Istenek a hegyek között (Dél-amerikai őslakosok meséi 2. - Kogi)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Most a dél-amerikai őslakos kultúrák vannak soron. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Mitos Kogi

Manuela Fischer & Konrad Theodor Preuss

Abya-yala, 1989.

A kogik Kolumbia északi részén, a Sierra Nevada területén élnek, és nagyjából tizenötezer főt számlálnak. A kötetben 27 olyan mítosz található, amiket Konrad Preuss gyűjtött a 20. század elején, és 16 történet Manuela Fischer 80-as évekből származó gyűjtéséből. A mítoszokat általában az egyes falvak főnökei mesélték, amikor bíráskodtak, így támasztva alá a történeteken keresztül hagyományozott törvényeket és viselkedési normákat.

Fénypontok

Gyönyörű volt az első szöveg a gyűjteményben, ami az egyetlen nagy anyaistennőről, Mindenek Anyjáról szólt, aki egyben a tánc úrnője is (és a szöveg külön kiemeli, hogy a külföldieknek is ő az anyja). Érdekes volt Taikunak, az Arany Urának története, egy kisebb istenségé, aki aranyból készített szertartási tárgyakat. A többi isten tanítványokat küldött neki, de Taiku minden tanítványt, aki nem volt elég figyelmes vagy szorgalmas, aranyszoborrá változtatott.

Izgalmas mítosz szólt a Kasindukua nevű istenségről, aki eredetileg a betegségektől védő isten volt, de elkezdett embereket enni, és pumává változott. A többi istennek sok munkájába került, hogy csapdába csalják. Izgalmas pillanat volt, amikor két kisebb isten fellázadt egy Namsiku nevű istenség ellen; Namsiku erre horgot növesztett minden tatu farkára, így amikor az ellenséges katonák vadászni mentek, a tatuk lerántották őket a föld alá.

Kapcsolatok

A teremtéstörténetek között szerepelt özönvíz-mítosz is, amelyben a föld először felperzselődött (attól lett vörös a talaj), majd négy éven át ázott az esőben. Hasonlóan ismerős volt az égben tartott mulatság motívuma is: jelen esetben Bunkuei, az egyik ősapa lánya szökött fel az égbe, és lopta el onnan mindenféle növények magvait, amik aztán sorozatos lopások nyomán elterjedtek a világban.

Több alakváltó-legenda is szerepelt a könyvben. Az egyik egy Mama Teizu nevű törzsfőnökről szólt, aki tigrissé tudott változni, és embereket evett; akkor sikerült csak elfogni, amikor egy másik főnök nyíllal lelőtte róla az átváltoztató inget és álarcot.

Ki a következő?

Még nem tudom...

Furfangos tatuk és alakváltó jaguárok (Dél-amerikai őslakosok meséi 1. - Mocoví)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Most a dél-amerikai őslakos kultúrák vannak soron. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Folk Literature of the Mocoví Indians

Johannes Wilbert, Karin Simoneau, Maria Susana Cipolletti

UCLA, 1988.

A mocoví egy dél-amerikai őslakos nép, akik nagyjából húszezer főt számlálnak, és a Gran Chaco síkság területén élnek (legtöbbjük az Argentínára eső részen). A kötetben 222 történet szerepel több különböző gyűjtésből, angolul - nagy részük először jelent meg nyomtatásban. Emellett minden más is van, amit csak egy kutató kívánhat: lábjegyzetek, bibliográfia, motívumindex, típusmutató, szószedet, térkép, stb. A bevezetőből megismerkedhetünk a mocoví történelemmel és kultúrával, és a gyűjtők arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyűjtés idején a szájhagyomány kihalófélben volt már. 

Különösen szeretem ebben a sorozatban, hogy az egyes történeteknek sok különböző verziója szerepel egymás mellett, így oldalról oldalra kibontakozik a szájhagyomány sokfélesége.

Fénypontok

A csillagképeket tárgyaló mítoszok között szerepelt egy, ami egy emberevő nandu madárról szólt - miután egy sámán segítségével az emberek legyőzték, csillagok formájában az égre emelkedett (mi Dél Keresztje néven ismerjük). Egy hosszabb verzióban egy elhagyott testvérpár győzte le a nandut hűséges kutyáik segítségével, miután elmenekültek egy gonosz király udvarából (azon ritka mesék egyike, ahol nem volt jó ötlet feleségül venni a királylányt). Szólt egy legenda az Esthajnalcsillagról is, aki valójában egy "fekete özvegy" volt: sorra ment hozzá fiatal férfiakhoz, és aztán megölte őket.

Az eredetmítoszok között több mókás sztori is akadt. Személyes kedvencem azt magyarázta, hogyan kapták a madarak a színeiket egy róka hasmenésének köszönhetően... Egy másik történet arról szólt, hogy az állatok ünnepségre gyűltek össze, amin tömegverekedés tört ki, és sokan így nyerték el mai formájukat: a papagájnak elgörbült a csőre, a kígyó hason csúszott részegen, stb. 

Szép szerelmes története volt a brasita de fuego pintyeknek: a hím azt hitte, elveszítette a párját egy tűzvészben, de ismét rábukkant, és a piros tollait látva újból beleszeretett. A crespín kakukk legendája is hasonló volt - így magyarázta, hogy a kakukkok máshogyan énekelnek abban a néhány hónapban, amikor az ősük a párját kereste. A legijesztőbb eredetmonda díját pedig a sáskáké kapja, mely szerint a sáskák régen embernagyságúak voltak, és embert ettek. Szerepelt egyébként óriás hangya is, a Hangyák Királya, aki inkább segített a földműveseknek cserébe azért, hogy a népét békén hagyják.

A kötet nagy részét állatmesék tették ki; különösen szerettem a furfangos tatu figuráját. Az egyik mesében pl. meglasszózott állatokat, amit a róka utánozni próbált - de mivel a tatu be tudta magát horgonyozni egy üregbe, a róka meg nem, az utóbbi ugyancsak pórul járt. Egy másik történetben a jaguár orrát sikerült becsípnie a páncéljába azzal, hogy összegömbölyödött, és nem engedte el a ragadozót, míg az jobb belátásra nem tért. 

Nagyon szórakoztató volt az a mese is, amelyben a macska és a szarvas elhitették a jaguárokkal, hogy ők jaguárt esznek - és sikerrel örök időkre elkergették a ragadozókat az erdő mélyére. Egy másik történetben a bőgőmajom ijesztette el a kecskére vadászó jaguárt, de olyan is akadt, ahol egy kecske döglött pumát talált, és azt használta bizonyítékul a jaguár elrettentésére. Szintén tetszett a történet a három sárga halacskáról, akik nővérek voltak, és véletlenül egy krokodil tavában rekedtek. Amíg újra ki nem áradt a folyó, hogy hazatérhessenek, elhitették a krokodillal, hogy szerelmesek bele, és a feleségei akarnak lenni, így a ragadozó nem ette meg őket.

Olvashattam egy izgalmas legendát egy szépséges lányról, akit a többiek kigúnyoltak, és elcsalták a szeretőit - amiért is cserébe, felhasználva a nők menstruáció alatt nyert hatalmát, a föld alá süllyeszttette egy hatalmas kígyóval az egész falut. A történet egy másik verziójában egy sámán vett rá egy menstruáló lányt, hogy hergelje fel a kígyószörnyet - amit aztán jól ráuszítottak az ellenséges fehér emberekre.

A kötet végén jó néhány legenda szerepelt mindenféle alakváltó jaguárokról. A legjobban talán az tetszett, ahol egy sámán nem csak legyőzte a jaguárembert, hanem kirabolta a házát is - és elhozta tőle az első ismert hangszereket az emberek számára. Egy másik történetben egy sámán a köpéséből született két kutyával győzte le a jaguárt (amit aztán nem hittek el neki). Egy barátságosabb történetben egy erdőben hagyott árva kisfiút jaguárok neveltek fel, és tanítottak meg vadászni.

Kapcsolatok

A mocoví mitológiában is szerepel égig érő fa, amelynek az ágairól égi folyókban lehetett halászni. Sajnos amikor az emberek önzővé váltak, egy öregasszony vízidisznó formájában kidöntötte a fát, véget vetve a kényelmes életnek. Szintén megjelent a tűzlopás motívuma: itt egy héja lopott égő fadarabot az emberek számára - méghozzá nem mástól, mint az igen zsörtös kinézetű viszkacsától (aki nevével ellentétben egy nyúlféle). Néhány változatban a tűztolvaj a keselyű volt, akit a mocovík emiatt nagy tiszteletben tartanak. Szerepelt a gyűjteményben özönvíz-mítosz is (itt egy rühes kutya figyelmeztette a jószívű hőst, hogy kezdjen kenut faragni).

A teremtéstörténetek között ismerős volt még az a sztori, ahol egy rosszindulatú istenség (Nowét) megpróbálta utánozni a Teremtő (Kotaá) alkotásait - és bárány helyett kecskét, tehén helyett pedig tapírt sikerült alkotnia.

Nagy meglepetésemre került néhány ismerős mesetípus: a Szelek Ura például egy Fehérlófia-történet volt, sámán hőssel, aki a végén az alvilágból visszatérve hatalmat nyert a szelek felett. Egy másik mese, amelyben egy halandó ember feleségül vette Naiapék, az alakváltó óriás lányát, egy az egyben varázslatos menekülés történet volt, csak itt éppen az ifjú pár szakított a végén, és a lány hazatért.

Az állatmesék között ismerős volt a történet, ahol a róka meg akarta enni galamb fiókáit, de valaki más - jelen esetben a koronás harasztjáró madárka - a segítségére sietett.

Az ügyeletes trickster Róka volt, aki legtöbbször Jaguárt ejtette át. A meséi között szerepelt sok klasszikus, pl. a hamis temetés, csapdából kimentett hálátlan állat, krokodilok hátán való átkelés a folyón, vagy kölcsönös vacsorameghívás (bandurria madárral). Az egyik mesemondó megjegyezte: "Róka nem jóságos, de a történetei izgalmasak." A róka mellett, ahogy fentebb említettem, a Tatu is sokat szerepelt - ő volt az, aki még a rókát is át tudta ejteni (általában azzal, hogy a róka utánozni próbálta őt). Szintén trickster szerepben tetszelgett Törpeszarvas egy távoli rokona, a Nyársasszarvas (brocket deer), aki ugyancsak Jaguár idegein szeretett táncolni. Egy-két történetben felbukkant a Majom is - egyszer például beadta Rókának, hogy ha kitartóan követi a Bikát, annak a heréi előbb-utóbb le fognak pottyanni, finom csemegének.

Ki a következő?

A kogi nép

A delfinek születése (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Xosé, a Hóvihar seregei elől egy család a tengerbe menekül. Kemánta, az egyik asszony férje, nem tud úszni, és ezért a parton próbál maradni, hiába rángatják magukkal a többiek; jobban fél a víztől, mint a hóvihartól. Végül a rokonok csak magukkal hurcolják az óceánba, ahol az egész család együtt dolgozik rajta, hogy a felszínen tudjon maradni.

Mi fán terem?

Hóról, télről, családról szóló, nem-európai történeteket keresgélve bukkantam rá erre a történetre egy különleges kötet segítségével. A Latin American Story Finder című könyv 470 dél-amerikai népmese és legenda rövid összefoglalóját tartalmazza kulcsszavakkal, forrásokkal, és sok egyéb információval együtt, hogy segítse a mesemondóknak a megtalálásukat.
"A delfinek születése" egy szelknam (Selk'nam) indián legenda. Ez a nép Argentína déli csücskében, a Tűzföldön él, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint kevesebb, mint háromezren vannak (utolsó "tiszta vérű" tagjuk az 1970-es években hunyt el), és a nyelvüket a tudomány mára kihaltnak tekinti. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a múlt század fordulóján aktív népirtás áldozatai voltak. Ezt a legendát pont abban az időszakban gyűjtötték fel tőlük. Nem tudni, ma még él-e a szájhagyományban.
Kalandos úton jutottam el a történet forrásáig. A Latin American Story Finder egy másik angol nyelvű forráshoz irányított, a Folk Literature of the Selknam Indians című könyvhöz. A sorozat, amiben megjelent, a UCLA "Folk Literature of South American Indians" (Dél-Amerikai Indiánok Szóbeli Irodalma) címmel jelenik meg, és (szerencsére) rengeteg kötete van (itt blogoltam az egyikről).

Sikerült a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában levadásznom belőle egy példányt, melyet lapozgatva nem csak a teljes sztorit találtam meg, de az is kiderült, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy korábbi gyűjtés fordítása, ami 1931-ben német nyelven látott napvilágot. Az Akadémián kutakodva megtaláltam egy francia nyelvű kötetet is, amely ugyanezeket a történeteket tartalmazta, bőséges háttérinformációval (megjelölte például a delfin-fajokat is). A két könyv segítségével kiderült, hogy az eredeti gyűjtés Martin Gusinde osztrák pap és néprajzkutató munkája volt a 20. század elején, és a delfinekről szóló legendát sok más történettel együtt egy Tenenésk nevű sámántól (ld. a képen) hallotta.

Hab a tortán

A történetben szereplő Xosé a délről érkező tomboló hóviharok megtestesítője, de Mireille Guyot szerint egy ellenséges harcos törzsre is utalhat. A nevet nagyjából "hosé"-ként kell ejteni.
Kemánta, a férj, a tengerben úszva delfinné változik. Guyot szerint a "kemánta" szó a szelknam nyelvben a gyakorlatiasan elnevezett hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfinre (Globicephala melas) vonatkozik, a "ksámenk," ahogyan a feleség családjára hivatkoznak, pedig a palackorrú delfinre (Tursiops truncatus).

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
Folk Literature of the Selknam Indians (University of California, 1975.)

Franciául:
Mireille Guyot: Les Mythes chez les Selk'nam et les Yamana de la Terre de Feu (Institut d'ethnologie, 1968.)

Németül:
Martin Gusinde: Die Feuerland Indianer - Die Selk'nam (Anthropos, 1931.)

Ananszi színre lép (Népmesék nyomában a világ körül 38. - Suriname)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

It's Anansi time!!!

Suriname folk-lore
Melville J. Herskovits - Frances S. Herskovits
Ams Press, 1969.

A könyv, amit Surinaméhoz választottam, először 1936-ban jelent meg, és lazán másfél kilót nyom (közel 800 oldal). Magán viseli az idők nyomát ("Notes on the culture of the Paramaribo Negroes"), de maga a néprajzi leírás eléggé korrekt, és mentes mindenféle ítélkezéstől (kerüli például a "babona" kifejezést, amit tudtam értékelni). A kötet Suriname afrikai származású lakosságának kultúrájáról, hiedelmeiről, és meséiről szól - közel 150 történetet közöl két nyelven, tükörfordításban, bőséges lábjegyzetekkel, és a bevezetőben felsorolt mesemondókkal. Sok mesét több verzióban is felgyűjtöttek a kötethez, amiket egymás mellett olvashatunk.
A bevezető tele volt figyelemre méltó dolgokkal, mint például a fejkendők megkötésének több száz formája (mindegyikhez tartozik jelentés, olykor egész történet is), a mati (leszbikus kapcsolatok ünneplésére rendezett "születésnap"), a trefu (étellel kapcsolatos tabuk, amiket a gyerekek a szüleiktől örökölnek), az ember különféle lelkei, vagy a szellemek és istenségek, akik egy-egy személyhez tartoznak (és érdekes módon lehetnek afrikai, de helyi indián eredetűek is). A kötet végén találós kérdések, szólások és közmondások, és a mesékbe fűzött énekek kottái találhatók.

Fénypontok

Ezzel a kötettel megérkeztünk Ananszi (Anansi) birodalmába! A mesék több, mint fele szólt a pók-tricksterről, és az egész mese-fejezet helyi kifejezéssel élve az Anansi-tori kategóriába tartozott ("a pók meséi," vagyis népmesék). Nagy örömömre több olyan Ananszi-mese is volt a könyvben, amiket eddig nem hallottam/olvastam. Ott volt például A hazugság többet árt, mint a fegyver, ahol Ananszi egy király hírnevét lejáratva mutatta be, mennyire igaz a közmondás. Vagy a Majom édeset pisil című történet, ahol Ananszi azt hazudta Tigrisnek, hogy majompisit érdemes inni... (szegény Majom nem járt vele jól). Jópofa volt a Paprikaevő verseny is, ahol Ananszi egy királylány kezéért versengett erőspaprika-evésben, vagy a Lábas lábos, ahol Ananszi felesége járt túl a pók eszén, és bűvölte meg a konyhai edényeket, hogy neki vigyenek ennivalót mohó férje helyett. Zseniális volt az a mese, ahol Ananszi amerikainak adta ki magát, hogy megvendégeljék (külön jókat kuncogtam a fonetikusan leírt amerikai akcentuson). Ennek párjaként olyan is akadt, ahol egyenesen angyalnak öltözött (tetszett a Pókangyal mentális képe).
Persze Ananszi szereplése nélkül is akadtak jó sztorik. Tetszett például a Kecskeleves című, ahol Kutya és Tigris közösen fogtak egy kecskét vacsorára, de Kutya megsajnálta, és segített neki megszökni. Az Állatok hálája mese ezúttal azzal is meg volt fűszerezve, hogy a jótevő nem csak két állatot, de egy másik embert is megmentett, aki persze "hálából" azonnal elárulta, és az állatok mentették meg aztán a kivégzéstől.

Kapcsolatok

Orlando Jones, mint (zseniális) Anansi az
Amerikai Istenek sorozatban

Az ismertebb, klasszikus trickster-mesetípusok közül rengeteg előfordult a gyűjteményben. Volt például elmaradhatatlan Kátránybábu, kötélhúzás Elefánt és Bálna között (mindkettő azt hitte, Ananszival versenyez), Mágikus szikla (amit Ananszi kihasznál a saját javára, de megszív a végén), Tigrisen lovaglás (klasszikus Rémusz bácsi), Víz alatti és víz feletti lakoma (a Róka és a Gólya mintájára, csak itt Teknőssel és Ananszival), Fogságból szabadulás helycserével (megint csak Rémusz bácsi), és Tigris megevett szervei (ez felbukkant az Amerikai Istenekben is). Természetesen megint csak volt versenyfutás, ezúttal Teknős és Szarvas között, sőt, megint felbukkant a Madarak versenye is, ahol Kolibrinak sikerült a legmagasabbra repülnie (ezzel Óceániában is találkoztam már). Volt verzió Midasz király szamárfüleire (itt Ananszi suttogta el, hogy a Fáraónak szakálla van), és Filomena haiti meséjére is, amit több mesemondótól hallottam már (mostoha gonoszsága a saját édeslányaira üt vissza).
Külön érdekes volt, hogy találam egy verziót az ördög-szeretőre, ami Louisiana-i mesékből (Marie Jolie) már ismerős volt - csak itt az öccse mentette meg a lányt a gonosz kígyótól, amihez véletlenül feleségül ment. Nem ez volt az egyetlen tündérmese, aminek találtam helyi verzióját a könyvben; volt Hamupipőke, Rózsa és Ibolya, Csodálatos segítők (Szélike királykisasszony), Tizenkét holló (avagy jelen esetben tizenkét arapapagáj), Szépség és Szörnyeteg, Rumpelstiltskin (Akantiudu), Királykisasszony jegyei, sőt, az Olaszországból ismert Kanári Királyfi is.

Hova tovább?
Megérkeztünk a Karib-tengerhez. Trinidaddal és Tobagóval folytatódik az utazás!

Jaguárok erdeje (Népmesék nyomában a világ körül 37. - Guyana)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Guyana legends
Folk tales of the indigenous Amerindians
Odeen Ishmael
Xlibris Corporation, 2011.

A kötetben ötven mese található Guyana bennszülött indián hagyományaiból (a különféle bennszülött népek a lakosság 10%-át teszik ki). Remekül válogatott gyűjtemény; egyik történet sem túl hosszú, túl rövid, vagy túlságosan bonyolult, és az ötven együtt szépen képviseli az ország változatosságát, hegyvidékektől tengerpartig, esőerdőtől szavannáig. Kicsit sajnáltam, hogy az egyes történeteknél nem tüntették fel az adott törzset vagy kultúrát, és azt is, hogy az illusztrációnak használt fekete-fehér fotók eléggé rossz minőségűek - de még így is értékeltem, hogy kaptunk valami vizuális kapaszkodót a mesékben szereplő állatokhoz, tárgyakhoz, helyszínekhez. A könyv végén szószedet is van.

Fénypontok

Azt hiszem, a kedvenc történetem a kötetből az egyszerűségében is megrendítő Denevérhegy legendája volt. Itt egy óriási emberevő denevért egy öregasszony győzőtt le a saját élete árán, megmentve a környék összes lakóját.

Nagyon tetszett még A lány, aki egykor majom volt című mese - itt klasszikus állat-menyasszonyos történettel volt dolgunk... egészen addig, amíg a férj rosszul nem kezdett bánni a feleségével, aki erre gyerekestül elmenekült tőle. A folyóparton megakadva a családját hívta segítségül, és a majmok a túlsó partról közös erővel lehajlítottak egy fát a folyó fölé, hogy a lány vissza tudjon térni hozzájuk. Hasonlóan erős női hőse volt Az asszony, aki legyőzött két tigrist című mesének is (tipikus, hogy hazatérve senki sem hitte el a hőstettét).
Mókás mese volt Kororomanna és a Hebuk története - a hebuk erdei szellemek, jelen esetben kicsik, szőrösek, és olyan bozontos szemöldökük van, hogy ha felfelé akarnak nézni, a fejükre kell állniuk. A mesékben ritkán voltak barátságosak, de olykor-olykor segítettek a rászorulóknak.
Néprajzi szempontból érdekes a haiarri gyökér legendája - a növény eredetileg fiú volt, azzal a csodálatos képességgel, hogy ha vízbe tették, a halak elkábultak és a felszínre úsztak tőle (a növénynek ma is hasonló hatása van, halászok használják). Külön értékeltem, hogy akadt egy nagyon bájos legenda a tengeri tehén születéséről is.

Kapcsolatok

Rengeteg hasonlóságot találtam a múlt héten bemutatott venezuelai kötet meséivel; nem utolsó sorban azért, mert több nép, akiktől a meséket gyűjtötték, a határ mindkét oldalán megtalálható. Volt például égből aláereszkedő, de félúton beszoruló terhes asszony; mindenféle gyümölcsöt termő Világfa; lányok által megszabdított Nap; halászhoz feleségül menő vízi istennő; legenda az amazonasi tündérrózsa születéséről; még egy özönvíz-mítosz is akadt. A Világfáról szóló legendák különösen részletesek és érdekesek voltak; egyszerre szóltak az élelem elosztásának fontosságáról, az élet tiszteletéről, és arról is, milyen pusztító hatása lehet annak, amikor a fát önző okokból kivágják.
Észak-amerikai indián legendákat idézett két, a tűz ellopásáról szóló történet. Az egyikben Kajmán szájából lopa ki a kolibri emberek és állatok számára az éltető tüzet, míg a másikban egy fiú csente el egy hegyi szellemtől, és adta át a barátainak, amikor elfáradt a futásban. Szintén ismerős volt már Brazíliából a Tigris repülő szemeiről szóló mese, valamint néhány dél-amerikai történetből a Yawarri halálra éhezteti magát, ahol Teknős tartott éhezőversenyt Oposszummal, az utóbbi vesztére (ez az Andok országaiban Rókával és Keselyűvel fordul elő, és általában megfagyással jár).

Már megint nem múlt el gyűjtemény versenyfutás nélkül - ezúttal Tigris (avagy Jaguár) és Teknős versenyeztek - és nem csak futásban de utána vadászatban és testfestésben is. Utóbbi külön tetszett: Teknős nagyon szépre pingálta Tigrist, míg Tigrisnek csak zöldes-barnás foltokat sikerült festeni a páncélra. Ez volt az egyetlen próba, ahol Tigris önként, mindenféle átverés nélkül elismerte a vereségét.
Az ügyeletes helyi trickster Koneso, a nyúl.

Hova tovább?
Surinaméba!

Föld feletti tenger, víz alatti világ (Népmesék nyomában a világ körül 36. - Venezuela)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Kuai-Mare
Mitos aborígenes de Venezuela
Maria Manuela de Cora
Editorial Oceanida, 1957.

Nagyon csinos, választékosan megírt kötet, kultúránként fejezetekre bontott mítoszokkal és legendákkal. Alapos történeti és levéltári kutatásokból, valamint ma is élő indián közösségek szóbeli hagyományaiból származnak a történetek, és azt hiszem, sokat elárul róluk, hogy mire a könyv végére értem, telis-tele voltak az oldalak emlékeztető cetlikkel. Úgy néz ki a példányom, mint egy sündisznó... A könyv végén bibliográfia és szószedet is található, de ami ennél is fontosabb, rengeteg lenyűgöző mesét, mozzanatot találtam a kötet lapjain.

Fénypontok

Rögtön a könyv elején megfogott a guarauno indiánok világképe: Az eget "Fenti Tenger"-ként emlegették, melynek kékje a víz, a felhők pedig a víz feletti hegyek és szigetek. Egy teremtésmítosz szerint innen ereszkedtek le kötélen az égben lakó emberek, hogy élvezzék a föld gyümölcseit - amíg egy terhes asszony be nem szorult a két világ közötti lyukba, és el nem vágta a látogatók útját... (ilyen beszorulásos sztorit egyébként több indián népnél láttam már). A Fenti Tenger tükörképe a víz alatti világ, Nabarao szellem birodalma, ahol ugyanúgy vannak erdők, hegyek, és emberek, mint nálunk és felettünk. Volt a könyvben egy nagyon szép mese Nabarao egy lányáról, aki földi fiút szeretett, és magával vitte, hogy megmutassa neki az otthonát. Amikor aztán az emberek világába jött a férjével, egy fekete kutya követte, ami valójában cápa volt, és nem volt hajlandó halat enni, mert a halak mind a rokonai voltak.
Szintén lenyűgözött a taurepan-arekuna-kamarakoto mítoszok Világfája, melyen a föld összes gyümölcse egyszerre érik. Több legenda is szólt róla - onnan, hogy valaki rátalált, egészen addig, hogy valaki ledöntötte (ezeknek a világfáknak már csak ez a sorsa). Szintén ezekből a kultúrákból származott a kötet egyik legklasszabb meséje, a Kétfejű kondor, melyben egy halandó férfi az égi nagy keselyű lányát vette feleségül. Klasszikus mesei módon az após mindenféle próbáknak tette ki a vejét, viszont itt mind nagyon színesen oldódott meg: Tavat kiszárítani a szitakötők, sziklát porlasztani a hernyók, tetőt építeni a szövőmadarak, padot ácsolni a hangyák segítettek neki.

Hasonlóan zseniális volt a Río Negro törzseitől származó legenda a Jó Szellem és az Elektromos Angolna csatájáról. A Jó Szellem elleni lázadásban részt vevő állatok megbüntetésére született az Ember, aki csak azokkal a fajokkal (keselyű, karvaly, varangy, stb.) nem táplálkozik, akik a harcban a jó oldalon álltak.

Szépséges chaima mítosz szólt a Guácharo cseppkőbarlangról, ahol ezernyi zsírfecske (guácharo) társaságában élnek tovább a halottak lelkei, cseppkőbe és kristályba zárva. Nem kevésbé érdekes, de jóval hátborzongatóbb volt az utolsó fejezet, ami a Kanaimáról, a bosszúállás és vérbosszú szelleméről szólt.

Kapcsolatok

Érdekes guarauno történet volt A nap ura, melyben egy bátor lány lopta el a napot egy zsugori férfitól, és amikor a nap túl gyorsan járta be az eget, odakötözte egy teknőshöz, hogy lassuljon le... A mese első fele észak-amerikai indián legendákra emlékeztetett (Holló ellopja a Fényt), míg a második arra, amikor Maui meglasszózta a Napot. Hasonló módon volt mese arról is, hogy valaki a Sötétséget tartotta fogva, amíg véletlenül ki nem engedték (Brazíliából olvastam hasonlót). Több népmeséből is ismerős volt A szúnyog, aki emberré változott, hogy hessegetés nélkül szívhassa a felesége vérét; végül a gonosz férjet elégették, de a hamvaiból milliónyi új rovar született. Kolumbia után itt is találkoztam olyan (tamanaco indián) özönvíz-legendával, melyben a moriche-pálma terméséből teremtették újra az emberiséget. És jó szokás szerint megint volt harapós hüvely is, ismét piranhák laktak benne, mint a paraguayi változatban...

Hova tovább?
Guyanába!

Smaragdok és istenségek (Népmesék nyomában a világ körül 35. - Kolumbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mitos y leyendas indígenas de Colombia
Javier Ocampo López
P&J, 2013.

Bőséges és részletes gyűjtemény Kolumbia őslakosainak mítoszaiból. Több, mint ötven történet található benne (néha fejezetenként több is), bár nem mindegyiküknek kapjuk meg a teljes szövegét. Néhol csak összefoglalva, vagy említés szintjén tudunk meg dolgokat egyes istenségektől, rítusokról, vagy helyekről. Cserébe a szerző nem csak leírja, hanem elemzi is a mítoszokat, összehasonlítja őket egymással, sőt, más, Dél-Amerikán kívüli népek hagyományaival is. Sok történethez tartozik lábjegyzet, források, és a legrégebbiekhez idézi a vonatkozó krónikákat is.

Fénypontok

A kedvenc mesém a kötetből a Sószállító című csibcsa történet volt, melyben egy sóárus portékáját elmosta az eső, és Bochica, az istenség segített neki visszaszerezni "a sót a víztől" - lepárlással.

Szépséges volt a smaragd születéséről szóló muzo legenda (Kolumbia híres a smaragdjairól). Az emberiség két isteni őse, Fura és Tena szerepeltek benne; egy fehér bőrű, szőke szakállú idegen elcsábította Furát, amiért is Tena megölt feleséget és szeretőt egyaránt, majd öngyilkos lett (ez nem a szép rész). Férj és feleség sziklákká változott, amiket egy folyó választ el egymástól. Fura keserű könnyei smaragdokká és hatalmas kék pillangókká változtak (ez a szép rész).


Szólt egy szép legenda az amazonasi óriás tündérrózsa születéséről is - a virág eredetileg lány volt, aki beleszeretett a Holdba, és a folyóba ugrott, hogy a szeretője tükörképével lehessen.
Sok érdekes figura volt a bennszülött népek istenségei között. Az egyik kedvencem a "lázadó istennő" Huitaca volt a csibcsa mitológiából, aki a vidám, gyönyörökkel és játékkal teli, mulatozós életet hirdette az emberek között, pontos ellentéteként a "civilizáló" férfi Bochicának, aki végül büntetésből bagollyá változtatta. Másik kedvencem A Mennydörgés Fia volt, egy nagy hatalmú varázsló a paeces mitológiából, aki úgy győzte le az ellenséges törzs harcosait, hogy kígyókat idézett elő a semmiből, és a nyakuk köré tekerte őket....
Nagyon tetszett Nencatacoa istenség a csibcsa mitológiából, aki a mulatozás és a tánc ura - különösen azért, mert Táncoló Szent Paszkál néven ma is megülik az ünnepét. Ha az ünnepi tűzben magasra csapnak a lángok, úgy tartják, az istenség/szent is velük táncol.

Természetesen nem lett volna teljes a kötet El Dorado legendája nélkül, és több történet szólt a spanyol hódítással szembeni ellenállás koráról is. Míg néhol egészen barátságos volt hódítók és bennszülöttek kapcsolata (és persze a bennszülöttek is harcoltak egymás között), máshol véres és keserű volt a múlt, ahogyan azt megszokhattuk a gyarmatosítás történelméből... Ezek közül tetszett a csibcsa asszonyok története, akik egyszerűen bedrogozták a spanyol katonákat az itallal, amit felszolgáltak nekik, hogy el tudjanak menekülni. Gaitana, a yalcon indiánok törzsfőnök-asszonya ennél közvetlenebb módszert választott, és hatalmas csatákat vívott a spanyolokkal akik élve elégették a fiát (hasonlóan a kelta Boudiccához).

Kapcsolatok

Rómeó és Júlia történetét idézte az a legenda, melyben a fiatal Pacanchique menyasszonyát egy törzsfőnök magának akarta. A fiú és az apja együtt tervet szőttek, hogy olyan szerrel itatják meg a lányt, amitől majd halottnak tűnik - később pedig felélesztik. A szöktetés sikeres volt ugyan, ám sajnos a történet mégsem ért boldog véget.

Több özönvíz-mítosz is volt a könyvben. Az egyik (muiszka) hagyomány szerint az áradást egy Chibchacum nevű istenség okozta, akit végül büntetésből Bochica arra kényszerített, hogy (Atlaszként) a vállán hordozza a világot. Amikor elfárad és vállat vált, olyankor vannak a földrengések. Egy másik mítoszban az Orinoco partjáról az özönvizet túlélő emberpár egy moriche pálma ("az élet fája") gyümölcseiből teremtette újjá az emberiséget (vicces módon ezt a növényt magyarul móricpálmának is hívják...).
Érdekes volt a Nap fiáról, Goranchacha prófétáról szóló legenda is, melyben megjövendölték, hogy a próféta egy szűz leánytól születik majd, aki a napsugaraktól esik teherbe. Egy főnök két lánya minden reggel felment a hegyekbe, hogy meztelenül feküdve várják a felkelő napot - és az egyikük valóban teherbe is esett. A keresztény párhuzamon kívül a történet emlékeztetett Perszeusz születésére, és a Nap lánya című olasz népmesére is.

Hova tovább?
Venezuelába.

Tricksterek és tündérmesék (Népmesék nyomában a világ körül 34. - Ecuador)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Cuentos folklóricos de la costa del Ecuador
26 registros de la tradición oral ecuatoriana
Paulo de Carvalho-Neto
Instituto Panamericano de Geografía e Historia, 1976.

Na, ezzel a könyvvel megszenvedtem rendesen. Pontos és részletes, tudományos igényű néprajzi kiadás - ami azt jelenti, hogy minden mesét szó szerint jegyeztek le hangfelvételről, beleértve olyan töltelékeket is, mind az "aszongya" vagy az "ésakkor," amikből rengeteg volt. ("És akkor - aszongya - kisasszony - aszongya - ide hallgasson, mondom - aszongya a királyfi"). Értem én, hogy így sokkal többet megtudtunk az eredeti előadásmódról, de sajnos borzasztóan nyögvenyelős lett tőle a könyv. Arról nem is beszélve, hogy mindent fonetikusan jegyeztek le, ezért amikor a mesemondó elharapta vagy elmotyogta a szavakat, a szöveg is hiányos volt, és nagyon nehezen lehetett  követni anélkül, hogy hangosan ki ne olvastam volna mondatról mondatra. De legalább volt benne mesetípus-mutató, így nagyjából meg tudtam saccolni, mire számíthatok.
A mesék maguk nem hagytak különösebben mély nyomot bennem. Legtöbbjük ismert mesetípusok valamilyen helyi változata. Voltak bennük érdekes pillanatok, de nehéz volt kimazsolázni őket a szavak rengetegéből...

Fénypontok

Tetszett a Sárkányölő Hős meséjének az a változata (Az árva fiú), amelyben a hőst három nagyon aktív és bátor kutya - Santa María, Ligero (könnyű), és Pesado (nehéz) - segítette, akik valójában álruhás angyalok voltak. Szintén érdekes mesekombináció volt az Egyszemű király és a Mór királynő meséje, ahol az öreg király egyik szemét csatában elnyerte a mór királynő, és a fiai elindultak, hogy visszaszerezzék (később kiderült, hogy a királynő az elrabolt szemgolyót a pofazacskójában tartogatta). A szemet kereső küldetés összefonódott a Macskacicó helyi verziójával, ahol a legkisebb királyfi egy varangyot vett feleségül (aki később persze királykisasszonnyá változott). Végül ők hozták vissza a király szemét, bár a bátyusok korábban megpróbálták macskaszemmel pótolni a dolgot, és az öreg király azzal is egészen jól boldogult...
Érdekes volt a helyi verzió a "Négy Ügyes Testvér" mesetípusra is, ahol egy ács, egy mesterlövész, egy tolvaj, és egy zenész közösen mentett meg egy királykisasszonyt, és nem tudták eldönteni, kinek legyen a felesége. Végül úgy határoztak, az apjukhoz adják feleségül, mert mind a négyük az apától kapta a mesterségéhez szükséges első ajándékot... Hogy a királykisasszony mit szólt ehhez, arról nem szólt a fáma.

Kapcsolatok

A könyvben szereplő legtöbb történet ismert tündérmese-típusok valamilyen verziója volt. Akadt Táltos Fiú (Puntete), többféle Fehérlófia (avagy Öszvér fia és Medve fia - utóbbi deréktól lefelé medve volt), és varázslatos menekülés (Bella Flor Blanca) is.

Afrikai mesékből volt ismerős a "trickster adományt kér" mese, melyben Tío Conejo (a nyúl) azt szerette volna, ha Isten naggyá és félelmetessé teszi őt. Isten mindenféle feladatokat szabott ki rá, amiket Nyúl sorra meg is oldott - annyira jól, hogy a Teremtő aggódni kezdett, mi lenne, ha a ravaszsága tetejébe még nagy és erős is lenne. Ezért inkább a füleit növesztette csak meg. Tío Conejo amúgy ügyeletes tricksterként volt jelen a mesékben - akadt például itt is egy nemzetközi klasszikus, a Kátránybábu története. Míg a Nyúl az afrikai bajkeverőket képviselte, Európából átköltözött Pedro barátunk, aki ezúttal Imala vezetéknéven tett mindenféle rossz fát a tűzre.
És végül megint csak nem múlt el gyűjtemény versenyfutás nélkül: Ezúttal a varangy győzte le (családtagjai segítségével) a fürge szarvast.

Hova tovább?
Kolumbiába

Az Álmosmadár Legendája (Népmesék nyomában a világ körül 33. - Peru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tíz évvel ezelőtt perui mesékkel kedztem hivatásos mesemondói pályafutásomat. Nosztalgikus volt ismét elmerülni bennük.

Mitos, leyendas, y cuentos peruanos
José María Arguedas, Francisco Izquierdo Ríos
Siruela, 2009.

Klasszikus gyűjtemény; 1947 óta több kiadást is megért. Összesen hatvanöt történet található benne, műfaj és földrajzi régió szerint csoportosítva: Mítoszok, legendák, és népmesék Peru három nagy tájegységéből - a csendes-óceáni partvidékről, az Andok hegyeiből, és az Amazonas-medence dzsungeléből. A könyv országos gyűjtőmunka ederménye, melynek során kérdőíveket küldtek ki minden város és falu tanítóihoz, akik a diákjaik segítségével gyűjtötték be, jegyezték le, és küldték be a történeteket a saját házuk tájáról. Az eredmény változatos, érdekes, és izgalmas; tartalmaz bennszülött legendákat éppúgy, mint keresztény szentekről szóló anekdotákat, nemzetközi mesetípusokat, és kísértet-történeteket. A könyv végén bőséges jegyzetek magyarázzák az idegen kifejezéseket, kulturális elemeket, és mesei utalásokat. A maga műfajában klasszikus, nagyszabású, és dicséretes kötet, érdemes forgatni.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem A három bika nevezetű volt, melyben egy hegy bőséges legelőit három szörnyűséges bika - egy vörös, egy fehér, és egy fekete - védte. A legenda elmeséli, hogyan vették üldözőbe a vadászok a bikákat, és hogyan kergették őket háromfele, míg mindegyiküknek nyoma nem veszett. Később a vörös bika eltűnésének helyén rezet és aranyat, a fehérén ezüstöt, a feketéén pedig szenet találtak a bányászok.
És ha már a bányáknál tartunk: Végtelenül szórakoztatónak találtam a Só Anyjáról szóló legendákat. Ő egy öreg boszorkány, a sóbányák őre (a perui hagyományban hegyeknek, tavaknak, bányáknak, stb. "anyja", védelmező szelleme van, ami nem feltétlenül nőnemű vagy ember alakú). A legendákban általában enni kér, vagy vacsorát főz egy utazónak - majd a taknyával tüsszenti tele, hogy sós legyen. Az emberek utálkozásán megsértődve máshová költözteti a sóbányáját. Jó étvágyat.
Nagyon tetszett a két szomszédos hegycsúcsról, Huatuscalla és Ccaser nevezetűekről szóló legenda, amelyben az előbbit emberek kínozták (útépítés céljából). A helyiek azt mesélik, hogy éjszaka hallották, amint a két hegycsúcs beszélget egymással, és Huatuscalla eldöntötte, hogy átadja a kincseir Ccasernek megőrzésre. Ekkor hatalmas kapuk nyíltak mindkét hegyoldalban, megjeglent egy gigantikus híd, és vörösbe öltözött harcosok áthordták a megsebzett hegy kincseit a másikba.

Huatuscalla (kép innen)

Szintén bájos volt a Szitakötő születése - a szitakötő, avagy Az Ördög Lovacskája, eredetileg egy titkozatos, semmirekellő bajkeverő volt, aki álhíreket terjesztett, mígy egy falu meg nem fizetett egy varázslót, hogy változtassa rovarrá. Azóta büntetésből jó hírek előjeleként jelenik meg az embereknek.
A spanyol hódítás koráról szólt egy tipikusan régészeknek való legenda, mely szerint Narihuala falu lakói Pizarro érkezésének hírére annyira megrémültek, hogy élve eltemették magukat az értékeikkel együtt. Így magyarázták a helyiek, hogy a környéken gazdag sírok kerültek elő arannyal, ezüsstel, és gyöngyökkel tele.
Mókás volt az a keresztény legenda, amelyben két szomszédos falu védőszentet cserélt (Szent Annát és Szent Izidort), de a szobrok folyton visszatértek a helyükre, mert Izidor fázott, Anna pedig megbetegedett.

Kapcsolatok

Elég sok ismerős mitikus lény bukkant fel a történetekben. Volt sellő, tündér, törpe, sőt, találtam egy baziliszkusz-legendát is, ahol a kakastojásból született szörnyeteg egy egész falut kiirtott. Külön tetszettek az esőerdei yacuruna-hiedelmek; ők vízi lények, akiknek a folyó mélyén lévő házán homok a tető, viperák a gerendák, és teknősök a székek. A helyi szörnyek között kiemelkedő volt a pishtaco, ami a bolíviai legendákhoz hasonlóan olyan éjjeli lény, ami a zsírt szívja ki az áldozataiból (és néha a vért is) (aki néz Supernaturalt, az találkozott velük, Dean Winchester következetesen fish taco-nak hívta őket). Több legenda szólt kedvenc perui mitikus lényemről, az Amarúról, ami nem más, mint egy lámafejű szárnyas kígyó, aki hegyi tavakban él, és néha vízözönt hoz a világra. Az egyik történetben két Amarú, egy fehér és egy fakat harcolt egymással, és okozott gyakori földrengéseket (ami Merlin két sárkányát idézi).

További álmosmadarak itt

A Jancsi és Juliska perui verziója volt az Álmosmadár legendája, melyben két gyereket vitetett ki az erdőbe a mostohájuk - ám itt boszorkány helyett egy tündérrel találkoztak, aki álmosmadarakká (ayamaman vagy ayaymama) változtatta őket, hogy boldogan élhessenek az erdő lényei között (a kiáltásuk azóta is az édesanyjukat hívja). Kezdő tündér lehetett, mert az álmosmadár a világ egyik legmókásabban kinéző lénye.
Volt természetes itt is trickster-figura: Carachupa, azaz a tatu, aki ezúttal a tigrist (pumát) csalta tőrbe - ráadásul a Törpeszarvastól más ismert módon azzal ugratta be, hogy egy falevélről olvasta fel, hogy közeleg a világvége. Hiába, ezek a tricksterek...

Hova tovább?
Ecuadorba.

Az esőerdők mesekincse (Népmesék nyomában a világ körül 32. - Brazília)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Brazilian folktales
Livia de Almeida, Ana Portella, Margaret Read MacDonald
Libraries Unlimited, 2006.

A sorozat többi kötetéhez hasonlóan kiegyensúlyozott, szép gyűjtemény (de a szerkesztéssel még mindig nem vagyok kibékülve). Műfajok és kulturális háttér tekintetében is visszaadják a történetek Brazília változatosságát, és kapunk háttérinformációt az ország történetéről, a népek keveredéséről, helyi ünnepekről, és még a hagyományos étkezésről is. A mesék tematikus fejezetekre oszlanak, és mindegyik tartoznak források és megjegyzések is a kötet végén.

Fénypontok

A bennszülött legendák közül az Amazonas születése volt az egyik legszebb. A Nap és a Hold szerelméről szólt, és arról, hogy nem lehettek együtt, mert a szenvedélyük elpusztította volna a világot. A folyó a Hold könnyeiből született az elválás után. Ismét találkoztam egy régi kedvencemmel, a tupi indiánok mítoszával arról, Hogyan született az éjszaka. Az emberek a Nagy Kígyótól kérték el, egy kókuszdióba zárva, de hazafelé menet hallották belőle az éjszaka különös hangjait, és ezért feltörték a kókuszdiót, túl korán kiengedték az éjszakát, és majmokká változtak.

Ő az aguti

Az állatmesékben legtöbbször Jaguár húzta a rövidebbet különféle tricksterek, például Teknős és Aguti jóvoltából. Az egyikben például Teknős megölte Jaguárt úgy, hogy egy fáróla fejére ugrott; egy másikban pedig Aguti a Termeszek Királyának tettette magát azzal, hogy mézbe hempergett, és nyüzsögtek rajta a termeszhangyák.
Nagyon tetszettek az "Ijesztő mesék" fejezet történetei - különösen, mert általában nem kedvencem a műfaj, de ezúttal jól sikerült a válogatás. Az ördög a palackban mesében például egy féltékeny férj az ördögre bízta a feleségét, amíg elutazott - a feleség viszont túljárt az ördög eszén, bepalackozta, és csinált, amit akart. Hátborzongatóbb és szomorúbb volt az Éjszakai lény, ahol egy lányt hűséges kutyája még a halála után is védelmezni próbált a démon-szeretőtől (annak ellenére, hogy a lány nem hitt neki). Hajszál híján menekült csak meg az a lány, aki véletlenül egy olyan férfihoz ment feleségül, aki éjszakánként hatalmas bogárrá változott, és állatok vérét szívta. Afrikából, a bantu hagyományból kerültek át az Újvilágba a kibungo-hiedelmek; a kibungo egy szörny, ami embereket rabol a hátán található üregben, és később megeszi őket. Az egyik mesében egy bátor nagymama mentett meg egy lányt, a másikban pedig egy okos, madarakkal barátságban élő fiú mentette meg az egész faluját.

Kapcsolatok

Guaraná gyümölcs

A guaraná történetében hasonlóságot véltem felfedezni egy híres mítoszhoz - a főszereplő lányt ugyanis azért űztek ki egy idilli, elvarázsolt erdőből, mert egy kígyó elcsábította... Más mítoszokhoz hasonlóan pedig itt is egy eltemetett halottból sarjadt ki az első guaraná gyümölcs (jelen esetben a szemeiből, ami a gyümölcsöt elnézve logikus is). Észak-amerikai Coyote mesékre emlékeztetett a Repülő szemű rák, aki el tudta küldeni a szemgolyóit, hogy nézzenek körül; ám amikor Jaguár is megpróbálta a trükköt, néhány húsevő hal megette a szemeit, és Keselyű csinált neki újakat, csillogó gyantából (azóta Jaguár mindig hagy Keselyűnek húst). Más dél-amerikai országokból már ismerős volt az Égi mulatság, ahol Teknős beszökött a madarak partijára a Keselyű gitárjába rejtőzve - ám később észrevették, és a visszautat már sokkal gyorsabban tette meg...
Meglepő volt egy arab-perzsa eredetű mesével, Csótány kisasszonnyal találkozni ilyen távol a közel-keleti országoktól. Hasonlóan mókás, bár nem meglepő, hogy ide is eljutott a Kiskakas gyémánt fél krajcárjának spanyol-portugál változata, a Kopasz csirke. A tündérmesék közül majdnem mindegyik ismerős volt (Bolhabőr trón bolhabőr cipő helyett, ami ezúttal a Nyúlpásztor meséjébe futott ki; egy nagyon bájos varangyos változat a Macskacicóra; Holle anyó; Széttáncolt cipellők gonosz manóval, stb.).
Természetesen trickster is akadt bőven: A helyi legényt Pedro Malasartes-nek hívják (Pedro Urdemalas portugál haverja). Afrikai és amerikai trickster-történetekből köszönt vissza itt is a Kátránybábu használata (ezúttal majmot fogtak vele). A Halál-mesék között is sok sikerős volt, például a spanyol nyelvterületen népszerű Tía Miseria (Nyomor néni), és a "találkozunk Szamarkandban" helyi verziója is.

Hova tovább?
Peruba!

Minden, ami Uruguay (Népmesék nyomában a világ körül 31. - Uruguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A mai napra rendhagyó bejegyzés jut - nem sikerült uruguayi mesegyűjteményt találni. Válogatáskötetekből halásztam össze kilenc népmesét, azokat fogom itt felsorolni, forrásokkal együtt.

Kétnyelvű kötet, válogatás Dél-Amerika déli országainak (Peru, Bolívia, Chile, Paraguay, Argentína, Uruguay) meséiből. Öt uruguayi mese volt benne. Egy rövid bevezetőből azt is megtudtam, hogy az uruguayi mesekincs jelentős része spanyol és olasz eredetű; sajnos bennszülött meséket csak elvétve lehet már gyűjteni.

A színes madarak folyója
Rövidke történet; leginkább a helyi madárfajok színes felsorolásával telik, és mese csak annyi belőle, hogy a guaraník a madarak sokfélesége nyomán nevezték el a folyót Uruguay-nak, ami az ő nyelvükön annyit tesz, "a színes [festett] madarak folyója."

Candombe dobok
Szintén kevés történet-jellege van; azt festi le érzékletesen, hogyan érkezett meg a dobok hangja az Afrikából elhurcolt rabszolgákkal együtt Uruguayba, és hogyan perdült táncra tőlük az egész állatvilág.

Ingele azt hitte, meghalt
Ezt a mesét eddig Naszreddin Hodzsával ismertem. Ingele, a bolond, maga alatt vágja a fát (szó szerint) egy ismerőse figyelmeztetése ellenére - és amikor lezuhan, a fejébe veszi, hogy az ismerőse a jövőbe lát. Megkérdezi hát tőle, mikor fog meghalni. Az ismerős közli, hogy majd akkor, ha a szamara hármat szellent. A szamár persze szellent is, mire Ingele hanyatt vágja magát, elhatározván, hogy akkor ő most halott. Később persze "feléled," és ezzel félholtra rémít pár másik embert.

A mate tea legendája
Ez egy szépséges történet volt arról, hogy Yasí, a hold guaraní istennője, le akart szállni a földre, hogy közelről láthassa a csodáit. Kószálás közben megtámadta egy jaguár, és egy halandó férfi sietett a segítségére; az istnenő hálából egy új növényt, a yerba matét növesztette ajándékul neki, hogy a főzetétől mindig erős, éber, és egészséges legyen.

A lajau (ombú) fa legendája
Szintén guaraní legenda. Tupá, a teremtő istenség minden fától megkérdezi, mit szeretnének a legjobban. Néhányan szép virágokat kérnek, mások erős törzset. Az ombú fa azt kéri, hogy legyen könnyű és porózus törzse, és széles koronája, hogy mindenkinek árnyékot adhasson. Az istenség az önzetlenségéért cserébe halhatatlanná is teszi a fát.
Ilyen szép nagy fa:

Más könyvekből összeszedett uruguayi mesék:

Zöld Moha Királyfi (Stories from the Americas)
Európai, esélyesen olasz eredetű tündérmese; Italo Calvino gyűjteményében Kanári Királyfi címmel szerepel egy nagyon hasonló változat. Egy lány zöld papagáj formájában látogató szeretőjét a mostohanővérei elüldözik, a lány pedig elindul, hogy visszaszerezze - ami a Szél, Hold, és Nap segítségével sikerül is neki.

A camlet (camalote) virág eredete (Ride with the Sun)
Indián legenda a hódítás korából. Egy fehér gyarmatosító lánya megment egy indián kisfiút a vízbe fulladástól, de őt magát elsodorja az árvíz. Tupá, a főisten hálából a lányt szépséges, kék színű vízi virággá változtatja. Ő lett a vízijácint.

Egy bolond fickó szomorú története (The King of the Mountains)
Ugyanaz a mese, mint Ingele, kicsit másképp kiszínezve.

A furfangos pórul jár (The King of the Mountains)
Róka úr azzal a hazugsággal akar lecsalogatni egy kakast a fáról, hogy új rendelet lépett érvénybe, miszerint egy állat se árthat a másiknak. A kakas erre ráhívja a vadászt a kutyáival, és a menekülő róka után kiabál: "Mesélj nekik a rendeletről!"

Hova tovább?
Brazíliába!

Lúdas Matyi és Pávás Juan (Népmesék nyomában a világ körül 30. - Argentína)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Cuentos y leyendas populares de la Argentina
Berta E. Vidal de Battini
Ediciones Biblioteca Nacional, 2013.

Egy argentin mesemondó barátnőm ajánlása nyomán találtam ezt a könyvet, ami egy régebbi, sok kötetetes néprajzi gyűjtésből készült válogatás. Még így is kis híján négyszáz oldal, kiadós bevezetővel, ami főleg a mesék nyelvezetéről szól. Utóbbi külön hasznos volt, ugyanis a szövegeket meghagyták abban a nyelvjárásban, amiből gyűjtötték őket - ezért voltak olyan szépségek a könyvben, hogy "güeno" volt "bueno" helyett, meg "jue" volt "fue" helyett, meg lemaradtak a szavak végéről betűk. Legtöbbször úgy sikerült megértenem a meséket, hogy hangosan kiolvastam őket, és leesett, mit akartak mondani. Voltak bőségesen guaraní, kecsua, és egyéb indián szavak is, amiket a szerkesztők szerencsére gondosan lábjegyzeteltek (több, mint öt szót számoltam össze a tatura, például). Minden meséhez odaírták a régiót, ahonnan származik, a mesemondó nevét és életkorát, valamint a gyűjtés évét és helyét is. A könyv elejében állatmesék vannak, majd később klasszikus tündérmese-típusok, majd helyi legendák, hagyományok, és néhány tréfás mese is. Sok mesetípusból több verzió is került egymás mellé, amit nagyon élveztem; érdekes volt látni, hogyan mesélik ugyanazt a történetet az ország különböző részein. Azt az egyet sajnáltam, hogy térkép, valamint típus- és motívum-mutató nem volt hozzá, de amúgy nagyon kerek, olvasmányos, érdekes gyűjtemény.

Fénypontok

Tatu, armadillo, quirquincho, piche

Az állatmesék közül nagyon szerettem azokat, amikben szívem csücske, a tatu szerepelt. A tatu, a róka, és a kenyérárus pl. arról szólt, hogy a tatu döglöttnek tettette magát az úton, mire betette az árus a kenyeres kosárba, hogy majd később megfőzi otthon; menet közben a tatu kidobálta a kenyereket a kosárból, majd ő is meglógott. Amikor a róka próbálta ugyanezt, ahelyett, hogy felvették volna, még bele is rúgtak, hogy biztos döglött legyen...

Pedig a bébi bagoly cuki

Nagyon tanulságos volt a Bagoly gyermekei című mese, amelyben a madarak királya a madarak gyerekeit ette. A bagoly összebarátkozott a királlyal, és addig hízelgett neki, míg megígérte, hogy az ő gyerekeit nem fogja megenni - de amikor megkérdezte, honnan ismeri fel őket, a bagoly azt válaszolta, hogy "hát az enyémek a legszebbek." Erre a madárkirály a biztonság kedvéért a legrondább fiókákat ette meg... amik épp a bagoly gyerekei voltak. Ízlések és pofonok, ugye.
Nagyon szerettem az állatok védelmezőiről szóló helyi legendákat is; őket néhol Coquena, máshol Yastay néven emlegették; minden állatfajhoz tartozott egy-egy, és az volt a dolguk, hogy megfenyegessék vagy megleckéztessék a vadászokat, ha túl sokat vagy feleslegesen öltek.
A tündérmesék közül tetszett A fösvény, a haspók, és a jó fivér története, akik külön-külön indultak vándorútra. Az első két testvér csak egy kívánságért cserébe adott enni egy öreg koldusnak - az első azt kérte, minden, amihez hozzáér, változzon arannyá; a második sohasem akart kifogyni a kenyérből és a sajtból (persze mindkettejük megszívta a kívánságát, a szokásos módokon). A legkisebb fiú jószívűen adott enni a koldusnak; ő azt kapta ajándékba, hogy mindig talált a zsebében pénzt, és biztonságos módon meggazdagodott.
Szintén nagyon szerettem a Három fonóasszony mese argentin változatát, ami itt A purgatóriumi lelkek néven szerepelt. Anya és lánya megidézte a purgatóriumi lelkeket, hogy segítsenek nekik a munkában, és a lelkek szőttek-fontak helyettük; aztán ők jelentek meg a királyfi előtt is, hogy elrettentsék a további munkák kiadásától, amikor feleségül vette a "szorgos" lányt.
Nagyon tetszett az a mozzanat egy ördgönek-lelket-eladós mesében, hogy a lelke árán meggazdagodott, ám alapvetően jóságos úr csak egy rég feledésbe merült vers árán tudta megváltani magát. Bejárta érte a fél világot, hogy találjon valakit, aki még emlékezett A tizenkét szó című ráolvasásra; végül egy öreg anyóka fel tudta idézni a (gyerekkorában anyjától hallott) sorokat, és így hősünk megmenekült az ördögtől. Az élő szájhagyomány életeket menthet...
Volt egy érdekes vízözön-legenda is, mely szerint egyes emberek a föld alá menekültek a vízözön elől és nagy agyagedényekben bújtak el (ezért lehet ásás közben agyagedényekben emberi csontokat találni), mások pedig óriáskaktusszá változtak: A kaktusz törzse az anya, és annyi ága van, ahány gyereke volt.

Kapcsolatok

Nandu

Az állatmesék között több ismerős is volt - például a Tigrisen lovagló róka esete, amit Rémusz bácsi meséiből nyúllal ismerhetünk, vagy A tatu és a róka üzlete, ahol ketten együtt művelték a földet, és a tatu mindig megkérdezte, a róka a termés "tetejét" vagy "alját" kéri-e (amikor az alját kérte, búzát vetett, amikor a tetejét, akkor krumplit, amikor meg mindkettőt, akkor kukoricát) - ez utóbbival nagyon sok kultúrában találkoztam már. Sőt, volt Kiskakas is, aki gyémánt fél krajcár helyett az aranyát szerette volna visszaszerezni a királytól, meg Róka és kígyászkeselyű (róka és gólya helyett, akik egy tányérból esznek, avagy nem esznek). A kedvencem talán A róka és a holló visszavágós verziója volt, ahol elsőre sikerült a sajtot kicsalni a holló szájából, de másodjára már követ dobott le, és kitörte a róka fogait. És természetesen itt is volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal nandu és varangy között.
Tetszett a Hófehérke argentin verziója is (A féltékeny királyné), ahol a gonosz királyné a lány édesanyja volt, és a királykisasszony hét törpe helyett huszonöt rabló házában talált menedéket, akik mind a testvérükké fogadták. A végén csak akkor volt hajlandó feleségül menni a királyfihoz, ha a fivéreinek elengedték a büntetését...
Midász király szamárfülei helyett itt agancsos királyokkal találkoztam (de a történet maga ugyanaz volt), volt Tárulj, szezám!, és akadt hét napjait éneklős mese is, amit eddig ír tündérekkel ismertem, de itt kisördögök voltak a szereplők. A hasonlóságok fénypontja pedig kétségkívül az volt, hogy itt Pávás Juannal találkoztam Lúdas Matyi helyett...

Hova tovább?
Uruguayba.

Amikor az állatok emberek voltak (Népmesék nyomában a világ körül 29. - Paraguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Paraguayból megint csak nem volt egyszerű gyűjteményt találni. Az első kettő, amit megrendeltem, guaraní mítoszokról szólt, de maguk a történetek nem voltak leírva; így aztán egyetlen bennszülött népre szűkítettem a kört.

Folk literature of the Makka Indians
Johannes Wilbert and Karin Simoneau
UCLA Latin American Center Publications, 1991.

Ez a könyv egy Paraguayban élő kicsike népcsoport, a makka (maká, macca, stb.) indiánok történeteit foglalja össze egy hosszabb, eddig 24 kötetet számláló néprajzi sorozat részeként. A makák ma már kevesebb, mint kétezren vannak; a meséket a hetvenes években gyűjtötték, amikor a legtöbb mesemondójuk még alig beszélt spanyolul. A kötet 108 mesét, mítoszt, és legendát tartalmaz, sokukat több verzióban is, hogy mutassa, hogyan változhat egy történet szövege egyik mesemondótól a másikig (ezt külön értékeltem). Amúgy igazi néprajzi kiadás, benne van minden, ami szem-szájnak ingere: Információ a mesemondókról, motívum- és típusmutató, egy bőséges bevezető, és mindenféle függelékek. A történetek maguk cenzúrázatlanul, felvételről szó szerint átírva szerepelnek, így egyrészt sok bennük a szóismétlés, másrészt viszont legalább ízelítőt kapunk belőle, hogyan hangzottak élőben. Sokuk eléggé durva tartalmakkal (nemi erőszak, gyilkosság, stb.) bír, de voltak azért kevésbé megrázó példányok is.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem egy legényről szólt, akit az apósa minden áron el akart veszejteni azzal, hogy egy óriáskígyó lakta folyóhoz küldözgette. Eleinte midnenféle barátságos állatok (vidra, nutria) a fiú segítségére siettek, de végül csak lenyelte a kígyó; két napot töltött a gyomrában, míg látványosan meg nem menekült, de elvesztette a haját és a szemöldökét... Szintén nagyon tetszett A lány, aki egy fához ment feleségül, melyben egy guajakfa változott szerető (és bőséges aratást hozó) férfivá.

Tatu összegömbölyödve

Egy egész fejezetnyi legenda szólt Jaguárról, aki nem csak totemállat, de sámán is - és mégis gyakran ő húzta a rövidebbet. Egy mesében például megölte a Tatu gyermekeit, mire Tatu anyuka betegnek tettette magát, hogy kihívják hozzá a sámánt. Amikor Jaguár a tatu fölé hajolt, az anyuka összegömbölyödött, a páncélja közé csípte a jaguár orrát, és addig szorította tűzön-vízen át, míg a gyilkos ki nem múlt. Én ezt személy szerint happy endnek vettem, bár a legtöbb Jaguár-legenda végén a fazekasmadár általában felbukkant, hogy felélessze a ragadozót.
Nagyon szerettem, hogy a történetek színesek voltak, tele képekkel, amik megfogták az embert. Több legenda szólt arról, honnan szerezték a színeiket a madarak, és volt egy népi hős is, akinek sárga pillangók alkották a bőrét. Előfordultak ezen kívül mindenféle mitikus népek. A fukus lei például olyan erdei emberek törzse, akik gallyaknak tűnnek, és ha nem vigyáz az ember, véletlenül a tűzbe dobhatja őket; és volt egy olyan törzs is, ami csak vak férfiakból állt. A legszokatlanabb lény a Hegyes Láb nevű fickó volt, aki az egyik sípcsontját hegyesre faragta, és azzal vadászott gyanútlan utazókra.

Köss belém

Szintén érdekes, és meglehetősen gyakorlatias, volt az a történet, mely szerint az idők kezdetén nem lehetett a nőkkel közösülni, mert piráják laktak a hüvelyükben. Egy okos sámán / hős / madár (héja) addig táncoltatta a nőket, míg az ugrálástól kipotyogtak belőlük a piráják, előbb a nagyobbak, majd a kisebbek is, míg végül csak egy kicsike maradt mindenkiben, ami azóta is harapdálja őket - ezért menstruálunk (nagyjából olyan érzés is). A mensturáció egyébként több történetben is előfordult; a fentebb említett vak férfiak törzsét egy menstruáló nő gyógyította meg, és volt egy gyakori legenda arról is, amelyben egy asszony emberevő szörnyeteggé változott, mert a férje arra kényszerítette, hogy a menstruációja alatt is főzzön.

Kapcsolatok

Sikerült ezen a váratlan helyen találkozni a vasorrú bába egy távoli rokonával, Vasorrúval, aki vas orra segítségével csalt tőrbe és ölt meg mézkereső embereket, amíg Héja túl nem járt az eszén. Szintén váraltan volt egy vízi lóval találkozni, aki nagyban hasonlított a kelta kelpie-re meg each uisge-ra - csodás ménként jelent meg, és vízbe fojtotta az áldozatait.

Megint csak találkoztam bőségesen trickster-történetekkel, bár ezúttal egyik sem fogott meg különösebben. A maka indiánok egyik trickstere a Róka, a másik pedig egy Tip'a nevű személy; utóbbi elég negatív figura volt, nőket erőszakolt, és általában a történet végén meg is ölték érte. Hasonlóan járt Jaguár is, aki egy Daidalosz és Ikarosz mítoszát idéző történetben repülni tanult a keselyűtől, de a nap megovasztotta a viasszal felragasztott tollakat, és a jaguár a vesztébe zuhant.
Volt történet egy csillagmenyasszonyról; indián legendák között sokukkal találkoztam már, és biztos vagyok benne, hogy még fogok is. Szintén volt égig érő fa, amin az indiánok az égbe jártak halászni, amíg valaki le nem égette - ez több óceániai mítoszra is emlékeztetett. Szintén óceániai történetekből volt ismerős az asszony, akinek egy angolna volt a szeretője.
És természetesen szinte már mondani sem kell, hogy volt egy állatos-versenyfutós mese is - ezúttal egy nandu és egy kullancs között. Össze kéne írni, kikkel találkoztam eddig...

Hova tovább?
Argentínába.