Feminista Magyar Népmesék 15. - Rózsa és Ibolya

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizennégy mese itt olvasható.

Ezen a héten megint egy jól ismert mesetípust boncolgatok.

Rózsa és Ibolya

Források:

Berze Nagy J.: Népmesék Heves- és Jász-Nagykún-Szolnok megyéből (Athenaeum, 1907).

Illyés Gy.: Hetvenhét magyar népmese (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977).

Kálmány L.: Hagyományok (Néphagyományokat gyűjtő társaság, 1914).

Kovács Á.: Az eltáncolt papucsok (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1984).

Régi magyar népmesék: Berze Nagy János hagyatékából (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1960).

A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat vonatkozó epizódja itt tekinthető meg.

A mese az AaTh 313A (Magic Flight / Rózsa és Ibolya) mesetípusba tartozik.

A történet:

Adott egy legény, aki valamilyen okból egy ellenséges hatalom udvarában szolgál - leggyakrabban az Ördögnél vagy a Lidérckirálynál, de az is előfordul, hogy egyszerűen egy idegen birodalom uralkodójánál. Sok változatban azért kerül az ördöghöz, mert az apja gondatlanul elígéri még a születése előtt ("Azt add nekem az otthonodból, amiről még nem tudsz"). Az udvarban raboskodva/szolgálva beleszeret a főnök lányába, aki viszonozza az érzelmeit, ám szerelmüket a lány apja/anyja nem nézi jó szemmel, és a fiút mindenféle lehetetlen próbák elé állítják: Hordjon el egy hegyet egy éjszaka alatt, ültessen szőlőt és másnapra legyen belőle bor, építsen arany-gyémánt hidat a király palotájához, stb. A lány titokban segít neki elvégezni a feladatokat, ám ennek ellenére nem házasodhatnak össze, így szökni kényszerülnek. Mágikus üldözési jelenet következik, melynek során a szerelmesek mindenféle dolgokat hajigálnak hátra a válluk felett, amikből akadályok keletkeznek (fésűből erdő, tükörből tenger, stb.), vagy maguk változnak át különféle tárgyakká - malommá, tóvá, templommá, stb. Végül elveszejtik az őket üldöző ördögöt/boszorkányt, és boldogan ellovagolnak a naplementébe.

Néhány típuskombinációban a hazatérő szerelmeseket megátkozza az ördög/boszorkány, és Rózsa elfelejti Ibolyát. Csak akkor jut eszébe a menyasszonya, amikor már éppen készül valaki mást feleségül venni - vagy maga Ibolya emlékezteti a hűségére, vagy valami más véletlen esemény idézi az eszébe a szerelmét az utolsó pillanatban. 

Mitől feminista?

Egyike azon kevés tündérmese-típusoknak, ahol a hős és a hősnő nem első látásra házasodik össze. Szeretem benne, hogy hosszasabb ismeretség során alakul ki a szerelmük (néhány esetben együtt nőnek fel), és mindkettejük részéről választás, hogy együtt akarnak lenni (ahelyett, hogy a királykisasszonyt hozzávágnák a királyfihoz ajándékul). Ráadásul talpraesett, ügyes és okos hősnővel van dolgunk, aki lehetetlen feladatokat is képes elvégezni különösebb gond nélkül - néhány esetben azzal, hogy képes erélyesen parancsolni a lidérceknek/ördögöknek az apja udvarában, míg máshol a saját varázstudománya által (még olyan verzió is van, ahol könyvből olvassa a tudományt, mint a garabonciások). Ez különösen pozitív színfolt a sok, női varázserőt negatívumként megélő boszorkány-hiedelem között. Ibolya az Ördög lánya, és ez mégsem ejt csorbát se a megítélésén, se a szerelmén - eszessége és tudománya pozitív tulajdonságként jelenik meg. 

Azt is szeretem ebben a mesében, hogy, bár a feladatokat nagyrészt a lány végzi el, a menekülésben már egyenlő mértékben vesznek részt - egymást kiegészítő dolgokká változnak, vagy a fiú védelmezi a lányt valamilyen formájában, vagy fordítva. Ritkán látni férfi-női hőst így összedolgozni ahelyett, hogy az egyikük teljesen aktív, a másikuk teljesen passzív lenne. Bár az erőviszonyok a legtöbb verzióban a lány javára dőlnek el, meséléstől és verzótól függően egészen kiegyensúlyozott történet.

Amit érdemes átgondolni:

Gyerekek gyakran kuncognak rajta, hogy a mese férfi hősét Rózsának (esetenként Rózsinak) hívják. El lehet beszélgetni róla, hogyan változnak a "férfias" és "nőies" nevek kultúránként és korszakonként. 

Megejgyzés

A történet gyökerei Iászón és Médeia történetéig nyúlnak vissza. Angol nyelven a mese a norvég verzió után "Master Maid" (Mesterlány) címen ismeretes. 

Feminista Magyar Népmesék 14. - Asszonyok a tatárok ellen

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenhárom mese itt olvasható.

A mai bejegyzés rendhagyó módon nem egy mesével vagy mesetípussal, hanem egy mondakörrel foglalkozik.

Asszonyok a tatárok ellen

Források:

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág II. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988).

Jókai M.: Jókai Mór válogatott versei (online a MEK honlapján).

Orbán B.: A székelyföld leírása II. (Panda és Frohna, 1868).

Tatár S.: Egy gyergyói monda a tatárokról. Kultúra, nemzet, identitás: A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadások (Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, 2011). 

Tatárdomb Gyergyóban

A történet:

A magyar nyelvű hagyományban, főként Erdély területén, több monda is szól bátor asszonyokról, akik szembeszálltak a tatárokkal saját otthonuk, életük, és szeretteik védelmében. Egy népmesei történetet már láttunk korábban Béla kisasszony személyében; ma néhány mondai alakra hívom fel a figyelmet.

Benedek Elek egy gyergyói mondát közöl "A táltos asszony" címmel, amelyben egy Bánkiné nevű hölgy nem csak megjövendöli a tatárjárást, de azt is megmondja a falubelieknek, hogyan vészeljék át csellel - a mezőn hagyott kévékre felteszik a kalapjaikat, és a tatárok azt hiszik, hatalmas sereggel állnak szemben. Bánkiné szelleme visszatér fekete lovon a sírból, hogy megjövendölje a győzelmet a székelyeknek.

Orbán Balázs közöl több hagyományt is az 1658-as tatár betöréssel kapcsolatban, amelyekben asszonyok szerepelnek hősként. Kiemelkedik közülük Puskás Kalári (Klára) legendája, aki - mivel a férfiak épp máshol harcoltak - terhesen vonult hadba egy felkapott nyárssal (más forrás szerint mángorlórúddal), hét tatárt megölt, majd hazaérkezve hármasikreknek adott életet. Ezt a történetet egyébként még maga Jókai is megénekelte egy erősen sántító, ám nagyon bájos hőskölteményben. A kedvenc részem:

"Engem ugyan nem küld kelmed a kuczkóba.
Hogy én otthon nyugton addig tollat foszszak,
Mig szegény urammal vívnak a gonoszszak.

Az állapotommal senki se törődjék;
Ott is ott leszek én, ha megjön a vendég!
Ne fogja azt senki a székely anyára,
Hogy ijedtében szül fiat a világra!"

Olyan monda is előfordul, ahol a hősnő éjszaka lámpásokkal kelti egy nagyobb sereg látszatát, és így ijeszti el a tatárokat. 

Tatár Sarolta (ez mennyire zseniális kutató-név már ehhez a cikkhez) közöl egy tanulmányt az erdélyi török kori tatár betöréssel kapcsolatos mondákról. Puskás Kalári mellett megemlít több hasonló változatot is tatárt gyilkoló és ikreket potyogtató hősnőkről. Szintén ő közöl egy mondát Barabás Kláráról, aki egy molnár felesége volt, és terhesen a malomban meghúzódva várta be a tatárokat. Amikor beléptek, paprikás étellel megvakította őket (hungarikum overkill), és hatot legyilkolt, a hetediket pedig tőrbe csalta és úgy végzett vele. Majd megszülte az ikreit, mintha mi sem történt volna. 

Mitől feminista?

Azon kívül, hogy terhes nők védelmezik a hazát paprikával, fondorlattal, és mángorlórúddal?...

Íme, néhány további elgondolkodtató tény:

1. A győzelem utáni ikerszülésnek párhuzamát találjuk Macha mondájában az íreknél (mondjuk ott versenyt futott a hölgy, és istennő volt, de nyilván a székely asszonyok dögösebbek)

2. A lámpásokkal/fáklyákkal becsapott sereg motívumát olyan híres hadvezérek mondái között találjuk meg, mint például Hannibál. 

3. A halála után visszatérő, győzelemre segítő hős figurája olyan neves alakokat idéz, mint Csaba királyfi, vagy az alvó lovagok mondája. Bánkiné ilyen illusztris társaságban is bőven megállja a helyét.

4. A táltos asszony története üdítő színfolt a sok negatív javasasszony- és boszorkány-ábrázolás között - ahelyett, hogy gyanakodva tekintenének rá, nem csak hisznek neki, de becsben is tartják. (Persze amikor jönnek a tatárok, rögtön hasznos, ha kéznél van egy)

5. Maga az éjfekete lovon vágtató, jövendőt mondó táltos asszony elég erős, inspiráló gondolat. 

6. A terhes nők sokszor gyengének, esetlennek, vagy tehetetlennek vannak ábrázolva - ám ez hagyományos értelemben korántsem volt/van így. Egyszer régebben írtam egy bejegyzést aktív terhes nőket felvonultató történetekről, itt található. Persze az megkérdőjelezhető, mennyire reális, hogy hármasikrekkel vajúdva hét tatárt le tudjon gyilkolni az ember - de reprezentáció szempontjából mindenképpen felemelő és élvezetes sztori. 

(Sohase dühíts fel egy terhes nőt)

Amit érdemes átgondolni

Ha mondaként akarja mesélni az ember, érdemes belemerülni a történelmi háttérbe is. Én csak egy kicsit kóstoltam bele kutakodás közben, de nagyon érdekes volt.

Megjegyzés

Ebből kéne filmet készíteni...

