Sir Gawain házassága (Feminista Multikulti Népmesék 15.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Anglia, 15. század

A történet

Karácsony környékén Arthur király vadászni indul, és eltéved az erdőben. Találkozik egy titokzatos lovaggal, aki kihívja, hogy válaszoljon egy találós kérdésre: Mi az, amire a világon minden nő a legjobban vágyik?
Arthur a válasz keresésére indul, de minden nő, akit megkérdez, valami mást válaszol neki. A lovagjai is segítenek a kutatásban, főleg Sir Gawain, aki mindenképpen meg akarja menteni a nagybátyját. Arthur az erdőben egy rettenetesen ronda banyával találkozik, aki állítja, hogy meg tudja mondani a helyes választ - és Sir Gawaint kéri férjül cserébe. Gawain beleegyezik a dologba, hogy megmentse a királyt. A banya elárulja a helyes választ: "A világon minden nő arra vágyik a legjobban, hogy maga dönthessen a sorsa felől."
Arthur megmenekül, Sir Gawainnek viszont feleségül kell vennie Dame Ragnellt, a banyát. A nászéjszakán az első csók után a banya csodaszép hölggyé változik, és felteszi a kérdést, nappal legyen-e szépséges, vagy éjszaka. Sir Gawain megtanulta a leckét a találós kérdésből: a hölgyre hagyja, hogy döntsön a saját sorsa felől - és így megtöri az átok második felét is.

Mitől feminista?

Juan Wijngaard illusztrációja

Azt hiszem, ezt nem nagyon kell magyarázni. Az üzenet annyira egyértelmű, hogy többször előfordult már, hogy kamaszok a közönség soraiban megjegyzést is tettek, micsoda "feminista sztorikat" tolok én nekik. Amikor először felteszem a kérdést, mi az, amire a világon minden nő a legjobban vágyik, még felnőtt hallgatóságtól is fojtott röhögés szokott lenni a válasz, és látni lehet, ahogy a suttogott poénok terjednek embertől emberig. A legtöbb nem túl kreatív, és általában a szex avagy a pénz körül forog, ami önmagában is beszédes. Különösen szeretem azokat a beszólásokat, amelyek szerint minden nő a világon legjobban a férfi anatómia bizonyos szervére vágyik - ezekre vissza lehet szólni, hogy sajnos nem igaz, mert van sok nő, aki a női anatómia vonatkozó részére vágyik, vagy mindkettőre, vagy egyikre sem. Ilyenkor mindig megy a pislogás.
Azokat a pillanatokat is szeretem, amikor megkérdezem a közönséget, szerintük mit választott/válasszon Sir Gawain: nappal legyen szép a felesége, vagy éjszaka? Meg is szoktam szavaztatni őket, hogy lássam, ki mit gondol. Nagyon beszédes, hogy hányan szeretnének nappal szép (reprezentációs értékű) asszonyt, annak ellenére, hogy éjjel egy banyával kell egy ágyban aludniuk (bár ezt gondolom egyszerűbb elengedni, mert többen megjegyezték már, hogy szexelni és aludni nappal is lehet...). A szavazás végeztével meg szoktam kérdezni azt is, van-e, aki szerint akad harmadik megoldás. Ilyenkor valaki mindig bepróbálkozik a "legyen szép éjjel is meg nappal is!" varázsigével, ami sajnos nem opció. Ellenben, érdekes módon, minden közönségben szokott lenni egyvalaki - sokszor egy csendes, hátsó sorban ülő, figyelmes srác vagy úriember - aki halkan megjegyzi, hogy "a világon minden nő a legjobban arra vágyik, hogy maga dönthessen a sorsa felől..." Na, rájuk érdemes odafigyelni. A történet ugyanis tulajdonképpen a szájába rágja a közönségnek a helyes választ már jó előre... csak valahogy a nagy izgalomban meg poénkodásban a legtöbben rögtön el is felejtik. Érdekes elgondolkodni rajta, hogy amíg az elméletet értékeli is a közönség (a "helyes választ" mindig hangos álmélkodás fogadja), amikor gyakorlati alkalmazásra kerül a sor, keveseknek jut ösztönösen az eszébe. Figyelem, empátia, és főleg gyakorlás kell hozzá, hogy a tanulság felfogássá váljon.

Amit érdemes átgondolni

Mesemondóként azt tapasztalom, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan festi le valaki a csúnyaságot. Egyszerűen az, hogy "öreg", nem biztos, hogy csúnyát is jelent, ahogy egyenként más testi fogyatékosságok sem. Én leginkább a teljesen eltúlzott fantasztikus leírásokat szoktam előnyben részesíteni, és inkább az ápolatlanságot helyezem előtérbe, csöpögő fülzsírral meg hasonlókkal...

Források

A szöveget és az elemzését (angolul) itt találjátok.
Magyarul megtaláljátok a történetet a Hősök és Pimaszok: Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak? című könyvemben (PONT Kiadó, 2019.)

Megjegyzés

A Facebook oldalamon a videók között meghallgathatjátok tőlem a mesét élőszóban is! :)

Herburt és Hild (Feminista Multikulti Népmesék 10.)

