Érkezés és első reggel

Tegnap este jöttek értem; bepakoltunk a kocsiba, és ezzel számomra hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi szünet. Útközben végig beszélgettünk; rengeteg kérdésük volt a magyarokról és Magyarországról úgy általában. Kiderült, hogy Granny (szokásos módszer, kicserélem a neveket; egyébként annak ellenére, hogy nyolcszoros nagymama, nagyon fiatalosan néz ki, negyven-egynéhány évesnek tippeltem volna; mindig nagyon elegáns és mindig mosolyog:) szóval kiderült, hogy újdonsült pótnagyim még ki is kölcsönzött egy rakat könyvet a könyvtárból ahol dolgozik, hogy utánaolvasson kicsiny hazámnak. Na ez egészen meghatott.
Nagyon international család; minden évben lakik náluk cserediák, hozzá vannak szokva. Grandpa olasz származású, Granny ir plusz német (tipikus sváb le se tagadhatja :D ), mindketten olasz állampolgárok is az amerikai mellett. A házuk szép nagy és tágas és nagyon csinos, a világ minden tájáról összehordott kacatokkal tömve (a falu neve Moosup, mellesleg; syerintem nincs a terkepen...); van saját szobám patchworktakarós ággyal és virágos függönyökkel. Rajtuk kivül még a legkisebb lányuk lakik itthon, egy évvel idősebb csak nálam, és van egy tündéri, bár meglehetősen erős akaratú kétéves kislánya (emlitettem már a sváb vérvonalat? :D ) (khm hát igen, megesik az ilyesmi) (a csaj egyébként nagyon jó fej, kissé bolondos, mosolygós) (milyen szerencse hogy immunis vagyok az éjszakai gyereksirásra, a kis pocok a szomszéd szobában alszik).
Este tűzoltó bevásárlást csináltunk útközben hazafelé (úgy értem, gyorsan beszereztünk néhány nagyon fontos dolgot vacsorára. Nem tűzoltókat vásároltunk.), azután letelepedtünk a konyhában, megvacsoráztunk és beszélgettünk (a magyar útikönyvet lapozgattam és válaszolgattam a szünet nélkül záporozó kérdésekre, mint pl. hogy mekkora egy pulikutya és mit tesz az ember a gulyáslevesbe és hogy ünnepeljük-e a Szent István napot). Gandpa egy idő után elvonult aludni, igy csak ketten maradtunk, Granny meg én; ő pitét sütött, és teát ittam, és beszélgettünk könyvekről, mesékről, mesemondókról, a családunkról (az övéket egyszerűen lehetetlen kibogozni...), ételekről, utazásról, meg mindenről ami eszünkbe jutott; mire észbe kaptunk, éjfél volt...

Kora reggeli kelés, tea, áfonyás fánk, indulás Providencebe reggeli misére (a csalad szokásos vasárnapi kirándulása) (igen, az a Providence, nem, nem néztem a sorozatot). A családról kiderült hogy hivő katolikusok (Grannyiék legalábbis), a templom gyönyörű volt és a mise is, egy lány énekelte a zsoltárokat, egészen elképesztően gyönyörűen... mise után körbekocsikáztak velem egy kicsit a városban, hogy lássam az egyetemi negyedet (kövezzetek meg, nem tudom melyik egyetem, de benne van az Ivy League-ben... Brown?), ami eléggé csinos volt; utána átléptük az olasz negyed határait, amit onnan lehetett tudni (nem, nem a Keresztapa zenéje szólt) hogy piros-fehér-zöldre változott minden karácsonyi dekoráció, egészen otthon éreztem magam. Megálltunk a fedett piacnál (egy mézeskalácsbolt előtt sikerült leparkolnunk, aminek különlegesen tündéri kirakata volt), befurakodtunk a karácsony előtti bevásárlását végző tömeg sorai közé; a piac egyik sarkát egy zsebkendőnyi cukrászda foglalta el, ami két pultból és két asztalkából állt; az egyiket sikeresen le is foglaltunk magunknak. Miközben emberek nyüzsögtek körülöttünk és a szomszéd asztalnál egy rakás olasz fickó hangosan beszélgetett, megittuk a kávénkat / forró csokinkat (első osztályú, ötcsillagos), és Granny meg én újra elmerültünk a mesemondóvilágban; Grandpa egy idő után otthagyott minket és nekikezdett a bevásárlásnak nélkülünk. A piac tele volt olasz kajákkal, tésztákkal, sajtokkal, olajbogyóval és minden finomsággal, amiktől azonnal Róma-hangulatom támadt; a tömegben egy nagy fehér bajszos bácsi cikázott egy tálca süteménnyel, és mindenkinek Buon Natale-t kivánt (a süti pilótakeksz volt, egyébként). Végül diadalmasan elhagytuk a terepet sok sok barna papirzacskóval megpakolva; az egyikben még meleg kenyér volt, amit a kocsiban el is majszoltunk majdnem egészen.
A délután a csendes (?) készülődés jegyében telt: beszélgettünk (ide ki is tehetném a pontot, mert gyakorlatilag egész nap be nem állt a szánk), tüzet raktunk a kandallóban, zenét hallgattunk (megosztottam velük az én zenéimet, mutattam nekik magyar népzenét amit nagyon szerettek stb.), fotókat nézegettünk (eldicsekedtem a szép reneszánsz bandámmal, szivecske ide, mire Granny előrángatta a saját reneszénsz ruháját a szekrényből... Mert ez egy ilyen család), azután Granny felhivta egy ismerősét, beszélt vele valamit, és fél órával később a fickó felbukkant egy gitárral! Igen igen igen! Újra volt gitár a kezemben! Totál el volt hangolva és fémhúros volt ami szét is marta a kezem azonnal, de kit érdekel... szépen felhangoltam és nekiálltam plömpögni, kissé bátortalanul mert a négy gyerekből kettő operaénekes egy meg zenetanár, szóval feltételeztem hogy hallottak már nálam jobbat is. De nagyon élvezték. Időközben beállitott Jenny, az unoka, majdnemtizenöt éves virgonc és szókimondó kis csirlider, aki leült velem Patriots versus Miami Dolphins meccset nézni és beavatott az amerikai foci rejtelmeibe. Ragaszkodó, jópofa csaj, a fotelban kuporgós csacsogós fajta; gyorsan megkedveltük egymást, miután egy-egy döntetlent játszottunk izlésből (én tettem egy megjegyzést a csirliderekre, ő meg az animésekre, azután bevallottuk egymásnak a valóságot és jót nevettünk). Egész estig nálunk lógott, és holnap visszajön; gitároztam neki, zenéket kerestünk az interneten, együtt vacsoráztunk. Időközben hazajött a család másik fele is a bölcsödéből; attól kezdve műanyag állatkerttel játszottam a padlón, zenét hallgattunk, birkóztunk, és kergettük a lakásban őfelségét (a gyerekzene itt is oly szörnyű mint otthon, haha – nagy ölelééééés). Édes egy kislány; szőke kékszemű tejfehér, negyedrészt afrikai negyedrészt indián... :D
Csendes vacsora utáni teázgatással zártuk a napot, hármasban, Granny Gandpa meg én; most meg itt ülök a patchworkos takarón és irom a blogomat. Éljen éljen.