Tekintettel a gyönyörű időre és a csendesnek igérkező délelőttre, Granny és Grandpa felpakoltak rögtön reggeli után, és elvittek világot látni. Kocsikázás New England-ben. Láttam mindenféle érdekeset, például a város tavát („It’s in the trunk”) (na ezért nem leszek soha hires iró, már megint egy utalás amit senki nem fog érteni...) (Neil Gaiman: Amerikai Istenek) meg a békás hidat (a helyi legenda szerint a telepesek egy éjjel megharcoltak egy rakat varanggyal mert azt hitték hogy indiánok motoznak a sötétben), a könyvtárat ahol Granny dolgozik, majd a Connecticut College campusát, ahol a mesemondó fesztivál szokott zajlani; letámadtuk a campus szinházát is, ami persze zárva volt, de azért bementünk hogy megnézhessem milyen klassz (és tényleg klassz. Kár hogy akkor éppen Northlandsben leszek). A következő állomás Mystic városkája volt (ilyen névvel New Englandben... komolyan csodálkoztam hogy nem láttunk egy békaembert sem), hires turistaközpont, volt bálnavadász település. Szerintem leginkább úgy néz ki mint egy második Stars Hollow (egyébként Moosup is kisértetiesen hasonlit a Szivek Szállodája diszletére). Onnan már láttuk a tengert. Lementünk New Londonig, a helyi Temze (nem vicc) torkolatához; sós levegő volt és sirályok és borzasztó hideg, de ez utóbbi nem nagyon érdekelt egyikünket sem. Leparkoltunk, lesétáltunk a vizhez; Granny meg én kavicsokat szedegettünk és társalogtunk a sirályokkal. Egy idő után elértük a homokos partot is; ott aztán Granny lerúgta a cipőjét, és a lábujjával kezdett irni a homokba, miközben és kuncogtam és fotóztam „Boldog Karácsonyt, itt járt Csenge Magyarországról” és smiley. Mikor jól átfagytunk, beültünk egy kis kávézóba átmelegedni némi kávé és forró csoki segitségével, majd visszafordultunk és hazakocsikáztunk. Útközben láttam egy pillanatra a holnapi kirándulás úticélját is: az indián rezervátumot (a múzeummal, ami kicsi és barátságos, és a kaszinóval, ami körülbelül akkora, mint a budai vár).
Már épp ebédidő volt, mire hazaértünk; legidősebb lány és családja tartott partit a szomszéd házban (Jenny családja). Újra elvesztem a barátok és ismerősök tömkelegében; szerencsére rám talált Betty, második fiú kétéves kislánya, és úgy tűnt, én lettem a kedvenc játszóőajtása a délután hátralévő részére (a kutya viszont utált, úgyhpgy becsuktuk a dolgozószobába). Körülöttem letjes gőzzel zajlott a családi élet, piszkálódással, nevetéssel, veszekedéssel, sértődéssel, kibéküléssel, meg ami kell; egy idő után visszajöttem a mi házunkba, és most itt ülök, bloggggolok, zenéket töltögetek Grannyék gépére, meg ilyesmik. És olvasgatok. Meg várom a holnapot.
Még mindig király ez a karácsonyi szünet :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése