Figyeld a Mestert...

Ez a hét egyéb csodákat is tartogatott a számunkra: tegnap, a péntek délutáni előadás keretein belül, Dolores előadott egy vadonatúj középkori legendát (vadonatúj, mert csak május óta meséli). Ugyanaz a rongyos, kopott öregasszony mászott fel a szinpadra, aki tavaly októberben a fesztiválon, és reszelős, zsörtölődő hangon belekezdett egy szerelmes történetbe...
El tudjátok képzelni, mit éreztem az első sorban ülve? Mindannyiunk kedvenc mesemondó öregasszonya, akinek a hangját annyi estén keresztül hallgattam a Silence CD-ről, most visszatért, és egy friss, ropogós mesét hozott magával. És nem is akármilyet, ó nem. Azzal kezdte, hogy vagy tiz percet zsörtölődött az átlag középkori legendákon, ahol 14 éves taknyosok majd’ belehalnak a szerelembe, aztán nem történik semmi. Azután felvonta a szemöldökét és ránk kacsintott „Valódi szerelmes történetet akartok? Na hallgassarok ide...”
Eglamore és Christabel története egy rövid kis középkori vers, alig 20 oldal, amit Dolores maga dolgozott meg, hogy kitöltsön egy órát próza formájában (ahogy azt a középkori dalnokok is tették volna – ki-ki hozzátoldja a sajátját...). Mestermunka az utolsó betűig. Amikor nem hangosan kacagtunk, akkor kerekre nyilt szemmel hallgattuk, és alig mertünk levegőt venni; többször is beleharaptam a kezembe idegességemben (nem vicc! Leginkább azért, hogy megakadályozzam a legdrámaibb fordulatoknál előtörni készülő „Ooooh shit” megjegyzést... csinos fognyomok vannak a hüvelykujjamon). A történet végére aztán folytak a könnyeink (és nem csak nekem – vetettem egy oldalpillantást a közönségre is, hát mindenki bőgött), és felállva tapsoltunk vagy tiz percen át.
A történetben minden van, ami egy középkori legendát igazán vagányá tesz – sárkányölés, keresztes háború, egy olyan főhős aki után a nyálunk is elcseppen (komolyan. Nem 14 éves taknyos, hanem kalandor zsoldos lovag, aki túlvan már néhány nőszemélyen, és nem álmodozik az ablak alatt túl sokáig... ennek megfelelően persze a női főhős is talpraesett fehérszemély, lesz is gyerek a dologból, hajjaj... az öregasszony persze kikacsintott a közönségre „Ilyen férfit sem gyártanak már mostanában...”); kaland, románc, szenvedő főhős, intrika, véletlenek, és csodálatos, lenyűgözően gyönyörű, keserédes happy end...
Csak a szokásos, Dolores Hydock-féle utóhatás. Fél óráig az ajtófélfáknak is nekimentem a nagy kábulatban.