bizony. Vaktában másztam fel az első emeletre, próbálva kipuhatolni, mi merre meddig. Az első emeleten egy hatalmas kettős ajtó fogadott, ami nyikorogva nyílt; mögötte könyvekkel tömött polcok végeláthatatlan sorai és oszlopai. Találomra indultam el valamerre; egyszerűen csak tetszett az egész, szép, rendezett, és hatalmas. A többit mér felesleges is emlegetni, a Trinity után szinte csalódás volt, hogy nem akadtam semmi újdonságra; az a laza három szekrénysornyi folklór és népmese, a külön sornyi storytelling, a külön tündér- vérfarkas- és sárkány szakirodalom szekciók, a külön leltári számon nyilvántartott kalóztörténetek, az államokra és országokra lebontott mesegyűjtemények, a Tennessee-történeti gyűjtemény...
Alig laza két órát töltöttem azzal, hogy elindultam a bal felső sarokból, mint a nagyon éhes kis kukac a mesekönyvben, és végigzongoráztam, miből is élünk ideát. Továbbra is békén voltam hagyva, így hát letelepedtem a szőnyegre olvasgatni; csak a kísértet-könyvtárosunk motoszkált néha a polcok között, de tőle itt senki se fél, a néni nem rosszindulatú, csak visszateszi a polcokra a könyveket.
Böngésztem egy kicsit a katalógusban is, csak hogy szokjam a kezelését, meg bogarásztam a folyóirat-olvasóban; végül is találomra vettem ki négy könyvet, miután figyelmeztettek rá, hogy csak 15 lehet nálam egyszerre. Kikölcsönöztem egy déli népmese-gyűjteményt amiben államokra vannak osztva a történetek; egy Tennessee történetek tárát; egy modern mesemondókról szóló kötetet (Suddenly they heard footsteps) és egy könyvet, ami teljes egészében Brother Blue életéről és munkásságáról szól.
Azt hiszem, el vagyok látva egy időre szakirodalommal.
2011. augusztus 26., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
élénksárga, nem inkább zöldes az az árnyalat, amilyen lettem az irigységtől... love.p
VálaszTörlés:)))))))) hány kísértete van tulajdonképpen az egyetemnek?
VálaszTörlés