Hlini királyfi (Feminista Multikulti Népmesék 22.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg. Az új kötetet A kalóz királylány címmel már szintén kapható!

Származási hely: Izland

A történet

Egy király egyetlen fiának, a daliás Hlini királyfinak, egy vadászat során nyoma veszik. A király fele királyságát ígéri annak, aki megtalálja. Signy, egy szegény pásztor lánya, nekivág a feladatnak, és hosszas vándorlás után egy barlangra bukkan. A barlangban két ágyat talál, és az egyikben az alvó Hlini királyfit, akit nem tud felébreszteni, ezért elbújik, hogy lássa, mi lesz. Kiderül, hogy a fiút két troll-asszony tartja fogságban, akik varázslatos hattyúk segítségével ébresztik és altatják, és minden nap megkérdezik, feleségül veszi-e az egyiküket. Hlini mindig nemet mond. Amíg a trollok távol vannak, Signy felébreszti a királyfit, és közösen szökési tervet készítenek. Hlini este úgy tesz, mintha megenyhülne a trollok iránt, és kiszedi belőlük, hol rejlik az erejük, és hogyan lehet az ágyakat varázsigével repülésre ösztökélni. Hlini és Signy egy ágyon elrepülnek a trollok fájához, ahol egy tojásban rejlik a két troll élete, és Hlini egy jól irányzott lövéssel eltöri a tojást. A trollok mérgesgombákká változnak. Hlini és Signy hazarepülnek a két ágyon a trollok kincsivel, összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. 

Mitől feminista?

Gyengéim azok a mesék, ahol a hős és a hősnő is tevékenyen részt vesz a kihívások legyőzésében. Igaz, hogy itt egy klasszikus Csipkerózsika-féle felállással indulunk, ahol az alvó királyfit a bátor lány felébreszti (figyelemmel és türelemmel, csókolózás nélkül), de a szökés tervében már mindketten egyformán részt vesznek. Sőt, itt a királyfi vállalja fel a "furfangos" szerepet, ahol hízelgéssel kell kiszednie az emberevő trollokból a titkaikat. Ezt általában feminin dolognak szokták tekinteni (a nők "bájaikat bevetve" kémkednek, Mata Hari ugye), de itt a királyfi az, akire nem kívánt házasságot próbálnak kényszeríteni, és Signy tanácsát megfogadva fordít a helyzeten a szabadulás érdekében. Ezt egyébként szintén érdemes kiemelni: Hlini megbízik az okos lányban, és követi a tanácsait. 

A mese második felében szép együttműködést lehet megfigyelni a két hős között. Signy észreveszi a rúnákat az ágyakon, Hlini megtudja mit jelentenek, Signy felolvassa őket, Hlini összetöri a trollok életét rejtő tojást. Végül megpakolják mindkét ágyat kincsekkel, és ketten együtt repülnek haza, ki-ki a maga varázságyán. Szeretem ezt a szép egyensúlyt a férfi és a női szerpelő között.

Emellett meg éljen az okos lány, aki elindul a fagyos északra megszabadítani egy királyfit.

Amit érdemes átgondolni

Az utóbbi időben a trollok a filmsorozatnak köszönhetően sok gyerek fejében kedves és cuki lényekként élnek. A mese elején érdemes elmagyarázni, hogy ezek a trollok gonoszak és veszélyesek (lévén, hogy királyfiakat rabolnak el, és mellesleg emberhúst esznek), hogy ne érje a hallgatóságot váratlanul a haláluk. Kisebb gyerekek esetében a gombává változás szépen enyhíti a dolgot. 

Több fiatal hallgató kicsit fennakadt rajta, hogy a Hlini "lánynévnek hangzik", úgyhogy esélyesen el kell egy kicsit beszélgetni az izlandi nevekről, és hogy mitől lánynév valami.

Források

A. W. Hall: Icelandic Fairy Tales (Frederick Warne & Co., 1897.)

Reimund Kvideland & Henning K. Sehmsdorf: All the World's Reward: Folktales Told by Five Scandinavian Storytellers (University of Washington Press, 2011.)

Megjegyzés

Ezt a mesét a múltkori "szerepcserék a népmesékben" bejegyzés után küldte nekem valaki, és azonnal beleszerettem :)

Hamupipőke királyfi: Ismert népmesék ellenkező nemű változatai (Feminista Népmesék különkiadás)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg. Az új kötetet A kalóz királylány címmel már szintén kapható!

A mai nap rendhagyó bejegyzéssel készültem: olyan, kevéssé ismert népmese-variánsokat szedegettem össze, amelyekben a megszokottól eltérő nemű hős szerepel egy-egy klasszikus "férfias" vagy "nőies" helyzetben (a kettősséget sugalló "ellenkező nemű" kifejezést a címben kéretik idézőjelben érteni). Az a célom, hogy megmutassam: a világ körül ismert mesetípusok jóval rugalmasabbak annál, mint képzelné az ember.

(Linkek a címekben)

Fiú Hamupipőke

Hamupipőkét sokszor szeretik felemlegetni, amikor női és férfi mesei szerepekről értekezik valaki - ld. például a "ha Hamupipőke fiú lenne" című videót). Ennek ellenére többféle fiú Hamupipőke is létezik a világ körül. A magyar hagyományban például van Hamupipőke királyfi (címe ellenére nem ugyanaz a mesetípus), de A szegény ember szőlője mesében is egy elhanyagolt legkisebb fiú szerepel, aki álruhában megy feleséget hódítani. 

A boldogtalan mostohafiú című kameruni népmesében pedig egyenesen egy szegény, nehéz sorsú legény szerepel, akit otthon hagy a mostohája babot válogatni, amikor a királylány bált rendez. A fiút az édesanyja szelleme öltözteti fel a mulatságra - és a végén még a cipőjét is hátrahagyja, és annak segítségével talál rá a királylány.

Alvó királyfi

Csipkerózsikához hasonlóan léteznek olyan mesék is, amelyekben egy mély álomba varázsolt királyfit kell felébreszteni. A török Sárkányherceg meséjében például tündérek varázslata alatt áll az ismeretlen ifjú, akit a vándorúton lévő hősnő megment és felébreszt. Létezik egy hasonló görög népmese is, és valójában egy teljes mesetípus (ATU 425g), amelyben a hősnőnek hosszan kell virrasztania egy alvó királyfi mellett, míg az magához nem tér. Sok esetben egy hamis menyasszony az utolsó pillanatban átveszi a helyét, de olyan változatot is tudok, ahol a két lány inkább összebarátkozik.

Piroska

Boudin-Boudine francia népmeséje egy Piroska-verzió, amelyben nemcsak hogy legény szerepel lány helyett, hanem ráadásul a farkast maga a nagymama kergeti el, seprűvel.

Az ebvári kisasszony

Ez az a svéd népmese, amelyből Andersen lefaragta Borsószem királykisasszony történetét, csak az eredeti sokkal szórakoztatóbb (az új könyvemben, A kalóz királylányban is szerepel, ld. a linket). Tulajdonképpen egy Csizmás Kandúr történet, csak itt macska helyett kutyával, és furfangos legény helyett még furfangosabb lánnyal. Aki egyáltalán nem kényes-fényes királykisasszony, és kényelmesen elalszik a borsó hátán is. 

Az álomlátó lány

Magyarul Álomlátó fiú vagy Kékfestőinas címen ismert a mesetípus, melyben egy legény csodás álmot lát, de nem akarja elárulni senkinek - vagy pedig elmondja, de a szülei megharagszanak érte (ld. József és testvérei). A mese végére természetesen a csodás álom valóra válik. A zöld ember lánya című görög népmesében (amely a hamarosan megjelenő könyvemben is szerepel), egy lány lát álmot arról, hogy hatalmasabb uralkodó lesz az apjánál is. Az apja erre száműzi, és a lányt egy titokzatos, vadonban élő ember fogadja be - nevelőapjaként ő gondoskodik arról, hogy az álma valóra váljon. 

Okos legény

Az okos lány meséje a világ körül sok helyen ismert: ez az a sztori, ahol egy furfangos lánynak el kell mennie a királyhoz se gyalog, se lovon, se meztelenül, se felöltözve, stb. Érdekes módon ez sem csak női főszereplővel ismert. Egy finn mesében például egy okos legény teljesíti a lehetetlennek tűnő feladatokat. 

Elrabolt tollruha

Sok népmesében szerepel a klasszikus motívum, melyben egy legény megles egy csapat tündérlányt, akik madár / hattyú / tollruhájukat levetve fürdőznek, és amíg nem néznek oda, ellop egy ruhát, hogy a legszebb lány ne tudjon elmenekülni. A varázsdoboz örmény meséjében viszont egy lány les meg egy csapat legényt, akik madár alakjában szállnak le fürdőzni. A különbség az, hogy ő a saját elrabolt férjét szerzi vissza azzal, hogy ellopja a tollruhát. 

Világszép királyfi

A népmesékből megszokhattuk, hogy sokszor egy-egy legendásan világszép lány felkeresésére indulnak útnak a királyfiak. Szép, mint a nap görög meséjében azonban pont egy lány vág neki a világnak, hogy egy szépséges szép királyfit megtaláljon, és meghódítson magának (annak ellenére, hogy a királyfinak már van egy kedvese, de ez egy másik történet...)

A szótlan királyfi

Rengeteg verziója létezik a nálunk Szótlan szultánkisasszony néven ismert mesének, amelyben egy néma lányt kell a hősnek különféle trükkökkel (főleg dilemma-mesékkel) szóra bírnia, hogy aztán feleségül vehesse. Egy grúz verzióban azonban egy király téved egy elvarázsolt kastélyba, ahol egy néma királyfit kell szóra bírnia; ebben egy beszélő aranyalma siet a segítségére. 

Titkos feleség

Ámor és Pszükhé történetéből lehet ismerős a mozzanat, amikor egy halandó lányhoz titokban, éjszakánként jár látogatóba természetfeletti férje, és nem szabad meglesnie, kicsoda. Nos, egy litván népmesében pont fordítva történik: halandó legény vesz feleségül egy titokzatos lányt, és amikor meglesi, hogy is néz ki valójában, a lány kihajítja az ablakon. A történet végére persze megint összekerülnek. 

Három grapefruit királyfi

Nálunk leginkább Nádszálkisasszony néven ismert az a mesetípus (ATU 408, A három narancs), amelyben egy királyfi három gyümölcsöt / tojást / nádszálat vág fel, amelyekből szépséges tündérlányok ugrálnak elő. Az első kettőt nem tudja megtartani, de a harmadik végül a felesége lesz. 

Nos, a címben linkelt népmesében, a Dominikai Köztársaságban, egy lány indul útnak gyümölcsöt szedni, és három grapefruitból három királyfit varázsol elő. Mindhármat elveszíti, de amikor veszélybe kerül az élete, az egyikük mégis eljön érte, és idővel a visszahúzódó lányból királynő válik. 

Rózsaszépség

Ismerős lehet több állatmenyasszony-meséből a jelenet, amikor egy király három fia kilő egy-egy nyílvesszőt, és a nyílvessző nyomán indulnak el feleséget találni maguknak. Nos, a Rózsaszépség című, Kúnos Ignác által gyűjtött török mesében a királylányok állnak ki íjjal a palota elé, és indulnak neki a világnak férjet keresni. 

Csodamadár szíve

Így nevezik gyakran azt a mesetípust, amelyben két fivér véletlenül megeszi egy elvarázsolt madár szívét / máját / fejét / zúzáját, és csodálatos képességeket nyernek tőle. Idővel különválnak útjaik, de a képességeik segítségével mindketten megtalálják a szerencséjüket, és sok hányattatás (olykor szó szerint...) után egymásra találnak (ATU 567A). A mese egy azeri változatában a testvérpár egy fiú és egy leány, Lala és Nergiz, akik közül a lány megy keresztül több kalandon, óriásokat, sárkányokat, és tengeri szörnyeket legyőzve. 

Árgilus

Andrásfalvy Bertalan és Kovács Ágnes tyukodi gyűjtésében találtam egy mesét, amely nagyon hasonlít az azonos című Árgyélus mesetípusra - csak éppen lányok a főszereplők. Egy király selyemrétjét senki sem tudja megőrizni, éjszakáról éjszakára lelegeli valami. Végül a király a lányait küldi ki őrködni. A két idősebb elalszik, de a legkisebb egy egérke segítségével ébren marad, nem hagyja, hogy a titokzatos dézsmáló lelegelje a selyemfüvet. A mese végére természetesen az egérből királyfi lesz. 

Égig érő paszulyok

A világszerte ismert Jankó és a Varázsbab (Jack and the Beanstalk) mese egy különleges mesetípusba tartozik (ATU 328, Az óriás kincsei). Ennek a típusnak férfi és női hőssel is sok változata létezik, a magyar hagyományban talán a lányok az ismertebbek: ez az Incula mesetípus (ami a Ribizliben is szerepelt).

Emellett több olyan mesével is találkoztam a világ körül, ahol bátor lányok kapaszkodtak fel a paszulyon az égbe: volt egy ilyen lett és egy naurui történet is.

"Mert hogy a népmesékben a hagyományos női és férfi szerepek..."

Aha.

Feminista Magyar Népmesék 59. - A bátor szívű királylány

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Ez a mese olyan típusba tartozik, amiről már volt szó a sorozatban - mégis rászántam egy külön bejegyzést, mert sokban eltér a korábban tárgyalt verzióktól.

A bátor szívű királylány

A történet

Egy öreg királynak három lánya van, de fia nincs, ezért elhatározza, hogy az a lánya örökli a királyságot, aki elég bátor hozzá, hogy a kardját visszaszerezze egy Százkesely nevű vitéztől. El is indul a két idősebb lány, de egy medve (a király álruhában) mindkettejüket visszarettenti a kalandtól. Végül a legkisebb lány karddal megy neki a medvének, és megkapja az apja áldását (plusz lovát és lószerszámát) az útra. A ló kis kúrálás után beszélő táltos paripává változik, és elviszi a lányt a rettenetes Százkesely házához. Százkesely, aki fiúnak nézi az idegent, szolgálatába fogadja, és megbízza, hogy hozza el neki Tündérszép Ilonát. A királylány neki is vág, és mindenféle egyéb ellenfeleket cselez ki úton (és mindnek odaígéri Ilonát is). Végül magával Ilonával is meg kell küzdenie, mert ő meg tűzzel védi magát. Amint meghallja, mi járatban van az idegen vitéz, úgy dönt, hogy ő majd inkább elbánik Százkesellyel, óriással, stb., és aztán hozzámegy a lányhoz (akiről ő is azt hiszi, fiú). Előbb azonban hősünknek ki kell szabadítania Ilona bátyját a pokolból, amihez el kell hoznia Szent Péter fekete csődörét - és mivel Péternek ez nem tetszik, azzal átkozza meg a lányt, változzon férfivá. Tündér Ilona és a vitéz hazafelé menet gond nélkül átjutnak a korábbi akadályokon (jórészt azért, mert az ellenfelek tudják, milyen hatalma van Tündér Ilonának, és nem állnak ki ellene). Ilona csellel megmérgezi Százkeselyt is, így már semmi akadálya annak, hogy összeházasodjanak. A királyfi nem is fogadja el az apja birodalmát, inkább hazatér az üveghegyre Tündér Ilonával.

Mitől feminista?

Amikor először olvastam a mesét, a felénél már tapsikoltam, hogy juhé, van egy bátor, kardozós, kalandozós királylányunk... aztán mintegy mellékesen kiderült, hogy ja, fiúnak volt öltözve. Innen persze már ismerős volt a mesetípus, tudtam, mit várhatok, de valahogy mégis megfogott a mese, és különbözik annyira a korábbi verzióktól, amiket ismertem, hogy megérdemeljen egy saját bejegyzést is.

A tündér + kalandorlány felállást az
Odaát is eljátszotta már... (8x11)

Elsősorban azért akartam felhívni erre a változatra a figyelmet, mert a királylány/királyfi mellett ezúttal egy másik egyenrangú - sőt, bizonyos mértékben erősebb - női karakter, Tündérszép Ilona is szerepel. Míg ennek a mesetípusnak a "másik királylány" általában csak háttérfigurája, rosszabb esetben aktív gonosztevője, addig itt nem csak neve van neki, hanem hatalma is. Maga védelmezi saját magát a betolakodóktól, és feladatot is állít az őt "megmenteni" próbáló vitéz elé. Kereken közli, kihez szeretne hozzámenni inkább, és magára vállalja azt is, hogy elhárítja az útból az ellenfeleket - amit hazafelé menet meg is tesz, egy esetben pusztán azzal, hogy hatalmának a híre már megelőzte őt.
Szintén tetszik a mozzanat, amikor a(z immár fiúvá vált) királyfi nem fogadja el az apja országát - inkább Tündérszép Ilonával tart a saját birodalmába. A mesékben sokszor magától értetődő, hogy a menyasszony költözik a vőlegény otthonába, így jó látni némi változatosságot; plusz királylányunk az apja nyomdokaiban indul el a kalandra (apja lován, apja lószerszámával, apja kardját megkeresni, stb.), de a mese végére így önállő személlyé lép elő, akinek nem kell az apja királysága, mert megtalálta a saját otthonát.

Amit érdemes átgondolni

Tipikusan az a történet, amire a nemváltás mintegy utólagos gondolatként van ráerőltetve - annyira, hogy amíg a mese felénél meg nem említették, egyáltalán nem is hiányzott a fiú-álruha. Más változatokban azért öltözik be a királylány, mert az apja csatába küldi maga helyett - de itt már a mese elején eldől, hogy a lányokat állítják próba elé, hogy örökölhessék a trónt. Az álruhát egy az egyben ki lehet hagyni, ha úgy gondolja az ember. Szerintem még dobna is a sztorin - főleg, mert két nagyon karakteres női hősünk van. Plusz ezzel kiiktatnánk azt a kérdéses mozzanatot is, hogy a lányból fiúvá változás "átok" lenne (mert nyilván nem az).
Ha én mesélném ezt a mesét, biztos a táltos ló is kanca lenne.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés

Feminista Magyar Népmesék 58. - Szögény asszony lánya

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Hetek óta kerestem ennek a mesetípusnak egy ilyen változatát - erre tessék, teljesen más témában kutakodtam, hát nem szembejött?!

A szögény asszony lánya

A történet

Egy szegény asszonynak van egy nagyon szép, ám lusta lánya. Az asszony nem tűri a lustaságot, mivel azt reméli, a lánya jól házasodik majd, és eltartja őt is. Egy napon mérgében megveri a lányt. Arra jár egy királyfi, látja a szép lányt, kérdezi, miért veri az anyja. Az anya hirtelen azt hazudja, hogy a lány mindenből arany fonalat fon, nem lehet megállítani. A királyfi persze azonnal feleségül kéri a szép (és állítólagosan hasznos) lányt. A lány persze esküdözik, hogy ő nem fon aranyat, de a királyfi nem hisz neki.

Ugrás a palotához: A királyfi elment kendert venni, a lány meg búsan üldögél a kapuban. Arra jár egy öregasszony, és megkérni, mi bántja. A lány elsírja bánatát, mire az öregasszony megígéri, hogy ha kap valami pénzt, megoldja a problémát. Ez három nap alatt három öregasszonnyal játszódik el, és mindhárman nagyon hasonló taktikával segítenek a lányon: Szörnyen elcsúfítják magukat, és úgy jelennek meg a királyfi előtt (szájból kilógó műfogak, karomszerű körmök, dülledt szemek, szoknya alá rejtett disznóhólyag ami minden lépésnél trottyos hangot ad, stb.). A királyfi elrettenve kérdezi, mitől ilyen rusnyák a nénik, mire mind azt válaszolja, hogy a fonástól csúnyult meg ennyire. Erre persze a rémült királyfi megtiltja a feleségének, hogy valaha is fonjon - és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Mitől feminista?

Megint csak olyan történettel állunk szemben, ami egy általánosan ismert mesetípus "feministább" változata - ráadásul női mesemondótól. A sztori első fele (hazugság az aranyfonálról) a Pancimanci (nemzetközi nevén Rumpelstiltskin) típusba tartozik, a második fele (a három öregasszony) pedig a Három fonóasszony típusba, amit nép mesemondók nagyon szeretnek hozzácsapni az előbbihez - de általában csak az után, hogy a lánynak mágikus módon már a segítségére sietett a Pancimanci nevű kétes egyén, és megteremtette az aranyfonalat. Az is általános továbbá, hogy a három fonóasszony nem tettetésből rút, hanem valóban az, és hazudozás nélkül állítják, hogy a fonástól rútultak meg. Palásti Annuska meséjében ezekhez képest megfigyelhető néhány árnyalatnyi, ám annál lényegesebb különbség.

"Mindketten nem nézhetünk ki jól -
Vagy én, vagy a ház."

Azért szeretem ezt a mesét, mert a nőkkel szembeni két alapvető elvárást ütköztet meg egymással: A szépséget és a házimunkát. A lány szép, ám lusta; az anya hazugságának köszönhetően azonban a királyfi azt hiszi, hogy szép ÉS szorgos is. Amikor azonban a három öregasszonytól azt hallja, hogy a házimunka elcsúfítja a nőket (három példa már nem lehet kivétel, ugye), a fiatal férjnek választania kell: Szép legyen a nő, vagy dolgos? A három furfangos öregasszony tudatosan kijátssza a férfiúi elvárásokat egymás ellen, hogy megmentsék a lányt a lehetetlen feladattól - és ez teszi igazán feministává a mesét. A nők nem csak tudatában vannak a társadalmi elvárásoknak, de a saját hasznukra is fordítják őket. Extra szépsége a dolognak, hogy a harmadik öregasszony, aki disznóhólyaggal a lábai között "trottyoskodik" fel-alá, azt mondja a királyfinak, hogy a sok üléstől "tortyosodott el." Ezt több formában is lehet értelmezni, de nem kizárt, hogy utalás a nők... ööö, altesti rugalmasságára. Ami ugye mindennél fontosabb. Meg is retten rögtön az ifjú férj (aki nyilván nem tudja, hogyan működik a női anatómia).
Megint csak nők segítenek nőkön, amit mindig jó látni egy népmesében. Nagyon szeretem a furfangos vénasszonyok figuráját, akik előnyt kovácsolnak a saját tapasztalataikból (és a kinézetükből, mert a társadalom az idősebb nőket még kegyetlenebbül elítéli, mint fiatalabb társaikat), egy fiatalabb lány megsegítésére. Ők már régóta tudják, mi a dörgés, és segítenek a lánynak navigálni a zavaros vizeken. Külön tetszik, hogy mindenféle maskarákkal rútítják el magukat - az idős kor önmagában nem jelent csúfságot a mese világában sem. Munkájukért természetesen meg is fizetik őket. (Ez egyébként szokásos más verziókban is - ismerek olyat, ahol befogadja a lány a néniket a palotába, míg máshol egyenesen azt állítja, neki "két anyja" van).
Végül pedig tetszik a mesében, hogy a varázslat egy az egyben kimarad belőle. Az anya hazugságával indul, és az öregasszonyok hazugságával végződik; nem történik csoda, nincs elígért elsőszülött meg önmagától manifesztálódó aranyfonál. Ahhoz képest, hogy tündérmese-verzió, eléggé gyakorlatias sztori.

Amit érdemes átgondolni

Kérdés: Aranyásó-e a szegény asszony lánya? Tőrbe csalja-e a királyfit az öregasszonyok segítségével csak azért, hogy élete végéig lusta maradhasson? Ezen azért érdemes eltöprengeni, mert ez a mese azon kevés népmesék egyike, ahol a "lusta lány" nem "javul meg" a történet végére - hanem olyan lustán, ahogyan indult, boldogan él amíg meg nem hal. Megint csak egy apró részletre hívnám fel a figyelmet: Palásti meséjében a lány kereken megmondja a királyfinak, hogy nem tud aranyat fonni - csak a királyfi nem hiszi el neki. Azért folyamodik cselhez (az öregasszonyok segítségével), mert hiába állítja a maga igazát arról, hogy ki ő és ki nem (avagy, hogy mire hajlandó és mire nem), a férfi nem hisz neki. Ez sajnos a mai világban is elég gyakori jelenség.
Korábban már értekeztem arról is, hogy miért lehet egy mese feminista még akkor is, ha a gonosz szereplő (jelen esetben a gyerekét verő és kihasználó, hazug anya) is nő. A feminista meséknek nem követelménye, hogy minden nő szent legyen - ahogyan a feminizmus sem állítja azt, hogy nincsenek ostoba, gátlástalan, hazug, stb. nők. Jelen esetben az anya nagyrészt a társadalmi elvárást testesíti meg - legyen a lány szép ÉS szorgos, és ráadásul lesz szíves jól házasodni, hogy idős anyját eltarthassa. Míg a szülőket ápolni és eltartani általánosságban véve magasztos gondolat, felmerül a kérdés, bele lehet-e kényszeríteni ebbe a szerepbe például olyasvalakit, akit a szülei egész életében bántalmaztak (hint: nem). Ha én mesélném ezt a mesét, anyusnak tutira nem lenne helye a végén a királyi udvarban.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palásti Anna, 1941.

Megjegyzés
A mese két mesetípus kombinációja: ATU 500 (Pancimanci) és ATU 501 (A három fonóasszony), de mindkettőtől el is tér, nem is kicsit. A három fonóasszony figurája cserébe erősen a Párkákra emlékeztet, nyilván mitikus áthallásai is vannak.

Feminista Magyar Népmesék 56. - Az Aranyhajú és Kellemes

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai bejegyzés hosszúra sikerült...

Az Aranyhajú és Kellemes

A történet

Adott egy rátarti, elkényeztetett, idegesítő királyfi, aki nem akar megházasodni, mert egyetlen lány sem elég jó neki. Végül egy napon hírül veszi, hogy egy távoli országban él egy királykisasszony, akinek tiszta aranyból van a haja - és látatlanban elhatározza, hogy ez aztán a neki való feleség. Csak éppen megkérni lusta, mondván "Én nem megyek utána, nem fáradok vele"; elküldi inkább egy tanácsosát egy csomó lakájjal, hogy szállítsák le a feleséget.
A tanácsos jelentkezik az Arany Királynál. Az öreg király azt válaszolja, kérdezzék meg a lányát: "Akihez ő akar hozzámenni, én csak ahhoz adom." Előadják a kérést a királykisasszonynak is, aki szintén karakán választ ad: "Én már aztán nem megyek! Egy olyan királyfihoz, aki még értem se jött? Én ahhoz megyek, akit szeretek. De látatlanban hogy szeressem? Ki hallott már ilyet?" A kérők feleség nélkül kullognak haza, pedig a királyfi már a menyegzői lakomát is előkészítette.
Nem sokkal később egy Kellemes nevű szolgafiú a cselédekkel kártyázva megjegyzi, hogy ő bizony el tudta volna hozni a királykisasszonyt. Ezt hallván a királyfi féltékeny lesz, és egy toronyba zárja Kellemest. A szolga azzal könyörgi ki magát a toronyból, hogy nem magának hozta volna a lányt, hanem nyilván a királyfinak. Kap is rögtön pénzt, paripát, és indulhat leánykérőbe.
Kellemes valóban jó munkát végez; sikerül megszerettetnie a királyfi gondolatát az aranyhajú lánnyal... ám a lány még annál is jobban beleszeret magába Kellemesbe. Meg is mondja rögtön a fiúnak, hogy hozzámenne szívesen, de Kellemes tiltakozik: Ő a királyfit sohasem csapná be vagy árulná ál. A királykisasszony ettől kicsit rosszkedvű lesz, és mindenféle feladatokat állít Kellemes elé (tóból gyűrű visszaszerzése, oroszlánvadászat, satöbbi). Amikor Kellemes mindet elvégzi, a királykisasszony beleegyezik a házasságba, és felesül megy az elkényeztetett királyfihoz
A baj csak az, hogy a lány továbbra is Kellemest szereti. A tény a férje figyelmét sem kerüli el, így Kellemest másodjára is a toronyba zárják. A királyfi féltékenységének viszont még ez sem szab határt; elhatározza, hogy megmosdik a királylány szobájában tartogatott életvízben, hogy szebb és erősebb legyen, mint Kellemes... de sajnos rossz kancsót választ, a halál vizében mosdik meg, és meg is hal azonnal.
Miután ily módon elhárult az akadály a szerelmük elől, Aranyhajú és Kellemes végül összeházasodnak.

Mitől feminista?

Akutális és témába vágó illusztráció

A királyfi a mesében egyértelműen negatív, elítélendő szereplő - és sok dolog, amiért elítéltetik, az emberi kapcsolatokról szól (nemtől függetlenül). Rögtön a mese elején kijelenti, hogy ő ugyan nem fárad a lánykéréssel - nyilvánvalóan az a fajta, aki el sem tudja képzelni, hogy neki egy nő nemet is mondhat (hint: a legtöbb nő találkozott már ilyen személlyel, általában a gazdagabbjából). Cserébe az öreg Arany Király közli, hogy a lánya ahhoz megy, akihez ő szeretne (tessék, egy feminista apa), a királylány pedig kerek perec kijelenti, hogy nem megy olyasvalakihez, akit nem is ismer (ami népmesében ritkaságszámba megy).
És akkor jön Kellemes.
Szeretem, hogy a királykisasszony közli Kellemessel, hogy szerelmes belé, és hozzá akar menni feleségül. Ritkán látni olyan női alakot, aki kezdeményez, mert a mesék és a társadalom bevett szokásai szerint a férfiaktól várja el mindenki, hogy kezdeményezzenek - a férfi a vadász, a nő a préda, és ha ez a helyzet felborul, akkor mindenkinek illik nyomorultul éreznie magát. Pedig semmi ok nincsen rá, hogy ez így legyen (főleg, mert mindkét fél szív az elvárásokkal). A királykisasszony kinyitja a száját, és elmondja, mit érez, és mit akar.
Kellemes pedig nemet mond. Nem azért (ld. alább) mert nem tetszik neki a lány - hanem azért, mert nem akarja a királyfit (gazdáját, munkaadóját, uralkodóját, stb.) "elárulni" azzal, hogy olyan lányt vesz feleségül, akit a másik férfi már "kinézett magának."
Mondjuk el megint, hangosan, hogy a hátsó sorban is hallják: EMBERI LÉNYT NEM STOPPOLHATSZ LE. Attól, hogy a királyfi látatlanban közölte, hogy neki ez a lány kell (mert jól mutat mellette), a lánynak nem kötelessége igent mondani. Normális, értelmes, emberi párkapcsolatban nincs olyan, hogy "én láttam meg előbb." Olyan sincs, ha már itt tartunk, hogy "a haveromnak tetszik, ezért én jobb, ha nem is nézek feléje, inkább szívjunk mind a ketten, hogy a harmadik személy ne legyen féltékeny."
A királykisasszony hiába győzködi, hogy fogadja el a szerelmét, Kellemes makacsul kitart az ígérete és a becsülete mellett - így végül a lány a királyfi felesége lesz, de továbbra sem őt szereti, és ez annyira látványos, hogy mindhárman megszenvedik a házasságot: Kellemes toronyba kerül, a királylány emészti magát, a királyfi pedig féltékenységében önmagát kérdőjelezi meg, és annyira elkeseredetten akar "jobb" lenni, mint a riválisa, hogy a végén bele is hal.
Nem egyedüli esetről van szó: A "király nevében érkezett kérő beleszeret a menyasszonyba" nagyon elterjedt motívum (ld. Trisztán és Izolda). Ezekben a mesékben, legendákban a becsület áll szemben a szerelemmel - de a "becsületnek" itt egy olyan érzelmezéséről van szó, ami a nőt birtokolható értéknek tekinti, amire a felsőbbrendű személynek, vagy az első megtalálónak joga van, ami felülírja a nő saját választását/boldogságát. Ha a lányt egyszer "lestoppolta" valaki, akkor a második kérőnek a becsülete múlik rajta, a szerelmet választja-e, és sajnos amikor a becsület győz, ezek a történetek ritkán végződnek boldogan - pont azt illusztrálva, hogy az elvakult, hipermaszkulin becsületkép milyen könnyen torkollik tragédiába. A "disrespect" (tiszteletlenség) a mai napig egy gyakran felemlegetett kifogás mindenféle szörnyű dolgok elkövetésére.
(Ellenpéldának pedig ott van a Dietrich-mondakör verziója Trisztánra, ahol nem csak megszöknek a szerelmesek, de gyorsan le is fekszenek egymással, hogy a szüzességét vesztett lányt a király már ne kérje vissza. Happy end. Német gyakorlatiasság.)
Összefoglalva: A királylány tudja, mit akar, és ki is mondja; a "bros before hoes" mentalitás pedig oda vezet, hogy a hűségből csoportos szenvedés lesz. A királyfit a saját elvakult rátartisága és versenykényszere kergeti a vesztébe.

Amit érdemes átgondolni

Ezen a történeten is érdemes alaposabban elrágódni. Az egyik fontos részlet, amit kiemelnék, Kellemes győzködése. A nem az nem, akár férfiról, akár nőről van szó. Ha Kellemes saját maga miatt mondana nemet a királykisasszony közeledésére, mert a lány nem tetszik neki, akkor teljesen más történetről lenne itt szó (arra is van mesetípus, Putifárnétól ismerős lehet). Ez esetben az a különbség, hogy Kellemesnek feltehetően tetszik a lány (a végén boldogan feleségül veszi), és csak kötelességtudatból mond neki nemet.
Szintén érdekes kérdés, hogy vajon a királykisasszony miért mond mégis igent a királyfinak, miután Kellemes elutasította. Személyes olvasatom szerint azért, mert így közel tud maradni Kellemeshez; de mesemondótól függően más értelmezéseket is el tudok képzelni.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés
Varga felsorol egy rakat könyvet, amikből a meséket válogatta, de még nem sikerült kinyomoznom, pont ez a mese melyik gyűjtésből származik. Az biztos, hogy eredetileg nem ez a címe.

Feminista Magyar Népmesék 52. - A tündértó titka

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A tündértó titka

A történet

Kép innen

Amikor a tündérek elhagyják a Csallóközt, és vége szakad az aranykornak, varázserejük része a vizekben marad, ahol olyan sokáig laktak. A hiedelem szerint ha egy lány Anna napját követő holdtöltekor megfürdik a cikolaszigeti Tündértó vizében, szebb, egészségesebb, és vonzóbb lesz, mint előtte volt (és "azé a legényé lesz, akit szeret").
A mese főhőse Ágnes, aki "piszle-poszla," vagyis a falubeliek szerint csúnya, vézna lány, sokat gúnyolják, a fiúk nem törődnek vele, ami nagyon fáj neki. Amikor Anna-nap után a lányok fürödni indulnak, nem tart velük, inkább otthon sírdogál - de végül csak nekiindul ő is a tónak, és egy félreeső helyen a vízbe ugrik (túl szégyenlős ahhoz, hogy levetkőzzön). Pista, egy falubeli legény, aki látta a síró lányt és rosszat sejtett, még épp idejében ér oda, hogy kihúzza a fuldokló Ágnest, akinek a ruhái megteltek vízzel, és a lábai belegabalyodtak a hínárba. Pista szépnek látja Ágnest úgy, ahogy van; a baleset után elkezd a házához járni "legényes napokon," a két fiatal egymásba szeret, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Mitől feminista?
Ez a mese érdekes kérdés, és sokat töprengtem rajta, belevegyem-e a sorozatba; nagyon sok múlik azon, pontosan hogyan meséli, értelmezi az ember, és mivel csak egy forrásból ismerhető, nehéz megállapítani, az "eredeti" mesemondó milyen céllal mesélte. Végül úgy döntöttem, érdemes írni róla - főleg azért, mert évek óta mesélem, és a legtöbb közönség egyhangúlag ugyanazt a következtetést vonja le belőle: Ez a történet a szépségről, pontosabban annak szubjektív voltáról szól.

Sokszor hallom népmesékkel, tündérmesékkel kapcsolatban, hogy a női szereplőknél a szépségen van a hangsúly - van, aki csak szép, de aki jó, az mindenképpen szép is (cserébe aki csúnya, az általában gonosz is). Bár világviszonylatban ennél sokkal árnyaltabb a helyzet, érdemes megfigyelni, hogy a királykisasszonyok, tündérlányok esetében mindig a "szépséges" a kiemelt jelző - ahogyan a valós életben is már nagyon korán a kinézetre helyeződik a hangsúly.* Azok az emberek, akiket a társadalom szépnek lát, mérhetően könnyebben jutnak előre, és népszerűbbek is; azok pedig, akiket "csúnyának" (avagy rusnyának) bélyegeznek, sokat szenvednek csúfolódástól, kiközösítéstől, vagy az állandósult társadalmi- és médianyomástól, hogy változtassanak, alakítsanak a kinézetükön. Akár a saját egészségük kárára is. 
Pontosan ez történik Ágnes esetében is. A történet végére annyira megviseli a bántalmazás, hogy elindul a tóba ugrani - fontos megjegyezni, hogy nem azért, mert ártani akar magának, hanem azért, mert a tündérvarázsba kapaszkodik, mint utolsó reménybe, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak, és befogadja a közössége.
Mindig is szerettem ebben a mesében, hogy tulajdonképpen nem a mágiáról szól. Kihallatszik belőle, hogy Pista nem a tó vize miatt szeret bele Ágnesbe. Egyrészt már előtte is megakad rajta a szeme - sőt, empatikus módon észreveszi, hogy valami nincs rendben, és a lány után megy, hogy meggyőződjön róla. Ez nagyon fontos mozzanat, mert a férfiakkal kapcsolatban ma is él az a hamis szterotípia, hogy nem vesznek észre finom jelzéseket ("haragszik rám az asszony, de a fene tudja, miért"). Jó olyan férfi szereplőt látni a mesében, aki nem csak észreveszi a lányt, de azt is, hogy nyomasztja valami - és tesz is ellene. Az empátia pozitív tulajdonság. Másrészt pedig kihallatszik a meséből, hogy a víz nem nagyon tett semmit a szerelem érdekében - a végén meg azt is megtudjuk, hogy Pista járt Ágneshez, és "egymásba szerettek," vagyis a mai értelemben vett ismerkedés veszi át a "mágikus szerelem első pillantásra" helyét. Ez azért külön fontos, mert így Pista nem azért menti meg Ágnest, mert tetszik neki, és Ágnes nem azért szeret bele Pistába, mert megmentette őt (a mese szerint már előtte is tetszett neki). A hősies gesztus nem teszi az ismerkedést feleslegessé.
Összességében véve azért szeretem ezt a mesét mesélni - főleg lányoknak, és főleg gyerekeknek - mert nem csak arról szól, hogy a szépség nem minden, és a "csúnya" lányt is lehet szeretni, de ráadásul arról is szól, hogy a csúfolódásnak, verbális bántalmazásnak igenis komoly következményei lehetnek, és meg tudja keseríteni az emberek életét. Ez pedig a mai világban nagyon fontos üzenet.

*Többen rámutattak már, hogy a mesék szimbolikájában külső szépség alatt minden esetben belső szépséget kell érteni - ez azonban nem változtat a tényen, hogy a külső szépség is hangsúlyosan jelen van a meseszövegekben.

Amit érdemes átgondolni
Sokáig úgy meséltem ezt a történetet, hogy a legények leskelődni voltak a Tündértónál aznap éjszaka, és Pista úgy vette észre Ágnest. Később belegondoltam, hogy a kukkolásból kár viccet csinálni (a srác biztos, hogy nem lesz tőle szerethetőbb karakter), és inkább visszatértem az eredeti verzióhoz.
Egyszer valaki azt is megemlítette, hogy a mesét úgy is lehet értelmezni, mintha azt javasolná a lányoknak, tegyenek kárt magukban, és akkor a fiú majd felfigyel rájuk. Ez az értelmezés nekem ugyan sohasem jutott az eszembe, de el lehet rágódni rajta. Azt hiszem, leginkább ott lehet vele ellenkezni, hogy Ágnes a mesében nem akar kárt tenni magában - azért fuldoklik, mert a ruhája húzza le.

Források
Timaffy L.: A tündértó titka (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1987).
Online itt olvasható.

Megjegyzés
Cikolaszigeten tényleg van tó, meg lehet találni. Táboroztunk ott az Arrabona Diákszínpaddal, és pont ezt a történetet adtuk elő...

Feminista Magyar Népmesék 43. - Mióta tisztelik az öregeket?

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyvenkét mese itt olvasható.

A sorozat a mai nappal egy időre téli szünetre megy - főleg azért, mert négy hetem van hátra a disszertáció leadásáig... Karácsony után várható a folytatás!

Mióta tisztelik az öregeket?

A történet

Egyszer régen annyira rossz volt a termés, hogy a király kihirdette: Annak érdekében, hogy jusson elég élelem, a munkára képtelen öregeket minden családban meg kell ölni. A tettet az elsőszülött fiúnak kellett végrehajtania, és a parancs néhány generáció alatt hagyománnyá vált, magától értetődő lett.
A szokás egészen addig ismétlődik, míg egy napon egy fiú rádöbben, hogy nem képes ártani a saját apjának. Inkább elrejti a kert végében egy veremben, és titokban hordja neki az élelmet. Nem sokkal később éhínség szakad az országra. A fiú az apjának panaszolja el, hogy szenvednek az emberek - mire az öreg azt javasolja, szedjék le a tetőket a házakról (mivel abban az időben még kalászostul tették fel a kévéket a tetőre). A fiú lebontja a saját házát, és a tanács eljut a király fülébe is; az éhínség megoldódik. Amikor a király megkérdezi a fiút, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe, ő töredelmesen bevallja, hogy megszegte az évszázados hagyományt, és nem ölte meg az apját. A király, belátva, hogy a hagyomány káros és haszontalan, eltörli a törvényt, és kihirdeti, hogy az öregeket tisztelni kell.

Mitől feminista?

Egy hagyományos történet, ami a hagyomány ellen beszél?... És még csak női szereplője sincs?...
Egyszer korábban említettem már az "intersectional feminism" fogalmát, mely szerint a feministák nem csak azoknak a társadalmi csoportoknak próbálják javítani az életét, akiket a nemük miatt ér hátrányos megkülönböztetés, hanem minden olyan csoportét is, amiket más tulajdonságaik (bőrszín, vallás, életkor, testi adottságok, stb.) tesznek ki előítéletnek vagy zaklatásnak. Így például volt már szó a sorozatban a nőiség és a fogyatékosság keresztmetszetéről - a mai történetben pedig a férfiasság és az életkor kerül az előtérbe. Az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetést angolul ageism-nek hívják; magyarul tudtommal még nincsen rá frappáns megnevezés.

Több olyan mondanivalója is van ennek a mesének, amiket feminista szempontból fontosnak tartok kiemelni. Egyrészt ott van a gondolat, hogy a király törvénye szerint az öregek (a mese szövege szerint kifejezetten az öreg férfiak) egy bizonyos életkor felett már haszontalanok, és így a társadalomra csak terhet jelentenek. A kegyetlen döntés szerint magának a legidősebb fiúnak kell megszabadulnia az apától, a család és az ország érdekében. A mese szerint "az öregek nem ellenkeztek, mert jómaguk is ugyanúgy ölték meg saját apjukat." Olyan hagyományozódó traumáról van szó tehát, amely generációkon át (feltehetően jóval az aszály elmúlta után is) öröklődik a társadalomban, és sorra nyomorítja meg a családok életét - miközben mindenki normálisnak tartja, hiszen az elődeik is így csinálták. ("Én is kaptam néha egy-egy pofont apámtól, a gyereknek se fog megártani.")
Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, mennyire fontos ez az alapgondolat: Attól, hogy "mindig is így volt," még nem biztos, hogy "így is kell lennie". A feministák rendszeresen kapják meg a kételkedőktől, hogy "de hát a főzés / mosás / otthonteremtés mindig is a nők feladata volt!", amivel azt sugallják, hogy az ilyen nemi alapon meghatározott (gendered) tevékenységek valamilyen módon az ősrobbanás óta bele vannak kódolva a genetikánkba. Pedig a nemi szerepeket, akárcsak a mesében az apagyilkosságot, egy ponton kitalálta valaki (avagy sok valaki), és jóval azután is megmaradtak belekövesedve a társadalomba, hogy már az égvilágon semmi gyakorlati szerepük nincsen. Természetesen sok hagyománynak a gyakorlati funkció elmúltával is van értéke, szimbolikája, és hasznos tanítása - mások viszont egyenesen károsak lehetnek a felnövő generációkra és a jövőre nézve. Hogy csak egy mesemondói példát említsünk, a lusta asszonyt veréssel "gyógyító" népmeséket már rég nem kéne gyermekeinkre hagyomázni...
(Plusz, ahogyan a mesében is látszik, a "mindig is így volt" sokszor nem olyan régi, mint az ember hinné. A "fiúknak kék, lányoknak rózsaszín" kódolás például alig ötven éves.)

Mivel a mese kifejezetten fiú, apa, és király között játszódik, a látványos szimbolika mellett (ezt aláhúzom, hiszen egy hagyományos történetnek nagyon sok érzelmezése létezhet, annak ellenére, hogy én itt a feminista aspektust emelem ki) érdekes dolgokat rejt a férfiasság megítélésével kapcsolatban is. Sok társadalomban a "család érdekében" elkövetett kegyetlenség az idealizált férfiképhez tartozik, és ahogyan erre egyre több antihősös történet szépen rá is mutat mostanság, eléggé mérgező egyveleget alkot a magányos "védelmező" képzetével (aki nem vette le, hogy erről szólna a Breaking Bad, az nézze meg még egyszer). Az a férfi, aki nem képes dolgozni és keresetével, munkájával ellátni a családját, haszontalannak, eldobhatónak bélyegződik, és a mesében ballasztként dobják ki a hajóból. Ebből a berögződött gondolatból ered az is, hogy a dolgozó feleség és otthon maradó férj felállás sok férfinak még mindig komoly önbecsülési problémákat okoz, és sok antifeminista vélemény szerint egyszerűen "természetellenes." A társadalom arra tanítja a férfiakat, hogy értékük meghatározó mértékegysége a munka és a kereset, míg az érzelmek, gondoskodás, és otthonteremtés háttérbe szorulnak. A mesében szereplő fiút végül az empátia, a gondoskodás, és az apa iránt érzett szeretet térítik el a hagyománytól - és a mese végkifejlete, tanulsága szerint ez egyértelműen dicséretes dolog. Az öregek megölését (akiknek egyébként, koruk ellenére, még nagyon is lenne mit hozzátenniük a társadalomhoz és a családhoz) a fiú nem a király lemészárolásával, vagy egyéb erőszakos cselekedettel törli el - hanem épp ellenkezőleg, empátiával és odafigyeléssel. Hagyományosan "nőies" tevékenységek, érzelmek befogadása útján válik egyszerre bátor, erős, bölcs, és kiegyensúlyozott férfivá. Ez pedig egy nagyon fontos üzenet.

Amit érdemes átgondolni
Elgondolkodtam rajta, vajon más lenne-e a mese, ha anyával és lánnyal, anyával és fiúval, apával és lánnyal, stb. játszódna le. Máshogy reagálna-e a közönség anyagyilkos fiúkra, mint apagyilkos lányokra?...

Források
Jung K.: "Mióta tisztelik az öregeket? Az öreg(emberek) megölésének megszűnéséről szóló népi elbeszélések (AaTh 981) a magyar prózaepikában." Ethnographia 113 (2002), 1-21.

Mesélte: Gyülvészi Katalin, 1951, Torontálvásárhely (86 évesen)
A mese az AaTh 981-es típusba tartozik.

Megjegyzés
A mesetípusnak ez az egyetlen ismert magyar változata, de amúgy világszerte nagyon elterjedt. Nagyon hasonlít egy másik közismert népmesére, ami "A fél takaró" néven ismert.

Feminista Magyar Népmesék 42. - Csejte vára

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyvenegy mese itt olvasható.

Először is ne tessék megijedni, nem Báthory Erzsébetet állítom feminista példaképnek. Bár sokan szeretnek úgy gondolni a feministákra, mint véresszájú vámpírasszonyokra, Csejte várának (legalábbis Szombathy Viktor szerint) van egy másik legendája is...

Csejte vára

Történet

Csáky Fruzsinát eljegyzi gyermekkori szerelme, Komjáthy Dénes - ám Csejte várának rettegett rablólovagja, Stíriai Hermann is szemet vet a csinos leányzóra. Feleségül is kéri (útközben csapódik a menethez, "kíséretként"), de kosarat kap. Hermann az esküvő napján bukkan fel ismét, és amint a násznép Oroszlánkő várából a templom felé vonul, elrabolja a menyasszonyt. Komjáthy üldözőbe veszi őket, de egy vihar útját állja, elveszti a lovát is, másnapra vergődik csak haza - majd azonnal sereget toboroz Fruzsina kiszabadítására.

Dénes Csejte várát osrtomolja, Hermann pedig Fruzsinát. A lány határozottan nemet mond az ismételt házassági ajánlatokra; végül Hermann erőszakkal akarja átölelni - mire Fruzsina kirántja Hermann kardját, és egyetlen csapással lefejezi a rablót. A fejet a kard hegyére tűzve a "barackvirágarcú, hajnal gyöngeségű szépséges Fruzsina" kirohan a bástyára, a frászt hozza a várvédőkre, és véres jelenésként egyérteműen eldönti a csata kimenetelét. Csejte megadja magát. Damn, girl.

Mitől feminista?
Először is, aki egyetlen csapással le tud fejezni egy rablólovagot, az egyáltalán nem "hajnal gyöngeségű", de Szombathy Viktorral nem fogok vitába szállni. Valahol még tetszik is, hogy egy lány egyszerre lehet harcias, véres, és szépséges, legalábbis a legenda nyelvezete szerint...
Leginkább azért sorolnám ezt a történetet a "feminista" kategóriába, mert egy olyan lányról szól, aki valójában önmagát menti meg. Elsőre is nemet mond Hermannak, sőt, helyre is teszi, amikor udvarolni próbál; és bár később elrabolják, korántsem nyugszik bele abba, hogy ölbe tett kézzel üljön, amíg a vőlegénye meg nem menti. Egyrészt erős, másrészt pedig elszánt és okos is - miután lefejezte az erőszakoskodó rablólovagot, kiviszi a fejét a bástyára, hogy lássák, kié a győzelem.

Amit érdemes átgondolni
Ha már az erőszaknál és bántalmazásnál tartunk: Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes arra, hogy hasonló helyzetben "megmentse" magát. Sokszor igenis szükség van a segítségre. Ha Fruzsina nem tudta volna, hogy a kapukon kívül ott vár a vőlegénye a felmentő sereggel, nem biztos, hogy ilyen bátran mészárolta volna le a vár urát...
(És hogy egyértelmű legyen: Nem az öldöklés a dicséretes tett a történetben, hanem az erőszaktevő megbűnhődése)

Források
Szombathy V.: Száll a rege várról várra (Madách Könyv- és Lapkiadó, 1986).
Online itt olvasható.

Megjegyzés
Szombathyn kívül nem találtam más forrását, de még nyomozok utána. Cserébe mindenképpen szerettem volna bevenni a sorozatba, mert Csejte az egyik kedvenc váram, és többször jártam már ott...

Feminista Magyar Népmesék 41. - A farkas és a kisleány

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyven mese itt olvasható.

