Barátságos Bábel

Az ebédlőben összefutottam Yuwei-vel (az egyik kinai lány), aki meginvitált, hogy üljek vele a spanyol asztalhoz. A legtöbb modern nyelvi csoportnak van külön asztala, ahol együtt kajálnak és beszélgetnek; német asztal, olasz asztal, spanyol asztal. Bemutatkoztam a tanároknak; nagyon kedvesek és mosolygósak voltak, és mindenki spanyolul beszélt (mint utóbb kiderült, értenek persze angolul is, sőt, az egyik tanárnő tulképp bolgár, de a közös asztal pont azért van hogy gyakoroljon az ember). Sikerült kipötyögnön néhány alapvető mondatot, és kis hiján az asztalba vertem a fejem: tökéletesen értettem mindent, amit mondtak, de fogalmazni már csak bajosan sikerült. Viszont azonnal újból fellángolt bennem a spanyol nyelv iránti olthatatlan szerelem, és mindent összevetve egy klassz ebédet töltöttem a csapattal. Türelmesen megvárták mig összeraktam a mondataimat és nagyon segitőkészek meg bátoritóak voltak (és még mindig jobban beszéltem mint a többi diák...:). Ez itt a nyelvtanulás része (sok sok sok felkiáltójel ide minden erre tévedő magyar nyelvtanár számára, kacsint kacsint kacsint, forradalmi ötlet: mi lenne, ha beszélnénk a diákokhoz az adott nyelven? Jéééé! *gonosz vigyor*)
A dolog vége az lett, hogy meghivtak a délutáni félévzáró partira. Ezt természetesen nem lehetett kihagyni. Kata is hivatalos volt a németesek miatt. Egy kis teremben gyűltünk össze; zene, bor, vacsora, virág az asztalokon, fel-alá sétáló és vidáman beszélgető emberek, bábeli nyelvzavar (spanyol, német, olasz, francia). Mindenki kedves volt és közvetlen, tanár és diák egyre megy. Olvadoztam a gyönyörűségtől hogy végre spanyol szót hallok (és méghozzá milyet!). Nagyon jó társaság... erős a kisértés, hogy belevágjak valami spanyolos dologba tavasszal...