Ismét szerda, ismét Feminista Multikulti Népmesék! A Feminista Magyar Népmesék folytatásaként ezúttal Magyarországon kívüli országokból, kultúrákból válogatok. A bejegyzések listáját itt találjátok, akit pedig érdekel az előző sorozatból született mesegyűjtemény, az Ribizli a világ végén címmel találja meg a Móra kiadónál. És természetesen ebből a sorozatból is készül könyv :)

Származási hely: Német hagyomány, óészaki forrásból

A történet

Herthegh grófnak három fia van. A legkisebb, Tristram, párbajban megöli a középső bátyját, és elmenekül otthonról. Az apjuk az egészet a legidősebb fiú, Herburt nyakába varrja, hogy miért nem vigyázott az öccseire jobban. Herburt Thidrek király (Dietrich, Veronai Detre, Nagy Theoderik) udvarába menekül, aki a nagybátyja anyai ágon, és beáll hozzá lovagnak. Olyan hűségesen szolgálja, hogy amikor Thidrek kiszemeli magának Arthur király lányát, Hild hercegnőt, akkor Herburtot küldi el lánykérőbe.

Herburt el is megy Arthur udvarába, ahol szintén lovagként szolgál. Hildet azonban nem közelítheti meg, mert törvény, hogy a hercegnőt senki sem láthatja. Végül egy ünnep alkalmával Herburt a templomban megtalálja a módját, hogy meglesse a lányt (egereket ereszt el a templomban), összemosolyognak, és néhány szót is sikerül váltaniuk. Hild erre megkéri az apját, adja mellé Herburtot személyes testőrnek. Herburt így át tudja adni Thidrek üzenetét és a lánykérést; napról napra sok időt töltenek együtt. Hild kifaggatja, milyen ember Thidrek, és hogy néz ki. Herburt lerajzolja a királyt, és Hild úgy dönt, nem akar Thidrek felesége lenni, inkább Herburtot választja.
A két szerelmes megszökik Arthur kastélyából. A király katonákat küld utánuk, Herburt fejét követelve. A szerelmesek úgy döntenek, az az egyetlen esélyük, ha Hild gyorsan elveszti a szüzességét, és meg is oldják ezt a problémát valahol a bokrok között. Mire a katonák utolérik őket, Hild törvény szerint már Herburt felesége. Herburt lekaszabolja az okvetetlenkedőket, aztán a két szerelmes elköltözik egy másik királyságba, ahol boldogan élnek.

Mitől feminista?

Ezt a mesét azért válogattam be a sorozatba (a könyvben nem fog szerepelni, a célkorosztály miatt), mert gyönyörű ellentétpárja Trisztán és Izolda legendájának. Trisztán és Izolda tragédiáját egy szerelmi bájital idézi elő, és a szomorú végkifejlet a lovagi becsület és a szerelem közötti feszültség eredménye: Trisztán szereti Izoldát, de hűséggel tartozik Márk királynak, a nagybátyjának, és inkább átadja neki a nőt, minthogy megszökjön vele.
Herburt és Hild legendájában is szerepel egy Trisztán, de itt leginkább buta és erőszakos figuraként. Herburt három közül a legidősebb testvér, akit az apja (igazságtalanul) büntet azért, amit a forró fejű öccse tett. Ebből a pocsék családi állapotból menekül a nagybátyjához, Thidrekhez, ahol új otthonra talál, és tiszteletreméltó pozíciót tölt be a királyi udvarban.
Ennek ellenére Herburt nem elvakultan hűséges a nagybátyja iránt. Amikor megtalálja a módját, hogy kapcsolatba lépjen Hild hercegnővel, megteszi a kötelességét, és átadja a lánykérő üzenetet, mindenféle hátsó szándék nélkül, dicsérve a nagybátyját, és hatalmas uralkodóként (szó szerint) festve le őt. Hild ennek ellenére Herburtot szereti, és ő is a hercegnőt. Két út áll a szerelmesek előtt: Herburt lovagi becsületét megőrizve leszállítja a királylányt a nagybátyjának, ahol Hild boldogtalanul élhet egy nem kívánt házasságban, vagy megszöknek együtt, keresve a saját boldogságukat, és sárba tiporva mindkettőjük becsületét.

Ebben a történetben a szerelem győz a társadalmi nyomás felett. Herburt nem teszi a nőt, akit szeret, boldogtalanná azért, hogy a saját becsületét. státuszát megőrizze. Ráadásul a történet végén kiderül, hogy igenis van harmadik megoldás: a szerelmesek hátrahagyják mindkét birodalmat, ahol nem lehetnek boldogok, és keresnek egy új otthont maguknak, ahol új életet tudnak kezdeni. A szöveg szerint Herburtot az új király "nagy becsben tartotta, és sok híres történet szól a tetteiről."
Hild ugyanolyan önálló döntést hoz, mint Herburt. Eldönti, mit szeretne, és kiáll a döntése mellett; nem vállalja a mártírságot sem becsületből, sem féltésből Herburt iránt. Bízik benne, hogy ketten együtt megtalálják a boldogságukat, és a királykisasszony lóra pattan és elvágtat a kedvesével együtt, hátrahagyva a státuszt, ami Arthur lányaként és Thidrek feleségeként járt volna neki. Vakmerően bátor döntés ez, de egyáltalán nem meggondolatlan. Herburt és Hild nem távolról szeretnek egymásba, és nem varázsital boronálja össze őket: ismerik egymást és megbíznak egymásban.
A történet vége meglehetősen gyakorlatias fordulatot vesz. Mindenféle szemérmeskedés nélkül a szerelmesek beugranak a bokrok közé, hogy, kihasználva az általános felfogást a szüzességről, egymáshoz kössék az életüket. Thidrek nyilván nem akarna olyan királylányt feleségül venni, akivel egy lovagja már lefeküdt. Elavult, szó szerint középkori hozzáállás ez, amit Herburt és Hild gond nélkül a saját javára fordít, és egyáltalán nem bánják meg. Ha valaki számára egy menyasszonyban a szüzesség a legnagyobb érték, akkor magára vessen.
Azt szeretem ebben a történetben (amellett, hogy nagyon bájos szerelmes sztori), hogy nincs benne felesleges szenvedés meg gyötrődés. Herburt és Hild átlépik a társadalmi kereteket, amik a boldogságuk útjában állnak, és egyszersmind be is mutatják ezzel, hogy az adott társadalmi keretek meglehetősen öncélúak és haszontalanok. A "becsület" szubjektív fogalom, és egyetlen királyi vállveregetés sem ér meg egy egész életen át tartó boldogtalan házasságot.
(Thidrek egyébként az utószóban gond nélkül feleségül vesz valami más random hercegnőt.)

Amit érdemes átgondolni

A korosztály, értelemszerűen. Kamaszoknak már simán mesélném.

Források

The saga of Thidrek of Bern (Garland, 1988.)

Megjegyzés

Tök jó lenne párhuzamosan mesélni ezt a történetet Trisztánnal és Izoldával, főleg, mert szeretem azt képzelni, hogy Trisztán és Herburt öccse Tristram egy és ugyanaz a személy...

Világszép Mesetábor: Vissza a lovagkorba

Két éve dolgozom a Világszép Alapítvány mesemondó munkatársaként. Az Alapítvány a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekért jött létre, akiket igyekszünk a lehető legjobban támogatni mindenféle formában - mentorprogrammal, inkluzív óvodával, inkluzív délutáni foglalkozásokkal a Létra Klubban, karrierprogrammal, és természetesen mesékkel is. Minden évben nyári táborokat szervezünk a paloznaki Meseközpontban;a 8-11 éves korosztály számára kifejezetten Mesetábort, amelynek mindig meghatározott témája van. A tavalyi Görög Mitológia táborról nem blogoltam, de az idei Lovagkori kalandokat mindenképpen szeretném elmesélni nektek.

A tábor öt napig tartott, és végig csodálatos időnk volt. Az évek óta megszokott rendszer szerint reggel mindig mesével és mondókákkal kezdtük a napot, este pedig ugyanígy meséléssel és altatódallal zártuk. A téma a lovagkor volt, különös tekintettel a lovagi erényekre: azzal ismerkedtünk meséken, játékokon keresztül, hogy mik azok a tulajdonságok - udvariasság, őszinteség, becsületesség, együttműködés, stb. - amiktől a lovagok igazán lovagiassá válnak. Rengeteg kalandot éltünk át együtt, és a hét végén még egy lovagi tornát is rendeztünk, melynek eredményeképp mind a tizennégy fiatalt ünnepélyes keretek között lovaggá ütöttük.

Mindez persze nehezebben vált volna összefüggő egésszé, ha nincsenek történeteink, amikre felfűzhetjük az egész heti programot. A Mesetábor mindig nagy jutalomjáték a mesemondók számára, hiszen mi adjuk meg minden nap nyitó és záró pillanatát. Sok töprengés, válogatás, és munka eredménye volt a tábori mesetár, ami illeszkedett a korosztályhoz, a témához, az egyes napok foglalkozásaihoz, a lovagi erényekhez, és a Világszép világnézethez is, és bevallom, büszke voltam az eredményre - ám mindez semmit sem ért volna, ha a mesék a gyakorlatban nem találnak jó fogadtatásra. A táncrend az alábbiak szerint alakult:

Milinkuc királyfi (magyar mese felütésnek, ahol a gonosz szomszéd király próbákat küld az uralkodónak, amiket egy olyan fiú old meg, aki mer nagyot álmodni és ragaszkodni az álmaihoz)
Sir Gawain házassága (15. századi feminista lovagi románc, melyben Arthur királynak felteszik a kérdést: "Mi az, amire a világon minden hölgy a legjobban vágyik?")
Sistram és a sárkány (német legenda a Dietrich-mondakörből, melyben Dietrich király és öreg tanítómestere egyesült erővel rángatnak ki egy fiatal lovagot egy sárkány szájából)
A konyha lovagja (Sir Gareth legendája az Arthur-mondakörből, aki Camelot konyháján kezdi a pályafutását, de aztán egy éles nyelvű hölgy oldalán mindenféle kalandokra indul, és bizonyítja, hogy valódi lovag)
Astolfo útja a Holdba (Részlet Őrjöngő Orlando olasz eposzából, melyben egy lovag hippogriff hátára pattan, és elrepül a Holdba, hogy visszaszerezze a legjobb barátja józan eszét, amit elveszített a szerelemtől)
Gawain és a zöld lovag (Klasszikus - Sir Gawain fogadást köt egy titokzatos zöld ruhás lovaggal, hogy kölcsönösen lefejezhetik egymást, és amikor arra kerül a sor, hogy állja az adott szavát, hosszú útra indul ismeretlen földekre, és a saját halandóságával is szembe kell néznie)
A táncverseny (Bonnie Lass of Anglesey, skót ballada, melyben egy lány táncversennyel védi meg a birodalmat egy csapat angol lordtól)
Culhwch és Olwen (Walesi legenda a Mabinogionból, melyben Culhwch királyfi Arthur király varázslatos képességű lovagjaival az oldalán útnak indul, hogy elnyerje egy óriás csodaszép lányának a kezét)
Damón és Püthiász (Egy régi görög történet középkorban újramesélt verziója, melyben egy lovag a saját életét ígéri jótállásul a legjobb barátjáért cserébe)

Mindig ritka jutalomjáték mesemondók számára, amikor ugyanannak a közönségnek mesélhetünk rendszeresen, reggel-este, összefüggő témában. A gyerekek nagyon hamar ráéreztek a történetek ízére, és főleg az Arthur-legendák esetében már ismerősként köszöntötték a visszatérő karaktereket (Sir Gawain nagy kedvenc lett). Hárman osztoztunk a fenti kilenc mesén, így nem csak a különböző lovagi világokba kalandozhattak velünk a gyerekek, hanem ízelítőt kaptak mindhármunk mesemondói stílusából, vérmérsékletéből is. Cserébe nagyon jól szórakoztam a beszólásokon, amik az egyes meséket tarkították; onnan lehet a legjobban látni, hogy a gyerekek minden szavunkra figyelnek, amikor belekotyognak a mesébe, vagy éppen kijavítják, amit rosszul mondtunk. Volt, hogy pillanatnyi szünetet kellett tartanom a sztoriban, mert nem álltam meg nevetés nélkül.

A "hivatalos" mesemondás mellett a szívem csücske volt a délutáni csendes pihenő. Mivel ezt a korosztályt már elég nehéz szépszerével rávenni, hogy feküdjön le aludni a nap közepén, alternatív lehetőségként felajánlottam, hogy a Mesenappaliban (ilyenünk is van) is lehet heverészni, miközben mesélek. Láss csodát: Minden egyes délután kényelmesen elnyúlt gyerekek körében meséltem egy egész órán keresztül; némelyek bóbiskoltak, mások kérdéseket tettek fel, megint mások csak akkor nyitották ki a szemüket, ha meg akarták mondani, mi legyen a következő mese. Ezek voltak a tábor legklasszabb pillanatai... Főleg azután, hogy a srácok felfedezték, hogy szeretem a képregényeket, mivel ebéd közben hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk különböző Marvel szuperhősökről (és arról, hogy Thor kalapácsa vibrániumból van-e). Ezt követően a csendes pihenő megtelt fiúkkal, akik Thorról és Lokiról akartak minél többet hallani, és mire észbe kaptam, feltálaltam nekik az egész északi mitológia repertoárom. Végtelenül hálás közönség voltak, minden részlet érdekelte őket, néha eljátszották a mesék egyes mókásabb jeleneteit (például azt, amikor Thor menyasszonynak öltözik). Megint beigazolódott, hogy a popkultúra remek kapocs lehet a hagyományos mesékhez (én pedig képregényes és mitológiai kockaságaimat egyszerre élhettem ki).
Olyan is előfordult olykor, hogy egy-egy gyerek személyes mesét kért, vagy épp úgy alakult a helyzet, hogy egyvalakinek meséltem. Ezeknek az alkalmaknak megint csak másféle bája, varázsa volt, és mindegyiknél úgy éreztem, hogy megtalálta a mese a maga hallgatóját...

Összesen huszonhárom mesét mondtam el az öt nap folyamán, és a maga módján mindegyik különleges élmény volt. Akár nagy csapatban, akár kiscsoportos-bóbiskolósan, akár egy személynek meséltem, mindig ott volt körülöttünk Paloznak és a Világszép hangulat - mosolygással, öleléssel, napsütéssel, Balatonnal, gyümölcsössel, nyugalommal. Nem tudok tökéletesebb helyet elképzelni egy mesemondó számára.
Már csak háromszázat kell aludni a következő táborig!

Alvó lovagok, éber ördögök (Népmesék nyomában a világ körül 87. - Lengyelország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Alvó lovagok
Lengyel regék és mondák
Jerzy Snopek
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1988.

A kötet 94 lengyel regét, mondát, legendát, és népmesét tartalmaz, a lehető legkülönbözőbb forrásokból - néprajzi gyűjtésektől középkori krónikákig. Érdekessége, hogy a szerző, Jerzy Snopek író, fordító, és irodalomtörténész, Magyarországon mutatta be először a kötetet, és 2016 óta lengyel nagykövetként tartózkodik nálunk. A történetek téma szerint vannak csoportokra osztva; külön fejezetet kaptak a történelmi legendák, a helyi mondák, az alvó lovagok, a betyártörténetek, az ördögmesék és a néphiedelmek is. A kötet elején bevezető mesél a lengyel szájhagyományról, a végén pedig minden történethez jegyzet tartozik, forrásmegjelöléssel együtt. Bár egyes regéknek határozottan irodalmi íze volt, a könyvből nagyon szépen kirajzolódott a lengyel legendák, hiedelmek világa, és nyertünk egy apró bepillantást a kereszténység előtti időkbe is.

Fénypontok

A történelmi legendák közül rögtön az első Wandáról, a lengyelek büszke királynéjáról szólt, aki szeretett férje halálakor megtörte azt a hagyományt, hogy a fejedelmekkel együtt a feleségeiket, szolgáikat, és kutyáikat is eltemették. Hasonlóan alapvető lengyel monda a krakkói Wawel-hegy sárkányáról szóló, ahol a hős nem karddal győzte le a bestiát, hanem megetette kénnel... Több történet szólt Szent Kingáról, a szeretett magyar királylányról és lenygel királynéról. A kedvencem az volt, amelyben a cipője csatját ajándékozta egy szegény kőfaragónak, meg az, amikor gyűrűjét egy barlangba hajítva szerezte meg a sóbányákat hozományul a népének. És ha már a legendás asszonyoknál tartunk: Egy történetben felbukkant Jurata, a Balti-tenger kereszténység előtti királynője, aki halandó férfit szeretett, és ezért Perkun a villámával lerontotta víz alatti borostyánpalotáját. Azóta van borostyán a tengerben.

