Mátyás király és a szegény legény (Ribizli a kulisszák mögött 4.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ha már van egy mesegyűjtemény, amiben hemzsegnek az okos lányok, akkor illik, hogy megjelenjenek mellettük az okos fiúk is. Vannak olyan mesetípusok, amelyeknek létezik külön férfi és női hőssel rendelkező verziója - jelen mesének például a jövő héten megismerkedhettek a tükör-meséjével is, mivel a könyvben egymás mellett szerepelnek. Direkt.

Miről szól?

Mátyás király azzal versenyezteti az embereit, hogy tippeljék meg, mennyi egy aranyból készült eke valódi értéke. Egy arra tévedő szegény legény, Márkó adja a legcsattanósabb választ. Mátyásnak felkelti az érdeklődését az okos fiú, és elhatározza, hogy meglátogatja a falujában. Amikor a király lóháton bevonul, a legényt egyedül találja otthon; mindenféle kérdéseket tesz fel neki, amikre Márkó visszakézből egyik furcsa választ adja a másik után. Végül még a furfangos Mátyás királynak is rá kell kérdeznie a megoldásokra - és annyira megtetszik neki az okos legény logikája, hogy az udvarába hívja tanácsosnak.

Hogyan készült?

Ennek a mesetípusnak rengeteg változata létezik az egész magyar nyelvterületen, de kevés akad közöttük, amelyiknek férfi főszereplője van. A konkrét mesére a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában bukkantam rá, Kallós Zoltán moldovai és gyimesi gyűjtésének vonalas füzetbe, töltőtollal szépen letisztázott kéziratai között. Ádám János, egy húszéves gyimesi legény mesélte a gyűjtőnek 1960-ban. A mese nagyrészt a szokásos mederben haladt, kérdésekkel és válaszokkal, csak átfogalmaztam kicsit, hogy gördülékenyebb legyen a mai közönség számára. Feltűnt, hogy a családtagok felsorolásából kimaradt a legény anyja, ezért beszúrtam még egy kérdést és feleletet egy másik "Mátyás király és az okos lány" meséből, ami nagyon megtetszett. A legénynek én adtam nevet, ahogy a könyv több másik mesehősének is, egyszerűen azért, mert kedvem volt névvel hivatkozni rá.

Mitől különleges?

Elsősorban azért tetszett meg a mese, mert egy olyan mesetípus "fiús" változata, amelyiket legtöbbször lány főszereplővel ismer az ember. Azt szerettem volna megmutatni, a két mesét egymás mellé téve, hogy a hagyományban is előfordult a "genderswap" jelensége, vagyis egy-egy mese hőse bármilyen nemű lehetett, a mesemondó ízlésétől és a helyi szájhagyománytól függően. Míg léteznek olyan népmesék, amelyeknek alapvető történései tényleg a hős nemén állnak vagy buknak, egy csomó mese esetében viszont nyugodtan el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha más nemű hőssel mesélnénk. A furfangosság és a jó humor nemtől függetlenül szimpatikussá teszi a mesehőst... és nem feltétlenül kötelező hozzá félpucéran felvonulni a királyi udvarba (ld. a legismertebb "okos lány" meséket).

Érdekesség

Férfi hőssel rendelkező "okos lány" mesével találkoztam már egy finn népmesegyűjteményben is - itt írtam róla a Népmesék nyomában a világ körül c. blogsorozatban.

Népmesék a klímaváltozásról

Bár a "klímaváltozás" maga modern fogalom, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy őseinknek ne lettek volna meséi, mítoszai, és legendái a természeti egyensúly törékenységéről, az állatok és növények tiszteletéről, vagy az ember felelősségéről a környezetéért. Mivel mostanában ez mindennél fontosabb és égetőbb téma, összegyűjtöttem néhány kedvenc történetemet, melyek felhívják rá a figyelmet:

A sztavoreni asszony
(Angolul itt, itt, és itt, magyarul pedig itt)

Hollandiai legenda, melynek első írott változatai a 16. századig nyúlnak vissza. A történet szerint egy gazdag kereskedőassszony elküldött egy hajóskapitányt, hogy vásárolja meg számár a legértékesebb dolgot a világon. Sok keresgélés és töprengés után a kapitány végül egy hajórakomány búzával tért vissza, mondván, hogy az élelemnél nincs értékesebb. Az asszony azonban dühbe gurult, és a város szegényei könyörgése ellenére a kikötő vizébe dobatta a "haszontalan" rakományt. A gőg átkot vont maga után: a vízbe szórt búza homokzátonyt képezett, elzárta a kikötő bejáratát, így szép lassan elhalt a városban a kereskedelem, az asszony pedig koldusbotra jutott. Végül egy éjjel átszakadtak a gátak is, és Sztavoren városát maga alá temette a tengervíz.

Hogyan mentették meg az asszonyok Guam szigetét
(Angolul itt, itt, itt, és itt, magyarul nemrég a Nők Lapjában)

Chamorro legenda Guam szigetéről. Az emberek magukra haragítják a természet szellemeit, mert mindig csak elvesznek, de semmit sem adnak cserébe. A szellemek először aszályt küldenek, a halak eltűnnek a tengerből, majd egy nap felbukkan egy óriási papagájhal, és elkezdi megenni a szigetet. A férfiak elindulnak, hogy elfogják, de a hal széttépi a hálókat, és eltűnik. Végül az asszonyok jönnek rá, hogy egy sziget alatti járatban bujkál. A saját hajukból új hálót fonnak, beleszövik erejüket és kitartásukat, és közös erővel megfogják a halat. A történet tanulságul szolgál, és attól fogva jobban tisztelik a természet szellemeit.

Szedna, a Tenger Anyja
(Angolul hitte, hitte, hitte, és hitte, magyarul ebben a könyvben)

Szedna, akinek sok más neve is van, a Tenger Anyja az inuit mitológiában. Amikor az óceánt elárasztja az emberi mocsok és bűn, Szedna haja összeragad és összegabalyodik, és a tengeri állatok megrekednek benne. Amikor eltűnnek az állatok, egy vak sámán elindul kiengesztelni az istennőt, kifésülni a haját, kibogozni belőle az élőlényeket (Szedna ezt maga nem tudja megtenni, mert nincsenek ujjai). Az istennő azzal az ígérettel engedi haza a sámánt, hogy amíg az emberek vigyáznak a tengerre, és tiszteletben tartják őt, addig lesz mit enniük.

Erüszikhthón király
(Ovidiusnál itt, saját átdolgozásomban pedig az új könyvemben)

Thesszália királya megsérti Démétért, a természet istennőjét azzal, hogy kivágja a szent ligetét. A liget nimfái panaszra mennek, az istennő pedig bosszúból ráküldi az Éhséget a királyra. Attól a naptól fogva Erüszikhthón mindent felfal, mégsem csillapodik az éhsége; végül teljesen kifogy az élelemből. Ekkor a lányát adja el ételért cserébe, a lány pedig alakváltó képességeinek köszönhetően újra meg újra hazaszökik. Végül a király éhségében elemészti saját magát.

Szent Péter és a békák
(Macedón mese, innen)

Eredeti címén Szent Péter és a szegény ember. Péter a földön járva találkozik egy koldussal, aki panaszkodik a téli hidegre, és hogy nyáron mennyivel könnyebb az élet. Péter megkéri Istent, hogy legyen mindig nyár. Az örök melegnek azonban hamarosan sok hátulütője is akad: elszaporodnak a rovarok és a kétéltűek, és a békák egyre nagyobbak és okosabbak lesznek. Egy napon egy varangykirály lánykérőbe érkezik Péterékhez - ezen a ponton Péter megelégeli az örök nyarat, és megkéri Istent, hozza vissza az évszakokat. Jégeső jön, elveri a békákat, és visszaáll a világ rendje.

A halász és a delfinek
(Angolul itt, magyarul szerepelt a Nők Lapjában)

Az Amazonas mentén rengeteg legenda hőse a boto, a rózsaszín folyami delfin. Több történet arról szól, hogy egy halász delfineket kínoz vagy rájuk lődöz, és ezért lerántják a víz alá. A víz alatti világban meglepődve tapasztalja, hogy a delfinek is emberek, vannak városaik és házaik, és a kórházuk tele van sérült, emberek által megkínzott betegekkel. A halász elszégyelli magát, és addig dolgozik a kórházban, míg mindenki meg nem gyógyul. Ekkor visszatér a felső világba, és figyelmeztet mindenkit, hogy a delfinek is emberek, és nem szabad őket bántani.

A tárgyak lázadása
(Angolul itt, itt, és itt.)

Moche (dél-amerikai indián) mítosz, amit nagyrészt vázaképekből és falfestményekből sikerült rekonstruálni. Maya párhuzamok segítségével apokaliptikus történet rajzolódik ki belőle, melynek során az emberek ellen fellázadnak a saját használati tárgyaik és háziállataik, rabszolgasorba hajtják vagy meg is ölik őket. Teszik ezt valamiféle istennő, talán a Hold vagy az Éjszaka vezetésével, bosszúból, mert az emberek rosszul bánnak velük, vagy mert eldobják őket.

Egy csepp méz
(Angolul itt, itt, vagy itt.)

Egy király reggelizés közben egy csepp mézet cseppent ki az ablakon, de nem hajlandó feltöröltetni, mondván, hogy nem az ő baja. A mézre odaszáll egy légy, az odavonz egy gyíkot, a gyík egy macskát, arra rátámad egy kutya, és mire a király kettőt pislog, verekedés, majd polgárháború lesz a dolog vége, és leég az egész palota. A füstölgő romokon ülve a király elgondolkodik, hogy az az egy csepp méz talán mégiscsak az ő baja volt...

*Megjegyzés: A fenti történetek közül műfajilag nem mindegyik népmese, van közöttük mítosz és legenda is. A címben azért emlegetek népmesét, mert így egyértelműbb a nagyközönség számára.

Egy hőseposz Szenegálból (Népmesék nyomában a világ körül 120. - Szenegál)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel szenegáli mesegyűjteményhez foggal-körömmel sem sikerült hozzájutnom, Szenegálhoz eposzt olvastam.

The Epic of Kelefaa Saane
Sirifo Camara
Indiana University Press, 2010.

A könyvben eredeti nyelven és angol fordításban is közreadott mandinka eposz egy tizenkilencedik századi hősről, Kelefaa Saane-ról szól, aki megvédte a mai Szengeál és Gambia területén lévő Kaabu királyságot (1650-1867) egy ellenséges megszálló hadseregtől. Az eposzt, mely fordításban valamivel több, mint 3200 sorból áll (elénekelve két és fél órát tesz ki), egy Sirifo Camara nevű jalóol (énekmondó) előadásában vették fel 1987-ben Dakarban. Az énekmondó 2003-ban elhunyt, de előtte kifejezte kívánságát, hogy az eposz autentikus angol nyelvű kiadásával minél szélesebb közönséghez eljuthasson a történet. Az eposz hőse, Kelefaa Saane leginkább harciasságáról, és mindenkinél kiválóbb fegyverforgatásáról vált híressé. Életéről az eposzokon és énekeken kívül keveset tudunk.
A könyvet részletes bevezető nyitja térképekkel, fotókkal, és sok történelmi és kulturális kontextussal az eposzról, az énekmondókról, és Nyugat-Afrika történelméről. Külön fejezet foglalkozik Sirifo Camara életével is - megtudjuk például belőle, hogy több mandinka hős eposzait is énekelte, és évtizedeken keresztül szerepelt a helyi rádiókban. A fordítás kazettáról készült, amit akkoriban a piacon árultak. A fordító elismeri, hogy az alliterációkat és az eredeti nyelv dallamát nem tudta/szándékozta visszaadni az angolban. A mandinka szöveghez rövid kiejtési útmutató és jegyzetek tartoznak.


Fénypontok

Nagyon tetszett az a rész, amikor a hős születése után dzsinnek jelentek meg a bölcsőjénél mindenféle állatok formájában, és különleges képességeket adtak neki - a kaméleon-dzsinn a változás képességét (mit később arra használ, hogy elrejtőzzön egy kígyóvá változott ellensége elől), a varánusz azt, hogy vízben és szárazföldön is tudjon élni. Hasonlóan érdekes volt a jelenet, amikor az egyedül utazó Kelefaa egy csapat hiénával találkozott, és meggyőzte őket, hogy nem fél tőlük - a hiénák (nőstény) vezére ezért vezérüknek választotta, és mágikus ajándékokkal látta el a hőst, annak reményében, hogy az ő vezetése alatt sok húshoz jutnak majd.
Egy másik kedvenc pillanatom az volt, amikor egy dzsinn-lány beleszeretett a birkáit legeltető fiatal Kelefaa-ba, és megkérdezte tőle, megijedne-e, ha megmutatná az igazi énjét. Kelefaa megkérte a lányt, hogy vegye fel dzsinn alakját, és bármilyen másik alakot, amilyet csak szokott - és amikor végignézte az átváltozásokat, közölte, hogy egyik sem ijesztő. Összeházasodtak.

Kapcsolatok

Mint sok más legendás hős esetében, Kelefaa Saane apja itt sem éri meg a gyermeke felnőttkorát. Egy jóslat következtében meghal, mielőtt nevet adhatna a fiának (ez Fionn Mac Cool születésére emlékeztetett). Varázslatos fegyver szintén szerepelt a könyvben, bár itt modern módon egy krokodil (pontosabban krokodillá változott ellenséges boszorkánymester) szájából kivett bűvös puska volt az, magától visszatérő és irányt változtató bűvös puskagolyóval. Az alakváltás egyébként gyakori motívum volt, Kelefaa a nagybátyját is alakváltó harcban győzte le.

Hova tovább?
Gambiába!

A tengerlépő cipő (Ribizli a kulisszák mögött 3.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Erről a meséről igazából már blogoltam egyszer a régi sorozatban is, de érdemes felfrissíteni, hogy miért is került be a kedvenceim közé. A történet Furicz János tiszabökényi mesemondó (szül. 1857) talán legismertebb meséje, több formában is feldolgozták már.

Miről szól?

Egy szegény ember egyetlen lánya tengerlépő cipőket kér magának a vásárból. Az apja bejárja az egész vásárt, de tengerlépő cipőt bizony nem árulnak. Szerencsére útközben találkozik egy aprócska emberrel, aki a jószívűségéért cserébe (szilvát ajándékoz a beteg kislányának) ad neki egy pár tengerlépő cipőt. Az apa kíváncsiságában rögtön fel is próbálja őket, de nem tud velük bánni, és mire észbe kap, a templom tornyán lóg. Szerencsére a lánya gyorsa kézbe veszi a helyzetet, betöri a cipőket, és miután a családját kényelmes helyre költöztetni, kalandozni indul. A böjti boszorkány házánál köt ki, ahol a cipők segítségével kiszabadít egy elrabolt királyfit és a húgait, és a sztori végére az Üveghegy királynője válik belőle.

Hogyan készült?

Mivel ennek a mesének nem akad másik variánsa, jórészt hű maradtam Furicz János meséjéhez, csak a megfogalmazásán változtattam itt-ott, amikor élőszóban adtam elő. A cipőknek kicsivel több személyiséget adtam, hogy ha már beszélnek, akkor legyenek aktív szereplői is a történetnek. A lánynak az eredeti szövegben nem volt neve, de furcsa volt a mesét végig úgy mesélni, hogy hősnőnk névtelen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve elneveztem Zsófinak.

Mitől különleges?

