Aarne és Thompson forognak a sírjukban

Mivel már nagyon szorít a szakdolgozat határideje (röpke egy hónapom van befejezni), ideje volt, hogy leteszteljem a három játékmodul közül az elsőt élesben is. A csapat nagylelkűen és egybehangzóan beleegyezett, hogy a szokásos vasárnapi D&D helyett A&T-t játsszunk.

(Juj. Folklór poén. Elnézést.)

A játék alapja, ahogy azt már talán említettem korábban (talán nem) az AaTh 513-as besorolású mesetípus, a különleges segítők meséje. Ez az a mese amikor a hős útnak indul és útközben felszed egy rakat fura figurát, mindegyiket a saját különleges képességeivel, amiknek aztán a kalandjaik során mind hasznát is veszik.
Az elmúlt hetekben a mesetípusnak 36 verzióját szedtem össze a világ minden tájáról (ez már önmagában is jó móka volt). Mongóliától a Bahamákig, Magyarországtól Thaiföldig léteznek variációk a világon mindenhol, többek között ideát is az Appalachiában. A legszebb az egészben az, hogy mindegyik más és más különleges képességekkel rendelkezik; 36 meséből összesen 27-et sikerült kirostálnom. Igazából volt még több is, de mivel a játékot végeredményben gimnazistákon fogom alkalmazni, néhányról fájó szívvel le kellett mondanom.

Végül is, a nyári szünetre való tekintettel, heten gyűltünk össze ma játszani, ami ideális volt a tesztelés szempontjából. Mindenki húzott egy kártyát, rajta egy mesés képességgel, és ezek köré kellett felépíteniük a karaktereket. A csapat nem hazudtolta meg önmagát, már ezen a ponton fetrengtem a röhögéstől. A képességen kívül minden más rájuk volt bízva - nem, kor, név, származás - csak azt kötöttem ki hogy középkori jellegű világban legyünk valahol, hűen a népmesékhez.

Csak hogy illusztráljam a szerepjátékosok ötletességét, íme a felhozatal:
1. Jennie. Képesség: Ács. Bármit képes fából készíteni. Cserébe pocsékul harcol. Karakter: Negyven éves kanadai nő, enyhén zakkant, a "Sir" névre hallgat, és tényleg bármit tud fából készíteni. Például ketreceket szívecske alakú lyukakkal.
2. Griffin. Képesség: Fagyos lehelet. Bármi megfagy amire ráfúj. Karakter: ifjú utazó isten tudja honnan. Pollenallergiás. A sivatagban él, mert ott nincsenek virágok.
3. Trevor. Képesség: Fegyvermester. Csak egyetlen fegyvert tud forgatni, de azt tökéletesen. Karakter: brit kalandor aki útjai során valahol szert tett egy katanára, csak azt nem tudta, mi az, úgyhogy Katának hívja a kardot, és meg van győződve róla, hogy neki van igaza.
4. Paul. Képesség: Fából katonákat tud teremteni, akik követik a parancsait. Karakter: részeges viking öregember aki már semmin sem lepődik meg, és úgy gondolja, az ember 12 évesen középkorú.
5. Joe. Képesség: Mindent tud, de senki nem hisz neki. Karakter: 12 éves srác a jövőből akit egy elromlott időgép dobott vissza a mesék világába. Folyamatosan unatkozik és mindenkit hülyének néz.
6. Nick. Képesség: Emberfeletti hallás. Karakter: nyuszifüles fülvédővel ellátott félnémet-félangol fiatalember aki mindenre rámoccan, aminek két lába van.

Ezzel a bandával aztán külön mókás volt kalandozni a népmesék között. Úgy indultam, ahogyan az eredeti történet: egy nem különösebben okos, ám annál lelkesebb főhőssel, aki sorra felbérelte a kis csapat tagjait, hogy segítsenek neki királylányt szabadítani. Három perc alatt az agyára is ment mindenkinek, és csak a párbeszédek, amik a felbérlés körül zajlottak, önmagukban zseniálisak voltak. A csapattagok egymással sem voltak különösebben jóban, és hosszasan hallgattam őket, szorgosan jegyzetelve... aztán, ahogy haladt előre a történet, úgy kovácsolódott össze a banda egyre jobban. Mire a próbákra került a sor, már közük nem volt az eredeti meséhez, és éppen ez volt a szép: a fegyvermester csellel nyerte meg az erőpróbát, a kölyök csúzlival az íjászversenyt, a viking egy sor szerencsés kockadobással az ivóversenyt... egyedül a mélyfagyasztó választott olyan próbát, ami az ő saját képességre volt tervezve. Még egy rakat óriást is sikerült levadászniuk (katapulttal lőttek rájuk fából készült katonákat egy jégfal mögül, hallás után célozva...) mielőtt megszólalt a fejünk felett a hangosbemondó, hogy bezár az épület. Visszatértünk a valóságba, és megállapítottuk, hogy mindössze két óra telt el...

Már ezért az egy kalandért megérte belevágni a szakdogába. Nem panaszkodom.