Hátborzongató és emékezetes Popiel fejedelem legendája, akit egerek serege falt fel a feleségével együtt, mert kínozta a népet, és megmérgezte a rokonait. Ez a történet egyébként rögtön két változatban is szerepelt a könyvben. Az egyikben a fejedelem még egy tó vize alá is menekült az egerek elől, és üvegbúra alatt próbált meg túlélni, ám az egerek betörték a búrát, és felfalták a gonoszokat.
Nagy kedvenceim voltak mindig is az alvó királyokról, lovagokról szóló legendák. Itt egy egész fejezetnyi akadt belőlük. A barlangba tévedő halandó általában kovács, vagy pásztor volt. Volt, aki észrevétlenül hét évet töltött az elvarázsolt lovagok között; volt, amelyikben maguk a lovagok jöttek elő, hátha találnak a világban jószívű embert, aki fel  tudja oldani az átkukat. Olyan is akadt, ahol egy malac szökött be a barlangba, és elette az alvó paripák elől a zabot.
A népmesék közül különösen tetszett Krisztus urunk és a haramiák története, melyben Krisztus és Szent Péter véletlenül banditák szolgái lettek. A banditák jót tettek a szegény emberekkel, de a bűneikért a bírák halálra ítélték őket; ekkor Krisztus tanúskodott mellettük, és a bírák fejére olvasta, hogy ők okozták azt a sok bajt, amit a haramiák megpróbáltak jóra fordítani. Szép történet volt.

Az ördögmesék cserébe főleg a világnézetük miatt voltak mókásak: Szerintük minden országnak, sőt, minden városnak megvan a saját ördöge, a maga személyiségével. A lengyel ördögök között a medvealkatú, furfangos Boruta és vézna Rokita voltak a legnépszerűbbek. Utóbbi azonban nem húzta sokáig, mert egy legenda szerint a Széles Asszony (Szűz Mária) agyoncsapta a villámával. Ejha.
A hiedelemmondák között akadtak farkasemberek, lidércek, dupla fogsorú madárszárnyas csecsemő-kísértetek (szép álmokat), sellők és óriások is. A legizgalmasabb legendák a baziliszkuszról szóltak, amit többféle praktikával lehetett csak kiűzi a házakból, ahová betelepedett. A kedvencem az volt, ahol tükrökből készült páncélban küldtek ellene valakit.

Kapcsolatok

Itt megint akadt páfrányvirág-hiedelem; az egyszeri ember, akinek a bocskorába szorult a virág, láthatatlan lett mindenki más számára. Twardowski mester történetei, ördöggel való cimborálása és varázsereje sokban emlékeztettek más varázsló-legendákra, főleg Faustéra, akivel egyébként az egyik regében személyesen találkozott is. Különösen tetszett a monda, mely szerint a Holdon lévő foltokban őt láthatjuk, mert megakadt menny és pokol között félúton. Egy tanítványa is vele van, pók formájában; régen ő volt az, aki a mestert mindig feldarabolta majd újraélesztette, hogy fiatal maradjon. Pókként néha leereszkedik a földre körülnézni, hogy beszámoljon a hírekről a mesterének.
Odüsszeusz balszerencséjére emlékeztetett a történet, amikor az ördög szél-magvakat ajándékozott egy embernek, de a fia megevett egyet, és olyan szélvihar tört elő a szájából, hogy ledöntötte az egész falut. Azt pedig mindenki kitalálhatja, mi jutott eszembe Boleszló fejedelem arany lándzsájáról, amelyik minden dobás után magától visszatért a hős kezébe...

Hova tovább?
Csehországba!

A koszovói csata legendái (79. - Koszovó)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Koszovó vitatott jogállású terület, azok szerint, akik nem ismerik el, Szerbiához tartozik. Mivel népmeséket ilyen formában Koszovóból nem találtam, műfajt váltottam, és eposzt olvastam hozzá.

The Battle of Kosovo
Serbian epic poems
John Matthias and Vladeta Vuckovic
Swallow Press/Ohio University Press Athens 1987

A kötet a koszovói csatáról (1389) szóló szerb epikus költeményciklust fordítja angolra. A bevezetőben Charles Simic megjegyzi, hogy a szerb nemzeti epika különlegessége, hogy nem a győzelmet ünnepli, hanem a vereséget siratja (bár ebben szerintem a magyarok is elég jók). A költemények Vuk Karadzic gyűjteményéből származnak (vele majd találkozunk még); sokukat már vak öregasszonyoktól és a költeményeket versként szavaló öreg hagyományőrzőktől gyűjtötte az 1800-as évek legelején, nem az eredeti énekmondók ajkáról. A könyv szerzői igyekeztek visszaadni angolul is a költemények ritmusát és nyelvezetét, az előszó tanúsága szerint hangulatában autentikus fordítást alkottak. A kötethez részletes bevezető tartozik, valamint fordítási megjegyzések és lábjegyzetek is.

Fénypontok és kapcsolatok helyett:

A költeményeknek tényleg sajátos hangulata, képi világa van. A Krushevatz-i vacsora című töredék például egy az egyben az Utolsó Vacsorát tükrözi, melyben Lazar cár megjósolja, hogy másnap a csatamezőn valaki elárulja majd őt. Ez a töredék sorolja fel a csata leghíresebb alakjait is, mindegyiküket a maga kiválóságaival (ami tulajdonképpen az eposz-ciklus seregszemléjére). Nagyon érzékletesen írja le a török túlerőt Milosh Kapitány és Ivan Kosanchich egy mondata: "Ha minden szerb egy szem sóvá változna / Meg sem tudnánk sózni az átkozottak vacsoráját." A koszovói csatában ugyan meghalt mind a cár, mint pedig a szultán, a vereség mégis egyértelműen a szerbeket sújtotta. Megható volt a pillanat Musich Stefan balladájában, amikor a csatatérre igyekvő lovag egy parasztlánnyal találkozott, aki egy szerb sisakot halászott ki a vértől áradó folyó vizéből, hogy hazavigye az öccsének játszani. A sisakot látva a lovag elsírta magát, de mégis továbbment a vesztes csatába. A lány más szövegekben is felbukkant, A koszovói lány néven; itt a halottak között keresgélte a jegyesét, és aki még élt, annak bort és kenyeret adott áldozatként. Hasonlóan megható volt Lazar cár és Militsa története - a hadba induló cárt a felesége kérlelte, hogy kilenc testvéréből legalább az egyiket hagyja otthon, hogy üzenetet tudjon majd vinni a csatatérre, és hírt hozni onnan. A hölgy kérését azonban sorra minden fivére megtagadta, és mind elmentek a csatába; végül csak egy szolga maradt otthon vele, és két holló hozta a hírt, hogy minden hős odaveszett. A hírhozás egyébként gyakori motívum volt; több szövegben is egy hírhozó mesélte el a csatát valakinek, ahelyett, hogy az énekmondó maga írta volna le az eseményeket. A Yugovichi anyjának halála című részben a kilenc harcos testvér anyja maga repült el a csatamezőre, és vitte haza a fiait, akikért aztán megszakadt a szíve.
A szövegeket olvasva tényleg világos volt, hogy tragikus hősökkel, dicső műltat sirató költeményekkel van dolgunk; nem csoda, hogy pont akkor gyűjtötték össze ezeket az énekeket, amikor a szerbek lázadni kezdtek a török uralom ellen. Kár, hogy viszonylag kevés szöveg szerepel ebben a könyvben; szívesen olvastam volna többet is. Akit érdekel a téma, annak ajánlom Albert Lord "The Singer of Tales" című könyvét.

Hova tovább?
Szerbiába!

Sir Cleges cseresznyéi (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy jóságos lovag addig adakozik, míg minden vagyonát a szegényeknek nem ajándékozza, és koldusbotra nem jut. Jóságát azonban karácsonyi csoda jutalmazza: Cseresznyék érnek a kertjében a tél közepén, amelyekkel elindul a királyi udvarba az ünnepekre. A palotában minduntalan útját állják különféle őrök, akik azt követelik, kifelé menet adja nekik a cseresznyékért járó királyi jutalom egy részét... Sir Cleges pedig nem kevés furfanggal eléri, hogy a király rádöbbenjen, miféle emberek állnak őrt az udvarában.


Mi fán terem?

Sir Cleges egy középkori angol lovagi költemény, mely a tizennegyedik és a tizenötödik század fordulóján íródott. Sok helyen "Karácsonyi Cseresznyék" címmel hivatkoznak rá, és általánosságban véve része a mesemondók karácsonyi repertoárjának; nem csak mert karácsonykor játszódik, hanem azért is, mert a nagylelkűséget és az adakozást ünnepli. Ráadásul része az Arthur-mondakörnek is, hiszen Arthur apjának, Uther Pendragonnak udvarában játszódik (néhány változatban pedig magánál Arthurnál).

Hab a tortán

Többen kérdezték tőlem, hogyan kell Sir Cleges nevét kiejteni, de sajnos erre nem találtam egyértelmű választ, még angolul beszélő mesemondóktól sem.
Nem összetévesztendő a Cherry Tree Carol című balladával, amiben szintén téli cseresznyék szerepelnek, de egészen más kontextusban.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
Az eredeti költemény online a Middle English Text Series honlapján, részletes bevezetővel
Modernizált prózai verzió a Medieval Forum honlapján

Sir Gawain házassága (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Juan Wijngaard képe
ebből a könyvből

Arthur királynak egy titokzatos lovag felteszi a kérdést: Mi az, amire a világon minden nő a legjobban vágyik? Királyunknak karácsony és újév között kell meglelnie a helyes választ, vagy elveszíti a trónját, és talán az életét is. A keresésben segíti hűséges unokaöccse, Sir Gawain, aki még abba is beleegyezik, hogy feleségül vegye az a borzasztóan csúf banyát, akivel az erdőben találkoznak, és aki tudja a kérdésre az egyetlen (!) helyes választ. Mire a történet megoldódik, minden lovag tanul valamit arról, mire vágynak a legjobban a nők.




Mi fán terem?

"Sir Gawain és Dame Ragnell házassága" egy 15. századi angol költemény. Ismeretlen szerző műve, de néhányan Sir Thomas Malory-nak tulajdonítják. Először az amerikai Országos Mesemondó Fesztiválon hallottam élőszóban (Ed Stivender mesélte, ha jól emlékszem), és szerelem volt első hallásra. Később megtudtam, hogy a legtöbb nemzetközi mesemondó meséli, de legalábbis ismeri, aminek jó oka van - látványos példája annak, hogy a középkorban is születhettek a mai világ közönségeihez szóló történetek (klasszikus feminista sztori, na). Később megtaláltam ballada formájában is, a Childe-féle gyűjteményben 31-es számmal.

Hab a tortán

Azért válogattam be a karácsonyi történetek közé, mert pont a két ünnep között játszódik. Ráadásul amikor először bukkan fel benne Dame Ragnell, skarlátvörös ruhában áll egy tölgy és egy magyalbokor között, ami eléggé látványosan a téli időszak szimbolikája.
Kamaszoknak tökéletes történet. Ha egyetlen sztorit kellene választanom, amit magammal vihetek egy gimnáziumi fellépésre, biztos, hogy ez lenne az.

Aki meséli, járjon utána!

Magyarul:
Kiss Sándor: Az Arthur király mondakör (Attraktor kiadó, 2012.)

Angolul:
Az eredeti szöveg online, a Camelot Project honlapján, részletes bevezetővel
A Childe ballada szövege, a Camelot Project honlapján, részletes bevezetővel
Modern prózai fordítás a Medieval Forum honlapján

Eposzrajongók Éjszakája - Lovagok, hősök, szerelmek... törpék

Az Eposznap másnapján, vasárnap délután Cathryn és én ismét rendeztünk egy dupla eposzmesélő előadást, megünnepelve közös rajongásunkat a hosszú történetek iránt, és bemutatva tavalyi együttműködésünk gyümölcseit. A rendezvény Cathryn otthonában zajlott. Ötvenen váltottak jegyet rá, így telt házzal, és bőséges vacsorával (minden résztvevő hozott valamit) ünnepeltük a második Eposzrajongók Éjszakáját.

Tizenöt évvel ezelőtt, a gimnáziumi könyvtárból kikölcsönzött Képes Mitológiai Enciklopédiában olvastam először Laurin király nevét. Annyit tudtam meg róla, hogy a törpék királya, és egy varázslatos rózsakertben élt, ahová egy Wolfhart nevű lovag tévedt be a kalandjai során. Sok évvel később, már gyakorló mesemondóként jutott eszembe ismét a történet (és a szépséges mellékelt kép amit sehogy se találok az Interneten), és utánanéztem, honnan is származik a történet. Hosszú hónapok keresgélése és könyvtárazása során feltárult előttem a Kisebb Rózsakert néven ismert középkori német legenda. Mivel épp dolgoztam a szuperképességekről szóló mesegyűjteményemen, Laurin király rögtön be is került a könyvbe, Láthatatlanság (és Emberfeletti Erő) címszó alatt. Kicsivel később, a 2015-ös Blogolás Ától Zéig kihíváshoz elolvastam a Thidrek sagát, melyben alaposan megismerkedtem Dietrich királlyal (akit mi Veronai Detre néven ismerünk az Attila-mondákból) és lovagjaival, és végleg beleszerettem a mondakörbe. Idén tavasszal a szolnoki Damjanich János Múzeumban a Régészet Napján egy egész sorozatot meséltem belőlük. Amikor Cathryn 2015-ben elvállalta, hogy a mentorom lesz, és megtanít eposzt mesélni, két történetet kellett kiválasztanom - az egyik a perzsa Királyok Könyve volt (amit a tavalyi Eposzrajongók Éjszakáján meséltem), a másik pedig a Dietrich-mondakör. Az együttműködés és kutatómunka eredményét végül most sikerült a nyilvánosság elé állítanom.

Az előadás a "Rózsák a hegyekben: Középkori német legendák emberekről és törpékről" címet viseli, és egy egész órát vesz igénybe. Több mesét, több forrást dolgoztam össze egyetlen folyamatos történetté. Az első félidő Virginal törpekirálynő csatájáról szól a gonosz Ortgis varázsló ellen, melyben Dietrich és lovagjai csak segédkezni vannak jelen - a történet végén, a közös győzelem után Virginal feleségül megy a királyhoz. A csatába beékelve található az egyik kedvenc rövid sztorim is, melyben Dietrich és öreg mestere kirángatnak egy félig lenyelt lovagot egy sárkány szájából... Az óra második felében a Kisebb Rózsakertet mesélem el, kiegészítve néhány svájci és osztrák legendával, amik kerekké teszik a történetet. Ebben a mondában Dietrich és lovagjai betörnek Laurin, a törpekirály rózsakertjébe, és a konfliktus háborúba torkollik emberek és törpék között. Végül az ment meg mindenkit a pusztulástól, hogy az egyik lovag húga, Künhilde, szerelmes a törpekirályba. A két történet nagyon szépen tükrözi egymást, mind ami a szerelmi szálakat (törpe királynő + emberkirály, törpe király + emberleány), mind pedig ami a törpék és emberek közötti kapcsolatokat illeti.

Az előadás hihetetlenül intenzív és fárasztó volt, de nagyon jól sikerült. A közönség végig csillogó szemekkel figyelte, hol felhördülve, hol kuncogva (a komoly sztori ellenére elég sok humoros jelenet van benne). Három gyerek is volt közöttük, egy kisfiú (akit az arckifejezéséből ítélve leginkább a sárkányok hoztak lázba), és két kislány (akik eleinte szégyenlősen üldögéltek, de amikor megemlítettem a királynőt, kerekre nyíltak a szemeik). Sikerült úgy végigérnem a bonyolult és feszes tempójú történeten, hogy nem ejtettem benne hibát, és utólag sok dicséretet kapott mind a különleges történet, mind pedig az előadásmód. Valaki még arra is rákérdezett, hogy a magyarok mindig a kezeikkel mesélnek-e...
Azt kell mondamom, a premier minden szempontból remekül sikerült. Bónusz pont, hogy mivel Kaliforniában voltunk, Cathrynnek még voltak rózsák a kertjében, és hozzá is öltöztem az előadáshoz...

Az est második órájában Cathryn mesélt - és mivel a mentorom, és szeret engem, a nagy premier után jutalomból a Fiannát választotta témának. Már régóta tudja, hogy élek-halok az ír hősökért, így aztán amíg én a sarokban egy puffon összegömölyödve jól megérdemelt vacsorámat fogyasztottam, ő egy egész órán keresztül szórakoztatott engem (meg a többi ötven főt) Fionn Mac Cool és harcostársai legendáival. A legtöbbet persze már ismertem, de így is tudott újat mondani - különben meg nem lehet őket elégszer hallani. Külön jó volt figyelni a közönség reakcióit, akik közül sokan most hallották ezeket a vidám, izgalmas, avagy szívbe markoló történeteket először. Örömmel láttam, hogy őket is legalább annyira magukkal ragadták, mint engem tizenöt évvel ezelőtt...

Ismét egy régóta dédelgetett álom valósult meg: Megint együtt mesélhettem a mentorommal, és azt kell mondanom, hogy meglátszott az előadásomon, mennyi mindent tanultam tőle. Elmesélhettem teljes egészében és csodálatos cizelláltságában egy történetet, amit évek óta kerülgetek, és láthattam a közönségen, hogy mennyire elvarázsolta őket a hegyi rózsakertek és föld alatti törpe birodalmak világa. Jutalomjáték volt, elejétől a végéig.

Gyorstalpaló Arthur királyhoz

Megint eljött az ideje, hogy a volt iskolám nyári táborában meséljek. Ez mára már hagyománnyá vált, és annak ellenére, hogy tavaly alaposan sikerült megrettenteni a kölköket, idén mégis nagy lelkesedéssel vártak. Az idei tábor témáját Királyok alkotják; hétfőn Mátyással indult a móka, hazai terepen, de ma reggelre Arthur király került terítékre. Mivel róla viszonylag kevesebbet tudnak ebben a korosztályban (elsőtől hatodikig), meghívtak, hogy vezessem be a nagyjából száz zsizsegő gyereket Camelot világába. Jutalomjáték volt: Egyik korai mesemondó élményem, hogy tizennégy éves koromban két órás előadást tartottam az osztályomnak az Arthur-mondakörről. Azóta sem nőttem ki a lelkesedésből...

Amikor megkérdeztük a csapatot, hogy hányan hallottak már Arthurról, elég sok kéz a magasba lendült; még azt is tudták páran, hogy hol uralkodott. Ennek ellenére a kezdetektől indítottam el a történetet, hogy az alapja mindenkinek meglegyen - Arthur fogantatását óvatosan körülírtam, cserébe viszont remekül elszórakoztunk Kay lovaggal, a londoni tornával, és azzal, hogy Arthurral hányszor húzatták ki és szúratták vissza azt a nyomorult kardot, mire király lett belőle. Elmeséltem az Excalibur eredetét a Tó Hölgyével, a Kerekasztal érkezését Guinevere hozományával, és általánosságban Camelot értékeit és elveit.
Miután ily módon megtörtént az alapozás, rátértem a kalandosabb történetekre. Elsőként a klasszikus Sir Gawain és Dame Ragnell ment le, mert a gyerekeknek, főleg a kisgimis fiúknak, nem lehet elégszer elismételni, hogy már Arthur lovagai is tudták: Minden hölgy arra vágyik a legjobban, hogy maga dönthessen a sorsa felől. Érdekes, hogy néhányan a kisebbek közül felismerték a Shrek hercegnőjét a sztoriban, amire egyébként nem gyakran van példa; cserébe viszont most egy fiú sem hibázott rá a megoldásra, hogy a hölgyre kéne hagyni a döntést a történet végén.
Az alap legenda és Dame Ragnell után kisebb szünetet tartottunk, majd visszatértünk még egy körre - történelmi mérföldkő volt, életemben először meséltem a Gawain és a Zöld Lovag-ot, ami egyébként sok mesemondónak az alapkészletébe tartozik. Ismerni ismertem eddig is, csak valahogy sohasem állt kézre. A gyerekek szerették, és feszült figyelemmel hallgatták végig, izgulva, hogy vajon fejét veszti-e Sir Gawain a sztori végére...

A mesélés után kérdések következtek; külön szeretem, amikor erre is jut idő egy-egy fellépés végén, mert szeretek a történetekről beszélni, és sokszor olyasmikre is rákérdeznek a gyerekek, amiket átugrottam, elfelejtettem, vagy magam sem gondoltam végig. Ezúttal olyasmiket akartak tudni, mint például hogy a Zöld Lovagnak a vére is zöld volt-e (illetve a nyelve, az agya, stb.), de valaki rákérdezett például arra is, hogy mitől volt zöld, miért pont zöld, és miért nem halt bele a lefejezésbe - melyek apropóján szót ejtettünk Morgan Le Fay-ről. Azt is tudni akarták, ki volt Dame Ragnell fivére, a fekete lovag; hogy miért csak Arthur tudta kihúzni a kardot a kőből azután is, hogy már "meglazította"; hogy Merlin miért nem vette le egyszerűen az átkot Dame Ragnell-ről; illetve hogy Sir Kay haragudott-e az öccsére, amiért nem belőle lett király. Nagyon okos, érdeklődő, sokszor mulatságos kérdések voltak, amikből azt szűrtem le, hogy a gyerekek nem csak figyeltek, de el is gondolkodtak a hallottakon.

Alig várom, hogy megtudjam, mi lesz a téma a jövő évre...