Tricksterek és határok - Európai Mesemondó Konferencia, 2019.

"Trükkös határok" - ezt a címet adták az idei FEST programnak a szervezők, akik a szokásos egy helyett rögtön három országot képviseltek: Németországot, Hollandiát, és Belgiumot. A 2019-es Európai Mesemondó Konferenciát ugyanis a hármashatár vidékén rendezték; a főhadiszállás a holland oldalon a Rolduc-i apátságban volt, kisebb kiruccanásokkal Aachenbe és a belga dombvidékre. Így már rögtön érthető is, miért kerültek a kontinens mesemondóinak látóterébe a határok - és a határokat folyamatosan feszegető, átlépő, átrajzoló tricksterek.

Az érkezés és a konferencia első teljes napja egyaránt leginkább beszélgetéssel, ismerkedéssel, rég látott ismerősöknek való örvendezéssel telt. Én kissé elfogódott voltam, mivel tíz év után ismét eljött a konferenciára George Macpherson, Skócia egyik híres hagyományos mesemondója, akinek minden könyvét többször kiolvastam. Rajta kívül több régi ismerősnek is örülhettem, valamint érkeztek új arcok olyan érdekes helyekről, mint Litvánia, Luxemburg, és  dublini Leprikón Múzeum (két fickó, akiket ennek folyományaként többen csak "a leprikónok"-ként emlegettek). Az első teljes napon szerencsésen, nyolc napon belül gyógyuló lelki sérülésekkel letudtuk a FEST éves taggyűlését, megszavaztuk a 2022-es konferenciát (Litvánia nyert, helló Vilnius!), választottunk egy új bizottsági tagot (Lengyelországból, helló Agnieszka!), és megismerkedtünk az éppen zajló és a jövőben várható európai projektekkel. A taggyűlés napját egy Joe Boele nevű belga mesemondó előadása zárta, ami szép és művészi volt, de engem személy szerint egy kicsit zavart, hogy harmadkézből vett forrásokból mesélt a franciaországi romák mindennapi életéről, amely beszámoló helyenként mágikus realizmusba csapott át...

A konferencia második reggelén busszal vonultunk át Aachenbe, ahol a modern művészeti múzeumban tartottuk meg a délelőtti előadásokat. Itt a tudomány és a mesemondás keresztmetszetéről esett bővebben szó; George a druida-legendák tudományos vonzatairól mesélt, Giovanna Conforto a mesemondás fontosságáról a tudományos kommunikációban, Dr. Anke Groß-Kunkel a kölni egyetemről pedig egy minden érzékszervre kiható, súlyos fogyatékkal élő gyerekek számára kitalált mesemondó projektet mutatott be nekünk. Az ebédszünetben beszabadultunk kicsit Aachen belvárosába, megcsodáltuk a katedrálist, fagyiztunk, bevásároltunk, majd ismét buszra pattantunk, és kerülő úton indultunk haza. Tettünk egy kis kört a határ belga oldalán, majd visszatérve Hollandiába kiszálltunk a buszból, átsétáltunk a német oldalra egy kis hídon (érintve Nagy Károly egykori vadászkápolnáját), Németországból pedig egy tomboló vihar kíséretében visszatértünk a hollandiai főhadiszállásra. Remek kiruccanás volt, csak a telefonok bolondultak meg bele - nem kevesebb, mint tizenöt "Üdvözöljük..." SMS-t kaptam szegény Vodafontól...

A péntek délután különböző workshopokkal telt. Én George "Hagyományos mesemondás" előadására ültem be, ami nagyrészt abból állt, hogy George skót legendákat mesélt nekünk, mi pedig áhítattal hallgattuk, és néha-néha kérdéseket tettünk fel. Másodjára átkocogtam Sam Cannarozzi "Mesemondás és tudomány" beszélgetésére, ahol váratlan, ám kellemes meglepetéssel szembesültem: Sam az egész termet kitapétázta a periódusos rendszerrel. Voltak ott hagyományos és új modellek, színesek, szimbolikusak, tarot-szerűek; voltak periódusosrendszer-kártyák, kockák, sőt, pólók és zoknik is. Belépéskor mindenki húzott egy elemet - nekem a foszfor jutott - és Sam sorra elmesélt nekünk mindenféle érdekességet az egyes elemekről. Közösen vadásztunk mitológiai utalásokat az elemek nevei között, megtudtunk mindenféle kalandos sztorikat a felfedezésükről, és általánosságban véve nagyon jól éreztük magunkat.
A péntek esti előadást Chris Adriaanse, egy brit mesemondó és nyelvész tartotta, aki arról beszélt nekünk, milyen eszközöket használ Trump a tömegek befolyásolására. Bár a politikai téma nem mindeninek jött be, a dolog nyelvészeti-pszichológiai oldala annál érdekesebb volt, és utána hosszas vitákba keveredtünk arról, Trump tricksternek számít-e vagy sem. (NEM). Az előadást Regina Sommer és Tom van Outryve mesemondók Tyl Uilenspiegel-mesékkel tűzdelték meg.

A szombati nap szintén workshopokkal telt. A délelőttöt Regina Sommer háromórás maratoni "A holnap tricksterei" beszélgetésén töltöttem, ahol családias hangulatban ötleteltünk arról, mi tesz egy trickstert valódi tricksterré, milyen eszközök állnak a mai tricksterek (pl. a Kétfarkú Kutya Párt) rendelkezésére, és milyen lehetőségei, felelősségei vannak a jövő trickstereinek a társadalom és a történelem alakulásában. Remek dolgokat írtunk fel, sokat tanakodtunk, és végül annyira belelendültünk a dologba, hogy még egy külön trickster-konferencia ötlete is felmerült.
A délelőtti munka annyira kimerített, hogy a délutáni workshopok helyett inkább más elfoglaltságot választottam. Veva Gerard és a FEST bizottság csütörtökön bemutatták a készülőben lévő mesemondó kompetencia-rendszert, amelyet azért alkotnak meg, hogy az EU standardjai szerint az alapja lehessen akkreditált mesemondó-képzéseknek. A színes, jól rendezett táblázatban helyet kapnak a mesemondás olyan aspektusai, mint pl. az Előadóművész, a Kutató, a Hagyományőrző, a Művész, és az Üzletember, melyekhez különböző alap- és emelt szintű kompetenciák tartoznak (pl. "Repertoárépítés", "Hangképzés", "Egymás támogatása", stb.). A fejlesztők érdekes játékokat készítettek a rendszer tesztelésére, és minden egyes kompetenciához szerettek volna egy-két perces videóinterjúkat felvenni, amelyekben a mesemondók azok fontosságáról mesélnek. Az egyik hotelszobában berendeztek egy stúdiót, ahová a nap folyamán akárki betévedhetett felvételt készíteni. Én is feliratkoztam három videó erejéig, és amíg vártam a soromra, a kompetencia-kártyákkal játszogattam a folyosón. Az egyik feladat az volt, hogy válasszam ki a számomra legfontosabb nyolc kompetenciát, és nézzem meg, milyen színeket képviselnek. Íme, az eredmény:

Lila: kutató, Kék: gyakorlati előadó (craftsman),
Narancs: csapatjátékos, Zöld: művész, Sárga: előadóművész

Utána azt is megnéztem, melyik nyolcat választanám én, mint tanár, mesemondó diákjaim részére. Íme:

Szürke: üzletember

A rendszer még fejlesztés és csiszolás alatt áll (a Hagyományőrző pl. csak most került vissza bele, erős ír, francia, és magyar ráhatásra), de nagyon jó kezdeményezésnek tartom.

Szombat este már csak a záró műsor volt hátra. Először is a Virtuális Valóság workshop résztvevői meséltek nekünk mindenféle digitális elemek bevonásával, majd a FEST bizottság ünnepélyesen lezárta a konferenciát, és átadta a fáklyát a jövő évi szervezőknek, akik Törökországot képviselték. Az est végére még egy meglepetés-előadás is maradt: Paola Balbi egy jazz-zenész kíséretével ízelítőt adott a legújabb projektjéből, ami egy bizonyos észak-olasz vidék történelmére koncentrál. A késői óra ellenére Paola előadása teljesen felvillanyozott mindenkit; hihetetlen energiabomba a nő, és elsőrangú művész is.

A FEST-konferenciák természetesen nem csak előadásokból és workshopokból állnak. A szünetekben rengeteg remek beszélgetés zajlott; ismerkedtünk, viccelődtünk, énekeltünk, boroztunk, és megtárgyaltuk a világ nagy kérdéseit. Jó hangulatú, barátságos konferencia volt, három barátságos országban. Egyszerre.

Jövőre találkozunk Törökországban!

Sokszínű Hollandia (Népmesék nyomában a világ körül 100. - Hollandia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Száz könyv! Száz ország! Több ezer mese! Már túlvagyok a félúton...

The Flying Dutchman
And other folktales from the Netherlands
Theo Meder
Libraries Unlimited, 2007.

A könyv 126 holland mesét, legendát, és egyéb történetet tartalmaz, melyeket a szerző gondosan válogatott, hogy ne csak lefedjék a hagyományos műfajok skáláját, tündérmeséktől a városi legendákig, hanem bemutassák az ország kulturális sokféleségét is. A bevezetőből megismerjük Hollandia történelmét és kultúráját, beleértve a nép lelkületét és a holland konyha egyes alapvető ételeit. Olyan érdekességek is kiderültek, hogy a Bolygó Hollandi például egyáltalán nem a holland hagyomány része, hanem egy angol novella nyomán terjedt el a köztudatban. Voltak viszont helyette igazi holland mesék, amiket a most már online is megtalálható holland népmese-adatbázisból válogattak és fordítottak le, valamint egy rakat modern kori városi legenda is. Minden történet után jegyzetben jelöli a szerző a forrást, a mesemondót, a mesetípust, és egyéb érdekes dolgokat.

Fénypontok

Tetszett (és kicsit Hadrianus császárra hajazott) A király és a katona története, amelyben az álruhás király mindenféle kalandokon esett át egy kiszolgált katona társaságában, aki épp a királyi udvarba tartott, hogy a fizetségét követelje (avagy szétverje a király fejét). A végén persze minden jóra fordult.

A Stavoreni Hölgy

A legendák közül kiemelkedett a Lochem-domb Fehér Asszonyainak története, akik egyszerre voltak segítő és ártó szellemek. A történetben egy szegény legény nyerte el a szerelme kezét azzal, hogy kimerészkedett a Fehér Asszonyok dombjára, és (a lány segítségével) élve vissza is tért onnan. Természetesen szerepel azért a Bolygó Hollandi is a könyvben, bár egy érdekesebb, rövidített formában. Hollandia talán leghíresebb valódi legendája, a Stavoreni Hölgy története - melyben egy gazdag kereskedőasszony vízbe dobatja az értékes búzát a szegények elől, és megbűnhődik érte - sem maradt ki. A mitikus lények közül az utrechti baziliszkuszt tudom kiemelni, amit szokás szerint tükörrel győzött le egy bátor jelentkező.
A legtöbb történet, ami különösen tetszett, a legendák és humoros anekdoták közül került ki. Ott volt például a sztori arról, miért van Februárnak kevesebb napja (azért, mert elkártyázta őket Januárral és Márciussal), vagy az, amikor egy gazdag ember úgy terjesztette el a burgonyát a gyanakvó parasztság körében, hogy kiírta a krumpliföldre, "csak a király eheti" (mire persze szétlopták az egészet). Szintén tetszett a Két boszorkány a borospincében című mese, melyben két fiatal, tapasztalatlan boszorkány rosszul mondta el a megtanult varázsigét, és csapdába esett a pincében, ahová bevarázsolták magukat. Sajnos a sztori nem ért jó véget, de amúgy nagyon szórakoztató volt. Szintén boszorkány szerepelt az Elarázsolt hajó történetében, amelyben a hajóskapitány felesége éjszakántként elkötötte a férj hajóját, és Kínába járt vele.

Kapcsolatok

Egy másféle Bolygó Hollandi

Jancsi és Juliska ezúttal Csokoládéházat dézsmált meg - és ráadásul nem a szüleik tették ki őket, hanem tűzifáért küldte őket a beteg édesanyuk, és úgy tévedtek el. Akadt persze Varázslatos Menekülés, Szépség és a Szörnyeteg, Anyám megölt apám megevett, meg egy érdekes Holle Anyó-Hófehérke keverék is, ahol a mostohalány Bertha hét majom házába költözött be, majd a majmok megáldották egy királyfi férjjel. Érdekes, hogy akadt egy Hófehérke és Rózsapiros verzió a horogra, pedig ez egy alapvetően ritka mesetípus (itt ötven gonosz törpe üldözte a medvévé változott királyfit). Szerepelt egy variánsa annak a pulikutyás magyar mesének is, melyben a gonoszt kutyává változtatják és parázzsal etetik (itt uszkár lett); a végén az ártatlanul bebörtönzött feleség belehalt a szenvedéseibe, ami nekem életszerűbbnek tűnt, mint a happy end...
Az északi népek hagyományaihoz híven szólt egy legenda arról, Miért sós a tenger (itt egy gigantikus sószállító hajó süllyedt el benne), sőt, akadt egy ír mesékhez nagyon hasonló Váltott gyerek és egy Elcserélt púp ("Görbe és a tündérek") mese is.
A könyv jó részét kitevő városi legendák között rengeteg ismerős akadt - például a klasszikus Eltűnő stoppos. Bónusz, hogy éppen aznap olvastam a Bicikliző cirkuszi medve sztoriját, amikor ugyanazt a történetet meghallgattam a tábortűz mellett egy erdélyi mesemondótól, aki egy grúz mesemondótól hallotta...
A trickster-mesék közül megvolt a szokásos Miért rövid a medve farka (mert a róka rávette a lékhalászatra, azért), és az Ál-keresztelő (szintén rókával és farkassal). Sőt, nagy meglepetésemre szembejött Ananszi, aki Nyugat-Afrikából a holland gyarmatokra, majd onnan Hollandiába vándorolt. Ember-tricksterek is akadtak, például egy Jan nevezetű furfangos fickó (helycserés büntetés, meg minden), sőt, Tijl Uilenspiegel és Naszreddin Hodja is tiszteletüket tették.

Hova tovább?
Angliába!

A karácsonyi tolvaj (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Sterkdam városkáját a nyolcvanéves háború idején ostrom alá veszik a spanyolok. A város lakóinak fogytán az ennivalója, és karácsony közeledtével már mindannyian éheznek. Amikor a börtönben csücsülő hírhedt tolvaj és bajkeverő, Tyl Uilenspiegel meghallja ezt, először megszökik, majd átvág a spanyol táborba, ahol ellopja a hadvezérek karácsonyi lakomáját, és furfangos módon, a spanyol ágyúkat is igénybe véve, bejuttatja az egészet az éhező városba.




Mi fán terem?

A mesével először Jay Williams The Wicked Tricks of Tyl Uilenspiegel (Tyl Uilenspiegel Komisz Tréfái) című könyvében találkoztam. Tyl Uilenspiegel nagyon népszerű karakter a németalföld hagyományaiban; számtalan mese, vicc és legenda bajkeverő főszereplője. Ezt a történetet több forrásból is megleltem, de még így sem volt egészen tiszta, hogy vajon egy népmese kiszínezése-e, vagy egy mostanában keletkezett történet egy régi folklór-figura felhasználásával.

Hab a tortán

Főhősünk nevét őrjítően sokféleképpen lehet leírni: Til, Till, Tyl, Tyll, Dyl, valamint Uilenspiegel, Eulenspiegel, Ulenspegel, Ulenspiegel, stb. Ebből kifolyólag a történeteit keresni is egy külön élmény, mert minden lehetőséget egyenként kell bepötyögni a keresőbe. Ráadásként Sterkdam városa sem tűnik első látásra létező helynek, így kevés fogódzót talál az ember, ha a mese eredete után kutakodik. Még mindig nem vagyok benne biztos, a sztori Jay Williams tollából szivárgott-e a karácsonyi hagyományba, vagy ő is úgy kölcsönözte valahonnan.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
Jay Williams: The wicked tricks of Tyl Uilenspiegel (Four Winds Press, 1978.)
Alice Low: The family read-aloud Christmas treasury (Trumpet Club, 1991.)
E. Dolan: World Myths and Legends (Pearson Prentice Hall, 1992.)
Cricket (Volume 3, 1975.)

Németül:
Wie Till Eulenspiegel Weihnachten gestohlen hat

A három korcsolyás (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Karácsony este hazafelé tart, a csatornák jegén korcsolyázva, egy pék, egy takács, és egy földműves. Zsákjaikban a nap munkája után megmaradt élelmet, takarókat viszik hazafelé; mindhárman szegények, és szegényes karácsonyra készülnek. Amikor azonban egy fiatal párt találnak egy pajtában újszülött kisbabával, egy pillanatig sem haboznak, és odaadnak nekik mindent, ami a zsákjukban van. Kedvességük nem várt viszonzásra lel, és mindhárom családnál bekövetkezik a karácsonyi csoda.

Mi fán terem?

Ezzel a holland mesével egy mesemondók által üzemeltetett honlapon (story-lovers.com) keresztül találkoztam (a honlap sajnos már nem üzemel, de a Wayback Machine nevű archívum segítségével még megtekinthető). Első olvasásra nagyon tetszett, de, bár népmeseként jegyezték, sehol sem akadtam más forrásból a nyomára. Végül sikerült lenyomoznom, az Internetre honnan került fel a szöveg, és a könyv kiadójával vettem fel a kapcsolatot, akik nagyon kedvesen engedélyt adtak rá, hogy jótékonysági céllal a kalendárium részévé válhasson a történet.
A történet felhasználására engedélyt adott a Phoenix International Publications, Inc. (c) 2017.

Hab a tortán

Azért kértem külön engedélyt a kiadótól, mert gyanakszom rá, hogy a történet ebben a formájában nem népmese, hanem talán irodalmi alkotás. Még dolgozom a nyomozáson.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
The Three Skaters (a mese szövege online)
Treasury of Christmas Stories (Publications International, 2006.)

Az elsüllyedt város legendája

Valamiért hirtelem kedvem lett kitenni ide ezt a mesét.

Volt egyszer egy legendásan gazdag kikötőváros Fríziában, az Északi-tenger partján: Stavoren. Házait magas töltések védték a tenger hullámaitól, kikötője pedig biztonságot és jó vásárt ígért minden messziről érkező hajónak. Stavoren kereskedőcsaládjai, hajótulajdonosai jómódúak voltak, elegánsak, választékosak, és gondtalanok.
De még Stavorenben sem volt mindenki gazdag. Akárcsak a világban mindenütt, itt is éltek szegények, elesettek, koldusok; nem kevésbé jó emberek, mint a kereskedők, csak éppen kevésbé szerencsések. A gazdag családok nem törődtek velük; amikor az utcán jártak, elfordították az arcukat, és kemény szívvel, együttérzés nélkül hagyták őket tengődni.
Élt Stavorenben egy asszony, akinek a nevére ma már nem emlékszik senki - a tetteire viszont annál is inkább. Ő volt a város leggazdagabb hajótulajdonosa. Flottája messzi földről hozott mindenféle ritkaságot, fűszert, selymet, ékszereket, amiket a hölgy szeretett mindenki irigységére közszemlére tenni. Ám eljött az idő, amikor már ez sem volt elég. Ekkor a hölgy hívatta legtapasztaltabb, leghűségesebb hajóskapitányát, átnyújtott neki egy kisebb vagyont, és így szólt:

- Menj, és vásárold meg nekem a legértékesebb dolgot a világon, akármi legyen is az. Egy év múlva itt várlak a kikötőben!

A hajóskapitány, bár maga sem tudta, mit keres, útnak indult. Bejárt sok kikötőt, beszélt sok bölcs, világot járt utazóval - és végül arra a következtetésre jutott, hogy a mindennapi, életadó kenyérnél nincs a világon értékesebb dolog. Megnyugodva a döntésében felvásárolt annyi jó minőségű búzát, amennyit csak elbírt a hajó, és hazaindult Stavorenbe.
Az egy év lejártával a hölgy izgatottan várta vissza a hajóját. A legszebb ruháját vette fel, és legcsillogóbb ékszereit; meghívta minden ismerősét és rokonát, hogy legyenek szemtanúi, amint a kapitány átnyújtja neki a világ legértékesebb kincsét. A hír futótűzént terjed; nem csak a kereskedők és nemesek, de a szegények is mind ott tolongtak a kikötőben, várva a csodára.
A hajó befutott; a kapitány kilépett a mólóra, meghajolt a hölgy előtt, és jelentette, mit hozott magával.

- Búzát?! - a hölgy elsápadt, majd elvörösödött dühében - A bolondját járatod velem?! Azt parancsoltam, kincset hozzál! Kincset! Nem közönséges búzát!

Hiába próbálta a kapitány elmagyarázni, miért döntött a búza mellett, a hölgy egy szavát sem akarta hallani. Tajtékzott, toporzékolt, kiabált; végül pedig megparancsolta, hogy az összes búzát azonnal vessék a tengerbe.
A kapitány könyörgőre fogta. Ha neki nincs szüksége rá, adja legalább a szegényeknek! A tömeg helyeslően mormolt, de a hölgy csak még jobban dühbe gurult.

- Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Nem fogok én senkinek ingyen búzát osztogatni! A hajó az enyém, a búza az enyém, és az enyém vagy te is! Azt parancsolom, vessétek mind a tengerbe!

Senki sem merte megszegni a parancsot. A város népe döbbenten figyelte, ahogyan a tengerészek a vízbe döntötték az értékes búzát, míg el nem tűnt az utolsó szem is a hullámok alatt.

- Megbánod még, hogy kőszívű voltál - monda a kapitány a hölgynek - Egyszer még lehetsz te magad is koldus!

A hölgy gúnyosan kacagott.

- Akkor leszek én koldus, amikor viszontlátom ezt a gyűrűt! - kiáltotta, lehúzva a smaragdköves gyűrűjét, és a csillogó ékszert vízbe hajította. A kapitány sarkon fordult, és kisétált a városból. Sohasem látták többé.

A hölgy aznap este, hogy elfeledtesse a szégyenét a többi előkelőséggel, lakomát rendezett. Folyt a bor és a perzsgő, mindenki evett, ivott és táncolt. A konyhában zajlott a munka, fogás fogás után készült... ahogyan a szakács felbontott egy frissen fogott halat, valami csillogó holmi perdült ki a hal gyomrából. A smaragdköves gyűrű. Futottak azonnal a hölgyhöz, aki elsápadt a gyűrű láttán, de nem szólt egy szót sem.
A kapitány jóslata egy éven belül beteljesült. A hölgy minden hajója zátonyra futott, vagy elsüllyedt egy viharban. Házai és raktárai sorra leégtek, a befektetései csődbe mentek; egy év leforgása alatt elveszítette mindenét, és az utcára került. A gazdag ismerősök úgy tettek, mintha meg sem ismernék; a szegények undorodva kitértek az útjából. Koldus lett belőle, és egyedül halt meg valami ismeretlen zugban.
A kikötő szájában, ahová a búzát öntötték, egy homokpad keletkezett. Hiába kotortatták a kikötőt, a homok egyre csak terjeszkedett, és elzárta a bejáratot. A víz fölé emelkedő részén zöld búza nőtt, magtalan, haszontalan - a Hölgy Búzájának mevezték az emberek. A homokpad miatt megszűnt a forgalom a kikötőben. Nem jártak többé hajók se ki, se be.
A gazdag kereskedőket még ez sem zavarta. Bezártak ajtót-ablakot, felhalmozták az élelmiszert, és gondtalanul mulattak tovább. "Van annyi pénzünk, hogy a világ végéig is kitart!" mondogatták. A szegények még szegényebbek lettek, már a napi munkára sem volt erejük. A várost senki sem vigyázta, tartotta karban. A töltések omladozni kedztek; a sós víz átszivárgott rajtuk, bele a város ivóvíz-tartályaiba.

- Iszunk majd bort és pezsgőt! - vontak vállat a gazdagok, míg a szegények odakinn egyre szomjasabbak lettek.

Egy éjszaka aztán, amikor a gazdagok részeg álmukat aludták egy mulatság után, elérkezett a város végzete. A gátak átszakadtak; Stavorent elöntötte a tenger. Reggelre egyetlen ház, egyetlen torony sem látszott már ki a víz alól.
Halászok mesélik néha, hogy ha tiszta időben kievez az ember a tengerre, ott, ahol hajdan Stavoren városa állt, a víz alatt még lehet látni a gazdag palotákat, kövezett utakat. Olykor, ha nagyon fülel az ember, még egy-egy harang kondulását is meg lehet hallani.

(Stavoren Fízia legrégebbi város jogú települése volt a 11. századtól. A 17. század folyamán öntötte el a tenger. A fenti legenda számos változatban ismert egész Hollandiában.)