Fehér medvéből lesz a legjobb pasi

A mai reggel GA órával kezdődött - ez olyasmi, mint azok az órák, amiket a phd-s diákoknak szoktak tartani, itt speciel a mesemondó szak valamennyi ösztöndíjasának, szám szerint teljes három főnek szól. Sara, Joel és jómagam tehát kivonszoltuk magunkat az ágyból jó korán, és összeültünk egy tanterembe a nagyfőnökkel, hogy kedvünk szerint vitassunk meg mesemondó témákat. A társalgás a "hazugság és igazmondás a mesékben" sarokból indult, gyorsan továbbfejlődött a "hazugság és igazmondás a mesemondók között" irányba, majd egy rövid "híresen hazug mesemondók" kitérő után valamilyen homályos mellékutcán keresztül a Pirate Bay-nél kötött ki. Ideát, ahol az embert azonnal elviszi az FBI, ha ilyesmivel játszadozik unalmas óráiban, ez nyilván sokkal súlyosabb téma mint mondjuk Svédországban... csak a példa kedvéért.

Az óráról időben lelépve átszaladtam a gimibe, hogy találkozzak a zenetanárnővel egy rövid megbeszélésre. Amikor megérkeztem, a terem üres volt, leszámítva a tanárnő három gyerekét: egy szőke kislányt aki éppen balettcipőkben gyakorolt a délutáni órára, egy pici kisfiút elöl hiányzó fogakkal, és egy második srácot, akin színes karkötők és nyakláncok lógtak, túlméretezett kockás sapkát viselt, és miközben kompromittáló fotókat készített a másik kettőről, félvállról bevallotta nekem, hogy képtelen sportolni mert folyton összetöri magát, ellenben remekül ért a technológiához, és a dolgok egyszerűen csak működni kezdenek a kezében. Visszanyeltem a Nockerekről alkotott véleményemet, és csendben vigyorogtam.
Egy idő után befutott a tanárnő is, aki jó ETSU szokás szerint kétszer annyi időt töltött parkolóhely keresésével, mint amennyi alatt gyalog is bejöhetett volna otthonról. Kedves, fiatal hölgy volt, enyhén kócoz szőke hajjal, és rögtön körbe is vezetett a teremben, előtúrva a szekrényekből, asztalok alól és mindenféle egyéb zugokból azt a mérhetetlen mennyiségű hangszert, amit a gyerekek az óráin a kezükbe kapnak. Volt ott minden, a konga-doboktól a xilofonon át a csengettyűkig; voltak csörgők, esőbotok, béka- tücsök- és hernyó(!)hangot adó eszközök, csörgődobok, triangulumok, kereplők, és egy rakat olyan eszköz is, aminek a nevét sem tudom. Ez itt, kéremszépen, nem a Kodály-módszer. A hölgy ismerte a fogalmat, de mosolyogva rázta a fejét.
Miután egy kellemes órát töltöttünk azzal, hogy ötleteltünk, hogyan is fogjuk összekapcsolni a zenét a mesemondással az óra keretein belül, egy rakat új gondolattal (és egy hosszú hangszer-listával) távoztam a helyszínről.

Délután ismét óra várt ránk, ezúttal a "történelmi háttér" fajta (néha kicsit összemosódnak azok az órák, amiket nagyfőnök tart, és félig megkezdett beszélgetések itt-ott újból felütik a fejüket). Elindulunk az Appalache-i szájhagyomány megvitatásával, és fejjel előre zúgtunk bele a "fehér medve" meséjébe. Én olvastam, sőt, meséltem is már a történetet, de a többieknek nem volt ismerős, és mivel nagyfőnök lépten-nyomon utalt rá, előbb-utóbb kénytelen volt elmesélni. Kezdte azzal, hogy összefoglalta a felvezető eseményeket; de mivel a többség még mindig nem értette az összes utalást, tovább mesélt, aztán még tovább, aztán megszakította a mesét egy magyarázatra, de akkor már követeltük, hogy fejezze is be, amit elkezdett; akkor megint mesélt egy jó adagot, és lélegzet-visszafojtva hallgattuk, ahogy belelendül, mielőtt megint megtorpant, de még levegőt venni sem volt ideje, amikor valaki megszólalt, hogy "de ugye nem ez a vége?..." így hát jó harminc perc leforgása alatt azon kaptuk magunkat, hogy végighallgattuk az egész történetet. Igen, egy tisztességes mesemondó órának így kell kinéznie.
A "fehér medve" egyébként a Szépség és a Szörnyeteg Appalache-i változata. A szörnyeteg ez esetben egy fehér medve (juhú), aki nappal medve, de éjszaka férfi, legalábbis addig, amíg a feleség be nem árulja a szüleinél, amikor is lelép, és a lánynak el kell indulnia, hogy megkeresse. Hosszú és bonyolult történet, de nagyon szép, és a férfivá változó fehér medve képe valamiért nagyon erősen él mindenki lelki szemei előtt...