Birmingham meglepő módon a toledói magyar negyed hagyományos neve. A magyarokon kívül persze találhatóak itt egyéb nemzetiségek is, mint például lengyel, szlovák, és - a zászlókból ítélve - szórványos mexikói is. Ennek ellenére a kocsiból kiszállva leginkább a magyar nemzeti színek élénk kavalkádja volt szembetűnő.
A magyar negyed tartalmaz egy hatalmas, száz éves katolikus templomot, mely a Szent István névre hallgat, és egy kisebb református templomot is (sajnos a nagyobbik csak vasárnap van nyitva, így belülről nem tudtam megnézni). A fesztivál idejére lezárták az egész utcát és sátrakat meg bódékat állítottak fel mindkét oldalon. A rendezvény leginkább a magyar konyha és a magyar zene körül forgott: legalább két helyen volt szalonnasütés, több bódéban árultak csirkepaprikást, töltött káposztát és mákos rétest is. Két színpadon folyt a zenélés és táncolás, vagyis leginkább csak a zenélés, mert mi pont ebédidőben érkeztünk. Később aztán voltak osztrák táncosok, egy ír csoport, és egy kanadából érkezett magyar néptáncegyüttes is. A bódékban magyar zászlókat, kitűzőket, paprikát, és hímzett ingeket-terítőket lehetett vásárolni. A kedvenc bódémban pólókat árultak olyan ötletes feliratokkal, mint hogy "Cuki magyar vagyok" (és pulikutya) és hogy "Nem elég ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenni", meg hogy "Ez egy magyar dolog, te úgysem értenéd." A magyaros árukon kívül kivonult több helyi kézműves is, főleg ékszerekkel és ruhákkal. Megismerkedtem a helyi magyarság képviselőivel, mindenki nagyon örült nekem mint mesemondónak. Három óra után kezdett besülni az agyam a folyamatos magyar-angol váltogatástól, de jól esett élőben látni egy amerikai magyar közösséget, ilyenben eddig még úgysem jártam.
A többiről beszéljenek a képek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése