2011. augusztus 31., szerda

Élet a campuson

Vidám, mozgalmas délelőttöt tudhatok a hátam mögött.

Reggel lefotóztam a campuson közelekdő buszt:

Ugye milyen cuki?

Elslattyogtam a mesemondó tanszék évnyitó megbeszélésére, ahol a nagyfőnök szavaival élve "kávét, süteményt és sok papírt" szolgáltak fel nekünk. Nagyjából ugyanaz a csapat volt, mint tegnap, plusz egy idős, ám nagyon energikus házaspár. Hosszasan beszélgettünk arról, miről is szól a szak, mik a követelmények, mire kell figyelni, mit mikor kell kitölteni, milyen szabályok vonatkoznak a szakdolgozatokra stb. Közben persze felmerült egy csomó más téma is, többek között megoldódott a Jonesborough-ba utazás kérdése, nem kell többet taxiznom!
Kiderült többek között az is, hogy kredit fog járni a fellépéseimért, amiket az egyetem gyakorló gimijébe szervezünk (erről majd később), plusz mindenki alanyi jogon beletartozik a tanszék közös fellépőcsapatába, a Tale Tellers-be, és ebből kifolyólag szerda délelőttönként próbálni fogunk a közelgő fellépésekre. Ennek (és a krediteknek) a fényében fájó szívvel lemondtam a tegnap látogatott irodalom-kurzusról, úgy tűnik, nem fér bele az órarendembe...
Amikor véget ért a megbeszélés, elfogyott a kávé és a süti, tábort bontottunk; a következő napirendi pont részemről a jegyzetbolt látogatása volt, most, hogy már tudom, mikre lesz szükségem, ideje volt bevásárolni füzetekből és mappákból (többek között egy csini kis színes jegyzetfüzetet vettem álomnaplónak. A mai reggelem már jegyzeteléssel indult, bár az éjszakai alvás nyugalmát nagyban megzavarta, hogy folyton felriadtam és emlékezni próbáltam rá, mit álmodtam. Majd elmúlik :)
A könyvtár előtti téren akartam átvágni, ám kisebbfajta akadályba ütköztem: a téren nagyban zajlott az évkezdő közösségi kirakodóvásár, melynek során campuson belüli és kívüli szervezetek, bankok, boltok és egyéb elemek pakolnak ki sok sok ingyen cuccot a diákok részére. Egy órás vidám zenés bolyongás során a következő nélkülözhetetlen dolgokra tettem szert (a jó magyar szokás jegyében, mely szerint ha ingyen van, visszük):

1 pénztárca
3 jegyzettömb
5 golyóstoll
6 kihúzófilc
1 csomag ragtapasz
3 nyalóka és 1 csomag rágó
1 kulacs
1 pohár
1 üveg víz
2 banán és 1 zacskó chips
1 hotdog
1 poháralátét
1 csomag naptej
1 tubus tusfürdő
3 kulcstartó
1 kitűző
2 matrica
és egy marék szórólap és akciós kupon.

Visszautasítottam továbbá két frizbit és egy csomó ingyen romantikus regényt.




Miután elmajszoltam a hotdogot és rendet raktam a sok junk között a táskámban, elsétáltam nyelvvizsgázni (egy év Amerikában, egy mesemondó karrier, és 2 TOEFL úgy tűnik nem elég az ittenieknek), ami persze elmaradt, mint a tanár ajtajára tűzött cédulából megtudtam. Így hát inkább visszajöttem a koleszba blogolni; a mai mesemondó óra csak délután négykor kezdődik.

Addig is, itt egy kép a campus kedvenc üldögélő helyéről és a fáról amire Elise felmászott a múlt héten.


2 megjegyzés:

  1. Nekem is kell ingyen ETSU cucc!!! XD

    VálaszTörlés
  2. wow az a fa!!! nekem meg a fáról kéne kép, amikor épp nem ülnek alatta lányzók... :P

    VálaszTörlés