(Azoknak, akik nézték a Szivek szállodját: ha azt hittétek, a Stars Hollow életérzésért Hartfordba kell menni, hát egy magasságos frászkarikát. Azoknak, akik nem nézték: bocsi az újabb értelmetlen referenciáért ;)
Kezdek komoly szerelembe esni Jonesborough-val most, hogy kialakult a napi rutinom.
Reggel felkelek, kitárom a terasz ajtaját, és szippantok egy kis reggeli, hűvös levegőt; meghallgatom, ahogy nagy dudálással elzúg a nyolcórási vonat, integetek neki, azután elszürcsölöm a reggeli teámat a fehér hintaszékben, felöltözöm, némi birkózás árán bezárom a Kunyhó ajtaját, és besétálok a városba (ami egész pontosan az utca túloldalán helyezkedik el...).
Köszönök a padokon üldögélő embereknek, vagy beugrom csevegni az Áfonyabogba (Cranberry Thistle); végigsétálok a szines kirakatok előtt (a legtöbb boltost már névről ismerem, és ők is engem; akiket még nem, azok mosolyogva bemutatkoznak). A növekvő reggeli hőség elől bemenekülök a Központba, ahol Heidi már vár rám az irodában a napi programommal. Segitek a pénztárnál, mesemondásról szóló DVDket nézek, könyvek között turkálok, jelentéseket irok eddigi mesemondó tapasztalataimról és jövőbeli terveimről... délután kettőkor beülök a soron következő mesemondó előadásra, este meg segitek bezárni a kasszát és a Központot.
Változatos dolgokat művelek, emberekkel találkozom (mint a legendás Jimmy Neil Smith, Jonesborough atyja és a mesemondó Fesztivál elinditója - minden amerikai mesemondó nagypapája...), olvasok, írok írok írok, meséket hallgatok (és nem is akármilyeneket - lásd következő fejezet ;). Tegnap este drámaórát tartottam egy színjátszócsoportnak (édes kölykök voltak, rögtön adoptáltak engem mint nagy tesót... az órát Janna tartotta, egy modern, energikus nőszemély a Központból, én meg részt vettem a mókában). Hétfő óta nem fizettem egyetlen étkezésért sem.
Ide akarok költözni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése