A mai nap két téma, az evés és a mesemondás köré csoportosult (tulajdonképp mi másra van még szükség egy tökéletes naphoz?...) (egy Vertumnusra. Khm, témaváltás.)
Kaja: francia reggeli (gyümölcsös-tejszinhabos fahéjas csiga), Déli ebéd (soul food - igy hivják az ültetvényeken a rabszolgakonyhán kialakult ételeket. Grillezett csirke, édes yamgyökér, kukoricakenyér, piros bab, krumplisaláta), mexikói vacsora. Totál bűnös élvezet. Tegnap este olasz éttermeben ettünk, és csokiöntetben tocsogó tortával fejeztük be az estét... (kalóriatartalomra vonatkozó megjegyzéseket kéretik mellőzni, köszönjük)
Mese: ma, némi délelőtti keverés után (már egész jól tolmácsolok spanyol nyelven belsőépitészeti témában, hehe) kocsiba szálltunk és északnak vonultunk a Folyó mentén St. Francisville-be, fellépni. Egy könyvtárnyi gyerek várt ránk, csillogó szemű kis nagycsoportosok, vagy ötvenen. Kaptak némi garabonciásosdit, Angelától meg a garabonciások ausztirai párját, a hangrabló varázslót. Nagy móka volt, élvezték, csillogó szemekkel figyeltek; utána az egyik anyuka odajött hozzám hogy elmondja, hogy imádja a hangom és el van tőle bűvölve (na ilyet se hallottam még... én általában magukra a mesékr ehagyom az összes melót :D ), egy másik anyuka meg pénzt nyomott a kezembe (ami persze viharos gyorsasággal könyvvé fog alakulni, és még mágia se kell hozzá...XD ).
Hazafelé araszolva a nagy esti csócsforgalomban úgy döntöttem, kicsalogatok néhány louisianai mesét Angelából, és lőn. Nem mondtam konkrétan, hogy horrort szeretnék hallani, de úgy tűnik, az "igazi louisianai mese" fogalma egyenértékű a hátborzongással, mert egymás után két olyan sztorit rántott elő, hogy a vér megfagyott bennem (azért vagyok még ilyen aktiv hajnali egykor, mert nem merem lekapcsolni a lámpát. Vérkomolyan.) Az egyik egy nőről szólt, aki a mocsárban él és le tudja venni a saját bőrét, a másik pedig lélekrablókról, akik lefejtik a húst az orrodról és kiszivják a lelkedet... ezután természetesen rá kellett kérdeznem a vérfarkasokra is, hogy ne maradjanak ki a mókából. Angela hosszas töprengés után megjegyezte, hogy "hát, végülis tudok egyet..." és előrukkolt egy olyan sztorival, hogy kis mesemondó lelkemmel összenyálaztam a padlót is. Vérfarkasok, középkor, szerelem, action romance desire, és nagyon nagyon dark hangulat... huh. *borzong*
Hazatérve folytatódott a mesemaraton; életemben először adtam elő angolul Pomona és Vertumnus történetét (innen a fenti utalás... "Oh they don't make men like that anymore..."). Merész elhatározással azt a verziót meséltem, amit én magam irtam meg novella formájában még az ősszel - guess what, szóban is állati jól működik! Egész lenyűgöző élmény volt, még sosem meséltem olyasmit, amit én irtam (nálam irás és mesélés két külön szókincs, két külön világ, két külön elmeállapot...). Angela mesélt még egy-két bolondos sztorit, én meg A feleség történetét (Ursula K. LeGuin-től; ez volt Gail ütős sztorija még novemberben), amitől aztán lepadlózott ő is meg a férje is (aki ott ült velünk és kibicelte a mesepartit...).
Este még vagy egy órát turkáltunk Angela könyvekkel teli padlásán, minek következtében most itt ülök több kupac cajun népmesegyűjtemény és egyéb nyalánkság között.
És mindjárt elalszom...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése