Mesemondók élőben, egyenesben - NSN 2013

Élőben (jobban mondva félig holtan) jelentkezem Richmondból, ahol épp teljes lendülettel zajlik az éves amerikai mesemondó konferencia, több mint négyszáz mesemondó aktív (és zajos) részvételével. Már csak azért is megérte a huszonkét órás repülőút, hogy itt landoltam...

A konferenciára szerda este érkeztem meg; a reptéri taximból egyeneset Elizabeth Ellis nagyasszony-istennő nyakába hullottam, majd tovább haladtam a bejárati ajtó felé ahol még két mesemondó állta utamat, majd sikerült végül bejelentkeznem a receptión miközben Alton Chung mászott hátulról a nyakamba, ezek után a liftig kergettem Kim Weitkampet hogy megropogtathassa a bordáimat, és nyolc emelettel később végül meglett a szoba is, ahol Wendy és két másik Utah-i mesemondó társaságában tölthettem el az első estét.
Hát, így érkezik meg az ember egy mesemondó konferenciára.
(Ahelyett hogy megint elmondanám ki kicsoda, inkább belinkelem a korábbi sztorikat róluk...)

A csütörtök délelőttöt nagyrészt kómálással és a szobához tartozó ingyen kaja fogyasztásával töltöttem (a jetlag az jetlag). Délutánra aztán odaevett a fene az előcsarnokba ahová ekkor már tucatjával érkeztek a mesemondók, és az elkövetkező órákat egymás nyakába ugrálással és lelkes kézzel-lábbbal hadonászós beszélgetéssel töltöttük. Egy idő után egy kisebb csoportunk leszakadt a tömegről és a közeli mexikói étterem felé vette irányt. Eddigre sikerült felfedeznem az idei öt fiatal mesemondó (értsd: 35 év alatti) egyikét, Cassie-t, akivel hamar össze is spanoltunk. San Franciscoban él, tíz éve kávékészítéssel foglalkozó cége van, amit most készül népmesékkel és mítoszokkal foglalkozó mesemondó kávéházzá alakítani. Igen.
A konferencia hivatalosan csütörtök este nyílt meg, nagy csinnadratta és három előadás kíséretében. Az első digitális mesemondásról szólt, ami mind szép és jó, de nekem special fogalmam sem volt róla, mit akar mondani, amíg másnap el nem mentem a workshopra. A második előadás ellenben azonna belopta magam a szívembe - Christopher Agostino már tavaly is itt volt a konferencián, arcfestéssel és mesemondással foglalkozik. A többiről beszéljenek a képek!
A konferencia megnyitó előadása Oliver Uberti szájából hangzott el, aki egy lelkes fiatal... művész (fotóriportert mondtam volna, de ő igazából nem fotózik hanem terepen rajzol, és a NatGeo-nál volt vizuális szerkesztő évekig). Az előadás laza fél órával szaladt túl az időkereten, de hallottunk sok érdekes dolgot, mint például hogy hogyan válogatják a fényképeket a magazinhoz, vagy hogy tulajdonképpen miként is működik a terepen rajzolás, és hogy mitől lesz egy kép egyedi. Részemről az előadás nagy részét az töltötte ki, hogy a fickó csípőjére akasztott terepi rajzolószettet sasoltam és próbáltam megsaccolni, hogyan is van összerakva.
(Ezen a ponton meg kéne említenem a konferencia idei témáját, ami nem más, mint a kreativitás: arról beszélünk, hogyan alapozza meg a mesemondás más művészeti ágak munkáját - hogyan mesélnek történeteket zenével, tánccal, arcfestéssel, stb.)

A megnyitó után már csak a késő esti fringe előadások voltak hátra, melyek közül és egy "eredeti tündérmesére" ültem be. Nagyon kedves történet volt, tulajdonképpen egy visszájára fordított Szépség és a Szörnyeteg, melyben egy bárd és egy elátkozott királykisasszony találtak egymára. A mesemondó, aprócska törékeny nő, szépen énekelt és hárfán játszott hozzá. Bájos előadás volt.

Így zárult a konferencia első napja. Kezdődjék a mulatság!