A Fehér Tigris népe (Kínai kisebbségek meséi 8. - Tucsia)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Ehhez a népcsoporthoz nem találtam teljes kötetet, úgyhogy több gyűjteményből mazsoláztam össze a vonatkozó meséket.

The Volume of Tujia and Bai Ethnic Groups
Classical myths of China's 56 ethnic groups
Li Xueqin & Pan Shouyong
New Buds Publishing House, 2013.

A tucsia népcsoport körülbelül nyolcmillió főt számlál, és Kína szívében, a Wuling-hegység területén élnek. Különleges táncművészetükről, gazdag népdalkincsükről, és az általuk készített színes, csodálatos brokátszövetekről híresek.

Fénypontok

A fent ábrázolt, kínai kiadású kötetben összesen két tucsia mese szerepelt. Az első nyolc fivérről szólt, akik a húgocskájukkal egyszerre születtek, de az apjuk a fiúkat kitette a vadonba. A nyolc fiút egy főnix és egy sárkány nevelte fel és tanította mindenféle hasznos dolgokra. Felnőve hazatértek, gondoskodtak a családjukról, megvédték a falujukat, és végül, amikor a húgukból egy szarka segítségével császárné lett, még a birodalmat is megmentették egy ellenséges hadseregtől. A másik klassz mítosz Yiro istennőről szólt, aki megteremtette az első embereket mindenféle zöldségekből, miután két (férfi) istenség kudarcot vallott kőből és sárból alkotott alakokkal (csak hogy tudjátok, a csontjaink bambuszból, a húsunk pedig retekből van).

Találtam egy írást arról is, hogy a tucsia mesékben, más hagyományoktól eltérően, a tigrisek pozitív szereplőként tűnnek fel. Egy legenda szerint a nép őse egy tigris és egy ember házasságából született; egy másik, ismertebb mítosz a nép első vezéréről szól, aki halála után fehér tigrissé változott. Azóta a tucsiák "a Fehér Tigris leszármazottainak" vallják magukat. Az egyik mesében egy favágó és egy tigris barátkozott össze, miután az előbbi tüskéket szedett ki az utóbbi szájából; a tigris nem csak segített a favágónak feleséget szerezni, de ráadásul, amikor hadba szólították, egy tigrishadsereg élén elkísérte a háborúba is. Egy másik történetben egy festő mentett meg egy csapdába esett tigrist, aki cserébe segített neki hazajutni, amikor baleset érte a hegyek között. Egy harmadik mesében egy apatigris jött el egy bábaasszonyhoz, aki segített a párjának világra hozni a kölykeit.
A híres tucsia xilankapu brokátszövésnek is megvan a maga eredetmítosza. Egy lányról szól, aki olyan gyönyörűen tudott szőni, hogy minden virág, minden madár, ami kikerült a keze alól, azonnal életre kelt. Amikor azonban éjszaka kiment a kertbe, hogy megcsodálja a ginkgo fa éjjel nyíló virágait, egy féltékeny sógor megölte. A lány emlékére kapta a nevét a brokátszövet.

Kapcsolatok

A tucsia teremtésmítoszok között is szerepelt az özönvíz és a több nap története: a két teremtő férfi istenség, Zhang Guolao és Li Guolao, tizenkét napot alkottak, hogy felszárítsák a földet az özönvíz után, ám a napok olyan hőséget árasztottak, hogy egy bátor béka gyorsan lenyelt belőlük tizenegyet, megmentve ezzel a világot a pusztulástól. Egy másik történet szerint a tíz napból kilencet bátor legények nyilaztak le, mire a tizedik elbújt, és elő kellett csalogatni. Ez a feladat természetesen a kakasnak sikerült, és a tucsiák azóta is minden júniusban Napfesztivállal emlékeznek meg a fény visszatéréséről.
Ami a trickstereket illeti, egy kínai gyűjtés több mesét is felsorolt egy éles eszű, Luo Lanjiao nevű hölgyről, aki mindenkinek csattanós válaszokat tudott adni; többek között a mesebeli okos lány szerepét is ő töltötte be.

