Amikor megérkeztünk, még állt a szokásos hétvégi piac; három év alatt csak a helyszín változott, a hangulat nem. Reggel szemerkélő esővel indultak, de délre kisütött a nap; mosolygó emberek ültek a színes sátrak alatt, és gyümölcsöt, zöldséget, sütőtököt, mézet, és egyéb házilag készített/termesztett dolgokat kínáltak. Az utca végén zenészek ültek, és hajnal óta rendületlenül húzták a talpalávalót.
Amikor elharangozták a delet, egy erős tüdejű fiatalember felhívta az utca (és a környező épületek) figyelmét, hogy véget ért a móka mára; mindenki pakolni kezdett. Jobb dolgom nem lévén segítettem sátrakat bontani, székeket stócolni és napernyőket csomagolni; fél óra alatt nyoma sem maradt a piacnak. És jól ki is melegedtünk.
Eredetileg azért mentem Jonesborough-ba (nem mintha szükségem lenne különösebb indokra, hogy folyamatosan ott lófráljak) hogy együtt ebédeljek Heidival és Jimmy Neil-lel (új olvasók kedvéért: Jimmy Neil a Mesemondó központ főnöke, tulajdonosa és mindenki imádott nagypapája, Heidi pedig a pótanyukám volt három évvel ezelőtt, amíg a központban dolgoztam, és ő az, aki néha visszarángatja JN-t a felhők felől.) Ebéd közben hosszasan elbeszélgettünk az amerikai és az európai mesemondás kapcsolatáról, jövőbeli terveinkről, fesztiválokról, rendezvényekről, és minden egyébről, ami mindhármunkat érdekel. Jimmy Neilnek megint Tervei vannak, nagy T-vel, és ezúttal európai mesemondók is szerepelnek bennük.
Az ebéd után elváltak útjaink; én kiültem a parkba a nagy fűzfa alá, és lelkesen olvasgattam. Jó néhány órányi elütni való időm akadt; estére kontratánc volt hirdetve, és nem volt kedvem oda-vissza megjárni az egyetem és Jonesborough közötti utat. Különben is, hol töltsön el az ember egy napos szombat délutánt, ha nem itt... amikor meguntam a parkot, áttettem a szálláshelyem az áfonyabogba, és rendeltem magamnak csokis-marcipános tortát és édes teát. Itt talált rám egy órával később Joshua, aki szintén a tánc kedvéért érkezett, de előtte szerette volna gyakorolni egy kicsit a jövő hétre feladott történeteket. Visszatértünk a fűzfa alá, de sajnos a hely már foglalt volt (esküvő); átmentünk a Központ mögötti parkba, de sajnos már ott is hemzsegtek a népek (másik esküvő). Végül találtunk egy csendes kis tisztást az erdő szélén, egy pici patakkal, zöld fűvel, egy miniatűr fa hidacskával, virágokkal és egy paddal. Az elkövetkező két órát itt töltöttük; a piacon vett friss almákat majszoltunk, és felváltva meséltünk egymásnak. Kívánni sem lehet jobb próbaterepet.
Amikor elkezdett sötétedni, átsétáltunk a turistaközpontba, ahol már félig tele volt a bálterem. Sok fiatal jött el, gondolom az egyetemről meg a környező gimikből. Nem fogok senkit újabb végeláthatatlan áradozással fárasztani, a kontratánc mindig is király volt, ma is az, és mindig is az lesz. Kezdem megtanulni a népszerűbb táncokat. Ma viszonylag egyszerűek voltak a koreográfiák, mert sok volt a kezdő, de attól még nagyon jól éreztük magunkat.
És így zárult le a szombat estém. Holnap további komoly lazsálás várható, szórványos kajálással megszakítva.
Kontratánc, jajjajajaj, el is felejtettem, hogy azt is importálnom kell a Cheerwine mellett... :)
VálaszTörlés