A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blogolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 15., szombat

Hét tenger meséi - Tengerparti körbeblog

A Mozgó Könyvek lelkes munkatársa, Benedek Patrik azzal keresett meg mesemondókat, hogy egy egész hetet szeretne a mesék világának szentelni. Ezen a héten sok mesés videó, cikk, és mindenféle megosztás mellett egy körbeblogot is tartunk, amelynek témájául közösen a tengert és a tengerpartot választottuk (ha már idén úgyis sokan kimaradunk a nyaralásból).

Nekem külön kapóra jött ez a téma, ugyanis épp a hét elején értem haza a Világszép Alapítvány legutóbbi táborából a paloznaki Meseközpontból. A kiskamaszoknak szóló táborunknak idén a Felfedező Tábor nevet adtuk, és az egész hetünk a hajózás, kincskeresés, kalózok, és tengeri legendák körül forgott. Megtanultunk iránytűt használni, napórát olvasni, kötelet csomózni, és két valódi szabadulószobát is megoldottunk!

A Világszép táborok minden napját reggeli mesemondással indítjuk, és esti mesével zárjuk. A meséket én válogattam össze és mondtam el; igyekeztem minél több kultúrával, és minél több tengeri kalanddal megismertetni a táborozókat. Íme, a heti menü:

Első reggeli: A Tengerjáró Szindbád (első + második utazás)

Mi is lehetne jobb felütés egy felfedező táborhoz, mint Szindbád utazásai? A név sokaknak ismerős, de úgy tűnt, a történeteket ez a korosztály még nem ismeri részletesen. Mondjuk amikor nyúzott tehén kezdett potyogni az égből, akkor a felnőtteknek is elkerekedtek a szemei... Ez a sztori magában foglalta a klasszikus bálna-szigetet, a rukh-madarat, valamint a Drágakövek Völgyét, ami az egyik kedvenc mesetípusom

Első este: Hogyan tanultak meg navigálni az emberek? (Marshall-szigetek)

Egy erősen Moana hangulatú legenda arról, hogyan tanult meg egy lány navigálni a tengeren három titokzatos idegentől. Az idegenek bekötött szemmel bedobták a vízbe hol itt, hol ott, és a hullámokból, a szélből, a madarak hangjából kellett megmondania, mikor hol van. Vadregényesen hangzik, de Polinéziában még a 20. század végén is éltek öreg navigátorok, akik tudtak vakon tájékozódni a szigetek között.

Második reggeli: Az első tonhalak (Maldív-szigetek)

Klassz sztori egy navigátorról, akinek a legénység megeszi a vacsoráját, és ezért büntetésből sodródni hagyja a hajót 88 napon keresztül. A hajó végül kis híján leesik a világ szélén, amikor a navigátor végre abbahagyja a duzzogást, és megment mindenkit. Hazafelé menet még egy raj tonhalat is a hajóhoz köt némi varázslattal. 

Második este: A Tengerjáró Szindbád (negyedik + ötödik utazás)

Visszatértünk Szindbádhoz, aki közben ismét útra kelt; megint felbukkant a rukh-madár (amit a gyerekek izgatottan ismertek fel, és mondták előre, hogy ebből baj lesz...), voltak kannibálok (mindenki hangos rémületére), és Szindbád nyakában lovagló tengeri öreg is.

Harmadik reggeli: A sellők szigete (Orkney)

Nagyon szép legenda egy lányról, akinek nyoma veszik, mígnem évekkel később egy tengeren sodródó hajó megmentésére bukkan fel ismét. A hajót a sellők titokzatos szigetére, Hildalandra vezeti, ahol évek óta él sellő férjével és a gyerekeivel. A hajósok megismerkednek a sellők világával, majd kalandokkal és élményekkel gazdagabban térnek haza. Szeretem ezt a mesét, mert az emberek és a sellők végig barátságos kapcsolatban vannak, egyik sem veri át a másikat.

Harmadik este: Thor horgászni megy (Északi mitológia)

Tavaly után közkívánatra nem maradhatott ki az északi mitológia az idei táborból sem. Azt a sztorit meséltem, amikor Thor és Tyr útnak indulnak a Tejúton is túlra, hogy elhozzák Hymir óriás üstjét. Útközben kitérőt tesznek a tengerre horgászni, és Thor kis híján kifogja Jörmungardot, az óriási világkígyót. Kalandos sztori, remekül mesélhető, Thort pedig ez a korosztály különösen szereti.

Negyedik reggeli: A Mágnes-hegy (Olasz-német legenda)

A Vergilius-mondakör egyik legklasszabb darabja. Vergilius (aki a középkori hagyományban költőből varázslóvá avanzsált) egy hajó legénységének tagjaként hajótörést szenved a legendás Mágnes-hegyen. Itt találkozik egy palackba zárt ősöreg varázslóval, aki segít neki felkutatni a szigeten egy varázskönyvet, melynek segítségével megmentheti a legénységet. 

Negyedik délután: Aisha, a Démonvadász (Algéria)

A negyedik napon erdei expedícióra indultunk, és az ebédet is az erdőben költöttük el, örvendezve a frissen kiásott (!) kincsesládák felett. Ennek megfelelően az ebéd utáni csendes pihenőt a jutalomcsokit majszolva a hűs árnyékban mesemondással töltöttük ki. Aisha hosszú és kalandos történetének azt a részét meséltem el, amikor tengeri szörnyekkel száll szembe (és üvegládában utazást tesz a tenger mélyére, megnézni őket). Valamint azt a pillanatot is, amikor találkozik Szindbáddal, mert ez szép visszautalás volt az előző napok meséire.

Negyedik este: Csillagos mesélés!

A tábor utolsó estéjén kifeküdtünk pokrócokra a Meseközpont kertjében, és bámultuk a ragyogó, csillagos eget. Paloznakról még a Tejutat is tisztán lehet látni, ami mind táborozóknak, mind a felnőtteknek nagy élmény volt. Meséltem mindenféle csillagképekről, a nyári égbolt alakjairól, és közben el-elkaptunk egy-egy hullócsillagot is. Olyankor mindig megálltunk kívánni...

Búcsúmese: Natikan és a szelek (Moken történet nyomán)

Nemrég olvastam egy egész könyvre valót a mokenek meséiből (ők tengeri nomádok Malajzia partjainál). Ez a történet fogott meg a legjobban, amelyben két testvér útnak indult egy titokzatos és gazdag nyugati országba. Útközben a tomboló szeleknek kellett adniuk a kormányt, a vitorlát, az árbocot, és a hajó orrát, de varázslatos énekükkel így is átjutottak a tengeren. Amikor a mesében éneklés volt, kis csapatunk együtt énekelte a közös Világszép dalt. Így jutottunk át mi is a tengeren, élményekkel és kalandokkal gazdagabban.

Moken hajó

A Tengerparti Körbeblog többi bejegyzéséért látogassatok el az alábbi mesemondó blogokra:

Szilvi, a Kétfülű Mesemondó

Lovranits Júlia Villő

Napos-holdas Mesék - Stenszky Cecília blogja

2016. november 14., hétfő

Hetedhétfő: Kérdezz, mesélek

A mai nappal (és a hetedik bejegyzéssel) lezárul a Hetedhétfő magyar mesemondói körblogolás! Nagy élmény volt, a jövő évi Népmese Napja alkalmából megint elővesszük majd!   
Az eddigi bejegyzéseimet továbbra is itt találjátok

Ezen a héten olyan kérdésekre válaszolunk, amiket Ti küldtetek nekünk. Hosszú listából válogatunk (köszönjük!), úgyhogy nem jut mindenkinek ideje minden kérdésre. Cserébe viszont mindenki magának válogat, úgyhogy ha meglátogatjátok a többi mesemondót (Varga-Fogarasi Szilvia, Lovranits Júlia), több kérdésre is választ kaphattok!


"A mese mesélve jó vagy nézve is?"
Popkultúra szakosként és diplomás kockaként állítom, hogy a jó mese (történet) nézve is jó. Nyilván az élőszóban előadott mesemondás élményét a mesemondó számára nem lehet mással pótolni, de attól még nagyon szeretek moziba járni, és dömpingben nézek sorozatokat is.
Ami a klasszikus nép- és tündérmeséket illeti: Szintén vannak pozitív példák "nézhető" változatokra, és a magyarok ráadásul világszínvonalon vannak ezen a téren. Elég csak a Magyar Népmesék sorozatot említeni...


"A mesélő hogy van jelen a meséiben?"