Ki a következő?
A bai népcsoport

A közösség meséi (Kínai kisebbségek meséi 7. - Hakka)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Studies in Hakka folktales
Wolfram Eberhard
Chinese Association for Folklore, 1974.

A hakkák hivatalosan nem szerepelnek az 55 kínai kisebbség között; általában a han kínaiak egy alcsoportjának tekintik őket. Nyelvileg és kulturálisan is szoros közösséget alkotnak, és különválnak a han kínaiaktól; a népességszámuk 80 és 100 millió közé tehető. A kötet meséit tajvani hakka közösségektől gyűjtötték a 70-es években (sok hakka a szomszédos Fucsien tartományból települt át a szigetre). Több mint 500 emberrel készültek interjúk a projekt folyamán, és egyikük sem volt hivatásos mesemondó - a gyűjtés célja ugyanis az volt, hogy válasz keressen egy sor kérdésre, pl. "mennyiben tükrözik a népmesék az adott nép értékrendjét?" és "mik a legáltalánosabban ismert történetek?". 

A szerző szerint a legtöbb mesegyűjtemény sokszor különleges mesemondók különlegesen érdekes meséit közli, és így eltorzítja a közösség teljes repertoárjának képét. Ő azt szerette volna tudni, mik a leginkább kedvelt, legáltalánosabban ismert történetek a hakkák között, és ezek hogyan tükrözik a hakka kultúrát. Ezért aztán célzottan családokat interjúvoltak meg, különös tekintettel arra, hogy egyenlő arányban legyenek közöttük fiatalok és idősek, nők és férfiak, városi és falusi közösségek. A bevezetőben részletes leírást kapunk a gyűjtési projektről, és statisztikákat a válaszokról; áttekintést a legnépszerűbb mesei kategóriákról (mítoszok, történelmi legendák, stb.), a mesékben rejlő legfontosabb értékektől (őszinteség, hűség, jószívűség stb.), a mesék forrásairól, és az emberek véleményéről velük kapcsolatban. A kutatás több, mint 500 különböző mesét foglalt magába.

A szöveg a meséket magyarázatok és statisztikák közé ágyazza; van, amelyikből több változatot is közöl, ha érdekesek közöttük az eltérések. Azt is összehasonlítja a szerző, melyik mesék voltak népszerűbbek, vagy kevésbé népszerűek a tajvani hakka, mint a kínai közösségekben. Később a gyűjtők megkerestek "jó mesemondónak" tartott egyéneket is (továbbra is kizárva a gyűjtésből a hivatásos, foglalkozásként mesélő mesemondókat), hogy leellenőrizzék, nekik miből áll a repertoárjuk.

A kötet végén egy teljes listát találunk a gyűjtött történetekről, de csak a címek és egy-két soros összefoglalók szerepelnek benne, ami mesemondó szemmel egyszerre volt érdekfeszítő és frusztráló.

Fénypontok

Érdekes volt a történet, amelyben egy kísértet járult a legendás Pao bírót alakító színész elé, hogy beperelje a gyilkosát. A színész jobb híján szerepben maradt, és a gyilkosságra fény derült. Szintén túlvilági igazságszolgáltatás játszotta a főszerepet abban a történetben, amelyben egy szegény ember panaszt emelt Yenlo Wang, az Alvilág vezetője ellen, amiért rossz sorsot írt neki. Végül sok kitartással sikerült meggyőznie az istenséget, hogy változtasson a végzeten.

Tetszettek a hálás méhekről szóló mesék, amelyekben egy jószívű ember által megmentett rovarok többféle módon viszonozták a kedvességet; valamint az a legenda is, amely a Pan-pien hegy keletkezéséről szólt, és azt a legényt jutalmazta, aki tisztes árat fizetett egy öregember által árult gombócokért - még akkor is, ha az öreg kevesebbet is elfogadott volna. Szintén a jószívűségről, és egymás megsegítéséről szólt a Világosban és Sötétben című mese, amely klasszikus gazdag testvér - szegény testvér történetként kezdődött, de itt a szokásostól eltérően mindketten kölcsönösen segítették egymást a nehéz időkben.

Egyszerűségében szép volt a nárciszok eredetéről szóló legenda, amelyben az égiek örökké nyíló nárciszmezővel ajándékoztak meg egy kisemmizett fiút.

Kapcsolatok

A csuang mesék után ismét találkoztam az "illatos szellentés" rendkívül mókás meséjével, amelyben egy legény a saját illatos szellentéseit árusítva gazdagodott meg. Szerepelt a klasszikusok közül a Pásztorfiú és a Szövőlány legendája, és az a történet is, amelyben egy apa elásott kincs ígéretével veszi rá a lusta fiait, hogy ássák fel a kertet. Volt egy verzió arra a kínai mesére, amelyben egy halász és egy szellem kerülnek jó barátságba, és amikor a szellemet isteni rangra emelik, nem feledkezik meg régi jó barátjáról. A japán megszállás idején kerülhetett a mesék közé Urashima Taro legendája, amelyben egy halász leszáll a tenger mélyére, és száz évvel később tér csak vissza; és volt egy olyan mese is, ami a japán Susanoo és a nyolcfejű sárkány történetére hasonlított.

Itt is előkerült a történet arról, hogyan alakult ki a kínai állatöv, és miért került bele a patkány macska helyett. Voltak más ismerős típusok is, pl. Aladdin (hálás kutya és macska, magyarázattal, hogy miért utálják egymást), elveszített fejsze, szorgos és lusta lányok (Nagy Arany és Kis Arany), állatvőlegény (itt csiga, aki a végén egy Aladdin-szerű sztoriban még vissza is szerezte az ellopott csigaházát), és Fortunatus (itt egy koldust apának fogadó három legényről, akik varázstárgyakat kaptak a kedvességükért ajándékba).

A trickster-figurák közül felbukkant a majom, aki általában megjárta, ha csínytevéssel próbálkozott, illetve egy Li Wen-ku nevezetű, éles eszű fiatal tudós.

Ki a következő?

A tucsia népcsoport

Arany dalok, ezüst dalok (Kínai kisebbségek meséi 6. - Miao)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Butterfly ​Mother 

Miao (Hmong) Creation Epics from Guizhou, China

Mark Bender

Hackett, 2006.

A kötetben öt miao énekes eposz szerepel, amelyek lenyűgöző világba kalauzolják az olvasót. A miaók körülbelül 12 millióan vannak, ebből több, mint kilencmillió Kína területén él, az 55 hivatalos nemzeti kisebbség egyikeként. A miaók több kisebb csoportra oszlanak, és többféle néven is hivatkoznak magukra. A kötet bevezetőjéből részletesen megismerkedhetünk a miao kultúrával, szokásokkal, és szájhagyománnyal (valamint rokon népek eposzaival). Mivel a miao nyelvnek egészen 1945-ig nem volt írásbelisége, a szájhagyomány erősen megmaradt még a 20. század végére is. A szövegeket az 1950-es években kezdték felgyűjteni, de a folyamat politikai okokból megszakadt, majd a 80-as években kezdődött újra.

A könyvben szereplő énekes eposzokat párbeszédként adták elő, kettő énekmondó vagy két pár között zajlott a játékos vetélkedés, ami kérdések formájában nyilvánult meg. Az egyik előadó/pár énekel egy szakaszt az eposzból, aminek a végén kérdést tesz fel ("És ki volt az, aki segített?" - "Miből készült az a ház?"), a másik félnek pedig tudnia kell az ének következő, vonatkozó részével válaszolni, különben gúny tárgyává válik. A miao énekmondók (akik közül egy, Jin Dan, a kötet gyűjtője és társszerzője is egyben) egész életükben gyűjtögetik a csattanós kérdéseket és válaszokat, így bővítve a repertoárt. Ezen kívül sokszor válogatott "dalvirágokat" fűznek az eposzba, amelyek lírai, költői betétek, és a történet "csontvázát" hivatottak kiszínezni. Sajnos a kötet a terjedelem miatt csak néhány ilyen dalvirágot közöl.

A bevezető kitér arra is, mennyiben változtak meg az eposzok szövegei a gyűjtés, a kínai átirat, a cenzúra és a fordítások nyomán. A könyvben szereplő egyik történetet sem szokták ilyen részletes formában előadni; a kérdéseket-válaszokat a gyűjtők sok énekmondó repertoárjából válogatták össze, és rendezték sorba, hogy egy "teljes" szöveget kapjanak (mivel minden énekmondó saját kérdés-sorozattal rendelkezik). Egy ilyen teljes eposz végigéneklése akár tíz napig is tarthatna; a valóságban azonban nem ritka, hogy énekmondók akár három napon keresztül versenyezzenek egymással. Sőt, gyakran látogatnak el szomszédos településekre, ahol énekelve hívják ki a helyi tehetségeket. Különösen lenyűgöző, hogy az összeszokott énekespárok teljes szinkronban tudják előadni a versszakokat és a kérdéseket, és a versengő felek már eleve énekelve tárgyalják meg, a tizenkét nagy eposz közül melyiket fogják közösen előadni. Ezeket a "felvezetőket" sajnos nem közli a könyv minden fejezetben, csak a legelső eposz előtt.

"Egy énekelt szó száz prózai szóval felér", tartják a miao énekmondók. De azért prózában is nagyon klassz volt ezeket a történeteket olvasni.

(Az éneklésről és az énekmondókról itt láthattok egy rövid videót)

Fénypontok

Mivel a könyvben összesen öt eposz szerepel, és mind nagyon izgalmas, úgy döntöttem mindegyik fénypontnak számít.

Az Arany és Ezüst Dala a fémek születéséről és az égitestek kovácsolásáról szól (a miaók különösen híresek az ötvösművészetükről). A fémek élőlényekként jelennek meg a történetben - felnőnek, vándorolnak, házasodnak, stb. A történet elején az ég és a föld még össze vannak ragadva, ezért az első élőlényeknek oszlopokat kell kovácsolnia, hogy eltávolítsák őket egymástól, és teret adjanak a fénynek. A fémek szétrepesztett sziklákból születnek, No Nagymama mosdatja, szoptatja őket, ekkor nyerik el különféle színeiket. Felnőve mindannyian férjhez mennek: Ezüst Bóraxhoz (amivel tisztítani szokták), Arany a Vízigesztenyéhez (ne kérdezzétek), az Ón a Fenyőgyantához, Vas a Kovácsfújtatóhoz, stb. Később a fémek elszöknek és kelet felé (a miaók őshazája felé) menekülnek; először víz alá bújnak, majd sziklák közé, de végül sikerül visszahozni őket, és megkezdődhet az égitestek kovácsolása. Itt részletes leírás következik róla, milyen eszközökkel, milyen munkafolyamatokkal készül el a 12 nap és 12 hold, és hogyan viszik fel, rögzítik őket az égre. Közben mellesleg elkészülnek a csillagok is, és egy csomó állat, növény, és használati eszköz a lepattanó darabokból. Mivel azonban a sok égitest túlságosan nagy forróságot zúdít a földre, egy Hsang Sa nevű hős végül mindegyikből lenyilaz tizenegyet, így csak egy nap és egy hold marad az égen.

Az Ősi Ámbrafa Dala szintén teremtésmítosz. Itt az egyes fák, növények magjai játsszák a főszerepet, akik eredetileg mindannyian együtt élnek egy házban, majd később a ház leégése után megpróbálnak kelet felé menekülni, de Xang Liang kultúrhérosz visszahozza őket, és elosztja a megművelt földeken. Az eposz tele van házépítésről, földművelésről szóló hasznos tanácsokkal. Utolsó fejezetében egy hatalmas, ősi ámbrafát beperelnek és kivágnak (illegális halászatért), és a különböző darabjaiból rengeteg új élőlény születik, például a következő dalban szereplő Pillangóanya is. 

Az eposz egyik érdekes mozzanata, amikor egy kő, amelyet papírkészítéshez használnak, megunja, hogy mindig ütik, ezért felfal minden papírt - ezzel magyarázva, miért nem volt a miaóknak írásbelisége, mint a han kínaiaknak. 

Pillangóanya Dala különlegesen fontos teremtéseposz, ünnepi alkalmakon külön szertartás keretei között adják elő. Pillangóanya az Ősi Ámbrafa szívéből születik meg, majd vizek habjától megtermékenyülve tizenkét tojást rak, amelyeket a (szintén a fából született) mitikus Ji Wi madár költ ki. A tizenkét gyerek egyike Jang Vang, az emberiség ősapja, a többiek között pedig olyan lények szerepelnek, mint a Vízisárkány, a Mennydörgésisten, valamint az első tigris, kígyó, és elefánt. A megszülető kicsinyeknek a köldökzsinórjai is további lényekké változnak: Jang Vangé rizzsé és páfránnyá, a sárkányé teknőssé, stb. A sárkány köldökzsinórját rézzel vágják el, ezért a sárkányok azóta félnek a réztől. A tojások darabjai felhőkké és egyéb jelenségekké változnak. Az eposz többi részében az áldozati rítusok és az azokhoz használt kellékek születéséről kapunk részletesebb leírást.

Az Özönvíz eposza magáért beszél, és hasonlít sok más mítoszhoz a világ körül. Jang Vang vetélkedését meséli el a Mennydörgésistennel, melynek eredményeképp hatalmas özönvíz zúdul a világra. Jang Vang a nővérével egy óriási tökhéjban menekül meg - ám mivel csak ketten maradnak életben, nekik kell benépesíteniük újra a világot. A testvérházasság problémakörét az eposz részletesen tárgyalja. Végeredményben rossz ötletnek bizonyul, gyerek helyett csak egy húsgombóc születik, amelynek azonban minden része külön népekké alakul (amit a gyűjtők nem voltak hajlandók részletezni, nehogy megsértődjön valaki - csak annyit árultak el, hogy a miaók a csontokból, a han kínaiak pedig a húsból születtek). 

A Nyugatra A Folyón Felfelé című ének már inkább történelmi jellegű, és a miaók őseinek vándorlásáról szól, akik keleti őshazájukból indultak el a mai Dél-Kína vidékére. Menet közben mindenféle nehézségekkel (pl. sárkánnyal, óriási varanggyal, óriási sassal) kellett megküzdeniük, bár némelyiket a saját figyelmetlenségük miatt haragították magukra. Ebben az eposzban fontos szerepet játszott a szarka, aki előre repülve felkutatta a legjobb földeket, illetve a Hangyakirály, aki megtanította a miao ősöket szép, rendezett sorokban vonulni.

Ki a következő?

A hakka népcsoport

Olvassunk több ujgur mesét (Kínai kisebbségek meséi 5. - Ujgur)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Uighur Stories From Along the Silk Road
Cuiyi Wei Karl W. Lukert
University Press of America, 1998.

Az ujgurok türk eredetű nép, nagyjából 13,5 millióan vannak, amelyből 12,5 millió Kínában él, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. (A nép és a tartomány is sokat szerepelt a hírekben az utóbbi időben, sajnos elég siralmas okokból). A kötet részletes és diplomatikus bevezetője is kitér a néprajzkutatás és a politika témájára már 1998-ban. A könyvnek egyébként ugyanaz az egyik szerzője, mint a két héttel ezelőtti hui gyűjteménynek, és ezért a struktúrája is nagyon hasonló: a bevezetőben részletes felsorolást kapunk az egyes történelmi "evolúciós szakaszokról", gyűjtögetéstől a 20. századig, és minden mesénél megemlítik, melyik szakasz tükröződik benne. A bevezető után egy fejezetnyi fekete-fehér fotó mutatja be az ujgur kultúrát. A mesék tematikus fejezetekre tagolódnak - eredetmesék, feleségszerzés, bölcsességek, stb. Minden fejezet végén megtaláljuk a hivatkozásokat a mesék forrásaival és az érdekesebb mozzanatok magyarázatával. A kötet végén szószedet és bibliográfia is szerepel.
Megint csak az a helyzet állt elő, hogy nagyon sok csodás történetet találtam ebben a könyvben, így ez is bekerült a nagy kedvenceim sorába. Lássuk a részleteket.

Fénypontok

Az egyik nagy kedvenc mesém a kötetből A mesterember bölcsessége volt, amelyben egy apa mindhárom fiát kitanította egy-egy mesterségre (festő, zenész, és földmunkás lett belőlük), majd a fiúk egymást is megtanították a saját tudományukra. A történet folyamán a legidősebb beleszeretett egy királylányba, akit az apja féltékenyen őrzött, és hárman együtt oldották meg, hogy a szerelmesek egymáséi lehessenek. A másik remek mese, ami miatt tulajdonképpen megvettem ezt a kötetet, A bátor lány, amelyben egy lány elindul az apja szemére orvosságot keresni, megjárja Rómát, sárkányon lovagol, és a végén még megment egy királykisasszonyt is. Rögtön bekerült az örök kedvencek közé. 

Sok mesében szerepeltek egyébként bátor, önálló, talpraesett női hősök, amit különösen szerettem ebben a könyvben. Afrat kán kilenc lánya például átvette a birodalom irányítását, amikor az apjuk háborúba vonult és ottveszett a fiaival együtt. Az egyikükből kán lett, a másikból miniszter, kettőből a palotaőrség kapitánya, négyből hadvezér, egyből pedig az ország védelmezője. Amikor egy szomszédos birodalom kánja meg akarta támadni őket, a varázserővel bíró Sivatag Királynőjének segítségével magát a sivatagi homokot hívták segítségül a harcban. Pir Chengi egy híres énekesnő volt, aki a dalaival el tudta űzni a holtak lelkeit kínzó démonokat. Amikor rájött, hogy a démonok nem bírják az énekszót, attól kezdve csak a temetőkben énekelt, hogy megnyugvást hozzon a halottak számára. Nazugum, a Karcsú Lány, szintén híres dalnok volt, akit a mandzsu dinasztia fogságba ejtett és kivégeztetett, de a szabadságról szóló dalai máig élnek még az ujgurok ajkán.

Kétségkívül a legérdekesebb eredetmonda Bögü kán születése volt, amely bármilyen sci-fi regénybe remekül illene: a földből egy fényes kupola emelkedett ki, amelyből muzsika áradt; a kupolán ajtó nyílt, amelyen belépve az emberek öt csecsemőt találtak öt szobában, ezüst bölcsőben, "függő mellbimbóval a szájukban." Az ujgurok felnevelték az öt fiút, akik közül a legkisebb, Bögü kán, híres hódítóvá és uralkodóvá vált.

Hasan és Husan története két kereskedő barátságáról szólt, akik közül az egyik halálosan beleszeretett egy lányba, és amikor egy gőgös király el akarta venni tőle a kedvesét, a jóbarát beszivárgott a király udvarába, mint első miniszter, és segített a szerelmeseknek megmenekülni. Az özvegy fia egy kopasz legényről szólt, aki varázslatos módon megtanult beszélni a gyógyfüvekkel, és a tudását arra használta, hogy embereket mentsen meg járvány idején (és hogy visszanövessze a saját haját).

