EtnoSur - Magyar mesék Spanyolföldön

A meghívás a korábbi konferenciák/fesztiválok során szerzett kapcsolatokon keresztül érkezett: nagyon kedves spanyol nyelvű emailben hívtak meg fellépni Andalúzia egyik nagy nyári kultúrfesztiváljára, az EtnoSur-ra. Erre természetesen nem lehetett nemet mondani.
Bevallom nőiesen, életemben nem készültem még fellépésre ennyire intenzíven. Két hónapom ment el a mesék válogatásával, fordításával és gyakorlásával - mivel spanyolul még nem rögtönzök magabiztosan, muszáj volt kész műsorral érkezni (pedig amúgy nem szokásom, jobban szeretek helyben igazodni a közönséghez). Kétszer egy órát rendeltek, egy fellépést felnőtteknek és egyet gyerekeknek. A felnőtt műsorra külön büszke voltam: spanyol vonatkozású magyar népmesékből és történelmi legendákból válogattam össze egy egész órányit. A fene se gondolta hogy sok ilyen van, de találtam!

A harmadik idegen nyelven való nyilvános szereplésre készülve egy hónapos spanyoltudás-felfrissítő kampányba is kezdtem, melynek keretein belül ledaráltam egy szuszra az Isabel nevű kiváló spanyol történelmi tévésorozat összes epizódját. A sorozatot az Internet "spanyol Tudors" néven emlegeti, és szerintem van is olyan jó. A tizenkét rész alatt végighaladtam a nyelv-újratanulás fokozatain is (a halványlila gőz ötven árnyalatától a 'jé, ezt a mondatot értettem'-en keresztül a 'most már majdnem minden szereplőről tudom hogy kicsoda'-ig). Eleinte rossz döntésnek tűnt rögtön a középkori királyi politika szókészletével kezdeni, de amint elkezdtem népmeséket fordítani rádöbbentem, hogy pontosan erre volt szükségem. Még mindig nem tudom hogyan kell spanyolul pénzt váltani, de a hajítógépek fajtái már megvannak...
Közben persze rákattantam a spanyol történelemre, és nyelvtudásom tovább bővítendő történelmi regényeket kezdtem olvasni, nagy mennyiségben. Az apropót minderre az szolgáltatta, hogy a felnőtt műsorom egyik magja Árpád-házi Jolánta hercegnő története volt, aki Violante de Hungría néven a spanyolok egyik híres királynéja volt a 13. században - annyira, hogy a történelmi trilógiának, ami a kezembe került, egyik kötetét róla nevezték el. Azért jó a magyarokról ilyen klassz dolgokat olvasni idegen nyelven! Valaki lefordíthatná.
A spanyolul olvasás és tévézés hatott: egy hónap után átbillent a mérleg, és már nem küszködtem a szavak keresésével mesélés közben.

Az út többi részéről később számolok majd be; most csak annyit mondok, hogy Alcalá la Real csinos középkori városkájába érkezve azzal kellett szembesülnöm, hogy a Sziget Fesztivál egy miniatűr változatával van dolgom. Ez erősen eltért a mesemondó fesztiválok színesen barátságos hangulatától - hangosabb volt és színesebb. A főtéren az élet két alapvető forrása találkozott a nyári ("kellemes hidegfront" 36 fok) Andalúzia szívében: a zene és a víz. A színpadon egész nap koncertek zajlottak, miközben a déli napra fittyet hányó spanyol fiatalság őrjöngve ugrált és táncolt, jórészt a hideg sörnek és a láthatóan legális (?) füstölőszereknek köszönhetően. Hogy senki se kapjon sokkot a tömeg hűtéséről központilag gondoskodtak: a maximumra állított szökőkutakban szabad volt pancsolni, az utca felett pedig permetezőkből szállt a vízpára a járókelőkre. Néhány jóindulatú magányszemély permetezőkannából, vízipisztolyból és kilyuggatott pillepalackból locsolta a népet, és akinél nem volt felesleges hideg víz, az sörrel járult hozzá az általános elázáshoz, melyben a huszonéves fiatalságon kívül gyerekek és kutyák százai is részt vettek, a tér szélén üldögélő nyugdíjasok nagy derültségére. Igazi spanyol fesztivál volt, igazi spanyol hangulattal.

A szervezők persze gondoltak azért a mesemondók hangszálaira és idegzetére: a mesemondást a tér szélén álló régi kolostorépületben tartották, ahol kellemes hűvös és csend honolt. Négy mesemondó vett részt a hétvége programjában: három spanyol hölgy, és jómagam. Mindhármukat ismertem már korábbról, meg is volt rögtön a barátságos alaphangulat.
Talán még életemben nem voltam fellépés előtt annyira ideges mint a péntek esti felnőtt műsor előtt. Nagyjából negyven-ötven nagyon barátságosan mosolygó ember ült be meghallgatni a meséket, plusz a szintén imádni való szervezőgárda. A spanyol közönségekben az a jó, hogy felőlük minden szavad hibás lehet, akkor is teljes lelkesedéssel hallgatnak majd, és örülnek hogy megpróbálkozol az anyanyelvük meghódításával. A nagy izgulás ellenére a felnőtt mesélés elég jól sikerült, csak egyszer sültem bele egy kifejezésbe a nagy lendületben. Lement két népmese (Kampó táltos egy és kettő, miután Kampó táltosról kiderült hogy eredetileg "maestro de campo" volt), és a spanyolokat végtelenül szórakoztatta, hogy az eredetileg a török háborúkban foglalkoztatott spanyol zsoldosvezér nálunk már tűzokádó, sebezhetetlen tündérlovagként szerepel. Engem is szórakoztatott amikor lenyomoztam. Utána, további spanyol vonatkozásként, elmeséltem Árpád-házi Jolánta történetét, amit megint csak történelmi kutatómunkából mozaikoltam össze. Értékelték. Igaz, Violante aragóniai királyné volt, mi pedig épp egy kasztíliai végvár tövében csücsültünk, de azért az össz-spanyol hazafiasság nevében nagy érdeklődéssel hallgatták a történetet. Közben én is belegondoltam, tulajdonképpen hány királynénkról tudjuk, honnan érkezett?
A sort Szent Erzsébet legendájával zártam, aki Violante nővére volt, és hugi egy lányát (később a francia király felesége lett) és több kolostort is nevezett el róla. A műsor után az egyik néni oda is jött hozzám csillogó szemekkel, hogy neki ezt a rózsás legendát mesélte az anyukája...

A szombat esti gyerekműsor (stílusosan a felnőtteké után, amikor már jó hűvös volt) telt házzal zajlott. Olyannyira, hogy a kicsi spanyolok egészen a színpad tövéig terjeszkedtek a padlón, rengeteg párna társaságában, és végül le kellett ülnöm a színpad szélére, hogy ne a szoknyám alá bámuljanak felfelé. Végtelenül édesek voltak, valamint végtelenül zajosak is, de szerencsére mindegyikükkel volt felnőtt, aki a nagyon nyüzsgő totyogósokat az első pár perc után kikapta a tömegből, így végül csak azok maradtak, akik tényleg figyeltek a mesére. Ide magyar népmeséket vittem (Zöld Péter, Bús királyfi, Felhőkön járó legény, Szépen szóló pelikánmadár, A király gyűrűje), és állítólag az apukák morogtak is a háttérben, hogy mindegyik okos királylányokról szólt, pedig esküszöm, nem direkt válogattam így... sebaj, ráfér a fiatalságra. Eleinte aggódtem, hogy a kölykök nem fognak érteni, ezért aztán beszélgettem velük egy kicsit a műsor kezdete előtt, és lelkesen válaszolgattak a kérdéseimre, ami nagyon megnyugtatott.
(Menet közben jöttem rá, hogy Andalúziában az s betűk kimondása már nem szokás, úgyhogy biztosan viccesen hangzottam a számukra, de annyi baj legyen).
A gyerekműsor felnőttekével ellentétben fergetegesen jó hangulatban zajlott, legalábbis részemről. A népmesék jóval könnyebbek mint a történelmi legendák, és ha az embert még egy lelkes, csillogó szemű kis spanyolokból álló közönség is segíti, akkor végképp megállíthatatlan. Persze itt is estek kisebb kiejtésbeli hibák (egyszer a királykisasszony kút helyett kis híján csirkébe esett, egyszer pedig majdnem levadászták szegényt ahelyett hogy feleségül vették volna, de mindig megmenekült), de összességében véve folyékonyan pörgött le az egy óra, sok bolondozással, nevetéssel és általánosan nagy sikerélménnyel.

Hát így esett, hogy a magyar mesék beszivárogtak Andalúziába.