Mesemondók bölcsessége - NSN 2013

És már meg is kezdődött a konferencia második napja. Hajnali hétkor, mert hogy a "következő generáció" mesemondóinak frissen és üdén kellett kelnie, ha közös reggelit akartunk elkölteni a program kezdete előtt. Szám szerint hatan tartozunk ebbe a kategóriába az idén (35 év alatti, nem a friss és üde, az senki se volt). Egy orvostanhallgató aki meseterápiával foglalkozik, a kávézós csaj, két dokumentumfilmes akik a mesemondásról forgatnak műsort, és egy tősgyökeres Appalache-i srác. Remekül elbeszélgettünk a korai óra ellenére.
A nap hivatalosan a Healing Force mesemondó csoport előadásával kezdődött; ők afrikai zenével kísérik a meséiket. Perceken belül talpra állítottak mindenkit a csarnokban, dobokat osztottak szét, és az elkövetkező háromnegyed óra tapsolással, táncolással, énekléssel és dobolással telt, ami meg is adta a napnak a vidám és családias alaphangulatot. A konferencia egyik fénypontjává vált hogy az összes nagy, híres és tiszteletreméltó mesemondó mester megcsodálhattuk ugrándozás közben.

Az első előadás, amire beültem, digitális mesemondásról szólt, és itt végre sikerült megértenem azt is, miről van szó. Bővebb információért megnézhetitek a project honlapját. Tulajdonképpen abból áll, hogy az emberek felveszik a saját történeteiket, aztán képekkel illusztrálják őket - a mesemondás és a film közötti átmenetről van szó. Nem lesz a kedvenc műfajom (szeretem látni a közönségem mesélés közben), de sok érdekes dolgot megtudun róla, pl. hogy eljut ahhoz a közönséghez, akik amúgy mesemondó előadásokra a legritkábban jönnek be (20 és 35 közötti férfiak). Azt is megtudtuk hogy nagyon használható terápiára, ahol az embereknek sokszor nincs ereje szemtől szemben beszélni dolgokról, így inkább felveszik a mondandójukat otthon, és biztonságban érzik magukat tőle. Mindenesetre érdekes előadás volt, és rengetegen voltunk rajta.
Az ebédet egy helyi pizzázóban töltöttük, négyen a "fiatalok" közül és Christopher, az arcfestő, akiról kiderült hogy marha jó fej (micsoda meglepetés, mesemondó konferencián vagyunk...), ráadásul a pizzakülönlegességek is isteniek voltak. Megtárgyaltuk az élet nagy dolgait, pl. hogy milyen magasról kell fittyet hányni mindenkire, akinek nem tetszik az, amit csinálsz. Nagy egyetértés uralkodott.

A délután fénypontja a Fairy Tale Lobby mesemondó swapja volt, ahol kifejezetten tündérmesékkel és népmesékkel lehetett bedobni a nevünket a kalapba, és mindenki tíz percet kapott. Jelen volt kedves barátnőm Megan Hicks és bűntársa, Mary Grace Ketner, akik együtt alkották meg a fairy tale lobby nevű internetes foglalkozást unatkozó mesemondók számára. Az egy órás swap folyamán hallottunk egy remek verziót a farkast kiáltó fiúról, egy pattogósra összefoglalt Grimm mesét, egy modern adaptációt a békakirályról, egy skót mesét egy dudásról aki mindenkinek az agyára ment, és sorra kerültem én is, az Ördög felesége című olasz népmesével, ami megint csak tarolt, sőt, valaki azt is mondta, hogy a legjobb sztori volt amit eddig hallott tőlem. Megtartom.

A második délutáni szekció a mesemondás tanításáról, mentorokról és mesemondó műhelyekről szólt. Hivatalosan. Gyakorlatilag arról szólt, hogy Elizabeth Ellis nagyasszony a hetvenedik születésnapját ünnepelte, és ennek örömére mindannyian elzengedeztük, mennyi mindent tanultunk tőle az elmúlt évek folyamán. Kis tiara is volt a fején, és boldogan vigyorogva fogadta egyik sztorit a másik után, meg azt is, amikor meghúztam a fülét a köszöntésnél (és aztán el kellett magyaráznom, miért). A panel egyébként főleg abból állt, hogy hosszas beszélgetéseket folytattunk arról, hogyan kell és lehet és szabad mesemondást tanítani a következő generációknak, és hogy milyen a jó mentor. Nagyon hasznos másfél óra volt. A cégén még az is kiderült, hogy a közönségben ülő egyik hölgy világéletében csillagos mesékkel foglalkozott (planetáriumban volt bentlakó mesemondó) és most nyugdíjba vonulni készül; embereket keresett akik átvennék a könyvtárát és megtanulnák tőle a történeteket. Majdnem a saját lábamon estem keresztül hogy elsőként álljak be a sorba.

A vacsorát eredetileg a tündérmesés csapat társaságában töltöttük volna, de amikor két tucat mesemondó utazik együtt egy buszon, a fene se tudja hol kötnek ki végül. Mi megint csak a pizzázóban landoltunk, és két órás elmélyült beszélgetést folytattam Darci Tuckerrel, akiről kiderült hogy történelmi mesemondó, és mellesleg hihetetlenül elegáns és jó humorú hölgy.

A vacsora után sem állt meg az élet; este még becsöppentem Diane Edgecomb fringe előadására, aki Gawain és a Zöld Lovag történetét adta elő modern változatban - aminek az lett az eredménye, hogy egy órán keresztül az orromon köhögtem fel az ásványvizet, és ezzel a többiek sem voltak máshogyan. Diane-t eddig én csak komoly előadásokban láttam, de most teljesen megbolondult a színpadon, és szénné röhögte magát mindenki - amellett, hogy a történet megmaradt tanulságosnak és igaznak. Ettől mesemondó a mesemondó.