A trickster-mesék közül a nagy kedvencem az volt, ahol egy király három "csodás!" felkiáltással fizette ki egy gazda dinnyéit - mire a gazda is ezzel a felkiáltással óhajtott fizetni egy étteremben. Tanulságos lehet mindazoknak, akik szerint a művészeket lehet "népszerűségben" fizetni. Hasonlóan modern helyzetekre vonatkoztatható a házaspár esete is, akik mindenkit félbeszakítottak azzal, hogy "ezt már tudtam!". A sztori vége az lett, hogy nem hallgatták meg az összes instrukciót egy repülő kabáthoz, és a férj menthetetlenül elszállt a felhők közé...

Kapcsolatok

A teremtéstörténetek között felbukkant az a mítosz, ahol földet kellett felhozni a víz mélyéről. Itt a halászsas volt az a hősies vállalkozó, aki nem adta fel a küzdelmet, és segített a többi állatnak szárazföldet teremteni. A legyek születését az a horrormese magyarázta, ahol egy legény húga változik titokban szörnyeteggé (jelen esetben vérfarkassá), és amikor sikerül megszabadulni tőle, a hamvaiból születnek vérszívó rovarok. A muszlim hagyományból kerülhetett át az ujgurokhoz a Hétalvók legendája, a perzsa hagyományból pedig Pharhat (Farhat) és Shirin híres szerelmes-tragikus története. Mindkettő több verzióban is szerepel a könyvben.

Az embereket megfiatalító varázslatos forrásról, amiből egy mohó fickó túl sokat iszik, és kisbabaként végzi, máshol is olvastam már, az ujgur verzió azonban különösen színes és varázslatos volt (annak ellenére, hogy elég sötét véget ért). Előkerült megint a tűzre pisilő bosszúálló macska sztorija is, vérszívó szörnyeteggel, aki a lányt hazáig követi, és akitől csak a fivére segítségével tud megszabadulni (Chin Timur Batur). Boldogan olvastam újabb verziót az egyik kedvenc mesémre, ahol egy szegény emberhez férjhez kényszerített talpraesett lány szorgos munkával megteremtette a maga szerencséjét. Azt a történetet, ahol egy apa a végrendeletében elásott kincs ígéretével veszi rá a fiait, hogy műveljék a családi földet, nemrég több forrásból is olvastam. Legnagyobb meglepetésemre szerepel a könyvben A három bábu meséje is, ami a nemzetközi mesemondók nagy kedvence (bár itt a harmadik bábu nem mesemondó, csak pletykás...).
Voltak egyéb ismerős mesetípusok is a kötetben, például Csizmás kandúr (Amitek és a róka), csodamadár zúzája (Az aranytojást tojó csirke - itt egy Polüphémosz-mítosszal kombinálva), állatvőlegény (A csikókirály), állatmenyasszony (A majomlány), okos lány (Az okos lány és a bolond), férjét kereső lány (A sárkányember - itt a lány egy istennőtől tanult meg varázsolni, és később ezt a képességét használta a varázslatos menekülés folyamán). Shawdon, a halász fia a mindentlátó királylány egy változata volt, azzal az érdekes befejezéssel, hogy a legény nem kérte feleségül a királykisasszonyt - csak a kérők gyilkolászásának akart véget vetni.

A trickster-mesék között is sok volt az ismerős. A megosztott büntetés meséjében egy udvari bolond testálta a király által kiutalt botütéseket egy korrupt miniszterre. Az állat-tricksterek között szerepelt a nyúl (aki a gonosz tigrist verte át), és a ravasz róka is (aki a farkassal járatta a bolondját, és megpróbált minden barátságban élő állatot összeugrasztani). Az ügyeletes trickster azonban leginkább Naszreddin hodzsa volt, aki itt Efendi címen szerepelt és saját fejezetet kapott. Sok ismerős mese kapcsolódott hozzá, és szokás szerint több elmés ki- és beszólás is. Még a modern hagyományba is belefolyt: az egyik történetben a Mao Ce-tung képe előtti kötelező tisztelgést fordította a maga javára. Hasonlóan kortárs tricksterként szerepelt Hisamidin, a 20. századi ujgur humorista.

Ki a következő?
A miao nép.