Világszép Mesetábor: Így néz ki egy magyar varázslóiskola

Ismét nyár, ismét Világszép táborok gyermekvédelemben élő világszép gyerekekkel. Az idei Mesetábor (a 7-10 éves korosztálynak szóló heteket hívjuk így) különösen a szívemhez nőtt: úgy döntöttünk, idén Garabonciás Varázslóiskolát hirdetünk a kölykök számára. 

(Korábbi táborokról itt és itt blogoltam)

A tábort lelkes felkészülés előzte meg: hét fős kis csapatunk belevetette magát a varázsvilágba, és elkezdtük kitalálni, hogyan is nézne ki egy teljesen a magyar hiedelemvilágra épülő varázslóiskola. Először természetesen, mint minden iskola esetében, tantestületet kellett toborozni. Mivel a Mesetáborokban a felnőttek is végig szerepben vannak, azt a remek feladatot kaptam, hogy vadásszam össze a magyar hagyomány leghíresebb varázslóit, akik közül aztán a többiek kiválogathatták maguknak a legszimpatikusabb szerepet. Végül így állt össze a lista:

Klingsor, a német hagyományban is méltán híres magyar udvari varázsló volt az igazgató (és egyben a táborvezető is). A kézművességért és alkotó foglalkozásokért Macska Róza, a legendás javasasszony volt a felelős, a látványos kísérletekért és trükkökért a spanyol földről érkezett szegedi Kampó táltos, az ügyességi játékokért pedig nem más, mint maga Petőfi Sándor (akit rengeteg hiedelemmondában garabonciásként emlegetnek). Mellettük jelen volt segéderőként Tündér Erzsébet (A táltos kanca és a libapásztorlány mese, és néhány magyarországi boszorkányper alapján), Kamor, a Bakony varázslója a Helka-legendából, és végül, de nem utolsó sorban jómagam, aki a nagybányai Virághegy virág-varázslójának alakját öltöttem magamra (jelentős mennyiségű művirággal egyetemben). Mindenki elkészítette a maga jelmezét, kellékeit, és garabonciás-könyvét, ami végigkísért minket az egész heti programon. 

Természetesen nincs Mesetábor mesék nélkül: ennek a korosztálynak reggel és este is szoktunk mesélni, úgyhogy a tábor folyamán "hivatalosan" összesen kilenc történet hangzott el, mind a magyar hagyományból. Közöttük volt sok olyan mese, amelyek a garabonciás-mesterekhez kapcsolódtak, hogy a gyerekek felismerhessék, kivel töltik az idejüket a táborban: elhangzott Kampó táltos meséje, a Helka és Kelén legenda, A táltos kanca és a libapásztorlány, a Virághegy mondája, és még egy jó kis sztori is Petőfi Sándorról, aki túljárt Döbrögi uraság eszén (utóbbit a hamarosan megjelenő Világszép könyvben is olvashatjátok, ez itt a reklám helye). Ezeken kívül jó előre beleástam magam a garabonciás-hagyományba, és hiedelemmondák, néprajzi gyűjtések százait böngésztem végig a legjobb sztorik után kutatva, míg össze nem állt belőlük egy egészen csinos kis garabonc-repertoár, sárkányon lovaglással, viharkavarással, és mindenféle izgalmas kalandokkal. A reggeli és esti mesélések remekül zajlottak, a gyerekek értékelték és élvezték a meséket, és ügyesen kötötték össze őket a napközben zajló foglalkozásokkal. 

Foglalkozásokból pedig volt bővel: Kampó táltos birodalmában izgalmasabbnál izgalmasabb kísérleteket végeztünk vízzel, ételfestékkel, gyertyával, tükrökkel, statikus elektromossággal és szappanbuborékokkal. Macska Róza műhelyében garabonciáskönyvek készültek, amelyekbe aztán lehetett gyűjtögetni varázsigéket, matricákat, üzeneteket és titkos jeleket; ugyanitt születtek meg a személyre szabott garabonciásköpenyek és varázslatos kaleidoszkópok. Petőfi Sándor ügyességi játékokkal és feladatokkal mulattatott bennünket. Délutánonként pedig, amikor kifogytunk a játékból, együtt vonultunk le a Balatonra fürdeni, énekelve és nevetve.

A tábor utolsó napján megtartottuk a hagyománnyá vált Aranyhajszál Fesztivált, ahol minden kis garabonciás bemutathatta a legszebb varázstudományát. Volt, akitől kísérleteket láttunk, volt, aki énekelt, táncolt, vagy dekázott, sőt, még egy mese is született a nagy alkalomra. 

A saját garabonciáskönyvem most is itt van a polcon, tele szép emlékekkel. És ami még jobb: ha lehet hinni a mendemondáknak, a nyitott szemmel járók találkozhatnak egy-két varázsköpenyes kis garabonciással Budapesten és környékén...

Zombik a gyufásskatulyában (Népmesék nyomában a világ körül 52. - Panama)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Leyendas chiricanas
César Samudio
Imprenta Universitaria, 1994.

Ez a könyv Panama egy tartományának, Chiriquínek szájhagyományából merít. Az eddigi legtöbb gyűjteménnyel ellentétben ebben a könyvben nem klasszikus népmesék, hanem hiedelemmondák szerepeltek - olyan történetek, amelyeket megtörténtként, igazként adnak elő az emberek (néha akár évszámmal-névvel-utcával is), formájukban és tartalmukban viszont régi és mélyen ülő népi hiedelmeket idéznek. Felbukkantak a kötet lapjain kísértetek, boszorkányok, tündérek, és természetesen jó pár paktum magával az (szokás szerint aranyfogú) Ördöggel is. A rövid bevezetőn kívül sok információt nem fűzött a gyűjtő a sztorikhoz, az illusztrációk pedig egészen visszataszítóak - mégis izgalmas olvasmánynak bizonyult a kötet.

Fénypontok

Kép innen

Érdekes volt Orik és a Mosólány története, amelyben egy szegény lány mosni járt a folyóhoz, és összebarátkozott egy Orik nevű törpével, aki minden nap egy-egy aranyat adott neki. A család azonban hamarosan aggódni kezdett, hogy egy természetfeletti lény el fogja rabolni a lányukat, és egy öreg nagynéni tanácsára, csellel (és némi bűzzel) elriasztották Orikot a folyótól.
Volt néhány klasszikusan hátborzongató történet is, például a Szellembusz esete, ami a semmiből tűnik elő az éjszakai úton, megijeszti a buszsofőröket, majd eltűnik (hasonló szellembuszról New Orleans legendái között is hallani), avagy a zseniális címmel ellátott Zombik a gyufásskatulyában, ami mindenféle emberekről szólt, akik hatalmat nyertek titokzatos kicsi zombiemberkék felett, akik minden kívánságukat teljesítették (pl. repülőt térítettek el), és leölt marhák nyelvével és vérével táplálkoztak.

Kapcsolatok

Dél-Amerika után ismét találkozunk Panamában a Síró Asszonnyal, akit itt Tulivieja néven ismernek. A könyv szerint egy mulatságot, táncot kedvelő asszony volt, aki kitette a síró gyerekét egy vízmosás mellé, hogy elmehessen mulatni; a lova útközben megbotlott, ő meghalt, és kísértetté változott, aki a folyók és vizek partjain keresi örökké a gyerekét. Egy másik népszerű legenda is felbukkant a kötet lapjain: A férfi, aki a halállal táncolt a Kísértet-stoppos (Vanishing Hitchhiker) nevű városi legenda egy helyi verziója volt, csak épp kocsikázás helyett a delikvens táncolt egyet a halott lány szellemével (Annak idején a Supernatural sorozat legelső epizódja pont ezt a két népszerű sztorit kombinálta egybe).

Szintén felbukkant újból a titokzatos aranyfogú férfi, aki nyilván maga az Ördög; ezúttal egy Kútásó képében próbált elcsábítani egy özvegyasszonyt. Amikor a hölgy rájött, hogy el fogja veszíteni a fogadást, hogy egy éjjel alatt kutat ásnak neki, és akkor feleségül kell mennie az ördöghöz, gyorsan tükör elé állította a kakasát, aki annyira felhúzta magát a másik kakas láttán, hogy még hajnal előtt kukorékolni kezdett, megtörve az Ördög hatalmát.

Hova tovább?
Costa Ricába!