A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dominikai Köztársaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dominikai Köztársaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 2., csütörtök

A halál és a mesemondó

Halottak Napja alkalmából egy olyan mesét szerettem volna megosztani veletek, amellyel nemrég találkoztam a "Népmesék nyomában a világ körül" kihívás során. Két okból fogott meg nagyon: Egyrészt, mert egy nagyon ismert mesetípusnak (ATU 332) váratlan fordulattal végződő változata... másrészt pedig, mert valahol a mesemondásról szól. Íme.

A Halál és a Mesemondó
Népmese a Dominikai Köztársaságból

Élt egyszer egy szegény ember, aki folyton-folyvást arról álmodozott, hogy egyszer meggazdagodik. Csodás történeteket talált ki arról, mennyivel szebb lesz majd az élete, mi mindent kipróbál, meglát, megvásárol majd, amikor végre a nyakába szakad a szerencse. Addig-addig ábrándozott, míg egy nap szokatlan látogatója érkezett: Megjelent előtte La Muerte, maga a Halál, egy magas, szikár, feketébe öltözött nő alakjában.

- Védelmembe veszlek, ha úgy kívánod - mondta La Muerte - Orvost csinálok belőled. Hatalmat kapsz, hogy bárkit meggyógyíts, akire én nem tartok számot. Ha egy beteg ágyához hívnak, és én az ágy lábánál állok, akkor csak rá kell tenned a kezed a szenvedőre, és azonnal meggyógyul. De ha az ágy fejénél állok, akkor nincs kegyelem! Az a lélek az enyém.
Megkötötték az egyezséget. A szegény ember azonnal a nagyvárosba költözött, és doktorként kezdett praktizálni. Hamar szét is szaladt a híre az egész városban, hogy van egy orvos, aki kézrátétellel gyógyítja a betegeket. Persze a Halált, aki az ágy lábánál állt, soha nem látta senki az orvoson kívül. A szegény ember hamarosan meggazdagodott.
Fülébe jutott egy nap a királynak, hogy milyen csodálatos doktor lakik a városában. A király egyetlen lánya éppen súlyos betegen feküdt, ezért az uralkodó azon nyomban a csodadoktorért küldetett.
- A lányom súlyos beteg, már alig pislákol benne az élet - mondta a király az orvosnak - Ha meggyógyítod, gazdagon megjutalmazlak, és feleségül veheted. De ha meghal a lányom, vigyázz, mert te is utána halsz!
A doktor beleegyezett a dologba; biztos volt benne, hogy most is olyan könnyű dolga lesz, mint a többi beteggel volt. Ám amikor belépett a királylány szobájába, elszörnyedve látta, hogy La Muerte az ágy fejénél áll. Végem van!, sápadt el a csodadoktor, Ha a királylány meghal, engem kivégeznek!
Gyors ötlettől vezérelve megfogta a királylány ágyát, és megfordította - így most már a lábánál állt a Halál. A doktor gyorsan a királylányra tette a kezét, és a lány azonnal kipirult, és felült, mintha soha beteg sem lett volna. La Muerte dühösen kiviharzott a palotából.
A király ünnepélyesen bejelentette, hogy a lánya feleségül megy a doktorhoz. Meg is hirdették másnapra az esküvőt. Ám amikor a doktor kilépett a palotából, karon ragadta őt La Muerte, aki ott várakozott rá:
- Most pedig velem jössz!
La Muerte felvitte a doktort az Égbe, ahol az emberéletek olajmécsesei égnek. Volt, amelyik tele volt még olajjal, és nagy lánggal égett; mások már alig-alig pislákoltak. Minden mécseshez egy-egy emberi élet tartozott.
- Ez a te lángod - mutatott La Muerte egy aprócska mécsesre, amelyben már alig volt olaj - Becsaptál engem, ezért hamarosan véget ér a földi életed. Öt perced van hátra!
A doktor rémülten nézett a Halálra.
- Ó, jaj! Csak öt?... Hát jó, ha öt percem maradt, életemben utoljára szeretnék még mesélni egyet. Elmondhatok neked egy történetet?
La Muerte beleegyezett a dologba - a doktor pedig mesélni kezdett. A mese, amit mondott, olyan csodálatos, olyan varázslatos, olyan különleges volt, hogy teljesen elbűvölte a Halált. Mesélés közben pedig a doktor észrevétlenül a mécses elé állt, a háta mögött megbillentette az olajos kannát, ami a mécsesek töltögetésére szolgált... és annyi olajat töltött a saját mécsesébe, hogy a lángja azóta sem aludt ki.
Attól a naptól fogva máig szájról szájra jár a történet arról, hogyan győzte le a Halált a mesemondás.

A mese ebből a kötetből származik. 
Eredeti mesemondó: Feyito Molina, Monte Cristi
Spanyolról fordította és újramesélte: Zalka Csenge Virág

(A kép a mexikói Halottak Napján viseletes arcfestést ábrázolja)

2017. július 22., szombat

Ismerős tündérmesék, váratlan fordulatok (Népmesék nyomában a világ körül 47. - Dominikai Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folklore de la República Dominicana
Manuel José Andrade
Sociedad Dominicana de Bibliófilo, 2009.

Ez a kötet angol nyelven jelent meg először, 1930-ban (mivel az Amerikai Folklór Társaság támogatásával történt a gyűjtés), és csak sokkal később adták ki spanyolul, a mesék és a mesemondók eredeti nyelvén is. Andrade, a gyűjtő és feldolgozó, nyelvész volt, aki több, mint negyven nyelvet beszélt folyékonyan, és a történeteket fonetikusan jegyezte le (amitől megint jó nehéz volt legyűrni ezt a közel 700 oldalas, 304 népmesét tartalmazó kötetet - voltak olyan nyalánkságok, mint ciudad helyett suidá, meg espada helyett epa, meg tortilla helyett toitiya, meg 'hacer nada' helyett 'jacé na'. Megint jó sokat olvastam hangosan).
A mesék a könyvben típusok szerint vannak csoportosítva - az egyes mesetípusok (pl. Hamupipőke, Varázslatos menekülés, stb.) változatai egymás mellett szerepelnek. Minden mesénél megjelölték a mesemondó nevét és a gyűjtés helyszínét is, a bevezetőben pedig részletesen bemutatták az egyes mesemondókat, akiknek többsége férfi volt. A mesetípusok nagy része európai eredetű, ismerős, de akadtak közöttük trickster-történetek és kölcsönvett haiti, afrikai mesék is.

Fénypontok

A kötet fénypontjai számomra nem teljesen új mesék, hanem inkább jól ismert tündérmesék újszerű változatai voltak. Borzasztóan tetszett például, hogy a Halál-keresztapa történet végén, amikor a keresztfiú meglátta, milyen alacsonyan ég már az élete lángja, egy érdekes mesével elvonta a Halál figyelmét, és közben sutyiban olyan szépen újratöltötte az olajmécsest, hogy sohasem halt meg (a mesemondás életeket menthet). Szintén jópofa, szokatlan megoldásra lelt a Négy fivér meséje, melyben egy tolvaj, egy ács, egy csillagász, és egy vadász közösen mentett meg egy sárkány által elrabolt királykisasszonyt. Itt ugye mindig az a dilemma, hogy kihez menjen hozzá a lány, ki tett a legtöbbet a megmentéséért - ebben a mesében azonban váratlanul megjelent egy király, akinek négy lánya volt, és megegyeztek abban, hogy ő veszi feleségül a megmentett lányt, a négy fivér pedig az ő lányait. Ez is egy megoldás... Egy másik változatban Három királyfi nem tudta eldönteni ugyanezt a kérdést, ezért íjászversenyt rendeztek, és a győztesé (a középső fiúé) lett a királykisasszony; a legidősebb bánatában öngyilkos lett, a legkisebb pedig elvándorolt, és hosszas kalandok árán talált magának más feleséget.
Volt egy variáció a Három Narancs Szerelmese (magyaroknak Háromágú Tölgyfa Tündére) mesére is, amin meglepődtem, mert ezúttal egy lány indult el narancsot  (avagy ez esetben gréprfútot) szedni. A gyümölcsöket egymás után gyertyával megégette, és mindegyikből egy-egy királyfi pattant elő (akik életben is maradtak, egyébként, és a végén egyikük megmentette a lányt a mostohaanyjától). Rengeteg verziója volt itt is a Varázslatos menekülésnek, spanyol mintára általában Blanca Flor neve alatt; a kedvencem az volt, amiben a váll felett hátradobált tárgyak fésű meg tükör helyett egy fej fokhagyma, egy narancsmag, kék papír, egy szem só, és egy darab szappan voltak. A narancsmagtól Juanito és Blanca Flor narancsfává és kertésszé változtak; a kék papírból és a sóból tenger lett; a többiről sajnos megfeledkezett a mesemondó, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rájuk...
Jót kuncogtam a Varázslatos segítők (ld. Szélike királykisasszony) mesetípus egyik helyi változatán, melyben Messzelátó, Gyorsanfutó, és egyéb hagyományos szuperhősök mellett szerepelt Caguín Cagán, akinek az volt a varázslatos tudománya, hogy többet tudott egyszerre kakálni, mint bárki más, és ebben versenyzett a király saját bajnokával... (ennek a mesének a szakdolgozatomhoz és a könyvemhez kb. 50 változatát gyűjtöttem össze, és mindegyikben voltak egyedi képességek, de ezzel most találkoztam először).
Volt azért néhány ismeretlen mese is, amik megfogták a fantáziámat. Az egyik Az óriás meséje volt, melyben három fiú próbált meg kiszabadítani egy óriás által elrabolt királykisasszonyt egy üvegtoronyból. A legkisebb fiú korábban találkozott már a lánnyal, és szerelmesek voltak, ezért ő nem adta fel a keresést, és mindenféle törpékkel és óriásokkal való kalandok árán megtalálta a bejáratot a toronyba. Az elvarázsolt erdő meséjében egy árva kislány mentette meg a faluját az erdőben lakozó sárkányoktól, akik valójában elátkozott emberek (köztük a saját szülei) voltak. A veréb és a kutya történetében egy kutyát elütött egy szekér, és a veréb elindult véres bosszút állni a barátja haláláért...
Az egyik legszebb mese az egész kötetben viszont Juanito el Valeroso története volt, amelyben mindenféle mesei elemek keveredtek egymással. Juant gyerekkorában elígérte az apja ("azt add amit nem tudsz a háznál"), és felnőttkorában egy óriáshoz került szolgálni, akinek beleszeretett a lányába (Flor de Abril, Április Virága), annak ellenére, hogy a lány láthatatlanul élt, mert olyan szép volt, hogy aki meglátta, holtan esett össze (ez a mese során többször meg is történt). Juanito mindenféle kalandok árán végül megváltotta a szerelmét és hazavitte magával; a lány pedig korommal kente be az arcát, és fokozatosan törölte le, hogy a férje szeme hozzászokjon a szépségéhez.

Kapcsolatok

A fentebb említett fénypontokon kívül is voltak még meglepő és érdekes mozzanaztok az egyes mesékben. Néhány egészen meglepő típus is képviseltette magát a gyűjteményben, mint például a Szótlan szultánkisasszony, a Mesék bosszúja, Tücsök jós, a Sárga Törpe, vagy a Halott menyasszony. Az állatok alakjába változó legény, amikor hangyává változott, egy óriáshangya alakját vette fel, és az ellenségei megfutamodtak a szörnyeteg elől; a Tizenkét holló apja konkrétan elcserélte a fiait a törpék királyával egy lányra; Jancsi és Juliska (Mariquita és Periquito) maguktól mentek ki az erdőbe, az anyjuk és apjuk figyelmeztetése ellenére; a Szörnyeteg (Bikafejű herceg) Szépsége pedig egy olyan királykisasszony volt, aki már a szörnnyé válás előtt is szerelmes volt belé, utána pedig elindult megmenteni.
Külön érdekesek voltak azok a mesék, amelyekben az európai és afriaki eredetű trickster-figurák közösen szerepeltek, vagy egymást segítve, vagy egymást megtréfálva - volt Pedro Urdemalas (helyi nevén Pedro Animal, ami elég vicces), Juan Bobo, valamint Ti Malice, Nyúl koma és Buqui a hiéna is, utóbbiak a szomszédos Haitiból. Természetesen a klasszikusoknak, mint pl. a kátránybábu, az elcserélt büntetés, vagy az egymás hátán lovaglás, ebben a gyűjteményben is akadt példája. Sőt, még a magyar hagyományban népszerű, ördögnél szolgáló szegény ember is felbukkant.

Hova tovább?
A sziget másik felébe, Haitira.