A Vörös Halál éjszakája

Azt hiszem tegnap éjjel / ma hajnalban a létező összes szempontból sikerült feltennünk a koronát az őszi félévre. Buliszempontból legalábbis.
(Kezdődött az egész azzal, hogy délután havazni kezdett, végre normális, nagy pelyhekben, és ettől aztán olyan jó kedvem lett, hogy derékig lógtam ki az ablakon a pelyhek után kapkodva, aztán meg mindenkire rávigyorogtam az utcán...)
Tegnap este volt a campus különceinek (jé, ez jól hangzik, megtartom) félévzáró partija, melyet Edgar Allen Poe Mask of the Red Death cimű novellájára alapoztak. Mindenféle dekadens és kihivó és ötletes jelmezben meg lehetett jelenni (a cél az volt, hogy újrajátsszuk a novellában szereplő álarcosbált - egyfajta interaktiv szinház), maszkokat a szervezők szolgáltattak. Visszavedlettem a Halloween kosztümönbe (fűzős csizma, hosszúszoknya, fekete blúz, fűző, fekete rúzs) és átcaplattam a Gallows Hill-re (keresve sem találhattak volna ennél megfelelőbb helyszint...).
A csapat kicsi volt, ám nagyon lelkes; a szervezők láthatóan épp úgy élvezték a játékot, mint mindenki más. Mindenkin volt valamiféle jelmez (ha más nem, egy fodros gallérú ing a fiúkon és hosszú szoknya a lányokon) és mindenki próbált nagyon nagyon választékosan beszélgetni (az est szava az "exquisite" volt). Ittunk, ettünk, nagyokat nevettünk, csodáltuk a diszletet (ami minimál volt ugyan, de nagyon ötletes: néhány gyertyatartó az asztalon, szines drapériák a falakon, és aranyszinű csokitallérokkal szórtak fel mindent). Már épp kezdett leülni kissé a parti, amikor...
Ta-dam!
... felfüleltem rá, miféle zene szól tulajdonképpen. Le a kalappal a srácok előtt. Öt CD-nyi reneszánsz zene tornyosult az ablakpárkányon elrejtett magnó mellett... úgyhogy házigazdánk utasitására mentem, és "beszéltem a muzsikusokkal".
Először csak egy srác csatlakozott hozzám egy pavane-ra; azután beállt mögénk még egy pár, és még egy, és hamarosan vigan (bár kissé bizonytalanul) pavane-ozott az egész társaság. És élvezték! Amikor változott a zene, lelkesen belevetették magukat a gaillarde-ba is (kiderült, hogy az egyik hölgy középkoros régész major, és úgy viselkedett mint gyerek a cukorkásboltban, mert évek óta próbálta kimazsolázni a táncokat az irott forrásokból...).
Ettől fogva aztán az est hangulata és szinvonala hatalmas lendülettel ivelt felfelé. Nevettünk, beszélgettünk, táncoltunk; a másik hölgy és én addig pötyögtettük a CD-ket, amig találtunk még tánczenét; Bourgogne, Poix, Skót, Lavandier, Official, Gathering. (Nagyon nagyon érdekes élmény volt mindezt életem legmagasabb sarkú lábbelijében táncolni, de azért megoldottam) (Dóri alighanem sirva fakadt volna, mert a táncoknak nem sok köze volt a zenéhez, se korban se helyben, de ritmusban legalább passzoltak). És az egész csapat rettentően élvezte a táncokat! Nem akartam hinnni a szememnek. A fiúkat, akik az elején egy lépést sem akartak tenni, nem lehetett visszafogni; az Official nagy kedvenc volt (sok sok szivecske ide), minden dobásnál hangosan visitottunk, mert olyan magasra emeltek minket amennyire csak birtak. Nagy szerencsénk volt, hogy csak eggyel több fiú volt, mint amennyi lány; emberek jöttek és mentek egész este, az állandó csapat körülbelül egy tucat emberből állt.
(És igen, igen, igen, vannak fotók, lesznek fotók!!!)
Az álarcok, amiket kaptunk, teljes arcosak voltak és fehérek, és bajos volt kilátni belőlük; nem sok időbe telt, mig szereztünk egy ollót, és méretre szabtuk őket (sima fehér műanyag maszk-alapok voltak), azután előkerült az én fekete rúzsom, és mindenki vigan rajzolgatott a sajátjára.
Közben a titokzatos idegen is akcióba lépett: elkezdtük felfedezni, hogy furcsa piros kéznyomok vannak az álarcainkon (és senki nem vette észre, mikor kerültek oda - Matt igazán kitett magáért, csak utólag árulta el, hogy ő volt a tettes). Hajnali kettőig tartott a parti (négy órás reneszánsz bál, legyetek rám büszkék! :)
Kb. egy órával az est vége előtt megjelent a titokzatos idegen a vörös köpenyben (értsd: piros kapucnis melegitő) és álarcban; elkezdődött az össznépi szerepjáték, vajon ki lehet stb., azután házigazdánk nagy ünnepélyesen odavonult hozzá, hogy beszéljen vele, letépte az álarcát, ami mögül Matt bámult vissza rá torz pofával, és feldobta a talpát. Észbe kaptunk, és eldobtuk magunkat valamennyien; szerteszét hevertünk a teremben, és néhány perc lelkes tettetés után valaki rádörrent a helyi Piktormesterre, hogy éledjen már fel és fotózzon végre. Remek képek készültek, amint fenn lesznek a... hogy is hivtuk?... Book of Faces - en, linkelem őket.
(A csapat nagyon találékony volt korabeli elnevezések terén. "A képdobozból kifogyóban van a varázserő"...)
A tömeges elhalálozás után együtt-üldögélés és beszélgetés következett; a csapat nagyon nagyon nagyon jó fej volt (a campus különceit tessék szó szerint érteni: az egy szem régész, mind a három hosszúhajú srác, a szemüveges-kötöttpulcsis matekzsenik, a szemüveges-hosszúszoknyás bölcsészlányok... és kivánni sem lehetett volna ennél jobb társaságot!) Ezerszer megköszönték hogy eljöttem, nagyon hálásak voltak a táncért; együtt elkezdtük tervezgetni a következő ilyen rendezvényt, még több reneszánsszal...
Ééééééés: kiderült, hogy valamennyi ember, akit érdekelt volna a mesmeondás hétvégénként, mind ebben a csapatban található, és az infó csak tegnap este jutott el hozzájuk, általam... nagyon lelkesek voltak az ügyben... kitalálták, hogy ma eljönnek mind az utolsó alkalomra.
Most madarat lehetne fogatni velem.
"And Darkness and Decay and the Red Death held illimitable dominion over all."