A farkas és a kisleány

A történet

Ugyanez az utánozhatatlan
Dargay Attilától

Egy kislány egyedül él az erdőben egy barlangban. Egy farkas felfigyel rá, de mivel nyáron van elég elesége, nem támad rá. Télen viszont, amikor elfogy a zsákmány, a farkas megkörnyékezi a kislányt, és megpróbálja felfalni. A lány épp lúgot főz mosáshoz, és végigönti vele farkast, aki félig megvakulva és kopaszon iszkol el. Bosszút szomjazva maga köré gyűjt 12 másik farkas, és visszatér a barlanghoz. A kislány egy husánggal a kezében egy körtefára menekül, mire a farkasok elkezdenek egymás vállára állni, hogy elérjék (a kopasz van legalul). Amikor a tizenharmadik farkas már majdnem eléri, a kislány felkiált, hogy "Forró vizet a kopaszra!!!" A kopasz farkas megrémül és eliszkol, a többi pedig lezuhan.

Mitől feminista?
Ismét egy okos és bátor lány a főhősünk. Nem csak hogy egyedül él, de ráadásul biztonágban is érzi magát a barlangjában, egyedül a vadonban az állatok között. Saját bevallása szerint az állatok nem bántják őt. Láthatóan el tudja tartani magát, még mos és főz is, szóval nem vademberként (vadleányként) tengeti napjait, megmentésre várva, sőt. Amikor felbukkan a farkas, és megpróbálja felfalni, a lány lélekjelenléte győz a ragadozó felett. Amikor pedig a bosszúszomjas kopasz farkas visszatér, másodszor is túljár az eszén, és elijeszti a többiekkel együtt...
A feminizmushoz nincs köze, de érdekes pont a történetben, hogy a farkas csak akkor támad a lányra, amikor kifogy a prédából télen, és koplalnia kell. Ez népmeséhez képest elég realisztikus mozzanat, és egy kicsivel kevésbé démonizálja a farkast, mint általában...

Amit érdemes átgondolni
A mesében nincs magyarázat arra, mire kellett a lánynak a husáng, amikor felmászott a fára. Nekem az jön le belőle, hogy ha az elrettentés nem sikerült volna, akkor akár fegyverrel is megküzdött volna a saját életéért és biztonságáért.

Források
Dékány R.: Pityke és kökény (Argumentum Kiadó, 2004).
Alföldi (Kecskemét környéke) népmesegyűjtés az 1800-as évekből

Megjegyzés
A "Forró vizet a kopaszra!" mesének legtöbbször egy kismalac a főhőse. Érdekes volt olyan változatot találni, ahol ember, méghozzá lány az illető...

Feminista Magyar Népmesék 35. - Bátori Gábor vs Bátori Julcsa

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harminchárom mese itt olvasható.

Folytatódik a sorozat Ámi Lajos egy újabb meséjével.

Bátori Gábor amikor Bátori Julcsával összetanálkozott

A történet

Bátori Julcsa, foglalkozására nézve rablófővezér, éppen a városba tart felderíteni a terepet a következő rabláshoz amikor az úton összetalálkozik Bátori Gáborral, aki leszólítja, mert szép:

- Hogy vagy, kinek hínak, te jány? Míg ilyen jányra nem akadt a szemem, mihóta a világot járom!
- Hát te világjárta ember vagy? Hogy hínak tégedet?
- Éngemet bizony Bátori Gábornak hínak!
- Nahát akor névrokonok vagyunk! Akkor áldjon a jóisten, én megyek magamnak, te pedig eridj az utadon!

Természetesen Bátori Gábor nem lenne Bátori Gábor, ha a közérthető "kopj le" ellenére ne firtatná tovább a dolgot. Hamar rájön, hogy a hírhedt Bátori Julcsa rablóvezérrel van dolga, és miután közli, hogy neki negyvenkét centi embere van ám, rögtön meg is invitálja Julcsát a barlangjába. Julcsa erre közli, hogy van neki hatvannégy embere és saját barlangja, és köszöni szépen, de nem kér a Gáboréból. Azt ellenben szívesen megvitatná, mint vezér a vezérrel, hogy hová készülnek rabolni az éjjel, mert ciki lenne, ha egy helyre mennének. Az udvarias ajánlatot figyelmen kívül hagyva (mégsem fog egy nővel szakmázni, ugye), Gábor inkább javasolja, hogy Julcsa menjen hozzá feleségül. Julcsa erre közli, hogy van neki olyan főlegénye, akinek Gábor a csizmáját sem pucolhatná ki, százszorta szebb Gábornál. Gábor persze erre rögtön elősorol minden grófkisasszonyt, aki boldog lett volna, hogy őt csókolgathatja - és amikor Julcsa válasza továbbra is határozott "nem," ily módon reagál:

- Na hisz, Julcsa, ha te ezt a szavad vissza nem vonod, én bizony tégedet, hiába rablófővezér vagy, hát én tégedet azonnal lemészárollak itt az út közepén!

Julcsa áll a kihívás elébe, és a két rablóvezér nekifog verekedni. "Hét évig" birkóznak, de Gábor sehogyan sem bír Julcsával, egy karcolást sem tud rajta ejteni. A patthelyzet akkor ér véget, amikor felbukkannak Julcsa emberei, akik a vezérük keresésére indultak. Bátori Gábort összekötözve viszik haza a barlangjukba, ahol a rablósegédvezető, Julcsa vőlegénye, már rég siratja a menyasszonyát. Miután a szerelmesek boldogan egymásra találnak, úgy döntenek, megkegyelmeznek Gábor életének, és elmennek megnézni a barlagját, hogy igazat mondott-e magáról. A másik barlangban ott találják Gábor (időközben negyvenkettőről huszonnégy főre csökkent) embereit, akik siratják a vezetőjüket. Gábor közli, hogy mostantól a két banda egyesül, mégpedig Bátori Julcsa parancsnoksága alatt. Az emberei eleinte húzódoznak, hogy azért nő alatt mégsem illik szolgálni, de Bátori Gábor közli, hogy ő nem bírt a nővel, egy karcolást se ejtett rajta hét év alatt, ő a fővezér, és punktum. A két betyárbanda egyesül, jót mulatnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

"ÁLLJ! KI A FŐVERÉB?!"

Mitől feminista?

Női szemmel tipikus élethelyzet tárul a szemünk elé a mese nyitó jelenetében:
"Szép vagy!" "Köszönöm! Hogy hívnak?" "Bátori Gábor." "Jé, egyforma nevünk van. Érdekes. Szia!" "Hé!" "Mit akarsz?" "Van szép kocsim. Feljössz hozzám?" "Nem." "De mégis, gyere fel!" "Van barátom." "Na és? Engem nem zavar, ha téged sem!" "Hagyj békén." "Fogadjunk, hogy jobb vagyok a pasidnál!" "Nem." "Hülye p**a. Akkor megöllek."
Nyilván az utolsó mozzanat extrém eset... de sajnos az utóbbi években több is előfordult belőle, és még látványosabb a szám, ha beleszámoljuk azokat az eseteket is, amikor a visszautasítás másféle - nem halálos, de súlyos testi, érzelmi, vagy verbális - erőszakot váltott ki a nyomuló félből. Az egyik legmegrázóbb eset a 2014-es UC Santa Barbara lövöldözés volt, amelyet egy elkényeztetett gazdag kölyök hajtott végre azután, hogy néhány lány nem volt hajlandó randira menni vele (ezt a lövöldözés előtti kiáltványában részletesen tárgyalta, a lányokat okolva a gyilkosságokért). És olyan esetekben is, amikor "viszonylag" egyszerűen fogadja valaki az elutasítást, elkeserítően sokszor kap az ember olyan válaszokat a "kösz, nem"-re, mint például "hülye k*va", "mivan, már ismerkedni sem szabad?!", "úgysem dugnálak meg," vagy nemes egyszerűséggel a klasszikus "szűzk*va". A legtöbb nő előbb vagy utóbb sajnos belefut legalább egy ilyen helyzetbe (és aki szerint túlzok, annak ajánlom a #YesAllWomen Twitter mozgalmat). Elég sok Bátori Gábor rohangál a világban, akik az elutasításra csak aggresszióval képesek reagálni.

Bátori Julcsa állja a sarat. Nem csak rablóvezér a saját erejéből, saját bandával, hűséges követőkkel, és egy "rablósegédvezér" vőlegénnyel, de abban is biztos, hogy Bátori Gábort le tudja győzni. A verekedés évekig tart, és azzal zárul, hogy Gábor elismeri: Julcsa az erősebb, ő a méltó vezér az erdei rablók számára. Sőt, amikor ezt belátja, nem csak saját maga áll Julcsa szolgálatába, de az összes emberét is meggyőzi róla, hogy Julcsa a jobb vezér kettejük közül. Ez pedig mesei szempontból nagyon fontos mozzanat: Nem csak a nő fizikai erejét ismeri el, hanem azt is, hogy vezetésre termett, és annak érdekében, hogy a rablóknak a legjobb vezére legyen, átengedi neki a hatalmat - és erről meggyőzi a csapatában lévő többi férfit is. Olyan társadalmakban, ahol a "vezető" pozíció a mai napig férfias dologként van beállítva, fontos, hogy a nők vezető képességeit is kihangsúlyozzuk.