A mesemondás, mint karrier

Kevés amerikaibb dolgot tudok elképzelni az amerikai oktatásban, mint az általános iskolai "karrierheteket." Uram és parancsolóm három iskolában is gyakornok; ennek megfelelően az ő feladata volt megszervezni, hogy egy hónap leforgása alatt mindenféle érdekes egyének látogassanak el az osztályokba, és tartsanak előadást róla, mi a munkájuk. Elvégre sohasem lehet elég korán feltenni az "és te mi leszel, ha nagy leszel?" kérdést...

Eredetileg úgy volt, hogy valaki mással együtt látogatok majd el egy osztályba, húsz perces előadást tartani a hivatásos mesemondó lét rejtelmeiről. Mire ma reggel beszambáztam az iskolába, a húsz percből egy óra lett (mert a másik delikvens az utolsó pillanatban visszamondta a fellépést), az egy osztályból pedig kétszáz gyerek, harmadiktól hatodik évfolyamig. Mire észbe kaptam, már be is terelték őket a tornaterembe, én pedig ott álltam a kosár alatt egy darab mikrofonnal.

Nem mintha nem lennék hozzászokva a szituációhoz - de ilyenkor általában mesék szoktak következni, nem szakmai beszámoló. Ennek megfelelően bemutatkoztam, összefoglaltam, hogy mesemondó volnék, és rögtön bele is vágtam egy mesébe, arra az esetre, ha nem értenék a koncepciót. A Szótlan szultánkiasszonyt választottam; bár hosszabb mese, mint amit előadáshoz mellékelni szoktam, volt időm bőven, és elég varázslatos volt ahhoz, hogy lekösse a kétszáz gyereket. Murphy törvénye szerint persze az első három mondat után megdöglött a mikrofon; szerencsém, hogy megtanultam színpadról beszélni, a kölykök meg legalább csendben voltak, hogy a hátsó sorban is halljanak. A mikrofon a mese végére a technikusoknak köszönhetően életre kelt, és valaki még egy pohár vizet is hozott a nagy erőfeszítésre... 

A mese végeztével eljött az ideje, hogy a gyerekek feltegyék a kérdéseiket - végeredményben mégiscsak azért voltam ott, hogy elmagyarázzam nekik, miből él egy mesemondó. Az előadásnak ezen része végtelenül szórakoztató volt. Sokan még magán a mesén voltak fennakadva; tudni akarták, hogy miért volt lusta a királyfi, és miért volt lefátyolozva a királykisasszony, és ha olyan szép volt, hogy a napba lehetett nézni de rá nem, akkor miért nem vakult meg a királyfi, és ha a királyfin volt napszemüveg, akkor miért nem vakult meg a papagáj (ennyit arról, hogy a gyerekek ösztönösen spirituális szinten értik a meséket). Nem kis erőfeszítésembe került a tanárok hadonászásának megfelelően szakmai mederbe terelni a kérdéseket. A kölykök így is rengeteg dologra voltak kíváncsiak: Hogy mennyi pénzt kap egy mesemondó egy előadásért, hogy ki fizeti az útiköltséget, hogy hotelben szoktam-e lakni amikor utazom (hehe), és persze az olyan klasszikusokra, mint hogy hogyan jegyzek meg ennyi történetet, milyen nyelveken beszélek, melyik országokban jártam már, és ismerek-e nagyon híres mesemondókat. Kicsit nehéz volt a kétszáz kölyök között elcsípni az összes kérdést, mert minden válasszal egyre izgatottabbak lettek, de összességében véve remek beszélgetés kerekedett belőlük.

Amikor a tanárok tellegetni kezdtek, hogy menni kéne, fel lettem kérve egy záró mesére. A Három bábut választottam, mert az is a mesemondásról szól, és a gyerekek nagyon élvezték. A mese vélegztével a legtöbb osztály elszállingózott; ám egy kis csoport gyerek valahogy ott maradt, és leültem közéjük egy kis kötetlen beszélgetésre. Ezen felbuzdulva a tanárnő visszahívta a negyedik osztály is, és végül húsz-huszonöt gyerek körében még vagy húsz percet beszéltem arról, milyen mesemondónak és írónak lenni. A kisebb csoport határozottan könnyebb beszélgetőpartnernek bizonyult; nagyon cukik voltak. A kegyelemdöfést az adta meg, hogy megkérdezték, hány éves vagyok, és amikor megmondtam, hogy harminc, mindenki felhördült, hogy hűűűűűűű...

Jelentem, veterán mesemondó vagyok. 

A beszélgetés végén egy muszlim kislány jelenkezett, hogy ő tud ám mesélni, és bele is lendült azonnal egy steampunk történetbe egy királyról meg egy robot lányról. Meglepően szépen és választékosan mesélt, de néhány perc múlva pánikrohamot kapott, és az időnk is lejárt, úgyhogy nagyon megdicsértem az előadásáért (tényleg ritka tehetséges volt), és megígértem, hogy legközelebb végighallgatom.

Kíváncsi vagyok, hány gyerek ment haza ma este azzal, hogy mesemondó szeretne lenni... néhány szülőre biztosan ráhoztam a lila frászt. Hehe.

Feminista Magyar Népmesék 13. - A kétszívű királyfi

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenkét mese itt olvasható.

A kétszívű királyfi

Források:

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág I. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988).

Benedek E.: Székely Tündérország (Singer és Wolfner, 1927).

A történet:

Adott egy vajszívű királyfi: Akár vak koldust, akár sérült állatot lát, mindenkin megesik a szíve, és menten elsírja magát. Apja, a fekete király, kétségbe van esve a fia érzékenysége miatt - aggódik, hogy a halála után nem lesz, aki csatába vezesse a seregét, mert a fiú el fogja bőgni magát minden sebesült katona felett. 

Egy nap csodadoktor jelentkezik a királyi udvarban, aki megígéri hogy új, keményebb szívet tud adni a királyfinak. Magával is viszi a fiút a király parancsára, és megtörténik az operáció. Fizetségként az orvos azt kéri, hogy minden alkalommal adjanak neki egy zsák aranyat, ha a királyfi miatt síra fakad valaki más. 

A fiú a hazaúton félrerúg egy sánta kutyát, bottal ver meg egy vak koldust, és a szüleit is ellöki magától, mondván, nincs szüksége rá, hogy ölelgessék. A király hamar látja, hogy rosszul járt a cserével: A kegyetlen szívű trónörökös lépten-nyomon sírva fakaszt valakit. Magához rendeli a csodadoktort, hogy visszacsinálja az operációt - ám a doktor közli, hogy ha egyszer új szívet kapott az ember, a régit már nem lehet visszaszerezni.

Mitől feminista?

Az elterjedt közhiedelemmel ellentétben a feminizmus nem csak a nők érdekeiért létezik - a nemek közötti egyenlőtlenség éppen úgy árt a férfiaknak is, mint a nőknek, csak más formában. A nemi sztereotípiák klasszikus leosztásában mindenhez, amit "nőiesnek" bélyegeznek, azonnali stigma tapad, ha férfi csinálja ("Fested a hajad? Buzi-e vagy?"). Ez külön vonatkozik az érzelmek kinyilvánítására - a klasszikus "a fiúk nem sírnak" alapállás szerint a sírás lányos dolog, a férfiak komoly arccal, kihúzott vállal, érzelmeiket magukba fojtva masíroznak át az életen, mert a sírás, vagy egyéb érzelemnyilvánítás "nőies" dolog - gyengeség. A "gyenge nő" és az "erős férfi" kettőssége nem csak a nőknek árt, de a férfiaktól is olyan dolgokat követel meg, amik hosszú távon nem csak fárasztóak és értelmetlenek, de pszichológiailag károsak is. 

Történetünkben különösen látványos az elvárás, amit a fekete király képvisel: A királyfi legyen erős vezető, aki hadba viszi a sereget, és nem vesztegeti idejét-energiáját arra, hogy másokat pátyolgasson. Legyen kard a kezében, acél a hangjában, és főleg ne pityeregjen egy sánta kutya felett. A jószívű, segítőkész királyfi a folyamatos apai nyomásra (a király képes a fiát fizikailag megváltozatni, kivágni a szívét és egy másikat tenni a helyére, hogy megfeleljen az elvárásainak) nem csak kegyetlenné válik, de másoknak is ártani kezd - pont azokak, akiknek korábban gondolkodás nélkül segített volna. A bántalmazás így gyűrűzik szét a valóságban is - akit érzelmileg megnyomorítanak, az nagy eséllyel másokon tölti majd ki a fájdalmát. Kaptunk tehát a "gyenge és nőies," ám segítőkész és jó szívű királyfi helyett egy harcias-magabiztos, ám ártalmas figurát, akiről még a saját apja is belátja (későn), hogy nem tesz jót senkinek.

Amit érdemes átgondolni

A társalgásnak ezen a pontján szokott előállni az ügyeletes Férfijogi Aktivista a transzparenssel, hogy "Nem Hagyjuk Elnőiesíteni a Férfiakat!" vagy "Férfias Férfiak a Férfias Férfiakért!" vagy valami hasonló. Egyáltalán nem arról van szó, hogy minden férfinak úton-útfélen bőgnie kéne (ahogyan a nők sem bőgnek úton-útfélen). A királyfi nyilván népmesei túlzással van ábrázolva - a folyamatos sírás a gondoskodó, empatikus szív megnyilvánulása. 

Megjegyzés

Benedek Eleken kívül eddig nem találtam más változatát sajnos. 

Kávé és Kalifornia

Hazaindulás előtt akadt még egy extra napom a napsütéses nyugati parton. Bőséges családi reggeli után megérkezett Cassie, mesemondó barátnőm a három évvel ezelőtti NSN konferenciáról. Cassie tavaly ősszel mesemondó kávézót nyitott az Öböl partján, és már a novemberi eposznapon is nagyon szerettem volna meglátogatni, de nem jutott rá időm. Ezúttal nem állt szándékomban kihagyni.

A délelőtt nagy részét bevásárlással töltöttük. Cassie valóságos forgószél - nem csoda, hogy rekord gyorsasággal épített fel egy saját vállalkozást... Én részemről végtelenül élveztem a fel-alá kocsikázást az öböl mindkét partján. Beruccantunk San Francisco szívébe, hogy az ünnepre (Presidents Day volt hétfőn) való tekintettel kávét kölcsönözzünk Cassie beszállítójától. Az utcák olyanok, mint a filmekben, tiszta hullámvasút. Vártam, mikor fognak a parkoló autók egymásra gurulni... SanFran nagyon színes, liberális hely, és meglepő módon tele van kutyákkal. Mindenki kinn ült a kávézók tornácain a napsütésben; mindenhol színes tetoválások, jóganadrágok és kristály nyakláncok virítottak. A kávézóban megtudtam, hogy a városra gyakran leszálló tengeri ködnek nem csak saját neve van (Karl), hanem saját Twittere is... (plusz egy róla elnevezett tea-kávé kombó, azért jött szóba). A kávézó egyébiránt kicsi volt, marha drága, és látványosan lassú. Ez az ára annak, ha minden kézzel készül...
A bevásárlás korántsem volt olyan unalmas, mint gondolná az ember. Láttam midnenféle érdekes boltokat (Cassie a kávézó hozzávalóit speckó helyekről szerzi be, és mivel SanFran hippikörnyék, volt is ezo-öko-bio-organikus ábécé tucatjával), megcsodáltam a szépséges kilátást az öbölre mindenféle szemszögekből, és még arra is jutott időnk, hogy kisétáljunk a tengerpartra egy kicsit.

A Kaleidoszkóp Kávézó maga egy Point Richmond nevezetű, nemrég felkapott városrészben található, közel a tengerparthoz. Cassie csodálatos munkát végzett vele - a hely tágas, elegáns, van benne könyvespolc, kanapé, babzsákok, de rendes asztalok is, plusz egy színpad a mesemondáshoz. A plafonról mesemotívumokkal díszített lampionok lógnak, és a sokféle kávé mellett lehet sütit és fagyit is vásárolni (mindenféle egzotikus ízekben, mint például a mangó és az epres rózsa).

Mivel ezen a ponton már alaposan megéheztünk, vásároltam mézes-hagymás-mandulás pulykaszendvicset (ami sokkal jobb ízű mint amilyennek hangzik) salátával, és látványosan helyinek éreztem magam...
Délután négy körül elkezdtek szállinózni Cassie barátai és ismerősei is - a hölgynek ugyanis születésnapja volt, és ennek örömére társasjáték-estet tartottunk a kávézóban. Nagyjából tíz-tizenöt ember gyűlt össze; boroztunk és társasoztunk este tízig, amikor is bezárt a bazár. Az éjszakát Cassienél töltöttem; kedd reggelre már csak a San Francisco metró megcsodálása és a hazarepülés maradt.

Azoknak, akik az Öböl környékén járnak, szeretettel ajánlom a Kaleidoszkóp kávézót. Megéri benézni egy mesére!

Ház a Selyemúton

Ezúttal nem csak az Eposznap csalt ide a nyugati partra: A nagy mesélés másnapján épp a Selyemút-ház szokásos havi előadását tartották. Egy évad alatt, minden hónap második vasárnapján mesék szárnyán járják végig a Selyemutat helyi mesemondók és mesehallgatók - most februárban Türkmenisztán volt az állomás. Dana, akit az Eposznapon ismertem meg, megkérdezte, van-e kedvem bekapcsolódni, és természetesen nem mondtam nemet.
A Selyemút-ház Berkeley-ben található, az öböl keleti partján, alig egy bolhaugrásra az egyetemtől. Aprócska helyszín, harminc ember teljesen megtölti, de látszik rajta, hogy nagy szeretettel és lelkesedéssel tartják fenn. Dana mellett a másik alapító tag Alma Kunanbaeva, egy kazak hölgy, aki végtelenül kedvesen mosolyogva kínálgatott mindannyiunkat csokoládéval, szőlővel és egyéb nyalánkságokkal.
A mesemondásra kora délután került sor. Autóval érkeztünk Cotatiból, és az egy órás út alatt alaposan megnézhettem, mennyire tavasz van már San Franciscóban: Virágban állnak a fák, bólogatnak a nárciszok, rövidgatyában-pólóban sétálnak a diáklányok, stb. Berkeley amúgy nagyon tetszett, csinos színpompás környék - színesek a házak, az emberek, a kirakatok (rengeteg indiai divatbutik van), a virágok, minden. Láttam kínai napernyőket, indiai szárikat, zöld meg kék hajakat, batikolt lebernyegeket... akkor is tudtam volna, hogy San Francisco-közelben vagyok, ha nem nézek rá a térképre.
Az előadáson négyen meséltünk. Ann (szintén eposznapi ismerős) nyitott egy nyúlfarknyi, ám annál csinosabb türkmén mesével arról, ki hogyan büntetne meg egy tolvajt (végül az a tanácsos győz, aki szerint egyedül akkor nem fog többé lopni, ha pénzt adnak neki és hazaengedik). Őt követte Dana, aki a Szép Cerceruska türkmén változatát mesélte. Sokat kacagtunk rajta, nem csak azért, mert remekül mesélt, hanem azért is, mert élőszóban sokkal jobban kijön, mennyire mókás az "elcserélt menyasszony" típusa valójában... Amikor a csodaszép leányt leváltja a gonosz, kopasz szolgálólány, a herceg csak annyit mondott, "drágám... csináltál valamit a hajaddal?..." Dana amúgy belső-ázsiai mesék fordításával foglalkozik, és előre szólt, hogy a türkmén mesék eléggé sötét fordulatokat tudnak venni - ennek tanúi is voltunk, amikor nem csak a szolgálólányt fejezték le a történet végén, hanem elpusztult az egész családja is másodíziglen.

Nadir Quinto illusztrációja

A két mesét rövid rágcsaszünet követte - majd következtem én. A Drágakő-hegy című mesét választottam, nem csak azért, mert szeretem a csillogó holmikat, hanem azért is, mert Szinbád régi nagy szerelmem, és ez a történet az ő utazásai között is megtalálható (meg, mint kiderült, gyakorlatilag mindenhol Kínától Görögországig, az ötödik századtól mostanáig). Sokat olvastam a meséről, és nagyon érdekes dolgokat tudtam meg (angolul részletesen blogoltam róla itt). Szóban, főleg az előző két történet után, különösen remekül alakult; a közönség jókat kuncogott, és néha fel is kiáltott a meglepetéstől; láttam, hogy Alma bólogat a háttérben, egy idősebb hölgy pedig velem együtt csinálta a kézmozdulatokat, amikor az óriási madarakról beszéltem. Nagyon klassz mese volt, bökkenő nélkül működött, biztosan megtartom.
A sort Cathryn, a mentorom zárta, aki egy jó húsz perces darabot adott elő Dede Korkut eposzából. A történet az Odüsszeiából ismert Küklopsz-sztori és az Írországban népszerű "A tolvaj és a fiai" mese keresztmetszetében helyezkedett el valahol - voltak benne hősök, óriások, bátor mesemondók, és jó sok vér, nyilván. Cathryn remekül mesél, és képes egyszerre rengeteg török nevet fejben tartani.
Az előadás végeztével sokan ott maradtak beszélgetni még. Egy fickó sarokba szorított a kérdéseivel; kiderült róla, hogy kísérleti régész - fegyverkovácsolással foglalkozik, és a mongol időkre szakosodott, egy helyi múzeumnak dolgozik (a feleségével együtt, akivel folyamatosan befejezték egymás izgatott mondatait). Amikor megtudta, hogy régész diplomám van, leültetett maga mellé  a kanapéra, és jó háromnegyed órát beszélgettünk mindenféle régészeti és történelmi dolgokról. Megígérte, hogy amikor visszajövök az ősszel, elvisz majd a múzeumba is.
Az estét Dana otthonában töltöttem; itt ülök és írok éppen. Hamarosan jön Cassie, a barátnőm, aki nemrég nyitott mesemondó kávéházat, amit végre lesz alkalmam megtekinteni...

Az arany hulla meséi (Nemzetközi Eposznap 2016/1)

Hosszas szavazás és egyezkedés után a többség választása a 2016-os Eposznapra Tibetre esett. A rendezvény épp a 12. évében jár (jövőre tartunk majd neki bar mitzvah-t), és mivel tavaly európai eposzunk volt, idén távolabbra illett kalandozni.
(Én meg külön örültem, hogy elrepülhettem egy hétvégére a fagyos és szürke Ohióból a meleg és virágillatú San Franciscóba)

A szóban forgó szöveg Az Arany Hulla Meséi névre hallgat, és egy kerettörténetbe ágyazott mesék sorozatából áll: Egy fiú azt a feladatot kapja a mesterétől, hogy egy mágikus,  arany-türkiz hullát hozzon el a temetőből - és menet közben nem szólalhat meg. A furfangos tetem meséket mond a fiúnak, aki minden történet végén akarva-akaratlanul megszólal, a varázslat megtörik, és a hulla visszarepül az eredeti helyére. A fiú végül 25 eredménytelen forduló után megállja, hogy ne nyilvánítson véleményt, és a sorozat így véget ér.
(Magyarul a meseciklus szanszkrit verziója A hulladémon huszonöt meséje címmel jelent meg)
A 25 meséből 17-et osztottunk ki a februári Eposznapra (plusz a kerettörténetet, amit Cathryn, mint házigazda vállalt magára). A 18 mesemondón kívül hallgatóságunk is volt, úgyhogy végül huszonöten jöttünk össze az egész napos, mesékkel tűzdelt közös lazsálásra.

A létszámhoz rövidített meseciklust nagyjából öt és fél óra alatt mondtuk végig (nem számolva a bőséges vacsoarszünetet és a kisebb pisiszüneteket). A tavalyi vérontáshoz hasonlítva nagyon könnyed nap volt; sokat nevettünk, még többet kuncogtunk, és mindenki remekül teljesített. A különbség nagyrészt abban rejlett, hogy ezúttal mindenkinek saját meséje volt - kevésbé kellett figyelni rá, hogy hasonuljunk az előttünk és utánunk következőkhöz, és mindenki szabadabban hozta a saját stílusát. A kerettörténet állandó poénforrássá vált, amit mindenki máshogy oldott meg (a fiú visszacaplat a temetőbe, elkapja a hullát, beteszi a zsákba, útnak indul / a fiú megszólal, a hulla elrepül). Érdekes volt látni, hogy a kerettörténet nem csak a mesék apropójául szolgált, hanem folyamatos humorforrás is volt, ami egymáshoz fűzte a tizennyolc előadást.
Az egész történetfolyamnak általánosságban véve inkább népmese- mind eposzhangulata volt. Volt néhány Szépség és a Szörnyeteg típusú mese, néhány trickster, és jó sok "jó elnyeri méltú jutalmát, és a gonosz méltó büntetését." Néhány elem annyiszor visszatért, hogy nagy élvezettel elkezdtünk utalgatni egymásra - kotnyeles öregasszonyok, jellegzetes ételek, előző életek, békák, és értelmezhetetlen tibeti közmondások tűzdelték a napot. Ismét beigazolódott, amit már a Táin esetében is megfigyeltem: Az, ami olvasás közben groteszknek vagy szürrálisnak hat, élő mesemondásban végtelenül szórakoztatóvá változik; sokkal többet derültem a meséken, mint amikor papíron olvastam őket. Úgy tűnt, mindenkinek szüksége volt egy kis népmesei kacagásra Cú Chulainn mészárlása után...
Az én mesém külön jól sikerült, annak ellenére, hogy a legfurább sztorit sikerült kiválasztanom az egész gyűjteményből. A "vándorló lélek" címre hallgató történetben egy diák képes a lelkét a testéből más testekbe kölzötetni - és az egyik ilyen kunsztja során egy ellensége elpusztítja az eredeti testet. A vándorló lélek kölcsön testből kölcsön testbe ugrálva elindul, hogy bosszút álljon a gyilkosán... Amellett, hogy nagyon klasszul lehetett mesélni, egészen csinos D&D kaland is lehetett volna belőle.
Az egyik kedvenc történetem Liz Nichols szájából hangzott el - az Aranyat Köpő Herceg meséje volt, aminek mongol változtát belefoglaltam a saját könyvembe is (mert milyen menő szuperképesség már, hogy valaki aranyat és türkizt tud köpni?). Liz hozott egy zacskó gumicukor békát, és amikor a herceg a történetben lenyelte a mágikus békát, mi is megpróbálkozhattunk a mutatvánnyal (saját felelősségünkre). Én a biztonság kedvéért jól megrágtam inkább, és jelentem, tényleg nem tudok aranyat köpni azóta sem.

A napot (és a mesélést) beszélgetéssel, sok nevetéssel, teával, és közösen összedobott büfével tűzdeltük meg. Egybehangzó vélemény szerint eddig ez volt a legjobban sikerült első eposzelőadás; kíváncsi vagyok, mivé fog csiszolódni még októberig. Mindenképpen jót tett a közhangulatnak, hogy könnyedebb történettel készültünk;  a 23. Eposznap estéjére jókedvű, lézengős, kuncogós napot tudhattunk magunk mögött.

Feminista Magyar Népmesék 12. - Az asszonyi munkát végző ember

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenegy mese itt olvasható.

Források ezúttal a bejegyzés végén, mert marha sok van belőlük...

Az asszonyi munkát végző ember

A történet:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény házaspár, mely a mesebeli szegény házaspárok egyszerű életét élte - a férj dolgozni járt a határba, az asszony pedig vezette a háztartást. Az idillnek azonban vége szakadt egy napon, amikor a férj fejébe vette, hogy ő nap nap után végzi a nehéz, izzasztó munkát a földeken, míg élete párja otthon pihenget, és csak akkor hagyja el a házat, ha tereferélni jár a szomszédasszonyhoz. A ház ura emez megfigyelését azonnali hatállyal a feleség szemére vetette, egyenlő bánásmódot követelve a férfiúi nemnek.
Az asszony erre a panaszra az egyetlen logikus választ adta: "Holnap cserélünk."
A mese hátralévő részében a panaszos úriember kezei között minden elromlik a háztartásban, ami csak el tud romlani. Fut a konyha, odaég a kenyér, kifolyik a tejfel, megdöglenek a csirkék, a gyereken nem cserélődik le a pelenka, a kutya megeszi a szalonnát, a tehén felakasztja magát (mert a férj a tetőre húzza fel füvet legelni), egyes cenzúrázatlan változatokban meghal a csecsemő, leég a ház, és férjuram még a péniszét is elhagyja valahol...
A történet végén a hazatérő feleség kis híján sokkot kap a puszulás láttán, a férj pedig beismeri, hogy háztartást vezetni/gyereket nevelni igazából kemény munka.
Ki gondolta volna?

Mitől feminista?
A mese egy olyan koncepcióval játszik, amit a modern feminista mozgalom is nagy szeretettel emleget: A "láthatatlan munka" körüli házastársi vitákkal, és az emberekbe belenevelt nemi szerepekkel. Sok férfi gondolja úgy, hogy a háztartás az asszony dolga - akkor is, ha az asszony történetesen ugyanolyan óraszámban dolgozik a munkahelyén, mint férje-ura. A férfi "segít" a háztartásban, nem "a munka ráeső részét végzi," és főleg olyan feladatokat lát el, amik látványosak - füvet nyír, lefolyót szerel, eltolja a havat, stb. A ház körül végzendő apró, mindennapos, "láthatatlan" munkák felismerésére a fiúkat sokszor egyszerűen nem nevelik rá, így azok nagy része a nőre marad - a féfj pedig éveket képes leélni abban a kellemes hitben, hogy a konyhapult magától törlődik le, a vécé az öblítéstől csillogó fehér, és a függönyöket sohasem kell kimosni. Különösen a mai világban egyre gyakrabb otthon dolgozó nők (és GYES-en lévő kismamák) esetében fordul elő, hogy a külső szemlélő feltételezi, nekik mindenre van idejük, hiszen "otthon pihengetnek."
Erre (és, Kovács Ágnes megfigyelése szerint, a "Lusta asszony" mesetípusra) adott csattanós válasz ez a történet, mely magyar nyelvterületen mindenhol elterjedt, és főleg a női mesemondók/közönségek körében fergetegesen népszerű. Rámutat, hogy a hagyományosan "női" munkák egyáltalán nem könnyűek, egyszerűek, vagy kevésbé időigényesek, mint a "férfias" tevékenységek - nem csak energiát és időt kell beléjük feccölni, de ráadásul össze is kell szervezni azt az öt-tíz féle tevékenységet, amikből a külső szemlélő jó, ha kettőt észrevesz.
Itt is fontos elem, hogy a férj elismeri a tévedést a történet végén, és soha többet nem panaszkodik, hogy az asszony henyélni marad odahaza.

Amit érdemes átgondolni
A mese kétféle változatban fordul elő: A "feminista" verzióban a férj egyszerűen panaszkodik a munkájára, míg a "Bolond Pista" verzióban a férj... bolond. Előbbit főleg női, utóbbit főleg férfi mesemondóktól hallani (mily meglepő); a különbség abban rejlik, hogy a női változat rámutat, a tévképzet bárki fejében megfordulhat, míg "Bolond Pista" a népmesék világának #NotAllMen érvelése.
Felületes szemlélők azt is fel szokták hozni panasznak, hogy a mese "férfiellenes", mivel azt sugallja, minden férfi természettől fogva pocsék a házimunkában. Az üzenet azonban egyáltalán nem ez - a férj a mesében nyilvánvalóan olyan férfi, aki még sohasem végzett ház körüli munkákat, így nem is tudhatja, hogyan kell hozzájuk fogni. A tévképzete is ebből adódik.
Szintén sántít, ha valaki arra próbál példálózni ezzel a meseípussal, hogy az asszonyok "természetüknél fogva" jobban végzik a házimunkát. Senki sem születik seprűvel meg sodrófával a kezében - a házimunka tanult viselkedés, és sok remek példát találni rá a mindennapi életben, hogy hímnemű egyének különösebb hercehurca nélkül ugyanúgy betaníthatók rá, mint a nőneműek. A portörlést senki sem a csunyájával végzi. Reméljük.

Megjegyzés
Nemzetközi szinten is nagyon kedvelt mesetípus, találtam szerb, kurd, és norvég verziókat is.
Aki "láthatatlan házimunka" típusú problémákkal küzd, annak melegen ajánlom a Chore Wars nevű honlapot, ahol szerepjátékot lehet csinálni az egyes feladatok elvégzéséből, és pontokat vagy kincseket gyűjtögetni értük.

Források:

Beszédes V.: Jávorfácska. Félszáz szajáni népmese (Életjel, 1978). (Munkacsere; olvasható digitális formában)

Mesélte: Vastag Matild (Szaján)

Burány B.: A legkisebb királylány kívánsága. 88 vajdasági erotikus és obszcén népmese (Képzőművészeti Kiadó, 1990). 

Mesélte: Sebők Sándor (Ada) (Te maradsz ma itthon!)

Burány B.: Mé piros a gólya csőre? Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken (Timp Kiadó, 2007).

Mesélte: Zélity Sándor (Mohol) (A férfiember és a házimunka)

Kálmány L.: Hagyományok (Néphagyományokat gyűjtő társaság, 1914).

I. Kötet: A bárgyú ember (Szentes)

II. Kötet: 60. Féleszű Pista (Egyházaskér)

Kóka R.: Bukovinai székely népmese (Honismeret, 1975. 1-2, 43-44.)

Nagy O.: A három táltos varjú. Mezőségi népmesék (Bukarest, 1958).

Penavin O.: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény II. (Forum Könyvkiadó, 1993).

Mesélte: Tóth Mária (Egyházaskér) (A pórul járt ember)

Mesélte: Döme András (Tamásfalva) (Etetés)

Sebestyén Á.: Bukovinai székely népmesék II. (Tolna megyei tanács V.B. könyvtára, 1981)

Mesélte: Fábián Ágostonné Györfi Mária

A mese (Az együgyü ember) egy ötéves kislány előadásában itt hallgatható meg.

Sebestyén Á.: Bukovinai székely népmesék IV. (Tolna megyei tanács V.B. könyvtára, 1986)

Mesélte: Fazekas Zakariásné Péter Mária (Az elégedetlen ember)

Mesélte: Sebestyén (Bada) Ferencné Kelemen Borbála (Az együgyü ember)

A mese a tréfás mesék AaTh 1408. (Az asszonyi munkát végző ember) típusába tartozik.

