Széttáncolt cipellők - A kontratánc visszatér

3 év, 2 hónap és 13 nap elteltével visszatértem oda, ahol az egész kezdődött: Jonesborough információs közontjának báltermébe.
Kontratáncolni.
Minden, amit annak idején írtam, továbbra is áll a műfajról. Este hétre érkeztünk Mircsiékkel; a tánc ugyan csak fél nyolckor kezdődött, de előtte volt gyorstalpaló kezdőknek. A hírem már megint megelőzött; David, a helyi kontratánc szíve-lelke megismert és üdvözölt (mint kiderült, Heidi volt a ludas a dologban). Az est táncmestere egy fiatal, jóképű fickó volt szép mély hanggal, a zenekar pedig a Coffee Zombies nevű nagyon tehetséges háromfős formáció. Általánosságban véve szeretem a kontratánc zenét, de az ő számaik határozottan, kiemelkedően jók és egyediek voltak. Nincs is jobb, mint élőzenére táncolni. Pláne ezt a műfajt.
A bálterem, mind rendesen, most is tömve volt emberekkel; öt oszlopban táncoltunk, és még így is volt, akinek nem jutott hely. Fél nyolctól fél tizenegyig roptuk, egy rövid, tizenöt perces keringő- és fagyiszünettel, mely utóbbi benne foglaltatott a jegy árában. Körülbelül öt liter víz szakadhatott le rólam, és biztos, hogy ledobtam pár kilót; ha heti kétszer lenne ilyen, nem kéne sportolnom. Mostanra, hogy hazaértem, már nem is érzem a lábaimat. Addig jó.
A táncok, mint rendesen, egyszerre voltak egyszerűek és bonyolultak; kívülről úgy nézhettek ki, mint valami fura csipkeminta, de ha az ember megjegyzi, melyik személy után melyiket kell megragadnia, akkor hihetetlenül egyszerű a dolog. Minden tánc lassan kezdődik, aztán gyorsul; mire belejössz és megtanulod, már megy, mint a karikacsapás.
És táncolni mindig volt kivel. Jó szokás szerint még véget se ért egy tánc, már sorba álltak az emberek a következőért; válogathattam volna, ha akarok, de az íratlan szabályok szerint senki senkinek nem mond nemet. Különben meg sohasem lehet tudni, ki a jó táncos. Voltak helyes srácok, akik végigsétálták az egészet, meg voltak papák, akik úgy megpörgettek, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Általánosságban véve az a jó táncos, aki rendesen megtart, és nem repülsz el keresztül három soron. Ezen felül viszont aztán tényleg táncoltam mindenkivel; fiatalok, öregek, magasak, alacsonyak, nadrágosak, skót szoknyásak, mezítlábasak, szemüvegesek, punkok, kockás ingesek, cowboy csizmások, kimértek, mozgékonyak, mosolygósak, koncentrálók, pörgők, pörgetők, kimeríthetetlen volt a választék. A kedvencem az a fickó volt, aki, amikor rá került a sor, hogy pörgessen, csak annyit szólt, hogy "kapaszkodj!", és hátradöntött, hogy majdnem a földet érte a fejem (a szoknyám meg repült mindenfelé, szerencsére tapasztalt kontratáncos vagyok és volt rajtam kisnadrág, hah!) Úgy tűnt, a táncmester kedvenc figurái a "négyen körbe körbe - négyen sorban séta - pörgés pörgés pörgés pörgés" tengely mentén helyezkedtek el; méltatlanul kevés volt például a gypsy, ami a kedvenc figurám. Ettől eltekintve viszont minden tánc nagyon jópofa volt, főleg az, ahol a fiú párodat kellett kergetni a többiek körül. A kedvencem egy "flörtölős tánc" volt, aminek főleg a zenéje fogott meg nagyon, a vidám pattogós country zene felett volt benne valami szenvedélyes is (a tánc így néz ki).
Fél tizenegyre annak rendje s módja szerint elfogyott a szufla; véget ért a tánc is, és hazajöttünk.
A jó hír: kedden kontratánc a campuson! Addigra pont elvonási tüneteim lesznek.