Szerintem kétféleképpen: Meseválasztásban, és előadói stílusban. A választásban azonnal meglátszik, melyik mesemondónak merre húz a szíve - én például többször megkaptam már, hogy az előadásaimban az önálló, kalandozó lányokról szóló történetek vannak túlsúlyban (nem  mintha bánnám). A stílusát pedig minden mesemondó ösztönösen hozzáadja a meséihez. Oda lehet adni ugyanazt a meseszöveget ugyanabból a forrásból két mesemondónak, és két teljesen különböző előadást fogunk belőle hallani...

"Szokott-e meséket kitalálni vagy csak már meglévő (nép)meséket mond?"
Én főleg hagyományos történetekre szakosodtam (mítoszok, legendák, eposzok, népmesék), de az utóbbi időben egyre inkább érdekel a "haladó hagyomány" mesemondói irányvonal, amelyet néhány ismerősöm űz. Íróként találok ki saját történeteket, de azok stílusban és műfajban is mások, mint a szóbeli mesék.

"Melyek a kedvenc motívumai?"
Nagyon szeretem a trickster (bajkeverő) karaktereket, akiknél a kíváncsiság győz a hősiesség felett - a világ minden táján léteznek, és a róluk szóló mesék sohasem hagytak még cserben. Emelett nagy kedvenceim azok a történetek, ahol több hős, vagy akár egy egész csapat dolgozik össze, hogy megmentsék a királylányt / legyőzzék az óriást / stb. (lásd a magyar hagyományban Szélike királykisasszonyt). Ezek a mesék időben egyesek szerint az Aranygyapjú legendájáig nyúlnak vissza, és mai változataik megtalálhatók a moziképernyőn olyan filmekben, mint például a Bosszúállók. 2013-ban megjelent egy angol nyelvű mesegyűjteményem a mai szuperhődök népmesei elődeiről; ennek a mesetípusnak több, mint 45 változatát gyűjtöttem össze hozzá.

"Felnőttek miért hallgatják a meséket?"
Nagyon sok olyan mese van, főleg a hagyományos történetek között, amelyek mindig is felnőtteknek szóltak. Ezek szokszor összetettebb, hosszabb, bonyolultabb történetek, melyek olyan érzelmi mélységeket és élethelyzeteket is megjelenítenek, amiket a gyerekek még nem tudnának befogadni. Én személy szerint nagyon szeretek felnőtteknek mesélni, mert borzasztóan hálás közönség, készségesen belemerülnek a mesehallgatásba, és mindenféle aggodalom nélkül adhatom elő nekik a kedvenc sztorijaimat. Több egészórás eposz- mítosz- és történelmi műsorom kifejezetten felnőtteknek szól.

"De végülis a mesék sosem pedzegetik, hogy hány évesek a királylányok. Egy nő életkora amúgy is tabu..."
Néhány népmeséből tudjuk, hogy a királylányok tizenhat-tizennyolc éves korban kerülnek eladósorba (Csipkerózsika vagy a Napkirály Lánya, például). Ennél viszont sokkal mókásabb az a magyar népmese, mely szerint az "öreg király" 45, az "öreg királyné" pedig 37 éves volt...


"Kik a rocksztárok a mesemondóknál, és miért akar valaki a mesemondók Metallicája lenni, amikor még stagedive-olni sem lehet egy rendeset?"
Ez volt a kedvenc kérdésem :D
Az, hogy kik a rocksztárok, attól függ, kit kérdezel meg - de a nemzetközi mesemondó mozgalomnak több nagyon ismert neve is van. Sokukról rendszeresen írok a blogon. Nehéz kiválogatni, ki számít közöttük a leghíresebbnek - főleg, mert aki mesemondó körökben híres, nem biztos, hogy a mindennapi életben is az - de azért mondok néhány példát: Ott van Taffy Thomas, aki az Egyesült Királyság első "Storytelling Laureate" (udvari?) rangú mesemondója. Vagy George MacPherson, aki egy ősrégi skót mesemondó család sarja, és jelenleg Skócia mesemondó mozgalmának nagy öregje. Vagy Duncan Williamson, a nemrég elhunyt legendás mesemondó, aki rengeteget tett a skót "utazó" szájhagyomány fennmaradásáért. Szintén nemrég hunyt el Brother Blue, aki az amerikai mesemondó reneszánsz legendás alakja volt. Laura Simms a gyógyító mesemondás nemzetközileg elismert nagyasszonya, Eddie Lenihan az ír tündérvilág nagy szakértője, Abbi Patrix a franciák iskolát is működtető, eposzmesélő előadómestere, Dovie Thomason az amerikai indián hagyományőrző mozgalom egyik legismertebb mesemondója. És hogy érdekességet is említsünk, ott van a norvég királyi család hercegnője, Márta Lujza, aki hivatásos mesemondó... (bezony, van olyan kolléga, aki királyi sarj). És persze hazai viszonylatban ne feledkezzünk meg Berecz Andrásról sem.

Ami pedig a stagedive-ot illeti: Egyszer nagyon kipróbálnám... Jonesborough-ban, kétezer fős közönséggel, valószínűleg meg lehetne tenni.

2016. október 31., hétfő

Hetedhétfő: Madárlátta mirtusz

A mai nappal folytatódik a Hetedhétfő magyar mesemondói körblogolás! Minden hétfőn új témával jelentkezünk, melyet ki-ki a saját blogján fejt ki bővebben. Az eddigi bejegyzéseimet itt találjátok. A többi résztvevő mesemondó blogjait a bejegyzés végén linkeltem.

E heti témánk: "Egy történet, amit még otthonról hoztál magaddal"


Nehéz választás. Rengeteg kedvenc mesém volt gyermekkoromban, a szüleimtől és a nagyszüleimtől is. Többjüket mesélem azóta is rendszeresen, mint például apa történetét arról, hogyan szelidítette meg egy kis ősember az első lovat, vagy a nagyapám városi legendáját a temetőből ellopott keresztről (amiről egészen sokáig azt hittem, hogy színigaz). A gyerekek mindig legalább annyira szeretik őket, mind én. A terjedelem kedvéért a mai bejegyzéshez csak egyet választottam ki, de sokáig tudnék áradozni a többiekről is...

Gyermekkorom egyik kedvenc meséje a Mirtusz királykisasszony címre hallgató történet volt. Anya mesélte nekem rendszeresen, részletesen, és nagy beleéléssel. Amikor elkezdtem mesemondóként dolgozni, elővettem megint, hogy felnőtt fejjel is átnézzem a részleteket - és rábukkantam néhány érdekes dologra...
A mese eredetileg a Pentameron című olasz mesegyűjteményből származik, és egy gyakori népmesetípus (ATU 652) egy irodalmi(asított) változata. Amikor mesélni kezdtem tíz évvel ezelőtt, eleinte hagyományőrző rendezvényeken léptem fel, és sokszor vittem Pentameron meséket magammal, mert illettek a reneszánsz/barokk hangulathoz. Bár felismertem a Mirtusz című mesében a gyerekkori történetet, a részletek határozottan eltérőek voltak (főként, mert Basile stílusa helyenként émelyítően szirupos). Amikor megkérdeztem anyát, honnan vette a mesét, először egy saját gyerekkori mesekönyvére hivatkozott, ám némi olvasgatás után rájöttem, hogy nem abban a kötetben van a történet, amire emlékezett. A Mirtuszkisasszony című mese magyar fordítására végül a Vadhattyúk című gyűjteményben bukkantam rá. Ott irodalmi meseként szerepelt; Clemens Brentano német költő dolgozta át a Pentameronból származó változatot egy hosszabb, részletesebb, líraibb, "morálisabb" formába. A sziruposságon ez sem javított sokat, és végül meg kellett állapítanom, hogy bár gyerekkorom meséje ezeken a könyveken alapult, anya alapvetően új, bájosabb és kedvesebb történetet varázsolt belőle. Továbbra is úgy mesélem tehát, ahogyan tőle hallottam.

Kutakodás közben egyéb érdekességekre is bukkantam. Többek között azzal kellett szembesülnöm, hogy amit én kicsi korom óta mirtusznak gondoltam, és csodáltam a nagymama cserepes növényei között, az egyáltalán nem is mirtusz. Hanem viaszvirág. Ez itt:

 Az európai mirtusz valójában így néz ki:

Ezzel egyrészt megállapítottam, hogy be kell hoznom a botanikai hiányosságaimat; másrészt pedig át kellett gondolnom magát a történetet is, mert anya meséjében mindig pici rózsaszín virágokból volt a Mirtusz királykisasszony koszorúja (lásd fenn). Továbbra sem tudom a mirtuszt másképp elképzelni, csak rózsaszínben. Ez most már így is marad.


***
Olvassátok el a többieket is!
Varga-Fogarasi Szilvia
Lovranits Júlia