Lassú Laosz (Népmesék nyomában a világ körül 3. - Laosz)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, minden vasárnap új bejegyzéssel. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

A laoszi mesegyűjteményen valamilyen okból nagyon lassan rágtam át magam. Egyrészt még mindig szöszölök a disszertációtervvel, másrézt meg a könyv sem kötött le annyira, ezért a két hetes hiányzás a sorozatból...

Lao folktales
Wajuppa Tossa, Kongdeuane Nettavong, Margaret Read MacDonald
Libraries Unlimited, 2008.

Bár a Libraries Unlimited népmese-sorozata nagyon hasznos, jó minőségű köteteket vonultat fel, ez a példány mégsem fogott meg. Nem tudom, a mesék történetével, vagy a nyelvezetével volt-e a hiba, de a képzeletem néhány oldalanként el-elkalandozott, ahelyett, hogy feszült figyelemmel olvastam volna őket.
Ennek ellenére sokat lehet tanulni a könyvből. Van benne szokás szerint történelmi háttér, sok kulturális magyarázat, fel van tüntetve minden mesemondó neve és hovatartozása, és egy külön fejezet foglalkozik a mesék után receptekkel, játékokkal, és kézművességgel. Történetek széles skálájából válogattak a szerkesztők, az állatmeséktől a népi eposzokig.

Kapcsolatok
Főleg kínai mesékkel találtam kapcsolatokat - van itt például egy laoszi verzió egy igen kedvelt kínai történetre, melyben a király azt választja utódjának, aki a legszebb virágot neveli a kioszott magokból. A sok csodás növény mellett egyetlen fiú tér csak vissza egy üres virágcseréppel, mondván, hogy a leggondosabb ápolás mellett sem lett a magból semmi. A király erre megjutalmazza a fiút - a magok meg voltak főzve, és mindenki más csalt a próbán...
Meglepődve találkoztam a Repülő Teknős meséjével is, amiről eddig azt hittem, észak-amerikai indián történet. Mint a jegyzetekből kiderült, a világ minden táján - így Laoszban is - létezik.

Fénypontok

Kevés mese fogott meg a kötetből. Az egyik kedvencem egy aprócska történet volt arról, miért emelik fel a kutyák pisilés közben a lábukat (azért, mert a negyedik lábukat Indra istentől kuncsorogták ki, és nagyon megbecsülik). Nagyon érdekes volt az egyik népi eposz is, ami egy férj és feleség sok újjászületésen keresztül tartó házastársi vitájától szól - de volt benne háttérként két vitatkozó sárkánykirály is, akik azon kaptak össze, nagyobb-e egy tarajos sül egy elefántnál.

Hova tovább?
Vietnámba. Továbbra is szorgosan, bár lassan araszolok Ausztrália felé.

Feminista Magyar Népmesék 11. - Az okos leány

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző nyolc mese itt olvasható.

Mivel náthás vagyok és disszertációtervet írok, erre a hétre egy könnyű esetet választottam.

Az okos leány

(Sokféle címen ismert: A bíró okos lánya, A székely ember lánya, Mátyás okos felesége, stb.)

Források:

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág II. (Téka Könyvkiadó, 1989).
Bodnár B.: Kisvárda környéki népmesék (Jósa András Múzeum Kiadványai, 1980).
Dr. Bevilaqua Borsodi B.: A magyar történelem anekdotákban (Dante Könyvkiadó, 1943)
Gyuricza E.: A bíró okos lánya, és más mesék (Alexandra kiadó, 2010).
Kóka R.: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele (Timp Kiadó, 2003).
Kríza I.: Mesék és mondák Mátyás királyról (Helikon Kiadó, 2004).
Lengyel D.: Régi magyar mondák (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1978).
Ortutay Gy.: Fedics Mihály mesél (Akadémiai Kiadó, 1978).

A melltartós verziót itt olvashatjátok online.
A meséből készült Magyar Népmesék epizódot itt nézhetitek meg.

A népmese az ATU 875 (Az okos parasztleány / The Clever Peasant Girl) novellamese típusba tartozik.

A történet:
Magyar nyelvterületről leggyakrabban Mátyás-meseként ismert, és a rajzfilmosrozatnak köszönhetően nem is kell nagyon bemutatni: tudjátok, ez az a mese, amiben az okos leány megvillantja a csunyáját a királynak.
(Legalábbis az egyik)

A mese főhőse egy okos parasztleány, aki különböző módokon kápráztatja el éles eszével a királyt. Néhány verzióban találós kérdésekre felel meg, vagy éppen homályos értelmű válaszokat ad a király kérdéseire (pl. arra a kérdésre, hogy hol van a nénje, azt feleli, hogy "tavalyi örömét siratja," értsd: vajúdik). Sok népszerű változatban lehetetlen feladatokat kap a királytól, amiket elmés válaszokkal old meg (pl. amikor parancsot kap, hogy foltozzon meg egy korsót, visszaküldi a királynak azzal, hogy előbb tessék kifordítani). Szintén népszerű elem, hogy a király magához rendeli a lányt mindenféle faramuci feltételekkel - jöjjön is meg ne is, legyen is felöltözve meg ne is, hozzon is ajándékot meg ne is, amiket a lány a maga módján szépen megold. A mese vitathatatlanul legtöbbet vitatott része a "pucéran is meg nem is" kitétel, amelyet különböző verziók különböző elmés módokon oldanak meg - van, ahol a hajával takarózik a lány (á la Lady Godiva), van, ahol hálót vesz magára (feltalálva ezzel a neccfétist), és van, ahol egyszerűen egy szál melltartóban szambázik be a királyhoz (mondván, hogy a csunyáját Isten teremtette, nincs mit szégyellni rajta, a melleit viszont ő növesztette magának).
A mesék egy része házassággal végződik, míg mások tovább szövik a történetet. A király feleségeként az okos asszonynak megtiltja a férje (pffft), hogy nélküle ítélkezzen, ám ő megszegi a szabályt, és okos, igazságos döntést hoz valamilyen ügyben (avagy elmést választ súg a király által próbára tett alattvalóknak). A király bosszúból hazazavarja, de megengedi, hogy a palotából a legkedvesebb tulajdonát magátval vigye. A feleség altatóport kever a király italába, és hazacipeli kedves urát, aki kijózanodva jobb belátásra tér, kibékül a feleségével, és visszavonja az ítélkezésre vonatkozó tilalmat.

Mitől feminista?
Soroljam?...
Azon felül, hogy egy látványosan éles eszű és jó humorú hősnővel van dolgunk, a mesetípus egyes változatai sok egyéb feminista csemegét is tartogatnak. A lány nem csak okos, de gond nélkül áthág több szigorú, hagyományos, patriarchális társadalmi szabályt is: Szenvtelen a királlyal, átveszi a helyzet felett az irányítást amikor az apja kétségbe esik, és, nem utolsó sorban, egyáltalán nem szégyelli a testét. A melltartós-halászhálós mutatványon kívül olyan változat is van, ahol diót küld a király a lánynak, hogy növessze meg egy hét alatt, mire a lány a melleit villantja ki, nesze felség, megnőtt a dió. Emellett a "nővérem vajúdik" is egyféle tabutémát feszeget (hányan mondják az arra járó uralkodó arcába szemrebbenés nélkül, hogy a megesett nővérük épp egy gyereket présel visítva kifelé?), különösen azokban a változatokban, ahol hozzáfűzi azt is, hogy az illető leány házasságon kívül esett teherbe, és a gróf fizeti érte...
Külön tanulmányt érdemel a házasság utáni epizód is. Az okos lányból okos királyné válik, aki pozícióját, hatalmát, és eszét arra használja, hogy segítsen a rászorulókon, akár a férje akarata és kifejezett rendelkezése ellenére is - a saját boldogsága kockáztatásával. Amikor a király (szégyenletes módon) elkergeti ezért, furfangos módon jobb belátásra téríti. Bár ez alatt a motívum alatt rezeg azért a léc, személy szerint szeretek belegondolni, hogyan viszonyul az átlag kapcsolatok átlag vitáihoz: Attól, hogy az ember veszekszik a párjával, még nem feltétlenül menthetetlen a helyzet - amennyiben mindkét fél szereti a másikat, és képes jobb belátásra térni.
Itt különösen figyelemre méltó a háttérben a király (férfi) jellemfejlődése. A korai szó- és ajándékváltások során egyfajta jó kedélyű játékosságot mutat; a lány szenvtelen válaszaiért akár le is fejeztethetné, mint alattvalót, ám helyette nem csak felfigyel a lány kivételes intelligenciájára, de értékeli is azt. A történet végére nem csak elfogadja az okos leányt egyenlő félként, de be is ismeri, hogy nem volt igaza a törvénykezéssel kapcsolatban. Mai kifejezésekkel élve az uralkodó átgondol és elvet egy belenevelt szexista koncepciót a nők képességeiről, és nevetni is tud a saját tévedésén. Ettől lesz igazán erős jellemű és szerethető karakter.

Amit érdemes átgondolni
El lehet töprengeni rajta, miért nem akarja a király, hogy a felesége ítélkezzen a távollétében. Nagyon sok függ itt attól, hogyan mesél valaki; egyes mesemondók más és más stílusban alkotják meg a király karakterét, és a lány és a király között szövődő kapcsolatot. Od akell figyelni rá, hogy a király ne legyen túl ellenszenves, mert akkor senki se szurkol majd, hogy a feleség visszatérjen hozzá...
Apróság, de érdekes: Bár végtelenül szórakoztat a lány "csunyája" mint kifejezés, és minden alkalommal jót kuncogok rajta, a női anatómia egyáltalán nem csúnya (ahogyan a férfi anatómia sem az). Nyilván más a kontextus, amikor direkt népiesen-archaikusan mesél valaki.

Megjegyzés
Nemzetközi szinten végtelenül népszerű mesetípus. Az első Holnemvolt Fesztiválon pl. Tone Idun Bolstad norvég mesemondótól hallottunk egy skandináv változatot (videó itt).
A férjet hazacipelős motívum olyan kedvelt, hogy még Hollywood sem tudta kihagyni:

(Kép az Ever After / Örökkön örökké c. Hamupipőke-feldolgozásból)

Feminista Magyar Népmesék 10. - Pirosmalac

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző nyolc mese itt olvasható.

Pirosmalac

(ez a mese úgy is ismeretes, mint Malac Julcsa, avagy a Malacbőrbe bújt lány)

Források:

B. Kovács I.: Malac Julcsa: Gömöri népmesék (Madách Könyvkiadó, 1990).

Béres A.: Hajnalpelika (Akadémiai Kiadó, 1989).

Béres A.: Rozsályi népmesék (Akadémiai Kiadó, 1967).

Penavin O.: Jugoszláviai magyar népmesék (Akadémiai Kiadó, 1984).

A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat vonatkozó epizódját itt nézhetitek meg. 

A mese szövegét itt olvashatjátok online.

A mese az AaTh 413A (Pirosmalac) mesetípusba tartozik - nem összetévesztendő a 413-as mesetípussal, ami a hattyúmenyasszonyok története.

A történet:

Egy magányos asszony nagyon szeretne gyereket, azt sem bánja, mifélét; népmesei szabályok szerint ennek megfelelően egy nap kismalaca születik. A malackislányt nagy szeretetben neveli az édesanyja, amíg iskolás korba nem ér, amikor is a többi gyerekkel együtt iskolába megy. Az iskolában egy vele egyidős fiú kifigyeli, hogy amikor a malac egyedül van, levedli a malacbőrt, és szépséges lány lesz belőle. Amikor a gyerekek felnőnek, a fiú bejelenti, hogy a malacot óhajtja feleségül venni, és senki mást. Mindkét család tiltakozása ellenére az esküvőt megrendezik, és a piros malac a nászéjszakán szépséges menyasszonnyá változik.

A mese néhány változatában a sikeren felbuzdulva egy másik fiú is kerít valahonnan egy malacot házasság céljából, és alaposan megszívja a kísérletet. 

(David Cameron is így járt, gondolom)

Mitől feminista?

Népmese viszonylatban ritka jelenség, hogy lányát egyedül nevelő anyával találkozunk - a lányos apa, a fiús anya, és a lányos mostoha mind sokkal gyakoribbak. Ez az asszony viszont férj nélkül szerepel a történetben (avagy egyes változatokban a férje elhagyja, amikor malaca születik). Eddig kétféle variációt találtam az anya karakterére: Egyes szövegekben az anya szégyenli a malacot, rejtegetni próbálja, míg másokban nagy szeretettel és gondoskodással neveli, és nem törődik a külsejével. Nekem személy szerint ez az utóbbi hozzáállás tetszik jobban, de pszichológiai szempontból az előbbi is érthető reakció.

Azt is érdemes megfigyelni, hogyan viszonyul a közösség a malachoz. A rozsályi változatban a szomszédasszonyok győzik meg az anyát, hogy engedje el az iskolába, meg epret szedni a többi gyerekkel. Arról sem esik említés, hogy a gyerekek bántanák a malacot - ha úgy nézzük, a közösség be- és elfogadja. Az egyetlen alkalom, amikor hátrányára van a malacsága, az eljegyzés. A fiú viszont már látta a lányt igazi valójában, és kiáll mellette, akkor is, ha az egész falu rajta gúnyolódik. A mesében rengeteg szimbolikus utalás rejlik külső és belső szépségre, elfogadásra, másságra, és arra, ki képes meglátni másokban a rejtett értékeket. Ha úgy vesszük, a vőlegény azzal, hogy elfogadja a malacot, mert meglátta benne a szépet, ráveszi a közösség többi tagját is, hogy a lányt/személyt lássák benne.

Adott tehát egy "más" leányzó, egy szerető (és egyes esetekben támogató) egyedülálló anya, egy közösség, amely képes megváltoztatni a véleményét kinézettől függetlenül, és egy fiú, aki akkor is kiáll a szerelme mellett, amikor mindenki más bolondnak tartja. Sok múlik azon, hogyan meséli az ember a történetet, de mindenképpen van benne egy jó adag feminista potenciál.

Amit érdemes átgondolni:

Magyar változatában nem meséltem még ezt a történetet, de sokat dolgoztam a perzsa verzióval, amiben malac helyett tök szerepel. Ebben az anya egyenesen bátorítja a lányát, hogy menjen iskolába, ne törődjön senki véleményével. Külön szeretem azt a mozzanatot, amikor a lány az udvar sarkába elvonulva kimászik a tökből és olvasgat, és eközben figyeli meg a szomszéd fiú - a lány, bár rejtőzik a többiektől, nem csak szép, hanem okos is. A magyar verzióban ennek az felel meg, hogy a piros malac lelkesen olvas, tanul az iskolában. Mindenképp érdemes kihangsúlyozni, hogy malacunk intelligens. 

Megjegyzés

Nemzetközi szinten nem gyakori mesetípus. A perzsa verziót a Persian Folk and Fairy Tales c. könyvből szereztem be.

Feminista Magyar Népmesék 9. - A furfangos királykisasszony

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző nyolc mese itt olvasható.

Ma az egyik kedvenc mesetípusommal ismerkedünk meg.

A furfangos királykisasszony

Források:

Berze Nagy J.: A bűbájos lakat (Móra Könyvkiadó, 1979).

Berze Nagy J.: Sárkányölő Sebestyén (Móra könyvkiadó, 1969).

Horger A.: Hétfalusi csángó népmesék (Athenaeum, 1908). (ebben két változat is található)

Kriza J.: Székelyföldi gyűjtés (Athenaeum, 1882).

Régi magyar népmesék: Berze Nagy János hagyatékából (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1960).

A mese szövegét (a fentieken kívül) itt olvashatjátok online.

A mese az AaTh 566 (Fortunatus) mesetípusba tartozik. A Magyar Népmesekatalógus 16 változatát jegyzi.

A történet:
Három vitéz vagy királyfi (avagy vitéz királyfi, esetleg egyszerűen katona) három kincsre tesz szert, amivel hamar meg is csinálják a szerencséjüket. A sors egyiküket összehozza egy királykisasszonnyal, aki szereti kártyára kihívni a kérőit. A vitéz a varázslatos erszénynek/gyűrűnek/kütyünek köszönhetően sohasem fogy ki a pénzből, ami szemet szúr a királykisasszonynak is. A lány hamar kicsalja belőle a titkot, elszedi a kincset, és kidobatja a fiút a katonáival. A fiú újra próbálkozik egy másik kincs kölcsönvételével (avagy az egyik testvére próbál szerencsét), de a lány elcsalja ezt is, meg a harmadikat is, és mire a három vitéz észbe kap, ott állnak üres kézzel, a hölgyemény meg nevet a markába.
A három fiú útnak indul, és bolyongás közben egy almafára bukkannak; a gyümölcstől azonnal szarvuk nő, akkora, hogy a fejüket is lehúzza. Továbbmenve találnak egy másik fát is, aminek a gyümölcsétől azonnal lehullanak a szarvaik. Hirtelen ötlettől vezérelve a fiúk küldenek egy kosár almát a királykisasszonynak, aki azonnak szarvakat is növeszt, és annak rendje-módja szerint kiveri a hisztit. A fiúk - doktornak öltözve - megjelennek a palotában, és az elcsent kincsekért cserébe átadják a királykisasszonynak a gyógyító gyümölcsöt. A mese egyes változataiban a lány ezek után férjhez megy valamelyik vitézhez; de létezik olyan is, ahol a csere végeztével mindenki megy szépen a maga útján.

Mitől feminista?
Attól, hogy egy mese feminista, még nem kell a főhősnek nőnek lennie. Ebben az esetben például a címadó királykisasszony a ravasz ellenfél szerepét tölti be, és teszi ezt nagyon sikeresen. Meseváltozattól függően hol női bájait veti be, hogy elcsalja a vitézek kincseit, hol csak a saját józan eszét vagy rábeszélő képességét. Sok verzióban nem csak pénzes erszényt lop, hanem egész hadsereget szerel le, vagy éppen elkapja a királyfit, aki láthatatlanná tévő bundában rámolja szét a várat. Mindenképpen nagyon érdekes, nem alábecsülendő ellenfél.
A mese több változata házasságal végződik, de én különösen szeretem azokat, amik nem. Annak, hogy a királykisasszonyt megleckéztették, nem egyenlő folyománya, hogy feleségül is kéne mennie a legyőzőihez. A meséből nyilvánvaló, hogy megtanulta, nem kaphat meg mindent, amire vágyik - de ennek semmi köze ahhoz, beleszeret-e bármelyik királyfiba. A saját jellemfejlődése önmagában is érdekes.
Az egyik Horger-féle verzió azzal kezdődik, hogy három leány három legénnyel hál egy ágyban, és reggelre kelve jutalmul, hogy a legények úriemberként viselkedtek, adják nekik a három kincset. Az egyik legény álmában átvetette a kezét a legkisebb leányon, aki reggel megvádolja, hogy csúfságot akart elkövetni; a vita eldöntésére a varázslatos gyűrűt hívják segítségül, ami csak akkor ont aranyat, ha a vitéz szándékai tiszták. Apró részlet, de a nemi erőszak témakörében érdemes megemlíteni.

Amit érdemes átgondolni
A "gonosz csábító" sohasem tartozott a kedvenc női karaktereim közé. Ebben a mesében is inkább a címben található furfangosságot, játékosságot szeretem kiemelni, nem a királykisasszony veszélyes bájait. Olyan lányról van szó, aki kártyázni hívja ki a kérőit - nyilván inkább trickster karakter, mint femme fatale.

Megjegyzés
Ez a mese sok változatban létezik Európa-szerte (főleg angol nyelvterületen), sőt, Kanadából is találam néhány variációt. A népmesékről és szuperképességekről szóló könyvembe is beválogattam, Teleportálás címszó alatt, mert néhány verziójában az egyik kincs messzi földekre repíti a tulajdonosát.

