Piknik és egyéb kalamajkák

Az orientációs maraton utolsó napjára már nem sok dolgunk maradt. Kellemes (ingyen) ebéd mellett összeültünk egy konferenciaterembe a felsőbbévesekkel és a tanárokkal, és elbeszélgettünk a tanszékről, az órákról, a tanításról, meg az egyetemi létről úgy általában. A tanárok mind jó fejnek tűntek, főleg a két hölgy aki velem szemben ült, és olyan különbözőek voltak hogy magamban csak Hófehérke és Rózsapiros néven emlékszem rájuk - egyikük hosszú fehér hajú, törékeny, mosolygós, anyáskodó alkat (film szakos) a másik pedig rövid vörös hajú, karakán, "ha tiszteletet akarsz parancsolni az osztályban ne hagyd hogy megérezzék a félelmed" típusú nő, aki ellenben nagyon barátságos volt velünk és hasznos tanácsokat adott a félév túléléséhez. Egy órára még ki is küldték a tanárokat, hogy nyugodtan beszélgethessünk a felsőbbévesekkel. Eddig nem sok piszkos dolgot tudtunk meg, úgy tűnik, minden diák rajong az itteni tanárokért...
Délután egyesével is leültünk beszélgetni a tanszékvezetővel, hogy meggyőződhessen róla, készen állunk a félév kezdetére. Ennél jobban már nem leszünk készen úgysem, de azért jó volt egyszer nem tömegben beszélgetni ( a délelőtt folyamán négyszer mutatkoztunk be, ebből háromszor ugyanabban a teremben...)
Délután kisétáltam a városi parkba: az orientációs hét zárásaként pikniket szerveztek nekünk, még akkor is, ha lógott az eső lába. Szerencsére volt pavilon-tető a fejünk felett, mert félúton el is eredt az eső, így az ételkészítést a férfi tanárok a grillsütő fölé tartott esernyők alatt fejezték be. Volt minden, ami szem-szájnak ingere, plusz az összes jelenlegi és volt popkultúra és amerikanisztika szakos hallgató, kutyástul-gyerekestül, csak úgy zengett tőlünk a pavilon, két óra alatt rekedtre beszélgettem magam. Sok jó fej emberrel sikerült megismerkedni, többek között a két másik péhádéssal is, akik ugyanazt az órát tartják amit én, csak online. Az egyikük egy nagyon kedves kis kutyát szorongatott, a másikuknak pedig rikító neonzöld csíkok voltak a hajában, és lány gamerekről írja a disszertációját. Érdekes egy banda vagyunk, az biztos. Azt is megtudtam, hogy az egyik csaj szintén szerepjátékos témából doktorizik, csoportdinamikai szempontból - embereket interjúvol meg arról, kitől tanultak játszani, ki "avatta be őket" a játékos csapatukba. Vele rögtön telefonszámot is cseréltem, lesz miről beszélgetnünk.

A piknik és a beszélgetés végeztével átkocogtam a szomszéd pavilonba, ahol már gyülekeztek az SCA lovagok az esti edzésre. Megint voltunk legalább negyvenen, elképesztően aktív a banda, már a tornaterem bejáratában egy halom páncélon kellett átgázolnom. Volt sok új arc, többek között egy eltévedt római legionárius is, aki a lábaim elé zuhant, amikor meghallotta hogy rómás régész vagyok. A múlt heti újoncra is találtak egy rend páncélt, és csak akkor jöttem rá, ki páholja, amikor az ellenfele felcsapta a sisakrostélyt, és kedvenc bárdunk vigyorgott vissza rám. Bárdból egyébként ezúttal több is volt, szám szerint négy, akik közül ketten énekléssel, ketten pedig színészettel foglalkoznak.
Nem mindenki állt be harcolni - elég kemény szabályaik vannak rá, ki foghat fegyvert (16 év alatt például senki, amiért is egy nagyon elszontyolodott kettes számú Merida üldögélt a terem szélén, aki két hónap múlva tölti be a tizenhatot és veheti fel apuci rá illő teljesvértjét). Akik nem harcoltak, azoknak a terem másik felében egy meghívott előadó tartott órát a középkor gyógyfüveiről és általában a gyógynövény-termesztésről. Az ohiói egyetemről jött a hölgy, és egy csokor gyógyfüvet is hozott magával, amiket meg lehetett szagolgatni. A terem szabadon maradt csücskében egy hosszú asztalnál lázas kézművesmunka folyt, a kendőhímzéstől a bőrlyukasztásig, sőt, egy metálos csaj egy rokkát (!) is felállított, és unott arccal de nagy gyakorlattal font, miközben nézte a lovagokat.
A gyógyfüves előadás végeztével kitódultunk a szabadba és a füvön ülve beszélgettünk nagyjából mindenről, a középkortól a képregényekig. Egy idő után valaki felvetette, hogy autentikusabb lenne, ha tűz körül ülnénk, mire valaki "kreatív anakronizmus!" felkiáltással kitette középre a telefonját, aminek a képrenyőjén egy gyertyaláng lobogott. Valaki latinul olvasott fel a Micimackóból a hecc kedvéért, majd mindannyian felkerekedtünk és áttettük a székhelyünket a szokásos sportkocsmába, ahol fahéjas csigát ettünk, és éjfélig folytattuk a végtelenül komoly beszégletést.
Ma sem kell altató.