Ez a mese egy olyan kislányról szól, aki mer nagyot álmodni. Ahogy a régebbi bejegyzésben írtam, a lány kozmikus méretű kalandokra vágyik, mesés tájakat szeretne bejárni, és nem fél kérni azt, amire ehhez szüksége van. Hasonlóan érdekes az apafigura, akiről nem csak az derül ki, hogy nagyon szereti a lányát, és jószívűen bánik bajba jutott idegenekkel, de az is, hogy képes bolondot csinálni magából, hogy a lánya számára megszerezze a tengerlépő cipőket, amik az álma megvalósításához kellenek. Ráadásul rejtőzik benne egy csipet kíváncsiság is, hiszen maga is felpróbálja a cipőket. Érdekes, szerető, szerethető apafigura, több ilyennek kellene lennie a mesékben.
Zsófi maga remek hősnő: Okos, bátor, (szó szerint) talpraesett, és bár a történet végén megment egy királyfit, ami szinte kikerülhetetlen egy ilyen gyűjteményben, ez a történet nem hangsúlyozza túl a királyfimentést - inkább mellékes eredménye ez annak, hogy Zsófi meg óhajtja látogatni a rettenetes böjti boszorkányt, puszta kíváncsiságból.
Külön szeretem, hogy a mese végén az após, az üveghegyi király szemet vet a cipőkre, de Zsófi és a királykisasszonyok figyelmeztetik, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert bajba kerül. A cipőket csak jogos tulajdonosuk használhatja biztonságban. A király pedig elhiszi ezt, megbízik Zsófi tudásában, és ahelyett, hogy tovább kerülgetné a cipőket, inkább megkéri a lányt, vigye el oda, ahová szeretné. Megint csak olyan ritka pillanattal állunk szemben, amikor egy népmesében valaki nem szeg meg egy utasítást, amit egy lány adott neki.

Érdekesség

Repülő, hétmérföldes cipők és csizmák sok más magyar népmesében is előfordulnak, de tudtommal ez az egyetlen, ahol egy lány birtokolja őket.

Tengerek és tricksterek (Népmesék nyomában a világ körül 119. - Zöld-foki-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folk-lore from the Cape Verde Islands
Elsie Clews Parsons
American Folk-Lore Society, 1923.

Elsie Clews Parsons nagyon tevékeny gyűjtő volt; a karibi szigeteknél többször is az ő könyveit olvastam. Jelen kötet meséit az USA keleti államaiban élő zöld-foki bevándorlóktól gyűjtötte, akik a 20. század elején zárt közösséget alkottak (néha még szigetenként is külön tömörültek). A kötetben 133 mese található, némelyiknek több variánsa is. A meséket Parsons egy zöld-foki tolmács segítségével jegyezte le, és a dialektusból először standard portugálra, majd abból angolra lettek fordítva. A mesemondás közösségi alkalmakon zajlott, ahol a gyűjtő maga is a közönség tagja volt. Minden meséhez bőséges lábjegyzetek tartoznak, melyekből megismerkedhetünk a mesemondóval, és a mese egyéb forrásaival és variánsaival.

Fénypontok

Az egyik kedvenc mesém a könyvből egy dalbetétekkel tarkított történet volt A lányról, aki folyton táncolni akart. Elsősorban a szimbolikája miatt. A lányt elkergették otthonról, mert mindig csak táncolni volt kedve, aztán egy rossz pillanatában beengedett a házába egy hétfejű sárkányt, aki el akarta rabolni. A lány kétségbeesve énekelt a szüleinek, keresztszüleinek, barátainak, de mindenki csitította, hogy ez az asszonyok sorsa, el kell viselni. Végül egy gyerekkori (fiú) barátja mentette meg első szóra, és a házába fogadta, ahol aztán boldogan éltek, "mint fivér és nővér." Másik kedvencem a Varázshajó és a három csábító meséje volt, melyben a középső fiú (!) volt a hős, aki ráadásul néma volt, és írásban kommunikált az apjával és a fivéreivel. Ausztráliába indult hajón, tengeri csatába keveredett egy víz alól előbukkanó másik hajóval, megjárta a víz alatti birodalmat, feleséget szerzett, elveszítette, majd megtalálta megint, és közben még a hangja is megjött.
Csavaros és váratlan trickster-történet főszereplője volt Uncle Caramba, akinek sikerült úgy elszegődnie egy tengeri utazásra matróznak, hogy nem dolgozott a hajón semmit - majd még el is hitette mindenkivel, hogy verhetetlen úszó, és ráadásul mindent látó jós. Ez volt a legjobb a kötet számos trickster-sztorija között.
Érdekes változat volt a Lusta és Szorgos Lányok meséjére A Jó Maria és a Rossz Maria története. Míg az egyik lány jutalomból azt kapta, hogy a mosolyára felhők gyűlnek, és a nevetésére elered az eső, addig a lusta lányt azzal büntették, hogy mosolyára fújt a szél, és nevetésére vihar támadt. Nem vagyok benne biztos, melyik a jobb vagy rosszabb opció...
Az egyik legmókásabb sztori a könyvben az volt, amelyben különféle Beszélő dolgok (fügefa, kutya, bot) váratlan megszólalásaikkal a frászt hozták egy fickóra.

Kapcsolatok

Parsons is rámutat a bevezetőben, hogy a szigetek mesekincsében elég sok ismert európai és afrikai mesetípus felbukkan. Akadt például "Ali Baba" (és a Hét rabló), Lúdas Matyi (aki Lányruhában verte át a rablókat, akik elvették a tehenét), Hét kecskegida (itt csak három volt belőlük, és egy hangya mentette meg őket a farkas gyomrából), Fehérlófia (jelen esetben Szamárfia, aki büszke volt rá, hogy egy szamár szoptatta a nevelőanyja helyett), Óriás kincsei (Frigajonsi), Csodálatos Segítők (itt általában hárman voltak, és egy lányt mentettek meg, aki kígyóhoz ment feleségül), Három Ajándék (itt a tükörben a múltat lehetett látni), Hal-szerető (ezzel a Karib-tengeren találkoztam utoljára), Varázslatos menekülés (rögtön három is), Aranyhajú kertészbojtár (akit itt egy cápa nevelt fel), Brémai muzsikusok, Fortunatus (itt a végén bosszúból a főszereplő kiirtotta az egész királyi famíliát), Nyúlpásztor (a felnőtt verzió), Széttáncolt cipellők (a lányt jellemzően nem vette végül feleségül a legény, ellenben az egyik mese felsorolja, milyen táncokat táncolt), Szerencséjét kereső ember (ezúttal asszonnyal, aki a Nap Anyjához ment válaszokért), és Varázslópárbaj is.
Volt természetesen állatok közötti versenyfutás, szintén több verzióban - az egyikben Delfin és Kagyló,  egy másikban pedig Teknős és Gazella versenyeztek egymással.
Az ügyeletes trickster szerepét legtöbbször Farkas és az unokaöccse töltötték be. Általában Farkas volt az, akit az eszes unokaöcs átvert, de akadt olyan sztori is, ahol ő maga volt a bajkeverő. Szintén több mesében szerepelt egy Little John nevű kóros hazudozó. Olyan klasszikus trickster-mesék is előfordultak, mint pl. a Kátránybábu, vagy amikor Nyúl ráveszi Elefántot és Bálnát (avagy Bálnát és Farkast), hogy húzzanak kötelet.

Hova tovább?
Szenegálba!

A zöld dragonyos (Ribizli a kulisszák mögött 2.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



A zöld dragonyos Gaal György népmesegyűjteményéből származik. Gaal György volt az első, aki a Grimm testvérek mintájára magyar népmesegyűjtést adott ki - eredetileg 1822-ben németül, majd 1857-ben magyar nyelven is. A kötet sok meséjét valószínűleg Bécsben állomásozó magyar huszároktól gyűjtötte, ami megmagyarázza, miért szerepel olyan sok katona és katonai szimbólum a történetekben (erről itt olvashattok bővebben).

Miről szól?

Egy dragonyos vitéz egy szerencsétlen véletlen és némi varázslat következményeképp lemarad egy fontos háborúról, és csak hetvenhét évvel később tér vissza az emberek közé. A nagy hatalmú királynő, akinek a seregében szolgált, az elveszített csata óta egy elátkozott kastélyban tengődik, ahonnan senki sem tudja kiszabadítani. A dragonyos három éjszakán át kegyetlen próbákat áll ki, míg az átok meg nem törik a királynőn - ám alig lesznek egymáséi, egy boszorkány mesterkedései folytán megint elveszíti a feleségét, és a világ végén is túlra kell elutaznia, hogy ismét megtalálja.

Hogyan készült?

Gaal György meséi mind nagyon hosszúak és részletgazdagok; ez a mese majdnem fél órát vesz igénybe, amikor szóban adom elő. Amikor elkezdtem mesélni, a közönség reakcióiból tanultam meg, mennyi humor rejlik benne a csodaszép népmesei motívumok mellett (kisebb gyerekeknek úgy szoktam mesélni, hogy a dragonyosnak "borzasztóan kellett pisilnie", és gurulnak a nevetéstől). Eleinte le akartam rövidíteni, és befejezni az átok megtörésénél, de végül úgy döntöttem, muszáj egyben hagyni, úgy kerek benne a szimbolika.
A legnagyobb változtatás, amit eszközöltem, az volt, hogy magát a nagy hatalmú királynőt zártam az elátkozott kastélyba, és nem a lányát. Az eredeti szöveg szerint "volt a királynénak egy szép princnéje" (imádom Gaal szövegeit), akire átkot mondott, hogy az ellenség ne férjen hozzá. Ettől a ponttól viszont eltűnt a királynő, és a princné lett a mese női hőse, amit nagyon sajnáltam, mert borzasztóan érdekes figurának találtam a serege élén hadba vonuló királynőt. Mivel a szóbeli mesélések folyamán rendre elfelejtettem, hogy nem ő van a várba zárva, hanem a lánya, úgy döntöttem, hű maradok a saját verziómhoz.
Ezen kívül a dragonyos éjszakai megpróbáltatásait színeztem ki egy kissé, mert szóbeli mesélésben így sokkal jobban kijöttek a fokozatok az egyre strapásabb próbák között. Egyébként ezekben is rengeteg váratlan humor rejlik.

Mitől különleges?

Ezt a mesét, bár szerepel benne "nagy hatalmú királynő" is (juhé!), elsősorban magáért a zöld dragonyosért szeretem. Esendő hős, aki hibákat vét, majd megpróbálja legjobb tudása szerint kijavítani őket. Külön tetszett már első találkozásunkkor, hogy az átkot nem puszta erővel, sárkányöléssel, buzogányhajigálással töri meg, hanem kitartással és türelemmel. Nem csak meghallgatja a királynő utasításait, de be is tartja őket (háromszor egymás után, ami népmesékben nagy szó!). Nem adja fel félúton, akkor sem, ha nem csak a testét, de a büszkeségét is megtépázza a feladat - hiszen nem üthet, nem szólhat vissza az elátkozott kastély kegyetlen lakóinak. Pedig biztosan tudna és akarna.
A türelem, odafigyelés, meghallgatás, és empátia ritkán dicsért erények a férfiakban, de annál fontosabbak. A dragonyos nem úgy megy be a (súlyos veszteség után) elátkozott kastélyba, hogy "majd én megmondom, hogyan kell megtörni ezt az átkot, szétütök mindenkit, aztán jól van." Meghallgatja, mire van szükség, és kitartóan, csendesen, olvasva (gondolkodva, tanulva) addig marad a kastélyban, amíg az átok el nem múlik. Egyszerű, mindennapi varázslat ez, olyan, mint amikor az ember párja megkérdezi: "Javasolhatok megoldásokat, vagy most inkább csak ki szeretnéd önteni a szívedet?" (Fontos varázsige, csodákra képes!). És adja azt, amire a másiknak szüksége van, akkor is, ha a saját büszkesége mást sugallna. Ez teszi végül méltó párrá a dragonyost a királynő számára, és képessé arra, hogy a világ végén túl is csak ő legyen képes elég magasra ugratni, hogy másodjára is elnyerje a szerelmét.

Érdekesség

A mese eleje az ATU 401A (Elvarázsolt kastély) típusba tartozik. Ebből a típusból egy másik kedvenc (lengyel-amerikai) változatom bekerült az idén megjelenő másik kötetembe, A fekete cica címmel. Ott a hősnek három éjszakán keresztül egy borzas fekete cicát kell simogatnia, hogy megtörje rajta az átkot - és utána egy évig még némán kell tűrnie, hogy mindenki bolondnak nézi.

Szentek és tanulságok (Népmesék nyomában a világ körül 118. - Mauritánia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Shinqiti ​Folk Literature and Song
H. T. Norris
Clarendon Press, 1968.

A kötet Nyugat-Afrika, elsősorban Mauritánia "mór" lakosságának hassaniya arab nyelvű szájhagyományából válogat. Shinqit egyben kereskedőváros és az egész régió neve is, a Szenegál folyótól Marokkóig. A történelmi régiót a mai határok átvágták ugyan, de közel tízmillióan beszélik a dialektust, és legtöbbjük Mauritániában él. A terület sivatagos-szavannás vidék, amelynek kegyetlensége gyakran meg is jelenik a szájhagyományban. A könyv hosszas bevezetővel indul, amelyből megismerjük a terület földrajzát, történelmét, kultúráit, stb. A könyv versekkel kezdődik, melyek eredetiben és angol fordításban is szerepelnek, és képviselik a népi költészetet éppúgy, mint a 18. és 19. század híres hassaniya nyelvű költőit. A könyv összesen tizennégy prózai történetet tartalmaz, tanító jellegű népmeséket és szentekről szóló legendákat vegyesen.

Fénypontok

A szentek életei között több érdekes történet is akadt. Az egyik kedvencem arról szólt, hogyan járt túl egy híres trickster-bajkeverő eszén Aba Zayd és Baba Ahmad, hogy megmentsék egy barátjuk hírnevét. A bajkeverő, al-Arusi, mindenféle trükkökkel és rejtvényekkel rukkolt elő, de a szent és társa átláttak az összes mesterkedésén. Sid al-Amin legendájában a szent tüdejébe bevette magát a tüdőbaj, mire a szent ecetet és mézet ivott rá, majd végighallgatta, ahogy a két gyógyszer a betegséggel veszekszik; az ecet goromba volt, a méz pedig udvarias, ám sokkal veszedelmesebb. Nagyon bájos volt Szent Barakallah szamarának története; a lassú és csúnya, ám annál kedvesebb és hűségesebb szamár életében vizet hordott a gazdájának, a szent halála után pedig se szépszerével, se erőszakkal nem lehetett a sírja mellől elmozdítani.

Kapcsolatok

Korábban is találkoztam már olyan mesékkel (pl. Maliban), ahol egy kisebb állat egy nagyobbat és erősebbet belülről pusztított el. Jelen esetben Az oroszlán és a légy között zajlott a párbaj. Egy magyar tréfás mesére emlékeztetett a történet, melyben Egy bölcs és egy pásztor találkozott egymással; a pásztor sírni kezdett a bölcs vallási eszmefuttatása közben, és végül töredelmesen bevallotta, hogy nem bűnbánat gyötri, csak a bölcs szakálla a kedvenc kecskéjét juttatta az eszébe, akit megevett a farkas...



Hova tovább?
A Zöld-foki-szigetekre!

A feneketlen kút (Ribizli a kulisszák mögött 1.)

A mai nappal új blogsorozatot indítok útjára! A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok majd a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


A kötet az egyik kedvenc történetemmel indul, amit évek óta mesélek itthon és külföldön is. Pályuk Anna kárpátaljai ruszin-magyar mesemondó repertoárjából származik, és hasonlót sem találtam sehol máshol a hagyományban. Pályuk Annának közel száz csodaszép népmeséjét gyűjtötte fel Szirmai Fóris Mária a múlt század elején; a könyvben összesen öt szerepel közülük.

Miről szól?

Egy király elveszíti a kedvenc gyűrűjét, és három szeretett lánya közül ajánlja fel az egyiket a szerencsés megtalálónak. A királylányok azonban a sarkukra állnak, nem hajlandóak feleségül ígérkezni egy gyanús idegenhez, így végül a király az, akinek jobb belátásra kell térnie.

Hogy készült?

A sztorin nem sokat változtattam, csak a király három feleségének alakját színeztem ki. Pályuk Anna meséjéből kiderül, kik voltak a királylányok anyukái (egy tündér, egy bűbájos asszony, és egy egyszerű halandó), de nem tudjuk meg, mi történt velük. A tündéranya történetéhez csallóközi és erdélyi tündérmondákat használtam fel. Amikor külföldön (Görögországban, Írországban, vagy épp az Egyesült Államokban) meséltem a történetet, szerettem volna, ha a hallgatók kapnak egy kis bepillantást a magyar tündérvilágba.
A három lánynak az eredeti szövegben nincs neve, de a sok szóbeli mesélés során hamar kiderült, hogy nagyon nehéz rájuk név nélkül hivatkozni (főleg, amikor az apjuk utánuk kiabál, hacsak nem akartam ilyen nosztalgikusan megoldani a dolgot). A legkisebbet Pályuk Anna tiszteletére neveztem el Anicának.

Mitől különleges?

Sokan kifogásolják a népmesékkel kapcsolatban, hogy a (gyakran névtelen) királylányokat csak úgy ajándékozgatja az apjuk jobbra-balra, a beleegyezésük nélkül. Bár sokszor ennek, főleg a varázsmesékben, szimbolikus jelentéstartalma is van, valahogy mégiscsak jó látni, amikor a lányok véleményt nyilvánítanak a dologról, esetleg kerek perec nemet mondanak egy nem kívánt házasságra. A határozott nemet mondás olyan készség, amit mindenkinek (lányoknak és fiúknak) fontos elsajátítania, amikor a saját autonómiájukról, testükről van szó. Ebben a mesében például a lányok az apjuk parancsára sem hajlandóak "udvariasságból" megcsókolni egy vadidegent, és végül a király látja be, hogy rosszul bánt velük, és tanul a hibájából.
Azt is nagyon szeretem ebben a mesében, hogy a féltestvérek nem viszálykodnak egymással. Főleg lányok esetében gyakori népmesei motívum, hogy az egyikük boldogul csak a többiek rovására, itt viszont mindhárom királykisasszony egyetért és támogatja egymást.

Érdekesség

Ez volt az a mese, amit tavaly a Múzeumok Éjszakáján az Elfeledett magyar népmesék kiállítás megnyitóján meséltem. Itt találkoztam Szlukovényi Katalinnal, a Móra Könyvkiadó munkatársával, aki felvetette az ötletet, hogy könyv szülessen a gyűjteményből. Nem véletlenül ez a nyitó mese, hiszen tulajdonképpen az egész könyvet neki köszönhetem.

Ezt a történetet egyébként kiadtam angol fordításban is, a Pályuk Anna harminc csodaszép meséjét tartalmazó Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains című kötetben (Parkhurst Brothers, 2018.), ami 2019-ben Storytelling World Resource és Anne Izard Storyteller's Choice díjakat nert.

Jó példák, rossz példák (Népmesék nyomában a világ körül 117. - Mali)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A madáron vett menyasszony
Bambara mesék Maliból és Szenegálból
Görög-Karády Veronika & Gérard Meyer
Európa Könyvkiadó, 1984.

A kötetben negyvenhárom bambara mese található. A meséket két út során, 1972-ben és 1975-ben gyűjtötték magnetofonnal, és előbb franciára, majd magyarra fordították. A mesélés természetes környezetében, közönség előtt zajlott, sötétedés után. A kötet végén hosszú utószó ismerteti meg az olvasót a bambara kultúrával és mesevilággal, és minden egyes meséhez mellékelnek forrásokat és jegyzeteket is. Nyugat-Afrikában közel tízmillió bambara él, többségük Maliban, de a környező országokban is megtalálhatók. A történetek között akadtak számomra ismert és ismeretlen típusok is, néhányuk többször is megismétlődött.

Fénypontok

A kígyó-férj meséjében egy lány egy emberbőrbe bújt kígyóhoz ment feleségül. A húga vele tartott új otthonába, annak ellenére, hogy a nővére többször hazakergette. Amikor kiderült az igazság, a lány végül a furfangos kishúg segítségével menekült meg a férjétől. Tetszett a testvéri összefogás.

Bambara atilop-fejdísz

Érdekes és izgalmas volt Szirimán, a vadász története, aki addig öldökölte az állatokat, míg azok bosszút nem esküdtek ellene. Egy fiatal lánnyá változtatott antilop védtelenül elcsalta otthonról, és kitudta vadászatnak minden titkát. A mese végén hosszas üldözés után a vadászt a kutyái mentették meg az állatok haragjától - a tanulság az volt, hogy hallgatnia kellett volna az anyja intő szavára. Szintén fontos, de segítő szerepet kaptak az Állat-szövetségesek egy másik mesében, ahol egy haldokló apa előre gondoskodott róla, hogy az állatok jó szívvel legyenek a fia iránt. Amikor a fiút a falu irigyei el akarták veszejteni, az állatok segítettek neki megoldani minden veszélyes feladatot. A nyúl volt a hőse A sárba tiport elefánt meséjének, melyben az elefánt agyontaposott mindenkit, aki az ő ivóhelyén akart inni, míg egy bátor nyulacska le nem győzte.
Egyszerre volt hátborzongató és humoros A földmívelő és a szellemek meséje, melyben egy föld szellemei mindent a földműves után csináltak, (bozótot irtottak, vetettek, arattak), ami hasznos is volt, egészen addig, amíg karjára szúnyog nem szállt... a szellemek pedig, látván, hogy üti magát, agyonverték. Hoppá.

Egészen meghatott A gonosz fiú és a griot története. A fiúról már mindenki lemondott a komiszsága miatt, amikor egy griot (énekmondó) követni nem kezdte, azt énekelve, hogy "nem gonoszságból komisz a fiú." A fiú először csak azt hallotta ki a dalból, hogy a griot komisznak nevezte, és megpróbálta mindenfélével jobb belátásra bírni - végül az énekes mégis elhitette vele, hogy van benne képesség a jóra.




Kapcsolatok

A farkas és a hét kecskegida történetére emlékeztetett A bezárt szép leány, akit felfalt a hiéna. Itt a lányt az anyja rejtette el egy házba, hogy megvédje, mert olyan szép volt, hogy az apja és a fivérei is feleségül akarták venni. Amikor végül a hiéna az anya hangjával bejutott és felfalta, a mese egyértelműen a férfi rokonokat okolta a tragédiáért. Cserébe két olyan mese is szerepelt a könyvben, amiben egy lány magára hagyta gyenge vagy béna fiútestvérét, és később, amikor a fiú gazdag lett, szégyenszemre megbánta a tettét. Ezzel a típussal korábban is találkoztam már Afrikában, népszerűnek tűnik.
Megint csak akadt Két lány, akik közül az egyik kedves és szorgos volt, a másik pedig irigy és gonosz (itt egy háromfejű anyóka játszotta Holle anyó szerepét), és természetesen versenyt futó állatok is, ezúttal A sündisznó és a gém (akik társ-feleségek voltak, és azon versenyeztek, ki ér oda előbb a fodrászhoz).

Hova tovább?
Mauritániába!

Mesék, amiket mindenki népmesének hisz, pedig nem azok

Szögezzük le jó előre: attól egy mese nem lesz se jobb, se rosszabb, hogy népmese vagy műmese-e. Léteznek csodálatosan megalkotott műmesék éppen úgy, mint csapnivalóan gyatra népmesék, és fordítva. Ami fontos, az az, hogy tudjuk, melyik mese micsoda. Ezzel nem csak az esetleges szerzői jogi problémákat kerülhetjük el (igen, színpadi mesemondásra is vonatkozik a szerzői jog, az etika meg főleg), hanem azt is, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le olyan "ősi legendákból", amiket valójában a 20. században írt valaki.

Utóbbiak közül összeszedtem néhány olyan kedvencemet, amiket különösen gyakran tüntetnek fel hibásan a közösségi médiában:

A két farkas

Sokaknak lehet ismerős rendszeresen megosztott Facebook-idézetekből a "két farkas küzd benned" kezdetű bölcsességmese. Általában "cserokí" vagy nemes egyszerűséggel "indián" legendaként szokták aposztrofálni, kiemelve ezzel is a történet "ősi bölcsességét."

Kép innen

Sok mesemondó és bennszülött aktivista felhívta már rá a figyelmet, hogy ez a történet nem csak hogy nem indián eredetű, de még csak nem is hagyományos: egy Billy Graham nevű baptista prédikátor publikálta először 1978-ban. Eredetileg inuit nagypapával mesélte, de miután az inuitok a körmére koppintottak, átírta cserokíra. Itt található egy remek (angol nyelvű) blogbejegyzés a sztori eredetéről, és arról, miért káros az ilyen fajta hagyományhamisítás.

A Kis Hableány

És vele együtt Hans Christian Andersen legtöbb meséje. Sokszor látom őket még könyvekben is "dán népmese" címszó alatt feltüntetve. Andersen valóban használt népmesei forrásokat, és kora sok más szerzőjéhez hasonlóan írt népmese-feldolgozásokat is, de messze nem csak a dán folklórt vette alapul. A meséi műmesének számítanak, és erősen elütnek a hagyományos meséktől. Nemrég például alaposan beleástam magam Borsószem Királykisasszony történetébe, és felfedeztem, hogy egy svéd népmesén alapul, amelyben a lány egyáltalán nem "igazi, kényes" királykisasszony, hanem egy nagyon ügyes csaló, akinek - a Csizmás Kandúr fonákjára fordított verziójában - a kutyája segít megszerezni a királyfit. Rögtön más lett a történet üzenete...

A negyedik király

Nagyon szeretem ezt a mesét, az egyik kedvenc karácsonyi történetem. Jó tíz évvel ezelőtt kitettem erre a blogra is a saját verziómat. Ahhoz képest, hogy sokszor "karácsonyi legenda" vagy "orosz legenda" címszóval jegyzik, ez a csodaszép mese is irodalmi alkotás, Henry Van Dyke Jr. amerikai író tollából származik.

Helka és Kelén

Erről mostanában elég sokat cikkeztek, de pont ezért érdemes felvenni a listára. Bár mára már mindenki a Balaton legendájaként ismeri Helka és Kelén csodaszép történetét, eredetileg Fáy András publikálta azt 1836-ban, Sió - Tündéres rege címmel (itt olvasható). Lipták Gábor Aranyhíd című könyvéből várt szélesebb körben ismertté.

Magyarul kevésbé ismert példák:

Jumping Mouse - ismét egy remek mese, amit a szerzője "indián legenda" címkével óhajtott eladni, amíg meg nem tiltották neki. Sajnos továbbra is rengeteg feldolgozásban így szerepel. Pedig amúgy nagyon bájos sztori.

A kék rózsa - "Kínai mese" címszó alatt kering az Interneten, sőt, hamarosan regényfeldolgozása is születik majd. Mese a szerelemről és a szabad választásról, esküvőkre kiváló sztori. Ellenben ez sem hagyományos történet, egy Maurice Baring nevű angol író publikálta, itt.

The Dream Hunters - Neil Gaiman és Yoshitaka Amano csodaszép, édes-bús képregényéről sokáig az járta, hogy egy japán népmese az alapja ("The Fox, the Monk, and the Mikado of All Night's Dreaming"). Ezt egyébként maga Gaiman terjesztette róla, amíg sarokba nem szorították a kérdéssel, hogy hol található az eredeti mese, mire be kellett vallania, hogy ő találta ki a történetet. Az ilyesféle információk makacs természetére vall, hogy szerte az Interneten ma is népmese-adaptációként jegyzik és elemzik a kötetet.

Nektek mik a kedvenc műmeséitek?

MythOff Athén: Mítoszok hazai terepen

Az idei World Storytelling Day (a mesemondás világnapja) a "Mítoszok, legendák, és eposzok" témát kapta. Egy ilyen lehetőséget természetesen nem lehetett kihagyni arra, hogy újabb Mítoszok Csatáját szervezzünk. Az Európai Mesemondó Szövetség támogatásának köszönhetően néhány athéni mesemondó és jómagam összefogtunk, hogy elvigyük a rendezvényt egy olyan helyre, ahol a levegő is mítoszokkal van tele: Görögországba!

Érdekességképp elmesélem, hogy a görög mesemondók többsége nem mesél mitológiát hazai terepen. A barátaim szerint azért, mert mindenkinek a könyökén folyik ki, és a görög közönségek egyszerűen nem bukkannak fel, ha mitológiát hirdet valaki. Így aztán nekünk is szóltak előre, hogy ne éljük bele magunkat a rendezvény sikerébe - még akkor se, ha a hat mesemondóból csak három hozott hazai anyagot.

Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Körülbelül hetvenen jöttek el, ami kis híján telt házat jelentett.

A rendezvényre a Kükladikus Művészeti Múzeumban került sor, ahol amúgy is gyakran rendeznek mesemondó programokat. Egy szép nagy előadótermet bocsátottak a rendelkezésünkre. A terem elején hosszú asztal állt, amire szükségünk is volt - a MythOff történetében először ugyanis nem csak mesemondók, hanem illusztrátorok is részt vettek a műsorban! Amíg mi meséltünk, a hátunk mögött három képregényművész szorosan rajzolt, festett, és alkotott, és végül mindegyikük két-két illusztrációt mutatott be az elhangzott mítoszokhoz. Az egyes körök között görög dalok szóltak két mesemondótól, a szavazás pedig a rendezvény végén történt, kis fehér kavicsokkal, amiket a művészek által rajzokkal megfelelően felcímkézett dobozokba kellett potyogtatni.

A műsor így alakult:

Első kör: Tűztolvajok!

A sort én magam nyitottam egy abház nart legendával arról, Hogyan szerzett tüzet Sasruquo egy óriástól. Nagyon mókás sztori, van benne lenézett és bántalmazott hős, szőrös fülű óriás, nagy hatalmú anyafigura, és mindenféle kalandok. A közönség jókat kuncogott és helyenként felszisszent rajta; általánosságban véve remek hallgatóság voltak, le lehetett olvasni mindent az arcukról. A páros másik felét régi jó barátnőm, Vasileia Vaxevani alkotta, aki a helyi színekben Prométheusz történetét mesélte el, sok humorral és kellő drámaisággal. A végén még Héraklész is tiszteletét tette.
Szavazókérdés: Ha nem tudnál rágyújtani, kitől kérnél tüzet szívesebben?
A győztes: Prométheusz!
Az illusztrációk: A rajzainkat (ironikus módon vízfestékkel) Yannis (John) Rubus készítette. Itt találjátok az alkotói oldalát, érdemes nézegetni! Annyira klassz képek készültek ehhez a körhöz, hogy Yannis megszerezte a legjobb rajzolónak járó aranyszínű hajpántot is.

Második kör: Asszonyok

Mivel szorosan kapcsolódik Prométheusz történetéhez, Pandora mítoszával folytattuk a sort. Maria Terzaki mesélt róla nekünk, választékos szavakkal és finom eleganciával; ügyesen beleszőtte a történetbe azt is, hányféleképpen értelmezhetjük Pandora alakját. A kör másik előadója az olasz Mattia Di Pierro volt, aki a teremtésről, főleg pedig Lilithről és Éváról mesélt nagy beleéléssel; az ismert történet ellenére többször is sikerült meglepnie a közönséget.
Szavazókérdés: Ha segítséget kellene kérned, hogy alkoss valamit (vagy valakit), melyik teremtőt hívnád segítségül szívesebben?
A győztes: Pandora! (avagy az őt alkotó istenek)
Az illusztrációk: A gyönyörű rajzok stílszerűen egy női rajzoló, Eugenia Koumaki kezei alól kerültek ki.

Harmadik kör: Tenger

A Tenger kör vendég mesemondója, Torgrim Mellum Stene Norvégiából érkezett, és egy grönlandi mítoszt hozott magával. Szedna, a Tenger Istennője egykor halandó lány volt, aki egy tengeri madárhoz ment feleségül; amikor az apja erőszakkal elszakította a madárcsaládtól, az érte zajló csata során Szedna a tengerbe merült, és a vízi lények úrnőjévé vált. A görög oldalt Ifigenia Kakridoni képviselte, aki Glaukosz és Szkülla mítoszát adta elő, Kirké vendégszereplésével. Úgy tűnt, ezt még a görög hallgatóság sem hallhatta gyakran, mert minden szavát feszült figyelemmel követték.
Szavazókérdés: Ha át kéne változnod (makeover) valamilyen módon, melyik átváltozást választanád szívesebben?
A győztes: Szedna!

Az illusztrációk: Megint csak ironikus módon a Tenger kör rajzolója szénnel rajzolt. Dimitrios Kasdaglis az utolsó történetet már élőben, állványon illusztrálta, így mind megcsodálhattuk, ahogy a lendületes vonalakból megszületett Glaukosz és Szkülla figurája.

Úgy tűnt, mindenki remekül érezte magán. Az biztos, hogy én igen. Minden mesemondó megkapta ajándékba a maga illusztrációját, és Dimitrios még kis, kavicsra festett baglyokat is adott nekünk ajándékba - Athénből nem kell ennél tökéletesebb szuvenír! Természetesen az előadás után mind elvonultunk vacsorázni és ünnepelni.

A Mítoszok Csatája újabb országot hódított meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó :)

Hausza varázsmesék (Népmesék nyomában a világ körül 116. - Niger)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ezzel a bejegyzéssel a sorozat egy kis tavaszi szünetre megy. Májusban folytatjuk az utazást!

Hausa Folktales from Niger
Robert S. Glew, Chaibou Babalé
Ohio University Press, 1993.

A kötet negyven hausza mesét tartalmaz, melyeket a szerző fordított le a nyolcvanas évek végén. Hausza nyelven adták őket Niger országos rádiócsatornáján. A mesék két mesemondó hölgytől (Hadjia Rahamu és Hadjia Angéle) származnak, akik ekkor már több, mint tizennyolc éve meséltek a rádióban az ország apraja-nagyjának. Elsősorban gyerekeknek szóló meséket válogattak a műsoraikba; olyan népmeséket, amelyeknek tanító üzenete volt a fiatalság számára. Akad közöttük állatmese, trickster-történet, sok szörnyeteg, mindenféle kalandok, és néha bizony elég véres jelenetek is. A kötethez csak egy rövid bevezető és egy szószedet tartozik, és általában a mesék sem túl hosszúak - ám annál érdekesebbek.

Fénypontok

Kép innen

Szép, kicsit Hamupipőke-Hófehérke-szerű mese volt A lány, aki madárrá változott. Itt a második feleség lányát bántotta az első feleség, amíg meg nem látta a király fia egy mulatságon (ahová rongyosan ment el). A királyfi kifaggatta, miért rongyos, amikor a testvérei csinosak, és a lány elmesélte neki, hogy otthon rosszul bánnak vele. A királyfi beleszeretett és feleségül vette, de persze a mostoha utánament, és hajfonás közben egy amulettel madárrá változtatta. A lányt végül a kisöccse találta meg, és a királyfival együtt változtatta vissza.
A szamár szarvai c. mesében a szamár úgy tett, mintha szarvai lennének, és összeállt az oroszlánnal, hogy együtt terrorizálják az állatokat - amíg egy bátor nyúl be nem bizonyította mindenkinek, hogy a szamárnak füle van, nem szarva, és teljesen veszélytelen.
A kedvec, szuperhős-csapatos mesetípusomba tartozott A fiú, aki elvette a király feleségét, de annyira jópofa variáns, hogy muszáj kiemelnem. A csapat tagjai: egy fickó, aki bármi elől el tud ugrani (nem lehet eltalálni), Mindent-Gyorsan-Csinál, Messzelátó, Tolvaj, valamint Nádipatkány, és Kálium (aki nőnemű). Ez utóbbit nem tudtam értelmezni, és nagyon vártam, milyen szerepet kap majd az asszonyszöktetésben, de sajnos végül csak üzeneteket közvetített a szerelmesek között. Cserébe Nádipatkány egyáltalán semmit sem csinált.
Gizóról, az ügyelets hausza pók-tricksterről is akadtak érdekes történetek. Az egyik, Gizo és a kígyó, például a bizalomról szólt. Gizo kölcsönkérte kígyó-szomszédja bőrét, de sohasem adta vissza; a csupasz kígyó így elrejtőzve tengette az életét, míg rá nem sikerült vennie egy galambot, hogy segítsen neki. A galamb, bár eleinte nem bízott a kígyóban, végül mégis kitalálta, hogyan kutassa fel a tolvajt, és elvitte hozzá a hátán a csupasz kígyót - itt azonban a mese véget ér, és a mesemondó megkérdezi: "Szerintetek mi történt ezután?" Remélem, hogy szegény kígyó visszakapta a bőrét... Szintén egy galamb mentett meg egy Daya nevű lányt egy szörnyetegtől, akinek a születése előtt feleségül ígérték.

Kapcsolatok

Érezhető, hogy megérkeztünk Afrikába, mert rengeteg trickster fordult elő a mesékben. Eddig karibi és afrikai-amerikai mesékből ismertem a "trickster ajándékot kér" mesetípust, ami itt Sakál és a malam (tudós) címmel szerepelt. Sakál több észt szeretett volna, ezért a tudós mindenféle feladatokat adott neki, amiket furfanggal kellett megoldani... és amikor Sakálnak mind sikerült, a tudós közölte, hogy nem kap több észt, mert akkor már megállíthatatlan lenne (a saját könyvemben is szerepel egy ilyen sztori, Ghánából). A sakál mellett a másik ügyeletes trickster a fentebb említett Gizo, a pók.
A szorgalmas és a lusta lányok meséjéhez volt hasonló Nyúl és Hiéna története, ahol először a nyúl szolgált egy titokzatos házban, és szolgálatáért ételt teremtő botot kapott cserébe. A hiéna megirigyelte, és ő is beállt szolgálni, de nem dolgozott jól, és nem jól választott ajándékot sem, így az ő botjából csak kígyók és skorpiók potyogtak. Ugyanerre a típusra hasonlított A fulbe hős és a dodo meséje (a dodo itt egy óriás-szerű szörnyeteg), amelyben a hős hajat fonatni ment a dodo feleségéhez és élve meg is úszta, de amikor más is utána akarta csinálni, nekik persze nem sikerült. Akadt egy érdekes Hamupipőke-változat is, ahol az apának két felesége volt, és a gonosz mostoha által bántalmazott lánynak a féltestvére segített hozzámenni a király fiához. Volt varázslatos menekülés, itt Egy lány, aki kígyóhoz ment feleségül, menekült el a férje elől a húga, és mindenféle hátradobált varázstárgyak segítségével. A lány, aki megmentette a király fiát Olaszországból, Kanári királyfi néven volt ismerős, Az arab lány és a király pedig egy férfiruhába-öltözős, királyt-átverős verzió volt egyik kedvenc mediterrán mesetípusomra, a Bazsalikomlányra. Ismerős volt magyar mesékből is A gyöngytyúk, a sakál, és a keselyű meséje (persze nem ezekkel az állatokkal), ahol a sakál kihasználja a gyöngytyúkot, amíg a keselyű fel nem hívja rá a figyelmét, hogy nem muszáj engedelmeskednie. Az ember és a krokodil meséje a szokásos "hálátlan megszabadított állat" sztori volt - itt a sakál tett a végén igazságot.

Hova tovább?
Maliba!

Homérosz és Assassin's Creed, avagy hogy jön a digitális mesemondás az Odüsszeiához?

A FEST, az aacheni Haus der Märchen und Geschichten, és a Kölni Egyetem szervezésében került sor az elmúlt héten egy remek egynapos konferenciára, mely az Odüsszeia feldolgozásait járta körül, különös tekintettel a játékokra és a modern mesemondásra. Mivel engem is meghívtak, hogy adjak elő a doktori disszertációmhoz végzett kutatásomról, a konferencia egyben arra is lehetőséget teremtett, hogy életemben először ellátogassak Németországba.

Szerdán délben érkeztem Kölnbe, és mivel jeges szél és eső fogadott (később jégesővel és némi közeli tornádóval), az AirBnB szabaddá válásáig a kölni dómban ütöttem el az időt. Többek között megtekintettem a Háromkirályok híres ereklyetartóját, amelyről még élénken él emlékeimben Német György professzor úr előadása a római gemmák újrahasznosításáról. Jó volt végre élőben is látni. A dóm lenyűgöző, és jó sok időt el lehet tölteni benne - ami azért is előnyös, mert a szomszédos Római-Germán Múzeum pofátlan módon zárva volt.

A konferenciára a Kölni Egyetem egyik előadótermében került sor. Az előadások nagy része német nyelven zajlott, amiből reggel friss aggyal még egészen sokat értettem, de délutánra némileg lemaradtam a finomabb részletekről. Szó volt Homérosz Odüsszeiájának történeti szerkezetéről (Dr. Katharina Kostopoulos), az Odüsszeia különféle feldolgozásairól filmekben és képregényekben (Dr. Michael Kleu), az Assassin's Creed Odüsszeia kiadásának történeti és történelmi elemeiről, és Odüsszeia-utalásokról Tad Williams regényeiben (Dr. Simon Lentzsch). Részemről a fórumos szerepjátékokról, mint a digitális mesemondás egy fajtájáról adtam elő, és arról, hogyan mesélik újra a mítoszok és legendák karaktereit és történeteit játékosok ezrei az Internet világában.

A napra természetesen a mesemondás tette fel a koronát. A konferencia szervezői meghívtak két híres brit mesemondót, Daniel Mordent és Hugh Luptont (előbbivel már volt szerencsém együtt mesélni, tavaly Írországban), akik több, mint húsz éve mesélik együtt az Odüsszeiát. A történet elejétől végéig két órát vett igénybe, és elejétől végéig lenyűgöző volt élőszóban hallgatni. A szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenkinek jusson forró tea, süti, és csokoládé, így a kényelmetlen egyetemi padok ellenére teljesen el tudtunk merülni a mesemondó hangulatban. Az Odüsszeia, az összes többi eposzhoz hasonlóan, teljesen máshogyan viselkedik élőszóban, mint papíron; nagyon örültem, hogy volt alkalmam két ilyen remek mesemondótól meghallgatni.
A nap végén sor került még egy rövid kerekasztal-beszélgetésre is a legkitartóbb húsz-harminc résztvevővel, majd ünnepélyesen átvonultunk egy étterembe együtt vacsorázni. Remek társaság volt, amelyben vegyesen képviseltették magukat gamerek, klasszika-filológusok, kultúra-kutatók, és hivatásos mesemondók.

Mivel pénteken csak este indult haza a repülőgépem, volt még egy fél napom, amit a szemerkélő eső ellenére a városban óhajtottam tölteni. A villamosról leszállva rögtön belefutottam a helyi #FridaysforFuture tüntetésbe; gyerekek és kamaszok ezrei vonultak énekelve, táblákat cipelve a Neumarkt térre, hogy visszaköveteljék a jövőjüket a klímaváltozást tagadó politikusoktól. Elsöprő volt a hangulat, és teljes mértékben visszaadta a hitem a jövő nemzedékben.

Mivel ekkorra már erősen esett az eső, úgy döntöttem, a föld alá vonulok: ellátogattam a régi római kormányzói palotába, ami jelenleg az utcaszint alatt, egy külön erre kialakított régészeti területen tekinthető meg. Még a régi római csatornarendszerbe is be lehetett sétálni - be is sétáltam, remek kaland volt, főleg, hogy rajtam kívül egy lélek sem járt a múzeumban.
(A csatornáról egyébként remek középkori legenda is szól, mely szerint a katedrális építésze fogadott az ördöggel, hogy a dóm előbb készül el, mint hogy az ördög vízvezetéket tudna építeni a városig, és kacsákat úsztatni rajta. A vízvezeték a föld alatt haladt, ezért a kacsák sorra megfulladtak, míg az építész véletlenül el nem árulta az ödögnek, hogyan lehet megoldani a feladatot...)

Rövid, ám annál kellemesebb látogatás volt, a konferenciát pedig nagyon élveztem - nem csak a mesemondás miatt, de azért is, mert kitűnt belőle, hogy milyen szépen megférnek egymással különböző területek kutatói és rajongói. A FEST támogatja a digitális mesemondást - remélem, sok ilyen alkalom születik még a kezdeményezésből.

Hiénák, kutyák, sakálok (Népmesék nyomában a világ körül 115. - Csád)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Csád megint csak azon országok egyike, ahonnan nem találtam népmesegyűjteményt (vagyis igen, de sajnos franciául). Ezért aztán összeszedtem, amit az Interneten találtam (pontosabban itt).

A birka, a kecske, és a kutya
Ezt a sztorit eddig egy perui mesemondótól ismertem, kecske helyett lámával. A három állat taxit fogad, a birka fizet, a kutya is fizet, de a kecske nem. Amikor megérkeznek, a kecske elrohan, a kutya pedig nem kap visszajárót, mert a sofőt megtartja a kecske nevében. Ezért van, hogy amikor autó megy az úton, a kecskék menekülnek, a kutyák kergetik, a birkák meg nem csinálnak semmit.

A hiéna, a kecske, és a békeszerződés
A vadon állatai és a háziállatok megegyeznek, hogy békeszerződést írnak alá, hogy többé senki se vadásszon a másikra. Minden állat összegyűlik, és a szerződés aláírása után nagy bulit csapnak. A dorbézolás közben azonban egy hiéna nem bírja türtőztetni magát, megtámad egy kecskét, és a béke azonnal összeomlik. A mese szerint a tanulság az, hogy békét szavakkal és papírokkal nem, csak tettekkel lehet elérni.

A sakál és a kutya
Sakál és kutya egykor barátságban éltek a vadonban, de egy hideg éjszakán a kutya elment tüzet kérni az emberektől. A tábortűz mellett aztán csontokat is kapott, és annyira jó dolga lett, hogy soha többé nem ment vissza a sakálhoz. Ezért üvölt éjszakánként a sakál, és ezért ugat vissza neki a kutya.

Hiéna, majom, és nyúl
Klasszikus mese, amelyben a majom megmenti a hiénát egy kútból, aki cserébe ezért meg akarja enni. A nyúl tesz igazságot azt javasolva, rekonstruálják a jelenetet, és a hiénát másodszorra már nem húzzák ki a kútból.

Árva Nidjema
Érdekes félig-történet. Az árva lányt mindenki bátnja és dolgoztatja, ezért elszökik az erdőbe, hogy végezzen magával. Sorra megkér egy csomó szörnyet, hogy öljék meg, de mint megtagadja. Végül találkozik magával a halállal, aki közli, hogy még nem jött el az ideje, és bátorítja rá, hogy várjon, és a sorsa jobbra fordul majd. Ennyi.

Hova tovább?
A Nigeri Köztársaságba!