Visszaadott fókabőr: Válás a népmesékben

Hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy én lettem az ügyeletes válásfelelős mesemondó a Twitteren. Érthető módon érdekelnek azok a hagyományos mesék, amikben megjelenik a válás, mint téma, és főleg azokat szeretem gyűjtögetni, ahol ez pozitív előjellel tűnik fel. Van olyan élethelyzet, amire a válás a megoldás - és még akkor is, ha fájó dolog egy házasság végére érni, nem kötelező, hogy a búcsúzás pocsék legyen.

Íme, néhány válogatott népmesei példa:



Miért süt nappal a nap, és éjjel a hold? (Litván mese)
Ebben a történetben a Nap és a Hold válnak el, és úgy osztoznak meg közös gyermekük, a Föld láthatásán, hogy az egyikük nappal, a másik pedig éjjel tartja rajta a szemét.

Hogyan vette feleségül Szoszlan Koszert? (Oszét legenda)
Ebben a történetben a nart vitézek leghíresebbje, Szoszlan, megküzd egy hölgy kezéért, aki egy repülő toronyban lakik. Mindenféle kalandok után feleségül is veszi a szépséges hölgyet, ám az egy idő után ráun az egy helyben maradásra, és mivel Szoszlan nem akarja elhagyni a nartok faluját, így közös megegyezéssel elválnak, és Koszer elrepül a tornyában. Boldogan éltek, míg el nem váltak.

Haszan szultán házassága (Egyiptomi mese)
Egy szultánnak megjósolják, hogy hét év balszerencse várja, mire koldusruhába öltözik, és elmenekül más vidékre. Egy gazdag ember háromszor egymás után elválik a feleségétől, de aztán mindig visszaveszi. A törvény szerint három válás után csak akkor veheti el megint, ha közben a nőnek volt egy másik férje, ezért a gazdag ember erővel feleségül adja a nőt a koldushoz azzal, hogy majd másnap elválnak. A szultán és a felesége azonban megszeretik egymást, és együtt maradnak egy jobb, boldogabb kapcsolatban.
(Ez a mese benne lesz az idén megjelenő "Hagyományos mesék rendhagyó családokról" kötetemben.)

Az önző férj (Zambiai mese)
Éhínség idején egy család a vadonba költözik. A férj talál egy csomó mézet, de a feleségének és a gyerekeinek nem ad belőle. Az asszony maga indul el vadászni, és el is ejt egy állatot, de egyedül nem tudja hazavinni. A falubeliek sietnek a segítségére, és mivel a közösség támogatásával meg tudja etetni a gyereket, az asszony azonnal el is válik önző férjétől.

A selkie feleség (Skót mese)
Egy halász, akinek nincs senkije, mert anyajegy csúfítja el az arcát, találkozik egy selkie-vel (fókalánnyal). Először ellopja a lány bőrét, aki így nem tud visszatérni a tengerbe, de aztán rögtön megesik a szíve rajta, és visszaadja a bőrt. A lány ennek ellenére vele marad. Tizenöt évvel később azonban honvágya támad, és visszatér a tengerbe, mondva a férjének, hogy jöjjön majd utána. Amikor a gyerekeik felnőnek, a halász követi a feleségét a tengerbe, és ő is fókává változik. Később együtt térnek vissza, hogy ajándékot hozzanak az unokájuk születésekor.
(Nem tudom, ez válásnak számít-e, mindenesetre jobb, mint a legtöbb selkie sztori, amit ismerek.)

Red Roderick és a selkie (Skót mese)
Ugyanúgy fókafeleséges történet, csak itt a három gyerek születése után a feleség egyszerűen visszakéri az ellopott fókabőrt, majd elsétál a tengerbe, meghagyva a férjének, hogy soha ne vadásszon fókára.

"A rossz férfiak az erényes asszonyokat is elrontják" (Szíria)
Ebben a mesetípusban, amivel több helyen is találkoztam Kelet-Afrikában és a Közel-Keleten, egy férfi elválik három feleségétől mert mindegyikükkel van valami baja. Egy másik, kedvesebb fickó feleségül veszi mindhármukat, és felfedezi, hogy a hibáik abból fakadtak, hogy a férjük rosszul bánt velük (pl. az egyik azért "falánk", mert sohasem kapott eleget enni).

A férfi aki értett az állatok nyelvén (Eritrea)
Ugyanaz a mesetípus, ami nálunk is, csak itt a végén nem az a megoldás, hogy elverik a feleséget, hanem az, hogy elválnak. Így a fickó se hal meg, és az asszony se marad benn egy kommunikáció nélküli házasságban.

A három kis tojás (Eswatini)
Erről írtam nemrég részletesen (ld. a linket). Kevésbé válás, és inkább menekülés egy bántalmazó férjtől, de nagyon fontos sztori.

Szkádi és Njörd (Skandináv mitológia)
Szkádi, a vadászat istennője a lábuk alapján választ az istenek közül férjet magának, és sajnos a legszebb láb tulajdonosa Njörd, a tenger vén istene. A házasság megbukik, és végül elválnak; Szkádi Ullr-ban, az íjászat istenében talál hozzá illő párra.

Futika (Ribizli a kulisszák mögött 23.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ne mondja senki, hogy ez a gyűjtemény csak lányokról szól: még egy mese, aminek nagyon klassz fiú hőse van!

Miről szól?

Futika különleges fiú: folyton szalad, mozog, sohasem áll meg egy helyben. Mindenki kicsit furának tartja, és senki sem akar megbízni benne, amíg egy gazda jókedvében fel nem fogadja szolgálatra, "napi háromszori szaladással." Futika kimegy a földekre dolgozni, és minden szünetben hazaszalad, hogy kimozogja magát. Úgy esik, hogy minden látogatásakor lefüleli a falu tolvaját, aki végül elhatározza, hogy elteszi az idegesítő szolgát láb alól. Futika azonban résen van, és ő csalja tőrbe a tolvajt, bizonyítva a gazdának, hogy nem csak gyors, hanem becsületes és okos is.

Hogyan készült?

Futika zseniális mese, de nem túl ismert: csak két változatát találtam meg, Berze Nagy Jánostól és Penavin Olgától. A mese elejéhez hozzáköltöttem egy kicsit a szaladozó legény gyerekkoráról, ahogy a mesélések során kialakult a történet - leginkább azért, hogy megmutassam, milyen nagy szó, hogy a gazda felfogadta Futikát szolgálatra.

Mitől különleges?

Biztos akad, aki rögtön ráismer egy-egy gyerekre vagy felnőttre Futikában. Ennek a mesének fontos tanulsága és reprezentációs ereje van: Futika olyan, amilyen, és emiatt sokan látásból elítélik ("jé, hiperaktív!", szólt közbe egyszer egy fiatal, amikor meséltem). Amikor viszont kap egy esélyt, hogy a maga módján beilleszkedjen egy környezetbe - "napi háromszori szaladással" - akkor rögtön megtalálja a helyét és a boldogságát, és az energiáit hasznos dolgokra fordítja. Nagyon fontos mozzanat, hogy Futika nem "kigyógyul" a szaladozásból, hanem a környezte döbben rá, hogy a napi három szaladás egyáltalán nem nagy ár, hogy Futika jól érezze magát a bőrében, és semmiben sem akadályoz senkit abban, hogy elvégződjön a munka a ház körül. Sőt. Futikát a különlegessége teszi alkalmassá arra, hogy észrevegyen olyan dolgokat (a tolvajt) is, ami másnak nem tűnt volna fel. Futika remek inklúziós mese, és ráadásul nagyon mókás (és egyáltalán nem didaktikus), ami még természetesebbé teszi.

Érdekesség

Móra Ferenc írja valahol, hogy az ő gyerekkorában a "speciális" embereket a falu közössége úgy hívta, "többel jó", mert amíg ott volt körülöttük a támogató közösség, addig ugyanolyan jól beilleszkedtek, mint bárki más. Ezt hívták az aktivisták "a fogyatékosság társadalmi modelljének" - sok ember nem önmagában szenved hátrányt, hanem azért, mert a társadalom elutasítóan viselkedik velük szemben, és nincs felkészülve rá, hogy befogadó környezetet teremtsen.

Az elfogadás meséi: Danielle Bellone Budapesten

Korábban emlegettem már kedves barátnőmet, Danielle Bellone-t, akivel együtt végeztük el az ETSU Storytelling mesterképzését. Danielle New Orleans-ban él, és amellett, hogy csodálatos mesemondó, költő, zenész, és kalapkészítő, a mesemondásnak egy olyan ágazatával foglalkozik, amiről érdemes nagyon sokat beszélni: a "new trad", vagyis "új népmesék" témájában írta a szakdolgozatát, és azóta is erről a témáról tart előadásokat, workshopokat, és képzéseket Amerika-szerte. Idén sikerült megvalósítani egy régi vágyamat: Danielle-t Magyarországra csábítottuk, hogy a Budapest Pride programsorozatának keretei között nekünk is tartson "new trad" előadást és workshopot. Az utazást és a programot az amerikai nagykövetség támogatta (ez úton is nagyon köszönjük!), akik kihasználták az alkalmat, hogy Danielle-t vendég előadóként elvigyék más helyszínekre is.

Miután Danielle ellátogatott a FEST idei konferenciájára (erről már írtam), egy hetet Budapesten töltött, szorgos mesemondó munkával. Július 4-én (stílszerűen) egy egész órás előadást tartott az RS9 Színház színpadán Pulse and Other Queer Heartbeats címmel, a Pride programsorozat részeként. Aki lemaradt róla, az sajnálhatja: Lenyűgözően szép műsor volt. Szerepelt benne "new trad" teremtéstörténet két szerelmes istennővel, versbe átírt Hamupipőke, újramesélt görög mítosz Daphné és Aeola lerombolt szerelméről, Danielle csodaszép verziója a dán Sárkányhercegre, sőt, még egy új "new trad" mese is Omárról, a lovagról, akinek a sárkány előtt először (szimbolikus formában) a szorongását kellett legyőznie. Danielle énekelt, szárnyalt, elvarázsolt mindenkit. Azt szeretem benne, hogy végtelenül választékosan mesél; minden szavát gondosan megválogatja, és a legszebb, legszínesebb, legérzékletesebb kifejezésekkel fest le mindent a hallgatóság lelki szemei számára. Több történetét már sokadszorra hallottam, de egyszerűen nem tudok betelni a szépségükkel.

Szombaton, a Pride felvonulás délelőttjén Danielle háromórás workshopot tartott, Az elfogadás meséi címmel, olyan érdeklődőknek, akik maguk is szerették volna kipróbálni a "new trad" műfaját, és többet megtudni az új népmesék születéséről. Egyértelmű talán, de itt érdemes kiemelni: A "new trad" mesemondók nem állítják magukról, hogy népmeséket alkotnak, csupán azt, hogy a meséket, amiket felépítenek hagyományos toposzokból, szimbólumokból, motívumokból és struktúrákból, szabadon engedik a szájhagyományba, és ha tényleg jók, akkor vándorolni kezdenek, és több mesemondón át csiszolódva talán egyszer népmesévé válnak majd. Ezért van az, hogy minden "new trad" népmese automatikusan köztulajdonná válik - beleértve azokat is, amiket Danielle a saját előadásán mesélt.
A workshop kevés résztvevővel, de rengeteg lelkesedéssel zajlott. Danielle megismertetett minket a "new trad" alapfogalmával (szóbeli mesélésre született történetek, hagyományos elemekből, amik szabadon vándorolhatnak, és valamilyen hiányt töltenek be a hagyományos mesék repertoárjában). Elbeszélgettünk arról, mennyi téma hiányzik a hagyományos történetekből, vagy jelenik meg bennük nagyon ritkán (esetleg negatív előjellel). Hosszú listát raktunk össze olyan élethelyzetekről, identitásokról, vagy egyéb dolgokról, amikről nagyon szerenénk mesélni vagy mesét hallani - az LMBTQ+ identitások mellett szerepeltek olyan tágabb fogalmak is, mint például "női barátság", "idősebb hősök", "nem hagyományos családmodellek", és "éghajlatváltozás." Beszélgettünk a reprezentáció és a kulturális kisajátítás fogalmáról, és megvitattuk, hogy miért fontos a sokféleség még akkor is, ha a mesék mélyebb, szimbolikus szintjén minden meseszereplő saját magunk egy része. Végül a workshop utolsó egy órájában maguk a résztvevők is kipróbálhatták, párosával, milyen érzés új mesét alkotni egy szabadon választott témára. Én többször részt vettem már Danielle workshopjain, és minden egyes alkalommal lenyűgöz, milyen sok csodás történet tud megszületni szinte azonnal a résztvevők képzeletében. Volt Alsó Világba leszállós mese, melyben egy idős asszony és egy középső királylány együtt mentették meg szárazság sújtotta otthonukat; volt két királylány, akiket elrabolt egy sárkány, és egyesült erővel szabadultak ki; volt mókus, aki emberré akart válni, de nem tudta, férfi akar-e lenni vagy nő, és végül egyik mellett sem döntött; és volt föld alá zárt sün-anyuka, aki megtalálta a módját, hogy elszigetelt kis családjához közösséget alkosson más állat-anyukák segítségével. Még egy Pride történet is született színes lámpásokról - ez utóbbit biztosan fogjátok majd tőlem is hallani.

