Pillangópark

Reggeli mise Providence-ben, kávé és forró csoki az olasz negyedben bajszos pincélbácsi marcipános sütijeivel; kisebb séta, bevásárlás olasz piacon (turrón, kenyér, csokoládé). Amikor végül visszazsúfolódtunk a kocsiba, Grannzék úgy mellékesen megkérdezték tőlem, nem baj-e, ha a szép időre tekintettel kirándulunk egy kicsit; mit lehet erre válaszolni? Na jó, hát rendben, ha annyira akarjátok, egye fene, elviselem...
Zene a kocsiban, beszélgetés; jó sokáig úton voltunk, de nem zavart, vidáman nézegettem a tájat; három államban sikerült ma megfordulnunk (Connecticut, Rhode Island, Massachusetts). Végül aztán befordultunk egy tipikus „útszéli érdekesség” parkolójába (ideát ez külön műfaj, és nem, nem hiányosan öltözött hölgyeményeket jelent). Ami nem volt más, mint egy hatalmas, valódi pillangóház (igazi pillangók. Tudjátok, ronda kicsi rovarok szép szárnyakkal. Nem hiányosan öltözött hölgyemények. Keep your mind out of the gutter). Egy hatalmas, félig üvegfalú épület, ahol berendeztek egy hatalmas, trópusi dzsungelbe oltott virágoskertet, és telerakták legalább százféle szines, élő pillangóval.
(Ez volt Grannyéktől a szülinapi ajándékom, és azt kell mondanom, hogy álmodni sem tudtam volna szebbet). Az ember csak besétál, és hirtelen mindehonnan pillangók bukkannak elő; ülnek a virágokon és a leveleken, nektárt szivogatnak az etetőkből; először csak a kisebbeket látja az ember, a pici piros-feketéket és az átlátszó szárnyúakat, azután a szeme sarkából megpillant valami csillogó kéket, és mint egy nagy, életre kelt virág, kissé kótyagosan elbilleg előtte egy kéttenyérnyi kék lepke (a nagy kékek, mint kiderült, elég félénkek és szégyellősek; a többiekkel ellentétben amint leszállnak, összezárják a szárnyaikat, és rusnya barnák lesznek. Órákig vadásztuk őketGrannyvel, végül a békésen üldögélő Grandpa térdére sikerült egynek letelepednie). Rászállnak az emberekre is, ha szép szines a ruhájuk vagy édes parfümöt használnak; egy a fejem tetejére telepedett le, és a hosszúkás narancssárgák (kiméljetek meg a rendszertani megnevezésektől) egyfolytában rajzottak a táskám körül, nyilvánt azt hitték hogy valami gigantikus elfajzott nőstény a saját fajtájukból.
AZ egész délutánt a pillangóházban töltöttük. A lepkéken kivül voltak még kisebb maradak, például papagájok, és mindenféle gyikok és békácskák, egy tóban aranyhalak, egy rakat pici csirkeszerű izé, és egy gárdányi fiatal srác akik az előbb felsoroltakat terelgették és védelmezték a gyerekektől. Voltak persze mindenféle szigorú szabályok az élővilég rongálása ellen, de egy-két pille még igy is kissé nyúzottnak tűnt...
Az ajándékboltban meg aztán volt pillangós mindenféle, matricától ékszerig; beszereztem a szokásos brossúrát (a kertben élő lepkékről szól) meg egy posztert a „pillangó ábécével” (valami őrült természetfotós addig vadászott, amig az ábécé összes betűjét megtalálta a lepkék szárnyain; hihetetlen, de igy van. Még a számjegyeket is. Elképzelem mennyi időt ölhetett bele... az eredmény mindenesetre gyönyörű...)
„Pille vagyok, pillangó” (huh; gyermekkori trauma, hehe *kacsint az Arrabonásokra*)
Újra elő fogom túrni a pillangós meséket, amiket gyűjtöttem; remélem egyszer ott is elmondhatom majd őket, a kertben :)