Epres limonádé és spagetti western

Az SCA lovagoktól nem csak azt tudtam meg, hogy Amerikában él és virul a középkor, hanem azt is, hol lehet péntek este társasjátékra bukkanni. Így történt, hogy egy nappal a táncolós móka után ismét a Grounds for Thought-ban kötöttem ki. Mivel korán érkeztem, vettem magamnak epres limonádét (ami itt valódi eperszörpből és limonádéból készül) és jó fél órát bolyongtam a könyvespolcok között. Az egyik sarokban rábukkantam egy asztalra ahol már nagyban zajlott a Magic parti, csak úgy repültek a kártyák; azután hamarosan befutott Liz, az előző napról már ismert íjász csaj, és bemutatott az egész társaságnak. Összetoltunk néhány asztalt, és miközben beszélgettünk és ismerkedtünk, leosztottuk a lapokat a következő játékhoz.
Hat órát ültünk az antikváriumban, este öttől tizenegyig - még szerencse, hogy volt kéznél kávé és kaja. A hat óra alatt négy új játékot tanultam meg. Az első a World War Z kártyaváltozata volt, ahol vígan hajigáltunk zombikat egymásra, majd átváltottunk Bang!-re, ami tulajdonképpen a maffia nevű ősrégi járék spagetti western kártyaváltozata. Időközben befutott a vörös hajú pereputty is, alkalomhoz öltözve fűzőben-csizmában, és a játék arra ment ki, hogy a sheriff asszonyt próbáltuk kinyuvasztani vagy életben tartani, ki-ki titkos szerepe szerint. Mivel eddigre már tízen ültünk az asztal körül, a játék alaposan elhúzódott, és végül nekem sikerült megnyerni. lelőttem a sheriffet. A helyettes már halott volt.
A vadnyugat után két csoportra oszlott a társaság, és én a csajokkat átvonultam egy másik asztalhoz horror-társast játszani (Betrayal in the House on the Hill). Ebben a játékban egy kockákból lassanként felépülő kísértetházat kell felfedezni, amíg valaki bele nem fut egy ómenbe; amint ez megtörténik, random kapunk egy eseményt egy kártyáról, és elkezdődik a futás és a visítás. A játékosok közül egy árulóvá válik, és ebben az "egy mindenki ellen" szituációban kell megpróbálni élve kijutni a házból. Sajnos a mi árulónk a csapat leggyakorlottabb játékosa, a hirtelenszőke és nagyon karakán Heather lett, aki a pokolból megidézett démonaival egyenként letarolta az egész társaságot, és fölényes győzelmet aratott (bár a "félelmetes kislány" karakter elég sokáig bírta, és majdnem sikerült megvernie az összes démont. Én a "őrült professzor" voltam.) Játék közben nagyokat nevettünk, és Heather, aki szereti, ha kihívás a győzelem, végig segített nekünk megoldani a feladatokat...
A horror végeztével megint csapatot váltottam, és átültem a fiúkhoz Resistance-t játszani, ami megint csak a maffia egyik kártyaváltozata; elég egyszerű játék, de azt hiszem, az est folyamán ezt élveztem a legjobban. Az örök bizalmatlanság játéka, melynek során három hős és két áruló volt közöttünk, akik megpróbálták egymást eltenni láb alól. Öt kört játszottunk, és minden kör nagy fuldoklós röhögésekbe, cizellált összeesküvés-elméletekbe és nagy kiabálásokba fulladt ("Te nem bízol meg bennem?!?! Nézz már rá, a szeme se áll jól..."). A játék alapvetően logikán és kombináción alapul - és egymás könyörtelen manipulálásán.
Amikor végül kirugdostak minket a boltból, mindenki hazaszállingózott; de előtte még megtudtam, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz a csapat, akikbe februárban a konferencia alatt belebotlottunk, amikor először a campuson jártam. Jövő héttől megint az egyetemen játszunk majd. Kicsit sajnálom, a könyvesbolt remek helyszín volt.