Danielle a két nyilvános előadás mellett a nagykövetség szervezésében járt Debrecenben és Szegeden is, részt venni American Corner programokban és táborokban. A két pesti alkalom remekül sikerült, és mindkettő emlékezetes marad; kicsit sajnáltam, hogy mindkettőn kevesen voltak, főleg azért, mert úgy gondolom, a "new trad" mesemondás olyasmi, amivel érdemes lenne minél több embernek megismerkednie (vagy legalábbis elgondolkodni rajta, miért akarjuk annyira megfagyasztani a népmesehagyományt 150 évvel ezelőtti állapotában). Mindenesetre a hét telis-tele volt remek élményekkel, érdekes találkozásokkal, és csodaszép mesékkel. Remélem, mindenkinek legalább ilyen klassz Pride hónapja volt!

Feminista Magyar Népmesék 39. - A Tátoskirály lyánya

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harmincnyolc mese itt olvasható.

Mára egy olyan mesét hoztam, ami hamarosan megjelenik angol nyelven az új könyvemben is! Kedvenc mesemondóm, Pályuk Anna hagyatékából. 

A Tátoskirály lyánya

A történet

Egy nagy hatalmú táltos királynak egyetlen lánya, és nagy bánata van: A királylánynak hiányzik egy keze és egy lába, és ezért senki sem akarja feleségül venni. Bár a lány folyton nyugtatja az apját, hogy ha nem akad vő, akkor is lesz kire hagyni az országát (khm), a király csak nem nyugszik bele a helyzetbe. Egy öreg dajka megsúgja neki, hogy a tengerben él egy hal, ami évente egyszer jelenik meg, és teljesít egy kívánságot - a király kiköltözik tehát a tengerpartra, és várja a halat. Már majdnem letelik az egy év, amikor észreveszi, hogy valaki elrabolta a lányát, és épp menekülőben van vele; utánuk fut és a saját kezével öli meg a rablót. Ebben a pillanatban megjelenik a hal is, ifjú képében, de megtagadja a királytól a kívánságot, mert vér tapad a kezéhez. Minden marad a régiben.
Egy nap egy csodás kosár ereszkedik alá a fellegekből, benne egy jóképű fiatal legénnyel, aki nem más, mint a Felhők Királya. A két fiatal egymásba szeret, de a táltoskirály csak akkor adja áldását rájuk, ha az udvarában maradnak - nem akarja elengedni egyetlen leányát hazulról. A Felhők Királya eleinte tiltakozik, de túl szerelmes ahhoz, hogy nemet mondjon. A két fiatal boldogan él a Táltoskirály udvarában, és egy kisfiuk is születik... ám hamatosan szárazság köszönt az országra, mert a Felhők Királya nem kormányozhatja a saját birodalmát, amíg távol van. Hosszas vitatkozás után a király és a királyné visszatérnek a felhők közé, és a Táltoskirálynál hagyják a kisfiukat - ám nem sokkal később a fiú is követi a szüleit, és eltűnik egy bárányfelhőben. A Táltoskirály mélységes bánatba esik - amikor egy katona megkérdi, mi bántja, kiönti a szívét, majd meghal.
A temetésen felbukkan a Táltoskirály lánya, immár a Felhők Királynéja, a fiával együtt, és életre kelti az apját. Ezen túl a család sűrűn látogatja egymást, és békében élnek; amikor a fiú és a nagyapja véletelnül özönvizet idéznek a királyságra, a királyné felitatja a vizet a kötényével. Felnőve a fiúból is Táltoskirály lesz, és mindannyian boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Mitől feminista?

Kép innen

Adott egy királykisasszony, akinek testi fogyatékossága van, és a saját apja is úgy hiszi róla, hogy sohasem fog "kelleni" senkinek. A fogyatékosság a mese végére sem tűnik el, ám a királykisasszonyból királyné, mégpedig a fellegek és viharok nagy hatalmú úrnője lesz.
Az "intersectional feminism" a feminizmus egy olyan (szofisztikáltabb) formája, mely nem csak a nők nemi identitását, hanem a személyük más elemeit is figyelembe véve foglalkozik kulturális és társadalmi kérdésekkel. Ez esetben például a nőiség és a fogyatékosság keresztmetszete alkotja a mese kezdőpontját: A királynak nincs fia, "csak" lánya van, és ráadásul a királykisasszony hiányzó végtagjai (vélt) akadályt jelentenek abban, hogy férfi örököst hozzon a házhoz. A probléma tehát kétrétű, és mindkét eleme befolyásolja a történet kimenetelét.
Fontos mozzanat a mesében, hogy a királykisasszony nem "gyógyul meg" mágikus módon (mint oly sok más mesében, ahol a fizikai hiány valamiféle metafizikai hiány szimbóluma). Ehelyett a történet végére bebizonyosodik, hogy a vélt hátrány, a végtagok hiánya, egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy megtalálja élete szerelmét, gyereket neveljen, avagy királynéként uralkodjon a felhők felett. A mese magától értetődő módon egyszerűen "elfelejti" a kéz és a láb hiányát, amint megjelenik egy kérő, akit ez nem zavar.
Érdekes ellentét a Felhők Királya és a Táltoskirály hozzáállása a királykisasszony helyzetéhez. A Táltoskirály, a nagy hatalmú, uralkodó apa, mindenáron meg akarja oldani a helyzetet a lánya helyett, és jobban kétségbe van esve miatta, mint maga a lány. Eleve "leírja" a lányt azzal, hogy senkinek sem fog kelleni, mert nem tökéletes. A Felhők Királya ellenben nem csak fittyet hány arra, hogy hány keze avagy lába van a lánynak, de ráadásul képes a saját királyságát is feláldozni érte, hogy együtt lehessenek. Hosszú távon az apa követelése, a lányához való túlságosan féltő ragaszkodása okozza a bajt; amint elengedi a lányt, hogy királyné lehessen a saját országában, a földön is véget ér a szárazság.
A Táltoskirály, bár sok ponton elég ellenszenves figura, valójában nem teljesen negatív személyiség. Nagyon szereti például az unokáját, és ragaszkodik is hozzá; az ember egészen megsajnálja, amikor egyedül marad, és csak egy random katonának jut eszébe megkérdezni, hogy mi nyomja a szívét. A mese végére ő is boldog lesz, amint a család megtalálja a módját, hogy egyensúlyt teremtsenek ég és föld között.

Amit érdemes átgondolni
Sajnos a magyarban nincs jó szinonima a "fogyatékosságra" ami nem jelöl hiányt vagy hátrányt, vagy kevésbé hangzik durván. Maga a mese nem is kívánja meg, hogy bármilyen cetlit ragasszunk a királylányra; a helyzet, szimbolikus módon, magáért beszél.

Forrás

Kovács Á.: Felsőtiszai népmesék (Alföldi Magvető Kiadó, 1956).
Mesélte: Pályuk Anna

Megjegyzés
Más változata nem ismert.

Északvidék 2016 - A mesemondók előbújnak barlangjukból

A húzós, disszertáció-hajrás tavaszi félév tökéletes lezárásaként ismét elutaztam Wisconsinba, a Dungeons&Dragons kies őshazájába, hogy részt vegyek az immár hagyománnyá vált Northlands mesemondó konferencián. Kilencven-egynéhány ismerős mesemondó társaságában töltöm a hétvégét, és míg odakinn zuhog az eső, és a fejünk felett a hotel lobbiját renoválják, mi ismét elmerülünk a mesemondás elméletében és gyakorlatában.

A pénteki nap egy négyórás, egész délelőttös mesterkurzussal indult, amit Tim Tingle tartott. Ő egy choctaw indián mesemondó, akiről nem csak sokat hallottam, de könyveit is olvastam (sőt, használom is őket tanításhoz) - viszont élőben még sohasem találkoztunk, így izgatottan vártam a lehetőséget. A műhelynek (amire külön kellett befizetni, és még így is több tucatnyian voltunk) eléggé általános címe volt, így senki sem tudta, mire számíthatunk... de nem is ez volt a lényeg, hiszen gyakorlatilag mindenkit Tim hírneve vonzott be a terembe. Négy órával később remek élményekkel és sokkal bölcsebben távoztunk... csak éppen azt nem tudtuk még mindig, hogy miről szólt az előadás...
(Leginkább arról beszéltünk, hogyan lehet irodalmi idézetekkel egybeszőni személyes sztorikat, és hogyan lehet a saját élményeinknek univerzális üzenetet adni azáltal, hogy irodalmi élményekhez kötjük őket... vagy valami hasonló) (Közben jót vitáztunk azon is, hogy egy mesemondó kimondhatja-e a "szar" szót megfelelő kontextusban - szerintünk igen, Tim szerint viszont nem, így ezen el is rágódtunk egy jó darabig).

A bőséges ebéd végeztével elkezdődött a konferencia tényleges programja; a péntek délutánt háromórás "intenzív" műhelyek töltötték ki - három másik mellett például az enyém is. Életem első háromórás konferencia-előadása! Nem kevéssé izgultam, és közben nem kevés takony folyt az orromból (félév végi stressznátha), úgyhogy egy vödör teával és nem kevés sziruppal felszerelkezve tartottam meg az előadást... the show must go on. Még így is remekül sikerült, és megdöbbentő mennyiségű pozitív visszajelzést kaptam - közöttük pl. a puszta tényt, hogy eddig ez volt a legnépszerűbb műhelyem, extra székeket kellett behozni a szomszéd szobából (kb. 35 embert számoltam). Olyan is volt, aki előre szólt, hogy félúton le fog lépni, majd végül mégis ottmaradt.
A műhely a sokféleség és a reprezentáció fontosságáról szólt a mesemondók munkásságában. Olyasmikről beszélgettünk, mint például hogy mitől "erős női karakter" egy főhős, vagy hogyan lehet hagyományos meséket újragondolva "új" (eddig nem emlegetett) nemi identitásokat is beleszőni a repertoárunkba. Közös beszélgetés és kiscsoportos foglalkozások váltogatták egymást, és sok kérdésre sok kreatív válasz született. Csináltam egy olyan kört is, ahol a csoportoknak olyan szimbólumokat kellett újragondolnia, amik a mai világban problematikusak - például a "fekete menyasszonyt," a "csúf gonosz cigánylányt," és egyéb, bőrszínnel vagy etnikummal kapcsolatos negatív mesei elemeket. Mindenkit nagyon lelkesített a sokféleség témája, rengeteg mondandójuk és ötletük volt, és sokszorosan megköszönték, hogy időt szakítottunk a reprezentációra (ami nagy téma a médiában, de a mesemondókig ritkán jut el). Kitöltöttünk egy kvízt is, és jutalomként tündérmese-matricákat osztogattam. Vidáman telt a délután.

Az intenzív műhelyeket vacsora, majd mesemondó koncert követte. A koncerten négyen léptek fel, közöttük Yvonne Healey, aki egy hátborzongató ír legendát mesélt (emberevéssel, mocsárba fulladással, ahogyan azt illik), valamint Loren Niemi, akinek a személyes sztorija arról szólt, milyen élmény volt elolvasni a saját FBI aktáját a hetvenes évek derekán... Mivel a koncertet kényelmes plüss fotelekből néztük végig, bennünk is ragadtunk az azt követő, késő esti tündérmese-körre is, ahová bárki bedobhatta a nevét. Hét mesét hallgattunk meg, japán Hüvelyk Matyitól cornwalli tündérlegendán keresztül egy Borsószem királykisasszonyig, aminek minden egyes szava P betűvel kezdődött... Katie Knutson, aki részt vett a műhelyemen, helyben rögtönzött egy meleg verziót a Béka királykisasszonyra, és mindenkit levett vele a lábáról. Két béka királyfi jobb, mint egy.

Így telt el a konferencia mozgalmas első napja. A szombati beszámolóval holnap jelentkezem...