Mátyás király Burmában (Népmesék nyomában a világ körül 2. - Burma)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, minden vasárnap új bejegyzéssel. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

Eheti állomásunk, Kínából továbblépve: Burma.
(Megint sikerült befejezni egy könyvet egy hét alatt, főleg azért, mert rájöttem, hogy lehet olvasni a szobabiciklin)

The Snake Prince, and Other Stories
Burmese folk tales
Edna Ledgard
Interlink Books, 2000.

Az Interlink népmese-sorozatának eddigi köteteivel nagyon jó tapasztalataim voltak, de ettől most nem voltam elragadtatva. Nem a mesék miatt - azokat nagyon szerettem -; a szerző hozzállása zavart. Edga Ledgard amerikai, aki baptista misszionáriusok gyerekeként élete első 9 évét Burmában töltötte az 1930-as években. Ennek megfelelően nagy szeretettel és nosztalgiával tekint az országra, amitől az egész könyvnek romantikus-egzotikus színezete lett. Ráadásul Ledgard szerint a burmai mesék tanulságait "meg kellett változtatni a nyugati olvasók számára" (nálam ez verte le igazán a bizotsítékot). A buddhista hagyomány szerint ugyanis felesleges, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését a történetben, mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a karma majd tesz róla, hogy a következő életében csimaszként térjen vissza. Ledgard viszont önkényesen odabiggyesztett mindenféle büntetést a mesék végére, mondván, hogy így jobban hangzik (azzal bezárólag, hogy egy random sárkány kimászott a tengerből és megette a fösvény embert). Javára legyen mondva, legalább szólt a Jegyzetekben, hogy mit változtatott az egyes meséken, de ennek ellenére elveszetette a bizalmam.
(A jövőben tenni fogok róla, hogy amikor csak lehet, olyan gyűjteményeket olvassak, amiket az adott országból származó szerző tett közzé.)

Kapcsolatok

Most, hogy körutam második állomásánál tartok, már van összehasonítási alapom a szomszédos mesékhez. Ebben a könyvben egy történet volt, ami előfordult a Yunnan-i gyűjteményben is - mese az öregasszonyról, aki feleségül adja a lányát egy kígyóhoz némi friss gyümölcsért.
Találtam a könyvben egy trickster-történetet is, amit eddig csak az indonéz Törpeszarvas repertoárjából ismertem. Itt az Arany Nyúl volt a tettes.
A kedvenc felfedezésem az volt, hogy az "Eb, aki a kanalát meg nem eszi" Mátyás-mesére is volt itt egy burmai változat - már ha csak annyiban is, hogy a bölcs halász ötven ütést kért a királytól jutalmul, hogy az ajtónállónak adhassa őket.

Fénypontok

Több nagyon szép mese is volt a kötetben. Az egyik kedvenc figurám Törvényben Jártas Királykisasszony (Princess Learned-in-the-Law) volt, aki klasszikus bíráskodós történetekben a bölcs bíró szerepét tölti be (sült hal illatáért a pénz árnyékával fizet, stb.). Hasonlóan nagyon élveztem a legendát a Mágikus Csípőfogóról, ami levágta az emberek kezét, ha hamisan tanúskodtak - míg egy fiatal szerzetes ki nem ötlötte, hogy mondhat igazat, és hazudhat is egyszerre (tehetséges ügyvéd lett volna belőle).

A kedvenc történetem viszont toronymagasan a Szégyenlős Tarka Madár volt (vajon miért?). Ebben a mesében az Oroszlán, a szárazföldi állatok királya, és a Naga, a tengeri lények ura, mérik össze az erejüket uralkodás terén. Miután a gonosz sárkány győz, az erdő állatai összefognak, hogy közösen mentsék meg szeretett királyukat a pusztulástól - a bölcs trickster Arany Nyúl, a beó (a madarak hírnöke), és a dzsungel madarai tervet eszelnek ki, hogy elriasszák a sárkányt a szárazföldtől. A tervben fontos szerepet játszik egy hatalmas, tarka, végtelenül szégyenlős madár, akinek úgy kell tennie, mintha ő lenne a mitikus Garuda, aki sárkányokat eszik. A fondorlatos terv sikerrel jár, és a szégyenlős, kedves szívű madarat annyian ölelgetik meg a győzelem mámorában, hogy egészen picire összemegy és kifakul - belőle lett az ökörszem...

Hova tovább?
Úgy döntöttem, délkelet felé haladok tovább. A következő állomás Laosz.

Feminista Magyar Népmesék 8. - A nyelves királykisasszony

Íme 2016 első feminista magyar népmeséje! Aki kíváncsi az előzményekre, kattintson ide. A korábbi hét mese itt található.

A nyelves királykisasszony

Források

Ambrus É.: A nyelves királykisasszony (Rege kiadó, 1990).

Arany L.: Magyar népmesék (Móra, 1979). (olvasható online)

Fodor Erzsébet meséi (vajdasági mesegyűjtés)

Lázár J.: Alsófehér vármegye monográfiája. I. k. 2. r. 631. old. (Alsófehér vármegye közönsége, 1896)
Gyűjtés Magyarlapádról.

Ortutay Gy. - Kovács Á. - Dégh L.: Magyar népmesék III. (Szépirodalmi könyvkiadó, 1960).
Mesélte: Hadnagy István, 75 éves, Szaporca, Baranya m., 1938-ban, gyűjtötte Berze Nagy János.

További információ itt olvasható.

Ez a mese az Aarne-Thompson 853. (Nyelves királykisasszony / Contest in repartee) mesetípusba sorolható. Novellamese.

A történet:
Egy királynak szépséges leánya van, aki nagyon "nyelves" (sokat beszél, felesel), és/vagy senki sem tudja megnevettetni. A király kétségbe van esve, hogy a lány beszédessége elriasztja a kérőket; végül kihirdeti, hogy ahhoz adja a lányát, aki túl tudja beszélni.
Három fiú útra kell; kettejükről népmesei módon semmit sem tudunk, de a legkisebb/legidősebb mindenki szerint félkegyelmű. Úton a király vára felé a "hamutyka" fiú összeszed az út széléről midnenféle értéktelen kacatot, amiért a testvérei kigyúnyolják/megverik. A palotába érkezve a két névtelen fiú kudarcot vall, míg a harmadik - nevezzük Jankónak - már eleve nevetség tárgya. Ám amikor ő kerül sorra, a királylánynak minden mondatára azonnal rávágja a helyes választ (a megfelelő kacatok segítségével), és a közös bolondozás végén a királykisasszony boldogan hozzámegy feleségül.

Mitől feminista?
Az, hogy a mese maga mennyire feminista, nagyban attól függ, ki meséli, és melyik változatot. Arany László verziója például elég ellenszenvesen kezdődik: A király azon búsul, hogy a lányát a nyelvessége miatt senki se fogja elvenni feleségül (illetve "aki elveszi, annak keserűség lesz az élete."). Cserébe viszont, amikor kihirdeti a próbát, a lány karakán módon még örül is neki:

"Jó lesz biz a, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram."

Bumm. Aki nem állja meg a helyét a királylány mellett, az ne is akarjon házasodni. Ha belegondol az ember, fontos különbség, hogy a lányt nem elhallgattatni, Makracos Kata módra megtörni kell, hanem tudni kell tartani vele az iramot, észben és beszédben. Aki nem tud a lány szintjén társalogni, az nem azt kockáztatja, hogy keserves lesz az élete, hanem azt, hogy a királykiasszony fogja magát mellette halálra unni...
Ennél sokkal érdekesebb viszont maga a feleselés, mely minden meseváltozatban egy kicsit másmilyen; jó sokat kellett ásnom érte, hogy leessen, miről szól. Arany László verziója nagyon gyerekbarát, az eredeti gyűjtésben "szart" mond a királylány, Arany Lacinál viszont "ganéjt" (külön kiemeli a mesében, hogy a királylány sokat káromkodik). Ennek megfelelően a feleselés is el lett torzítva, hogy teljesen ártatlannak tűnjön:

"- De piros a kisasszony!
- Tűz ég ám bennem!
- Itt egy tojás, süssük meg nála.
- Lyukas ám a serpenyő!
- Itt egy szeg, foltozzuk be vele.
- Igen biz a ganéjt!
- Az is van itt egy sipkával!"

Néhány korrábi változatot elolvasva sikerült végre rádöbbennem, hogy ez a mese bizony a szexről szól. Íme, Lázár János gyűjtése:

"- De fehér a lába a kisasszonynak!
- Jaj, nagy tűz van ám alatta!
- Hát akkor süssük meg ezt a tojást!
- Nem lehet, mert lyuk van az üstön!
- Van itt egy szeg, azzal bé lehet dugni!
- Szart lehet.
- Van az is!"

Oké, szóval nem a csábítás ötven árnyalatának legelegánsabb formájával állunk itt szemben, de mindenki érti miről van szó, ugye? Fontos hozzátenni, hogy Jankó végigneveti az egészet, és a végére a királykisasszony is elkacagja magát. Az egész feleselés játékos, kihívó, incselkedő formában zajlik.

Okéoké, de ez mitől feminista?

Említettem a sorozat elején, hogy szex-pozitív történeteket is igyekszem majd válogatni. Nos, ez az egyikük (eredetileg, vicces módon, a feleselés miatt válogattam be; a szex kutakodás közben került a képbe). A királykisasszony nem csak elvárja, hogy leendő férje társalgási téren lépést tudjon vele tartani (illetőleg hogy ne kapjon szívinfarktust, amikor kedves neje jóízűen elkáromkodja magát), de ráadásul szemrebbenés nélkül tárgyalja le a szex lehetőségét, sőt, kacag is rajta, ahelyett, hogy irulna-pirulna. A leendő férjtől tehát nem csak az intelligencia, de a szexuális kompetencia is követelmény, és a királykisasszony nem szégyelli szóba hozni. "Tűz ég ám benne," ráadásul, avagy hősnőnk saját bevallása szerint egészséges szexuális étvággyal rendelkezik, és ezt ki is jelenti kertelés nélkül. Nem kételkedem egyébként, hogy ha nagyon megkapargatnánk a hagyományt, találnánk olyan verziót is, ami "talált tárgyak" nélkül zajlik... ehem.

