Így neveld az elsősöket

Életem első doktori ösztöndíjasként tartott egyetemi előadása (Kulturális Pluralizmus Amerikában) traumatikus élmény volt. A trauma főleg abból származott, hogy eddig valahányszor iskolai közönség elé álltam, mindig mesemondói minőségemben voltam jelen: olyan személyként, aki besétál az osztályterembe, érdekes és szórakoztató dolgokat mond, űzi a saját mágiáját, aztán óra végén kisétál az ismeretlenbe. Ma viszont, amikor besétáltam a terembe és harmincöt enyhén unott, kifejezéstelen elsős arc bámult vissza rám, rá kellett döbbennem, hogy ezúttal nem én vagyok Seherezádé... a szörnyű igazság az volt, hogy én vagyok a TANÁR.

Gah.

A felsőbbéves péhádésokból jószerével harapófogóval sem lehetett hasznos tanácsot kihúzni arra nézve, pontosan mit is kéne tanítanom, úgyhogy magamtól alkottam még az egész féléves tantervet, ami egyaránt volt remek móka és kicsit olyan érzés, mintha vak vezetne világtalant. Végül aztán úgy döntöttem, ha már kulturális sokszínűségről van szó, akkor én bezzeg ezt mesemondással fogom tanítani - nem csak a magaméval, hanem a másokéval is. Így született meg a végleges tanterv, amely nagyrészt mesemondó videókat, könyv-részleteket, és érdekes antropológiai cikkeket tartalmaz.
Az egyetlen tanács amivel az elsősök elé vetettek bennünket az volt, hogy sokkal könnyebb a félév elején kemény tanárnak lenni és aztán barátkozni meg a diákokkal, mint barátságosan kezdeni és később keményíteni befelé, amikor már beleszoktak a jó dolgukba. Így aztán akármennyire is dolgoztak bennem a mesemondói ösztönök, hivatalos tanári minőségben masíroztam be az osztályterembe, és azzal töltöttem el a rendelkezésre álló háromnegyed órát, hogy megvitattam az osztállyal a tantervet és a félév során rájuk váró feladatokat. Többek között a tudomásukra kellett hoznom, hogy nem az én feladatom megtanítanö őket beadandó dolgozatot írni - ezért aztán nem kifogás, ha félév végére nem derítik ki maguktól. Arra is fel kellett hívnom a figyelmüket, hogy ha nem tudják, mi az a plágium, attól még sajnos fel kell őket jelentenem érte, ha ellopják valaki más dolgozatát. Az óra végére már én éreztem kényelmetlenül magam, mire végigértünk a szabályokon, és sikerült megválaszolnom minden kérdést ami a tankönyvre, olvasmányokra, feladatokra és beadandó dolgozatokra vonatkozott (pedig esküszöm, egyikből sincs sok).
Azzal a vigasztaló tudattal távoztam az osztályteremből, hogy innen valószínűleg már csak felfelé nőhetek a szemükben...

(Szerdán elkezdünk értelmes dolgokról, mesékről meg kultúráról beszélgetni. Úgy érzem, a nehezén már túl vagyok.)