Péntek esti kicsapongás

Ha péntek este, akkor társasjáték. Nyilván. Miért, mire gondoltatok?

A félév kezdetével visszaköltözött a játék-klub a campus területére. Az áttelepülés nem sikerült teljesen zökkenőmentesen: valaki rászervezett a szokásos nagyteremre egy konferenciát, minek következtében a klub egy osztályterembe szorult. Ez azonban senkinek sem szegte kedvét.
Most, hogy megint hivatalos minőségében működik a klub, felbukkantak a raktáron lévő játékok is, amiket egyetemi pénzből vásároltak; csak úgy roskadozott alattuk az asztal. Mire odaértem (tíz perccel kezdés után), már öt asztal körül tobzódott a több tucat fős társaság, és a mi kis csoportunknak csak a szőnyegen jutott hely. Amíg mi Resistance-t játszottunk (Heathert és engem nem szabad egy csapatba osztani, könyörtelenül manipuláltuk együtt az egész bandát) addig a fejünk felett vígan zajlott a Magic, Cards Against Humanity, Firefly (abból is van társas!), és hasonló nagycsoportos játékok. Később aztán toltunk egy kör Ticket to Ride-ot is, aminek keretein belül szépen belebuktam a vadnyugati vasútépítésbe, majd úgy döntöttünk, felavatunk egy új játékot, ami a Redshirts névre hallgat.
Elég egyszerű kártyajáték, a Star Trek világára alapul, és az nyeri meg, akinek először nyiffan ki az összes piros inges "Olsen zászlósa." Miközben mindenféle veszélyes küldetésekre küldjük a sajátjainkat ("piszkáld meg azt a zöld trutyit egy bottal, nem lesz baj!"), arra is figyelni kell, hogy a többiek zászlósait minden áron megmentsük a biztos haláltól. Így történhetett, hogy a másfél órásra elhúzódó játék folyamán a "McSzőke közlegény" (aki grafikájára nézve bögyös, leírására nézve pedig "egyetlen képességgel sem rendelkezik") többszörösen túlélte a játékot, hatástalanított egy nukleális töltetet, megmentett egy bolygót, és még a Kobayashi Maruba se pusztult bele... (Trekkik előnyben). Végül aztán este tizenegy magasságában feladtuk a küldetést. Ilyen nehezen pusztuló közlegényeket sem láttam mostanában...