A mesemondás az oktatás svájci bicskája

... mondotta volt Ulf Arnström barátom.

Svájci bicskának érzem magam.

Ma reggel volt az első megbeszélésem az egyetem gyakorló iskolájának tanári karával. Nagyfőnök ugyanis azt találta ki, hogy rendkívül környezetbarát módon lehet egy európai mesemondót hasznosítani oktatási segédeszközként.
A project úgy indult, hogy bemegyek majd néhány nyelv- meg társadalomismeret-órára mesélni.
Nos, mire odaértem, már öt tanár várakozott rám az irodában, és alig ültem le, újabbak érkeztek; végül aztán kerek egy tucat főnyi tanerő szorongott a kicsike helységben, plusz nagyfőnök és jómagam. Javukra legyen mondva, próbáltak valamiféle rendszert tartani az igények felsorolása közben, de összességében véve nem sokat segített; egészen egyszerűen elárasztottak kérésekkel.

Kezdődött a dolog a zenetanárokkal, akik zenés interaktív mesemondó tanfolyamot igényeltek tőlem gimnazisták részére, mivel errefelé a zenetanár egyben dráma- és retorikatanárként is funkcionál, és még a folklórhoz is van valami köze. Ez fejbe kólintott egy kicsit, magas labda volt, de sebaj, azért vagyok itt, hogy tanuljak, és kipróbáljak mindent, és nincs jobb kísérleti terep, mint a gimnázium.
A lista a francia-német tanárral folytatódott, aki mellesleg svájci, és nagy lelkesedést mutatott az 'európai kultúrák bemutatása' irányában, bár kissé sajnálkozását fejezte ki, hogy egyik nyelvet sem beszélem. Ezen a ponton a nagyfőnök közbeszúrta, hogy a spanyolt viszont igen, mire ugrasztották rögtön a spanyoltanárt is.
A csapatban a legszimpibb a fiatal töritanárnő volt, aki nagy lelkesedést mutatott a mesemondás mint oktatási eszköz iránt. Bevallotta, hogy az amerikai történelem a fő erőssége, és a világ többi részéről aránylag keveset tud; úgy néz ki, rám hárul majd, hogy meséken keresztül ismertessem meg a gimiseket Európa történelmével. Hehe. Ami meglepett, az az volt, hogy amerikai történelmet is kért tőlem, vagyis alaposan fel kell majd kötnöm a gatyámat a témában.
Ezek után jött az angoltanár-különítmény, akik tömbösített órákat tartanak különféle témákban, és a következő blokk témája a krimi és a horror (erre varrjatok gombot). Kifejezetten arra kértek, hogy horror- és kísértet-történetekkel készüljek gimnazisták részére. Megkérdezték, utazok-e vámpírokban, mire azt feleltem, hogy kevésbé, de vérfarkasokban annál szívesebben, ami nyomban fel is lelkesítette őket. Persze valakinek közbe kellett szúrnia Drakulát, mire azt feleltem, hogy ha már magyar és horror, akkor beszéljünk inkább Báthory Erzsébetről, amit kitörő lelkesedéssel fogadtak. Országimázs, emberek...
A koordinátor időnként megpróbált közbeszólni, és olyan kulcsszavakat beszúrni a társalgásba, mint 'state standards' és hasonló jó dolgok - azt vettem ki a szavaiból, hogy nem lehet itt csak úgy felelőtlen módon szórakoztatni a diákságot, hanem igenis tessék komoly oktatói tevékenységet kifejteni, és igazodni a tananyaghoz. Ám legyen.
Természetesen nincs európai mesemondó népmesék és tündérmesék nélkül; úgy tűnt, több tanár is utazik ilyesmiben, sőt, még a könyvtárost is odacsődítették, hogy ha esetleg maradna néhány percnyi szabad időm a fentiek után, akkor akár tarthatnék könyvtári órákat is.
(A klasszikus gyöngytyúk-hasonlat itt mellőzésre kerül, mert ebben az esetben nem én voltam a gyöngytyúk.)

A dolog vége az lett, hogy mindenkinek én kellek, amin a nagyfőnök jókat kuncogott magában. Az iskola most három hétig szünetel (valami egész fura tanrendjük van, ilyen hosszú őszi szünettel), addig van időm felkészülni az első hullámra.
Azt hiszem, be fogok költözni a könyvtárba.