Amit érdemes átgondolni

Két kritikát látok előre felbukkanni az Internet messzelátó kristálygömbjében:

1. "Okéoké, hogy nem akart hozzámenni, de nem lehetett volna udvariasabban elutasítani Gábort?" 
Ez olyasmi, ami a való életben is sokszor felmerül: "Szia! Meghívhatlak egy italra?" "Kösz, de van barátom." "Baszki, már barátkozni se lehet?!" Avagy: "Szia!" "Nem." "Most miért kell bunkónak lenni?!" Mindkét esetben a nőket éri kritika azért, mert nem bájosan, türelmesen, és udvariasan koptatják le az illetőt. Nyilván vannak a kommunikációnak alapvető udvariassági szabályai. A probléma az, hogy valahol középtájt van az igazság: A "húzz a búsba" nyilván nem jó reakció egy udvarias "meghívhatlak?"-ra, cserébe viszont senki sem tartozik senkinek azzal, hogy udvariasságból elfogadja az italt, ha előre tudja, hogy nem fogja érdekelni, ami utána következik. Sok nő egyébként is eleve csak azért futja le (az arcára fagyott mosollyal) a tiszteletköröket, mert attól tart, hogy egy határozott "nem"-re ijesztő reakciót kapna.
A mese szempontjából ez ott jelenik meg, ahol Julcsa próbálja udvarias és szakszerű mederben tartani a társalgást: Gábor utazásáról kérdez, és felajánlja, hogy tárgyaljanak, mint vezér a vezérrel. Amikor Gábor ennek ellenére a házasság kérdésén rugózik, akkor lépte át a "már ismerkedni sem lehet?!" határvonalát.

2. "Ahá! Szóval a feministák tényleg azt akarják, hogy a férfiak szolgálják őket!"
Nem, nem akarják. Csupán azt szeretnénk - és ez tükröződik a mesében is - hogy ha egy (vezető) pozícióra egy férfi és egy női jelölt közül a nő az alkalmasabb, akkor ismerjék el az alkalmasságát, és ne tagadják meg tőle a pozíciót csak azért, mert nő. Julcsa harcban bizonyítja, hogy elég erős, és az emberei felbukkanása bizonyítja, hogy elég jó vezető ahhoz, hogy hűségesek legyenek hozzá. A két Bátori közül ő a jobb vezér. Gábor nem azért hódol be neki, mert nő; hanem azért, mert erősebb.

Források

Ámi L. - Erdész S. - Ortutay Gy.: Ámi Lajos meséi (Akadémiai Kiadó, 1968.)
Mesélte: Ámi Lajos, 1959 januárjában.

A mesének nincs saját típusa, a gyűjtő szerint ponyvai hatást mutat, mint Ámi más betyártörténetei is.

Megjegyzés

A történet erős hasonlóságokat mutat Ámi Lajos egy korábban említett meséjével. 

Feminista Magyar Népmesék 34. - Mónár Julcsa és a Veresszemű Király

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harminchárom mese itt olvasható.

Megint Ámi Lajostól hoztam mesét a hétre, és biztos, hogy a jövőben is fogok még tőle válogatni. 

A Veresszemű Király meg akart házasodni

A történet

A Veresszemű Király (akinek nem tudni, milyen felindulásból veres a szeme, talán allergiás) szeretne megházasodni, és ki is nézi magának a tökéletes feleséget: A lányt, aki a szomszédos kútra jár, mert olyan "borzasztóan széles fara" van, meg szép kerek arca és kék szeme. De hiába kajtat utána, nem találja sehol; végül jutalmat ígér egy embernek, ha előkeríti a lányt. A lány elő is kerül, és a király azonnal szerelmet vall neki; Mónár Julcsa azonban húzódozik, mondván, hogy neki szörnyű nagy titka van. Végül bevallja a királynak négyszemközt: Nagyon szegény szülők gyermeke, ezért "rossz társaságban forgott" - elígérték egy betyárvezér menyasszonyának, a vezér pedig megfenyegette, hogy megöli, ha bárkinek elárulja. Most már a király kezében van az élete.
A király nem sokat rágódik a dolgon: A katonáival kiirttatja az erdei rablókat, majd feleségül veszi Julcsát. Igen ám, de egy betyár elmenekül, és bosszút esküszik. Hosszú ideig próbál a királyné közelébe férkőzni, lesi, figyeli, de sehogyan sem tud elég közel jutni hozzá, hogy megölje. Julcsa hírét veszi, hogy valaki a vesztére tör, és imigyen szól:

- Hallod-é, kedves uram! Én neked mondok egyet! Én felőtözök betyárnak, osztán bemegyek abba a ballangba, mert én nem félek attul a betyártul, hogy megöl éngemet. Én bejelentem magamat, hogy én betyár vagyok, és elpusztítom!

A király a feleségével tart; mindketten betyárnak álcázzák magukat, és bejutnak a titkos rejtekhelyre. Az utolsó megmaradt betyár először gyanakszik a két idegenre, de Julcsa okos válaszai hamar eloszlatják a kételyeit. Amikor aztán a fegyverét letéve a spájzba megy, hogy ételt hozzon, Julcsa és a király az ajtó két oldalán várják, és a pisztolyaikkal "úgy célozva, hogy egymást meg ne lűjék," lepuffantják az utolsó gonosztevőt.

Mitől feminista?
Érdekes, ismert mesetípusba nem tartozó történet. Egyrészt nagyon szeretem a nyitó jelenetét; jó látni, hogy a sok világszép nádszálkisasszony mellett a kerek arcú, "széles farú" leányokon is megakadhat egy uralkodó szeme. Másrészt pedig szerintem ez a mese valahol a múltbeli, fájdalmas titkok feldolgozásáról is szól.

Mókás mozzanat az, amikor a király Julcsát keresteti: Egy ember kapásból felajánlja, hogy szívesen összekötözi és leszállítja a lányt, amikor legközelebb a kútra jön vízért, mire a király letorkollja: "Te, hisz olyat azért már csak ne tegyél vele, megkösd a kut oldaláho'? Hát mit tanáltál már ki illyen goromba dógokat! Nem ugy kell avval elintézni!" Jó látni, hogy a kézenfekvő, ám erőszakos megoldás helyett maga a (férfi) uralkodó áll ki egy másik férfi ellenében a lánnyal való méltányos bánásmódért. Hasonló az a jelenet is, amikor Julcsa megtagadja, hogy egyből a király színe elé vigyék, és követeli, hogy a király őt hívassa be (mintha vendég lenne, és nem portéka).
A mese legklasszabb része (szerintem) az, amikor maga Julcsa indul el véget vetni az életére törő betyárnak - a király pedig vele tart, de nem mint hős megmentő, hanem mint egyenrangú partner. Nem próbálja meg helyette megoldani a problémát, vagy eltussolni a múltat; inkább segít, követi a felesége tervét, és a végén ketten együtt (egymásra vigyázva) puffantják le a gonosztevőt.
A sztori maga ott fordul meg, hogy a király elnyeri Julcsa bizalmát, aki ezért elárulja neki, hogy szegénysége miatt "rossz társaságba" keveredett. A király ezt nem rója fel neki, sőt; végig szeretettel és tisztelettel fordul Julcsa irányába a sajnálat helyett. Pontosan tudja, milyen komoly dolog, hogy a titok elárulásával Julcsa a kezébe tette az életét. Julcsa pedig bátor - nem csak azért, mert szembe mer nézni a betyárral, de azért is, mert meg mert bízni valakiben annyira, hogy elárulja a titkát.

Amit érdemes átgondolni
Amikor Julcsa először említi, hogy "rossz társaságba" keveredett, a király kissé aggódva kérdezi, hogy a "lányságát" elvették-e. Nehéz megállapítani, hogy azon aggódik-e, megerőszakolták-e a lányt, vagy pedig azon, hogy szűz-e a leendő felesége. Nyilván az előbbi értelmezés inkább feminista, az utóbbi inkább szexista vonalon mozog, de leginkább a mesemondó (és hallgató) képzeletére van bízva.

Források

Ámi L. - Erdész S. - Ortutay Gy.: Ámi Lajos meséi (Akadémiai Kiadó, 1968.) 
Mesélte: Ámi Lajos, 1959. Más változata nem ismert.

Megjegyzés
Ámi Lajos szerette a Mónár Julcsa nevű, betyárokkal kekeckedő női főhősöket. Két hasonló meséje is van, amikre a későbbiekben visszatérek majd.