És hogy szót ejtsünk a férfiakról is: Jankó a testvérei szerint bolond, a mese végére viszont kiderül, hogy nagyon is jól jár az esze. Nem azért szedeget fel úton-útfélen mindent, mert ostoba, hanem mert figyel a részletekre, és olyan lehetőségeket is meglát látszólag haszontalan tárgyakban, amiket más nem. Értelmes, és éles eszű, ez kiderül a feleselésből is, ráadásul humora is van (ha nem is túl elegáns, de hát a leányzó sem az), és nem riad el a királykiasszonytól, amikor az beszélni kezd. A férfiasságnak tehát egy olyan formájával állunk szemben, aki nem gondolja, hogy asszonynak kuss a neve, és képes olyan apróságokat is meglátni, amik elősegítik, hogy szót értsen szíve választottjával.

Amit érdemes átgondolni
Arany László verziója alapvetően nagyon használható - feltéve, hogy a mese folyamán kiderül, az öreg király aggodalmainak nem volt alapja, a "nyelvesség" nem átok. A ganéjozós rész nem a kedvencem, de helye van, egyrészt, mert bemutatja, hogy a királykisasszonynak nem gond a káromkodás (és Jankónak se), másrészt mert nyilván váratlanul éri a hölgyet, hogy kérője zsebében/kalapjában akad egy marék ganéj elfekvőben. Még gondolkodom rajta, mi egyébbel lehetne hasonló hatást elérni, de sajnos az eszembe ötlő opciók nem feltétlenül jobbak (dédanyámat idézve első blikkre a "lúf*sz" ugrott be...).

Megjegyzés
Kiskoromban utáltam ezt a mesét. Nem volt semmi értelme a párbeszédnek, és ellenszenves volt a legkisebb fiú. De így, felnőtt fejjel átgondolva (meg de-cenzúrázva) már sokkal érdekesebb, és kezdem megszeretni...

Lábmelegítőt a hangyáknak! (Népmesék nyomában a világ körül 1. - Kína)

(Ez a vadonatúj, Népmesék nyomában a világ körül című blogsorozatom első bejegyzése. Aki kíváncsi a sorozat miértjére és hogyanjára, itt találja a bemutatkozást)

A posta megkegyelmezett rajtunk, és a karácsonyra kapott könyvek szép lassan megérkeztek januárra; érkezésükkel egyidőben eldőlt az is, hol kezdem meg a világ körüli meseolvasást. Ember jóvoltából (aki már rég megtanulta, hogy az Amazon kívánságlistával nem hibázhat), végre karmaim közé kaparintottam egy régen áhított népmesegyűjteményt:

South of the Clouds: Tales from Yunnan

Szerk. Lucien Miller

University of Washington Press, 1994.

A könyv a dél-kínai Yunnan tartomány huszonöt etnikai kisebbségének mítoszaiból és népmeséiből válogat; összesen 54 történet található benne. Akadémiai kiadvány, ami azt jelenti, hogy a meséken kívül van hozzá hosszadalmas bevezető, szószedet, jegyzetek, térképek, és minden egyéb, ami szem-szájnak ingere. 

(Igen, tessék, tíz év mesemondás után sikerült olyasvalakivá válnom, akit lázba hoznak a lábjegyzetek. Külön plusz pontokat érdemel a könyv, mert megjelöli az eredeti mesemondók nevét, hovatartozását, sőt, a gyűjtők és a fordítók neveit is.)

A történeteket a kínai állam folklórgyűjtő programjának keretei között jegyezték le. A bevezetőben szóba kerül, hogy a változtatás nélküli szövegeket csak archívumokban lehet elérni, és elég bajosan; a hagyományőrzés céljából kiadott, irodalmi igényű gyűjteményekben már "finomítva" szerepelnek a mesék, vagyis - az amerikai fordító halovány célzásaiból ítélve - kivették belőlük a "nem megfelelő" társadalmi üzeneteket. Ez egyébként látszik is a gyűjteményen, mert a gazdagok kivétel nélkül mind gonoszak, és a királyok kivétel nélkül mind zsarnokok. Kíváncsi lennék, hány jóságos, igazságos király lapul az archívumbokban...

(Az is beszédes volt, hogy míg az amerikai bevezető a kínai állam dicséretes kisebbség-politikájáról tárgyal, addig a kínaiból fordított bevezető egy oldalon háromszor nevezi "primitívnek" és "babonásnak" a Yunnanban élő népcsoportokat...)

Érdekességek

A "Mitológia" fejezetben rengeteg, egymáshoz nagyon hasonló özönvíz-mítosz szerepel. Nagyon tetszett, hogy az életben maradó fiú-lány testvérpárnak minden változatban szembe kell néznie a ténnyel, hogy ha be akarják népesíteni a földet, akkor bizony vérfertőzést kell elkövetniük. Mivel húzódoznak a gondolattól, az istenek mindenféle csalafinta jeleket küldenek nekik, hogy meggyőzzék őket, nem követnek el bűnt. 

Több mítosz szól arról is, hogyan távolodott el egymástól az ég és a föld. Egy csuang történet szerint (a csuang mesék régi kedvenceim) a bambusz például azért hajlékony, mert régen alacsonyan volt az égbolt és meg kellett hajolnia, amikor felnőtt odáig. Egy derung mítosz pedig elmeséli, hogy azért tűnt el a mennyeket a földdel összekötő hegy, mert egy csapat hangya aláásta. Tulajdonképpen igazuk volt: Ők csupán lábmelegítőket szerettek volna kérni az emberektől, de őseink gonoszul megtagadták a kérésüket. 

(Hangyánként hat lábmelegítő, számolja ki valaki)

A csuangokkal kapcsolatban elfogult vagyok, de nagyon tetszett az az öt meséből álló ciklus, ami egy halandó trickster és a Mennydörgésisten küzdelméről szólt. A történet csúcspontján hősünk, Bubo (aki nem bagoly) egy felfordított esernyőn csónakázva küzd meg az istenséggel.

Volt néhány nagyon szép, lírai történet is a kötetben, például a Wilde Goose Lake, ami egy szegény lány és egy sárkánylány barátságáról szól (akik a mese végére összeköltöznek és együtt élnek boldogan); a Bozontos Szemöldökű Lány, akit egy fiú feleségül vesz annak ellenére, hogy mindenki más szerint balszerencsét hoz (a mese tanulsága, hogy nem szabad hinni az őseink által ránk hagyott babonáknak, ha az ember boldogsága a tét); és a Madarak Gyűlése, melyben egy lány 360 különféle madarat hímez és kelt életre, akik a halála évfordulóján azóta is minden évben összegyűlnek.

Nagyon jól szerkesztett, értékes, érdekes olvasmány volt, sokat tanultam belőle. Külön ajánlom mindazoknak, akik keveset tudnak a kínai kisebbségekről és kultúrájukról.

Hova tovább?

Kína sok országgal határos (trivia-kedvelőknek: 14), és még Yunnan provinciából is legalább három irányba utazhat tovább a mesemondó: Burmába, Laoszba, vagy Vietnámba. Mivel a yunnani népmesék között sok volt az emlegetett burmai kapcsolat, a következő állomásnak Burmát választottam; már úton van a könyv az Ingyenes Könyvtárközi Kölcsönzés Nagy Csodájának jóvoltából. 

Jövő héten ugyanitt!

Új Év, Új Blogsorozat: Népmesék nyomában a világ körül

Repertoárépítő gyakorlatnak indult, de kinőtte magát...

Új év, új tervek, új mesék, új blogsorozat.
2016-ban lesz tíz éve annak, hogy felfedeztem a mesemondást mint szakmát, és eldöntöttem, hogy belőlem pedig mesemondó lesz. Nagyon sok minden történt ez alatt a tíz év alatt (aki nem hiszi, olvasson vissza), és remélem, a következő évtized is ilyen kalandos lesz majd. Megünnepelendő az évfordulót, január beköszöntével új blogsorozatba kezdek.
A szerdánként folytatódó Feminista Magyar Népmesék mellett ezentúl vasárnaponként új bejegyzésekkel bővül a program. A sorozat címe: Népmesék nyomában a világ körül!

Miért?
Szeretném bővíteni a repertoáromat, és rávenni magam, hogy a világnak olyan sarkaiból is olvassak meséket, amiket eddig még nem fedeztem fel. Plusz szeretném megünnepelni a 10 éves mesemondó évfordulómat valami olyasmivel, amit már 10 évvel ezelőtt is tervbe vettem, csak sohasem jutottam el odáig... A "legalább egy mese a világ minden országából" az egyik legelső tervem volt, és ideje, hogy belevágjak végre.

Hogyan?
Először is, választok egy kezdőpontot. A választás Kínára esett, mert karácsonyra kaptam egy remek mesegyűjteményt, amiben a kínai Yunnan tartomány kisebbségi népeinek meséi és mítoszai vannak összegyűjtve.
Amint végeztem a mesegyűjteménnyel, keresek egy határos országot, ahová továbbléphetek. Beszerzek egy népmesegyűjteményt az adott országból, elolvasom, továbblépek... egészen addig, amíg mesék szárnyán körbe nem barangoltam az egész világot. Nagyjából 196 könyv elég is lesz hozzá... Amelyik országhoz nem találok népmesegyűjteményt (angolul, spanyolul, vagy magyarul), azokhoz vagy gyűjteményes kötetekből keresek meséket (legalább ötöt), vagy néprajzos cikkekből. Vagy, végszükség esetén, az Internetről.

És a blog?
Minden vasárnap írok egy rövid beszámolót arról, hol tartok épp a barangolásban, mit olvasok, és milyen érdekességeket fedeztem fel. Lehet, hogy egy-egy rövidebb mesét is közzéteszek majd, ha a forrás engedi.

Mettől meddig?
Fogalmam sincs. Kényelmes, nyugis, szórakoztató olvasgatást tervezek. Ez a program nem egyéves terv; akár több évig is eltarthat, míg körbeérek vele. Nem sietek sehová.
Az első bejegyzés január 10-én várható!

Csatlakozhatok?
Arra az esetre, ha valakinek kedve támadna velem (vagy a saját útvonalán) barangolni, a Moly.hu-n létrehoztam egy kihívást, amihez lehet csatlakozni.

Mindenkinek kellemes, boldog, mesékben gazdag új évet kívánok! :)